(Taehyung szemszöge)

-Anya.-mentem oda hozzá.- vidd ki innen apát!- utasítottam majd csak néztem a két a verekedő alfát. Mégis mit tehetnék? Egy omega?
A rohadt életbe Taehyung szedd már a össze magad a párod van ott, a gyerekeid apja!

-Jungkook!-szóltam rá de mintha a falnak beszélnék.- Jungkook!-próbáltam leszedni a vállánál fogva Yoongiról de ő csak egyszerűen félre lökött minek következtében neki estem az ágynak és bevertem a fejem az ágykeret sarkába. Felsziszenve nyúltam a fejemhez ahol valami nedveset éreztem. Ijedten néztem meg a kezem. Vér.

-Jungkook! -kiabáltam kétségbeesetten. Ezúttal Yoongi került fölénybe és kezdte el verni Jungkookot.- hagyjátok abba!-sírtam.

Jungkook lelökte magáról Yoongit aki egészen a szekrényig gurult. Itt a lehetőség.

-Jungkook!-futottam hozzá és próbáltam felsegíteni de ismét félre lökött és Jimin felé vette az irányt aki szét tett lábakkal várta.

-Jungkook!- fogtam meg a karját és rántottam magam felé. Hirtelen emelte ökölbe szorított kezét én pedig ijedten szorítottam össze szemeimet és vártam az ütést. Ám az nem következett be. Félve nyitottam ki szemeim Kook ökle alig pár centire volt az arcomtól. Összeszedve minden bátorságomat nagyot nyelve óvatosan átöleltem.

-Kérlek gyere ki velem.-suttogtam síros hangon. Nem tudom mennyi idő telt el de éreztem ahogy Jungkook elengedi magát és fejét a nyakamba fúrja. Megkönnyebbűlve sóhajtottam fel és kezdtem el vele együtt hátrálni. Sikeresen kijuttotunk a szobából mire Yoongi azonnal ránk is csapta azt és hallottam ahogy kulcsra zárja. Lementünk a lépcsőn Jungkook még mindig a nyakamba nyomta az orrát majd mikor leértünk elhúzódott tőlem és szomorúan nézte az arcomat.

-Vérzel.-suttogta.

-Tudom.-bólintottam.

-Én csináltam?

-Nem voltál magadnál semmi baj.-simítottam arcára.- én inkább érted aggódok. Tiszta vér vagy és seb.- ahogy Jungkook sebeit vizsgáltam eszembe jutott apa. Nagyon csúnyán nézett ki.- Te jó ég apa.- siettem a nappaliba ahol apa a kanapén feküdt, anya pedig mellette térdelve sírt. Volt ott egy orvos is aki próbálta vígasztalni anyát.- Anya...-mentem oda hozzá.- mi az? Ennyire súlyos.

-Jaj Tae...-ölelt magához zokogva.-Apád...-kezdett el még jobban sírni.

-Mi az?- kérdeztem kétségbeesetten.

-Tae szerintem menjünk ki.- fogta meg a vállam Jungkook.

-Nem! Mi van apával!?-kiabáltam.

-Az édesapja meghalt.- mondta az orvos bennem pedig bent rekedt a levegő.

-Hogy mi?-néztem nagy szemekkel. Teljesen lefagytam, a szavak egyszerűen nem akartak eljutni a tudatomig.

-Gyere.-húzott magához Jungkook és ki vitt a ház elé a teraszra ahol aztán leültetett ő pedig elém guggolt le és a térdemet kezdte simogatta.

-Apa meghalt.-mondtam magam elé. Olyan hihetetlen. Még csak most kezd tudatosúlni bennem hogy az apám tényleg komolyan halott.-Meghalt...-sírom el magam.- az én hibám!- temettem kezeimbe arcom.

-Ne mond ezt!-simított karomra Jungkook.

-Szólnom kellet volna! Olyan hülye vagyok!-kezdtem el magam csapkodni.

-Kérlek Taehyung fejezd ezt be!- fogta le erősen kezeimet.-nem hibáztathatod magad! Itt most senki se hibázott ez csak egy szörnyű baleset volt semmi több.-mondta szigorúan a szemeimbe nézve. Én csak szipogva néztem szemeibe majd nyakába borultam.

