Sziasztok, Tücsik!
Itt a kövi rész, remélem, tetszeni fog! 😊 Kellemes olvasást!

Eren's POV
Már napok óta csend honol otthon. De nem a jóféle, hanem a kínos, kellemetlen, ami teljesen elveszi az eszedet. Mikasa nem hajlandó beszélni velem, pedig a próbálkozásaim mennyisége kétjegyű számra rúg.

Armin is érzi, hogy valami nincs rendben, de nem tudja mi az, belőlünk pedig egy szót sem tud kihúzni. Ő is egyre feszültebb, és négy nap után ezt a tudtunkra is adja.

Én egy kivivel bajlódom, Mikasa mosogat, Armin pedig egy teát próbál össze hozni. Az utóbbi néhány napban megutáltam azt, hogy mindhárman egy légtérbe tartózkodjunk. De hát enni kell! Így amikor végzek a pucolással, a kést a mosogatóba csúsztatom, ahol a fekete hajú már éppen végzett. Tettemre kapok egy gyilkos pillantást, és ebből tudom, hogy megint a torkomnak fog ugrani.

- Nem tudtad volna előbb adni?! - jé, micsoda meglepetés!

- Most lettem kész - megvonom a vállamat. - De ha ennyire zavar, ne mosd el.

- Én nem végzek félkész munkát! - ripakodik rám. Én is rögtön "támadó állásba" ugrom, Armin pedig rémülten csosszan hátrébb a konyhakövön. Kék szemei riadtan járnak köztünk, a teavizet a tűzhelyen hagyja. - És általában nem ok nélkül bosszantok másokat! - Mikasa a fejével a kés felé bök.

- Tényleg? Pedig éppen ezt teszed!

Armin's POV

Eren és Mikasa itt állnak előttem, és úgy morognak, üvöltenek egymással, mint a megvadult farkasok. Már napok óta ez megy, és már nagyon feszélyezve érzem magam... Nem tudom mire vélni, egyikük sem szól semmit, csak akkor, ha lesikíthatják egymás haját.

Nagyjából tíz percig - legalább is , nekem annyinak tűnik - hallgatom a szópárbajt, amire megunom a hangnemet és a tudatlanságot, egy mozdulattal elzárom a gázt, majd a cipőmhöz ugrom, felkapom a kabátomat és bevágom magam mögött az ajtót.

Egyszerűen nem bírom már hallgatni! Kiléptek a kertkapun és elindulok a szürkület fényiben úszó utcán. Kifújom a levegőt, a leheltem páraként fodrozódik a hűvös levegőben, tovább sietek. Már pár perc séta után is úgy átfagyok, hogy nem érzem az ujjaimat. Megfordul a fejemben, hogy haza kéne mennem, de erre a gondolatra szinte azonnal megrázom a fejemet, és hogy még jobban bebiztosítsam magamat, hangosan szidom az énemet.

- Nem, Armin! Nem akarsz te oda vissza menni, úgyhogy sétálgass még egy kicsit! - és követem a saját parancsomat, monotonon folytatom a lábaim egymás elé való pakolását. Újabb percek telnek el, besötétedik, és annyira hideg van, hogyha levegőt veszek a lélegzetem jegesen marja a tüdőmet. Az ujjaim már lilásak, a fogaim pedig annyira kocognak, hogy félek, felverem ezzel az utca csendjét.

Végre megjön az eszem a hatos kései busszal, és elhatározom, hogy haza megyek - már ha van hova -, de szembesülnöm kell azzal az aprósággal, hogy halványlilapöttyösgőzöm sincs, hogy mégis hol a jó édesanyám bal bokájában vagyok. Rémülten kezdek el forgolódni, hátha meglátok egy utcatáblát vagy bármi más használhatót.

Telefon? Az nincs! Ilyen helyzetben? Minek?!

Halkan szitkozódok, a nagy balettozás közben azt is elfelejtettem, hogy merről jöttem.

