Sziasztok, Tücseszparádék!
Itt is volna AZ A RÉSZ! 😍 Első ilyenem, ne tessék megölni! 😊
Kellemes olvasást kívánok!
U.i.: legyen ma még egy rész?

Eren's POV
Másnap reggel arra kelek, hogy egy kéz van az arcomban. És nem tudom leszedni onnan. Aminél már csak az jobb, hogy tépi a hajamat.

Na, kösz a romantikus ébresztés...

Morgolódok, és megpróbálok kikecmeregni a félig rajtam fekvő Levi alól. Alig mozdulok meg, halkan felnyög. Megforgatom a szemeimet, és tovább akciózok. Vége sikerül kiszenvednem magamat, az ablakhoz lépek és megragadom a függöny két oldalát.

- Meg ne próbáld! - még a hideg is kiráz a figyelmeztető hangsúlytól. Ismét kiérzem azt az enyhe kis fenyegetést, ami az első alkalmakkor megrémített, mostanra viszont csak beindít...

Ahj, Jäger! Fogd vissza magadat!

- Csak nem másnaposak vagyunk? - kérdezek vissza kekeckedve, de azért elengedem a függönyt.

- Nem - mormolja nyűgös bosszúsággal. - Csak hagyj meghalni egy kicsit! - félig kinyitja az egyik szemét - szigorúan csak az egyiket! - és rám sandít. - Miért, ha az lennék, ápolnál?

Öcsém! A pofám leszakad! Biztos, hogy nem! Nem, nem nem és nem!
Bár, ha jobban bele gondolok...

- Talán - felelem végül diplomatikusan. Vajon elfelejtette, miket mondott tegnap este? Hogy...sírt?

Vállat von, és fészkelődni kezd. Ajkai közül azonnal egy cifra káromkodás szökik ki.

- Azt a büdös, mocskos, kurva élet... - kezét a homlokára tapasztja, és pedig majdnem előkapok egy szótárat, hogy megértsem a következő három percben kimondott összes szavát. - Mi a retkes jó franc van már...?! - elfojtok egy gonoszul kikívánkozó vigyort. - Amíg állok, mint a cövek, addig befogom - veti oda nekem, mire rémülten a kényes területre kapom a fejemet. Megnyugodva konstatálom, hogy csak szívatott. Halkan felnevet, amitől újfent kiráz a hideg. - Szóval van okod rá? 

- He? - kérdezek vissza pipacspiros fejjel.

- Semmi, semmi... - feleli röhögve, aztán a szemöldökei össze szaladnak. - Csodacsibe, nem tudnál szerezni nekem valamit, ami kicsit jobbá teszi ezt a szaros reggelt?

- Eddig is ilyen mocskos volt a szád? - kérdezem, cseppet sem kulturáltan.

- Miért? - kíváncsian les ki az ujjai közül.

- Csak most nagyon kihallom - vonok vállt.

- Én mást hallok ki... - vigyorogva néz rám. Na, ezeket a hangulatváltozásait nem bírom! Értetlen arcom láttán még szélesebb lesz a mosolya. - A perverz gondolataidat. Ahogyan rólam fantáziálgatsz...

HONNAN A PÁSTÉTOMBÓL TUDJA?!

- É-én? Ról-rólad? Biztos, ho-hogy nem! - védekezek nem túl meggyőzően.

- Aha - fél szemöldökét felvonja, majd amíg én gyanútlanul közelebb sétálok hozzá, elkapja a csuklómat, és vissza ránt az ágyba. - Akkor én sem indultam ám be... - mormolja a fülembe, és közelebb szorít magához. Egy hitetlenkedő sóhaj szakad fel belőlem, mert megérzem, hogy igazat mondott.

D-de mitől? És mikor?

Megrázom a fejemet.

- Mmm, ilyenkor nagyon aranyos vagy... - jegyzi meg csendesen. - Mit szólnál, ha szórakoznánk kicsit? - nem vár válasz, neki esik a nyakamnak. Némán tűröm, hogy ugyan ott szívja lilára, mint néhány napja. Nem adok hangot annak, mennyire élvezem a tettét, inkább mocorgok egy kicsit. -  Nyugi már... - morogja, majd bele harap a nyakam és az állkapcsom találkozásába. Tehetetlenül hátrébb hajtom a fejemet, közben pedig olyan lagymatag próbálkozásokat teszek a kiszabadulásom érdekében, hogy még én is körberöhögöm őket.