-Meghalt Jungkook.-zokogtam.- Soha többet nem láthatom, nem fog viccelődni a vacsoránál, nem fog többet játszani a gyerekekkel, nem látja őket felnőni se és...az esküvőn se lesz ott. Nem...nem fogja látni! Meghalt!- sírtam kétségbeesetten.

-hah..tudom Tae. Sajnálom.-simogatta a hátam.

-Taehyung.-hallottam meg anya gyenge hangját. Egyből elváltam Jungkooktól és anyához sietve öleltem magamhoz.

-Hamarosan elviszik apád holt...testét..-csuklott el a hangja.- én nem tudnék most itt lenni. Elmegyek Namjonnékhoz. Jöttök?-tolt el egy kicsit magától hogy a szemeimbe tudjon nézni. Én csak hevesen bólogatva bújtam vissza hozzá.

-Össze pakolok.- ment be Jungkook a házba.

-Mi lesz most?-kérdeztem pár perc után mikor már úgy tünt mindkettőnk lenyugodott.

-Eltemetjük, meggyászoljuk és te leszel vezér.-mondta.

-Mi? Hogy én vezér? Mégis hogyan anya? Én nem lehetek, omega vagyok meg amúgy is a gyerekek mellet? Nem! Én ezt nem vállalom. -tiltakoztam.

-Te vagy az egyetlen örökös.- simított arcomra.

-És mi van veled?-néztem rá kiváncsian.

-Én hogy lehetnék? Hisz nő vagyok.-rázta a fejét.

-Egy erős vérvonalú alfa nő aki a vezető felesége és akit szeretnek az emberek. Jobb mintha egy omega vezetne.

-és aztán?-kérdezte anya.- nem fogok újra házasodni azt felejtsd el!

-Nem is kell. Elfelejted hogy van egy alfa fiú unokád.

-igaz. A kis Minho.- mosolyodott el anya majd sóhajtott.-Nem hiszem hogy Jungkook feltudna menni ruhákért.-nézett az ajtóra.

-Majd én felmegyek.-adtam egy puszit az arcára majd bementem. Jungkook valóban ide lent volt és a lépcső elött állva erősen gondolkozva nézett felfelé. - csinálj kaját a piciknek.- raktam a kezemet a vállára majd fel indultam. Először a kicsiknek pakoltam ruhát majd átmenve a szobánkba magunknak is és végül anyának ami kicsit kényelmetlen volt és nehéz. Hiszen, még is csak az anyám fehérneműi közt túrkáltam. 4 nagy táskával mentem le a földszintre, Jungkook egy szatyorba összepakolt a kicsiknek tápszert meg cumisüveget és mindent ami kellhetett így már mehettünk is.

-Szóval akkor gyalog mi?-néztem az erdőre.

-Máshogy most tényleg nem tudunk.- sóhajtott Jungkook.

-És ha pár béta elkísérne?-jutott eszembe.

-Még nem lett bejelentve apád halála. Nem értenék hogy hol van az alfa.-rázta meg a fejét anya.

-Akkor menjünk.- indultam meg. Én vittem egy táskát meg Minjit az ölbe, anya is egy táskát és Minhot, Jungkook pedig a két táskát megy a tápszereket. Így indultunk meg hát. Sóhajtva bújtam oda Jungkookhoz miközben sétáltunk, ő csak összekulcsolta a kezünket és adott egy puszit Minji fejére. A kicsik közben felkelltek és csendben nézték hogy merre is megyünk.

-Még milyen messze van?-kérdeztem mikor már jó ideje csak sétáltunk.

-Szerintem már átléptük a határt.-mondta anya.

-Remek.-motyogtam. Nem sokkal később már a városközpontban sétáltunk ahol Namék háza is van. A kicsik közben ismét elaludtak. Nem mondom már igen csak fájt mindenem. A talpam a sok menéstől, a vállam a táskától és végül a kezem. Minho alapjáraton nagyon könnyű de már órák óta fogom. Megkönnyebbűlve sóhajtottam fel mikor is elértük a Kim rezidenciát. Anya bekopogot majd vártunk. Jin nyitott ajtót és először nem is akart hinni a szemének hogy mi vagyunk azok.

-Hát ti?-állt félre.-Miért nem szóltatok hogy jöttök?