- Arról... - mutatok tétován balra. - Nem, nem rémlik. Akkor arról! - jobbra fordulok. Az még annyira sem. - Oh, bakker... - bizonytalan lépést teszek balra, majd még egyet és újabbat.

Hát, akkor menjünk erre...

A sörét utcát rovom, közben tájékozódni próbálok. Nem járok sikerrel, így kénytelen vagyok tovább kószálni. Órám szerencsére van, így le tudom mérni, hogy elindulásom után három órával, átfagyva, dideregve, szipogva, merev végtagokkal beesek a bejárati ajtón.

Bezárom, majd gyorsan szobamba sliaszanok.

Eren's POV

Voltam olyan naiv, hogy azt feltételeztem, hogy majd a vasárnap is szép csendben eltelik - már amennyire ez lehetséges. Hát, nagyon nem így történt!

Azzal kezdem, hogy reggel újabb háborút vívtunk Mikasával, az eddigi talán legnagyobbat, a dolgok odáig fajultak, hogy a fekete hajú hozzám vágott egy porcelán bögrét, ami elől sikeresen kitértem.

- Normális vagy?! - elképedve szemlélem a pohár nyomát a falon.

- Na, és te? Te az vagy?! - tapogatózni kezd, újabb fegyver után. - Egy hazudós, kétszínű - közeledik felém -, alattomos, sunyi dög vagy! Aki csak szórakozik mások érzéseivel!

- Azt sem tudom, miről beszélsz!

- Még jó, hogy nem! - visítja. - OSTOBA BUZI!

Megdermedek.

Ezt...most...jól...hallottam?

Elpattan bennem valami, csendesen kezdenek folyni a könnyeim. Ez nagyon betalált, ő is jól tudja. Egy pillanatig elképedve mered rám, mintha megbánná, de végül csak annyit köp felém:

- Látod? Már bőgsz is. Olyan vagy min egy picsogós kislány, Jäger!

Letörlök néhány cseppet, de rögtön újak folynak a helyükre. Mereven állok egy helyben, megvárom, amíg bevágja maga mögött a bejárati ajtót.
Szipogok, a hangokra Armin oldalog be a konyhába.

- Ez meg mi-

- Semmi... - követem Mikasa példáját, bár én lényegesen finomabban csukom be az ajtót magam mögött.

Kint hideg van, még kabátot sem hoztam magammal. Reszketve indulok el az utcán, elég kiszolgáltatott vagyok.
Közben Mikasa szavain agyalok.

Buzi...? Nem, nem! Én mem vagyok buzi, de még meleg sem! Nekem nem a fiúk tetszenek, hanem egy fiú. És pont!

Még mindig könnyezek, céltalanul bolyongok az utcán. Bár reggel felé van,  eltekintve ettől, borzasztóan fázok.
Nem tudom, mennyi ideje kolbászolhatok, gyanítom, nem régóta, amikor meghallom, ahogy a doromboló, fenyegető hang a nevemen szólít.

- Eren! - megszaporázom a lépteimet, nem akarok most találkozni vele. Újra hív, de csak sietek tovább. - Állj már meg! - egy mozdulattal a falhoz penderít, metszőn néz a szemembe. Rémülten méregetem, el akarok menekülni, hogy ne láthassa a sírós arcomat, de minden menekülési útvonalat elvág előlem. Megragadja a vállamat, erősen a falhoz nyom, annyira, hogy majdnem felszisszenek. Össze szorítom a szemeimet, ő pedig halkan felhorkan. - Bántott? - a hangnemétől kiráz a hideg. Nem felelek. - Eren! Azt kérdeztem, bántott-e! Szóval? - megrázom a fejemet, Levi pedig alig észrevehetően enyhít a szorításon. - Hála a jó Istennek - motyogja maga elé. - Akkor?

Nem tehetek róla, mielőtt bármi mást tehetnék, kiszakad belőlem:

- Buzi vagyok! - és hangosan kezdek sírni.
Pokolba a férfi becsülettel!