Louis szemszög

Harry szobája előtt megyünk el, ahonnan szerelmem hangját hallom, aki éppen nem túl kedves szavakat intéz az ébresztő nővér felé, amiért nem viszik be hozzá a fiainkat. Mindeddig nem is tudtam, hogy ilyen választékosan tud káromkodni, az én Angyalkám. Konkrétan majdnem sikerült megsajnálom a nőt abból a pár mondatból kiindulva. De sem időm, se kedvem nincs megakadni, mert a babáimmal van valami.
- A vizsgálatok szerint a babák egézségesek, de...
- De?
- De nem teljesen mondhatók embernek. - mondja az orvos miközben megmutatja a fiúkat. A kisebbet a karjaim között tartom. Nyöszörög picit, majd lassan kinyitja  szemeit. Nagyokat pislog rám, hófehér szemeivel, miközben a másik karomba kapom a már ébren levő másik fiút. Két hófehér szempár pásztázza az arcom.
- A fiúk teljes mértékben embernek számítanak. - mondom az orvosnak.
- De a szemük hófehér. Nem most kezdtem orvosi pályafutásom, de ilyennel még soha nem találkoztam. - a hangjában folytott ideggesség vehető észre, de nem igazán érdekel. A fiacskáimat nézem, először emberként, majd átváltozva. A picik a szörny alakom lesik és felnevetnek. Az orvosra nézek, ki majd összeesik. Vissza változom.
- Látja? A gyerekek teljesen emberiek. Az nem az ő hibájuk, hogy maga idióta és fél tőlük.
- Óh! Doktor úr! Ön is épp a babákat mutatja? Épp értük jöttem. Harry eléggé ki van borulva, hogy nem mutatjuk meg neki a fiait, hiába mondjuk neki, hogy jobb ha nem látja őket. - mondja egy beképzelt, szőke, plázacica, aki nővért játszik idebent. - Szörnyű lehet neki. Kihordta a babákat erre kiderül, hogy hiába mert nem is emberek. Egyszerű szörnyek. Te jó ég!
- Mi az, hogy hiába és nem is emberek?! Tudod ki az igazi szörnyeteg? Én! Nem a kisfiúk. Alig vannak meg pár órásak. Egy légynek sem tudnának ártani, te meg szörnynek hívod őket?! - a mondókám végére teljesen átváltoztam. Ha nem lennének a babák a kezemben, biztos felkentem volna a ribancot a falra.
- E-elnézést. - dadogta a csaj.
- Nagyon ajánlom, hogy a legjobb ellátásban részesítsék a fiúkat és a páromat is.
- I-igen, a-ahogy paran-parancsolja. - dadogja a kis fruska majd el is szalad.
- Bevihetem a fiaimat a férjemhez, vagy elóhajtja még mondani, hogy nem vagyunk emberek?
- Csak tessék. - mondja üveges tekintettel.
- Egyébkén pszichológus vagyok. Keressen fel bármikor. - mondtam s Hazz szobájához indultam.