- Ha- - kezdeném, de láthatóan nem kíváncsi a magyarázatomra, mert egyszerűen megcsókol.

- Jól sejtem, hogy azt akartad kérni, hogy hagyjam abba? - kérdezi sötéten. Kicsit rugdosódok, hogy magamra vonjam a figyelmét.

Dehogy akarom, hogy abba hagyja! Hülye lennék!

Nem válaszolok, helyette megpróbálom az ajkaihoz érinteni a sajátjaimat, de elhúzza a fejét.

- Mit akartál mondani? -közelebb hajol, éppen csak annyira, hogy ne tudjam megcsókolni. Idegesen nyüszítek, próbálok kibújni  szorításából, de nem enged.- Hm?

- A-azt, hogy...naaa! - a párnának csapom a fejemet.

- Igen? - kekeckedő nyugodtsággal néz rám, térdét felhúzza, így erősen nekinyomja a már amúgy sem túl nyugodt férfiasságomnak. - Csodacsibe? - kezdi perverz hangsúllyal.

- Hüm?

- Te vágysz rám.

-Ü-ühüm... - erre egy elégedett, halk nevetést ereszt meg, jobb kezével még mindig a csuklóimat tartja, a bal pedig lefelé indul. Izgatottan nézelődök, és magamban azért imádkozok, hogy ne legyen kegyetlen.

- Hajjaj... - kezdi vészjósló, szórakozott hangnemben. - Te teljesem rám vagy izgulva. Jól érzem? - a válasz, gondolom, nem nagyon érdekli, mivel esélyt sem ad, hogy szolgáljak vele.

Minek szépítsem? Felesleges. Egyszerűen letépte rólam a farmeromat, meg a boxeremet - neee, a kedvenceim voltak! - és nemes egyszerűséggel úgy kielégített, hogy utána percekig csillagocskákat láttam mindenhol.
Ő csak elégedett mosollyal áll fel, hogy öltözni kezdjen, de arról az apró tényről megfeledkezik, hogy másnapos. Így vissza esik, rám. Akin csak egy szál takaró van, és épp hímringyó üzemmódban van, ugyanis annyira ki van éhezve a pasijára, hogy azt elmondani nem tudja.

- Eh... Heló - motyogom kicsit elpirulva, miközben újfent öt centiről nézi az arcomat.

- Milyen nap van? - kérdezi végül bambán.

- Passz. Miért ké- - elharapom a mondatot, mert rájövök. És nagyon durván felizgulok.

Ahj, Jäger! Te nimfomán állat! De akkor is...

- És elmúlt már a bizonyos péntek? - kérdezi artikulátlanul, szeme folyamatosan az ajkaimra fókuszálnak.

- Nem érdekel -határozottan megragadom a nyakát és ezúttal én csókolom meg őt olyan agresszívan, hogy elkezd vérezni a szája. Ezen csak vigyorgok egy sort.

Megfoszt az összes ruhámtól, viszonzom a gesztust. Amikor lekerül a pólója, szemügyre veszem a kockás hasát, és már a látványától egy kisebb sóhaj hagyja el a számat. Vágyakozva kinyújtom a kezemet, és óvatosan megsimogatom valamennyi izmát. Elégedett mormogással helyesli tettemet, végül vissza veszi az irányítást, és rám veti magát.

Még hozzám sem ért úgy Isten igazából, de érzem, hogyan az egész tetstében remeg. Ismerem jól, és konstatálom, hogy nem a vágytól reszket.

- Félsz? - kérdezem halkan, mire megmerevedik.

- Te készülsz odaadni magadat egy agresszív vadállatnak, és én félek? - kérdez vissza gúnyosan. Érzem a hangjában a fájdalmat. - Igen... Félek - adja meg magát sóhajtva.