-Elég spontán jött.-motyogta anya. Bent leültünk a nappaliba, Jin szólt Namjoonak hogy itt vagyunk aki egyből meg is jelent.

-Hát ti? Hogy hogy itt? - kérdezte.

-Hah...-sóhajtottam egy nagyott.- Jimin lázban ég és...-nyeltem egy nagyott.- Apa, Jungkook és Yoongi össze verekedtek és..-indultak meg a könnyeim.- apa...-mondtam sírós hangon szipogva.- apa meghalt.-sírtam el magam. A testvérpár sokkoltan néztek ránk, anya szomorúan bámult maga elé Jungkook pedig magához ölelt. Az ikrek felébredtek és ők is sírni kezdtek.

-Semmi baj.- szipogtam.- megtudnám valahol csinálni a kajájukat?-néztem fel válltva Jinre és Namjoonra.

-Pe-Persze. Gyere.-állt fel Jin. Minjit átadtam Jungkooknak majd megfogva a szatyrot a szememet törölve mentem Jin után a konyhába ahol aztán elkezdtem csinálni a kicsiknek a tápszert.

-nézd Tae én annyira sajnálom.-szólalt meg Jin megtörve a csendet én csak rámosolyogtam hamiskásan majd vissza siettem a nappaliba. Jungkooknak oda adtam egy cumisüveget hogy ettese meg Minjit majd átvéve anyától Minhot kezdtem el etetni a kis hercegemet.

-Nem tudjuk meddig tart majd Jimin láza de nem tudtunk ott maradni. Abban a nappaliba ahol...-akadt el anya.

-Hát persze. Megértem, addig maradtok ameddig csak szeretnétek.-bólogatott Namjoon.-Sok vendégszobánk van. Válasszatok nyugodtan és ha bármi kell csak szóljatok. Komolyan.

-Köszönjük.-mondta Jungkook.

-Ugyan.-legyintett Nam. Ezutánk Jin megmutatta a szobákat, mi Jungkookal csak random választottunk egyet.

-Hozassak kiságyat vagy valamit?-kérdezte Jin.

-Nem, köszi Jin. A kicsik velünk fognak aludni.-mosolyogtam.

-Rendben. Szóljatok ha kellenék. A legutolsó az én szobám.

-Okés és köszi mégegyszer.-integettem neki. Az ikreket lefektettük az ágyba majd csak bámultunk magunk elé. Mindketten bele voltunk merűlve a saját gondolatainkba.

-Oh istenem!-sóhajtott Jungkook erősen bele markolva a hajába. Én csak közelebb csúsztam hozzá és kezemet a combjára raktam. Egyből felkapta a fejét és bűnbánóan nézett szemeimbe. Fejemet vállára hajtottam és kezünket össze kulcsoltam.

-Annyira sajnálom Tae...az egészet.-suttogta.

-Csss ezt már megbeszéltük.-simogattam hüvelykujjammal az ő kezét.

-Tudom de akkor is mardos a bűntudat hogy lehet én is okoztam apádnak sebeket. De nem emlékszem semmire csak arra hogy... -erősen gondolkozott.- a pollódat az orromhoz szorítottam és csak azt láttam hogy Yoongi és az apád verekszik. Túl erős volt ott Jimin szaga...megindultam feléjük és aztán...ennyi. Teljesen kikapcsolt az agyam. De azt tudom hogy majdnem megütötelek. -szorította ökölbe azt a kezét amelyiket nem fogtam.

-Igen. De nem tetted.- suttogtam.

-Mitől vérzett a fejed?-pillantott rám.

-Mikor felmentem te és Yoongi verekedtetek. Mikor szét akartalak szedni titeket te elöktél én meg bevertem a fejem. Ennyi. Ne rágódj rajta.

-Hah...-sóhajtott majd hirtelen magához ölelt. Szorasan fogott közre karjaival fejét pedig nyakamba temette. Hirtelen éreztem valami nedveset ott ezért elhúzódtam és könnyes arcára simítottam.

-Kook...-cirógattam arcát de ő nem nézett a szemembe.- naaa Kooke...- dörzsöltem össze orrunkat mire végre felnevetett és rám nézett.- Na végre.-mosolyogtam és hajoltam rá ajkaira.- Szeretlek.

-Én is téged.- tette kezkezét az én kezemre ami az arcán volt.