Harry szemszög

Louist Zaynnel betettük az "ágyamba", majd a pakisztáni fiú elment. Párom sebeinek nagy része hamar begyógyult a véremtől, s most vélhetőleg csak alszik. Tudom, hogy miattunk rontott egyedül a vadászokra, de akkor is hülyeség volt a részéről. A bilincsek még mindig Boo végtagjain csünngtek, mert azokat nem tudták leszedni róla csak a láncokat szaggatták el.
- Harry itt vagy? - kiabálta be a házat Zoey.
- Igen. A szobában. - válaszoltam, majd betoppant Zoey a gyerekekkek. Ahogy a kicsik meglátták az apjukat, hisztirohamot kaptak és már másztak volna Boo ölébe, de hiába igyekeztek ő nem ölelte őket magához és nem puszilgatta össze őket, mint szokta. A picik sírtak, de nem sokat változott a helyzet.
- Hogy van? - kérdezte Zo.
- Azt hiszem nem jól.  Nagyjából egy órája hozta ide Zayn, de azóta még nem kelt fel. De legalább a sebei gyógyulnak.
- Kimegyek főzök egy teát, kérsz?
- Azt megköszönném. - mosolyogtam a lányra. Lou és a gyerekek mellett ülltem az ágyon, amikor feltünt a csend. Ràjuknéztem és nem hittem el, amit látok. A fiúk apjuk mellkasán aludtak, míg Lou kezei a gyerekek fején pihent, s lassan simogatta a fejecskéket.
- Lou felébredtél? - kérdeztem s vártam, hogy rámnevessen vagy mondjon valamit, bármit. De nem történt semmi. Lou még mindig édesen húzta a lóbőrt, s a keze mozgása inkább csak motorikus volt. Elmosolyodtam, bár nem a boldogságtól. Tudom, hogy otthon is, mikor a fiúk mellénk másztak az ágyba akkor is így simogatta a fejüket, s reggel nem is emlékezett rá. De legalább tudom, hogy már biztosan csak alszik. Mit művelhettek ott vele?

Louis szemszög

Szinte biztosra tudom, hogy a gyerekek rajtam fekszenek. Érzem a tenyereimen a puha hajakat. Megmentettek! Tényleg megmentettek, ebben biztos vagyok. Lassan pislogok párat és kinyitom a szemem. Hol vagyok? Hol vagyunk? Néztem körbe. Harry békésen aludt mellettem az idegen ágyban. Nem sokat alhatott mióta ide kerültem. Meztelen mellkasomon egyszercsak szopogatást érzek. Asszem ezt meg fogom érezni. És tényleg! Alex kulturáltan megharapott és egy másodpercig sem sajnált. Nagy erővel szorította össze a bőröm, mire felnyögtem. Próbáltam halk lenni, de tekintve, hogy a gyerekek és Hazz egyszerre riadtak fel, azt hiszem nem sikerült.
- Lou! Istenem, Lou! - mosolygott rám a szerelmem és hozzám bújt.
- Apa! - kiabaltak a picik.
- Igen, életeim. Jól vagyok nyugi. - mondtam s letöröltem Xander szájáról a vérem. Éhes. Ahogy én is. A gyomrunk egyszerre kordult meg, mire elmosolyodtam.
- Boo egyél, rád fér. - suttogta a szerelmem.
- Kicsim, a gyerekeknek adj vért, én nem haraphatlak meg. Nem tudnék leállni. Hoztatok vérpótlékot?
- A vér pótlék! Teljesen kiment a fejemből, sajnálom. - szontyolodott el.

Harry szemszög

- Lassan a testtel fiatalság. Mire is mennétek nélkülem? - rontott be Zoey a szobába vagy tíz zacskó vérrel. Odaadta a páromnak, az még fel sem fogta, hogy valaki bejött, s már evett is. Jasont Zoey vette a karjába és kezdte el etetni én pedig Alexet. Az a tíz liternyi vérpótlék kevesebb, mint öt perc alatt fogyott el Lou kezében. Megtörölte a száját, s azt hiszem akkor kapcsolt, hogy ismeretlen van bent a szobában, ráadásul a fiunk is nála van. Morogni kezdett s átváltozott, mire Zoey letette a jóllakott fiunkat és ő is átváltozott, ám benne nem volt vérszomj. Talán ez olyan lehetett a láncszemeknél mint az ember pasik közötti faszméregetés. Ki tudja? Lou lenyugodott, látva, nem idegen a lány, hanem fajtárs.
- Ki vagy? - kérdezte a leánytól.
- Szia, Louis. Én vigyáztam a családodra, míg te kirándulni voltál. - somolygott a lány.
- Kirándulni... mintha annyira jó lett volna!- mordult fel a párom.
- Elmeséled? - néztünk rá egyszerre Zoeyval.