-  Nem vagy vadállat. Vigyázni fogsz rám, bízom benned - közlöm, sokkal jegesebb  hangsúllyal, mint azt eredetileg akartam.

- Ha fáj... - próbálkozik újra. - Ha fáj, azonnal szólj! - Tényleg fél. Látom. Érzem...
Nem szólok többet, csak lehúzom egy szenvedélyes csókra. Ebbe próbálok belesűríteni mindent. Hogy szeretem, hogy akarom őt, hogy nem félek és hogy bízom benne.
Ezzel őt is meggyőzöm - többé, kevésbé -, így pár perc múlva egy ujja ismét bennem van.
Ha lehet, ezúttal még rosszabb, Össze szorítom a szememet, de a világért sem szólnék neki.
Végre kissé megszokom, de a második ujja már kicsal belőlem egy könnycseppet, és egy fájdalmas, síráshoz hasonló hangot.

- Figyelj, Csoda-

- Csináld már! - mindketten meglepődünk a határozottságomon, noha a szemeim még mindig csukva vannak. - Ha fáj, szó- - csak egy kicsit mozdítja meg az ujjait. - Ahj, baszki... - sziszegem fájdalmasan.

- Komolyan mondtam, ho-

- Kuss! - A fájdalom elveszi az eszemet, próbálom normalizálni a légzésemet. - Jobb...most jobb... - szólalok meg egy idő után.

- Biztos?

- Ühüm.

- Jól van... Sajnálom - motyogja még, aztán óvatosan belém hatol.
Zárt szájjal sikítok, éget belülről, és szétszaggat.
Zihálok, a fejemet erősen a párnába nyomom.
Ő egyre csak azt mondogatja, hogy jobb lesz, mindjárt elmúlik, hogy szeret, és hogy nagyon sajnálja. Helyeselve bólintok néha.

Bármit tesz fáj, de ahogy lassan elkezd mozogni, a fájdalom mellé egy másik érzés párosul. A rózsaszín köd leereszkedik, ellepi az elmémet, és csak azt tudom, hogy többet akarok.
Erősen feltolom a csípőmet, ő pedig engedelmesen gyorsít. Hangot adok az élvezetemnek - nem pont halkan - közben felsikítok, amikor eléri a gyenge pontomat.

- O-otth... - biztatom.

Lehajol, és a nyakamat kezdi szívni, belemarkolok a hajába, és tépem. Felmordul, és ha lehet, még szenvedélyesebben folytatja a mozgást.

3...

Hanyagul megragadja a férfiasságomat.

2...

A derekára kulcsolom a lábamat, ő pedig még jobban elmerül bennem. A körmömet a hátába mélyesztem.

1...

Mindent elsöprő érzés, egyetlen egyet nyögök, mielőtt vissza hanyatlanék a párnára.
Csukott szemmel zihálok, közben folyamatosan, óvatosan simogatja hol az arcomat hol pedig a hajamat.
Óvatosan megcsókol, én meg úgy vigyorogok, mint egy idióta.

Eltávolodik tőlem, mellém fekszik, felé fordulok. Elégedetten szemlélem a kicsit leizzadt arcát. Kicsit félve pillant rám, végül egészen halkan szólal meg.

- Csodacsibe, én... Nem is. Nem sajnálom.

- Aha - adom a nagyszerű választ.

- És te? - a köd olyan sűrű, hogy alig hallom, mit kérdez, és a választ is alig értem.

- Ettől fosztottál meg idáig? - csendesen felnevet.

- Fájni fog... - bűnbánó. Már megint ez a hangulatváltozás!

- Megéri. És újra meg fogja érni - elképedve mered rám.

-Ezek szerint... jó volt? - rá nézek, és várom, hogy megcsókoljon. Nem kell sokáig sóvárognom, gyorsan teljesíti a ki nem mondott  kérésemet. - Nem bántad meg?

- Még kicsit kába vagyok, de azért fejbe tudlak verni! - szólok rá figyelmeztetően.

- Mmm, mást verj! - Ezek után mit csináljak? Mert hogy pirulni mem tudok, az is biztos...

- Talán - szorosan hozzá bújok, és pár perc múlva már alszok is.