Harry szemszög

Valami nem jó. Ezt több száz kilóméteres távolságból is érzem. Érzem magamban Louis hihetetlen vérszomját, ami hírtelen szokott belémhasítani. Tudom, ha így haladunk egy csomó vér fog folyni. A láncszemek talán épp most a vadászok vérében fürödnek. És talán sikerül kimenekíteniük a páromat. És akkor újra költöznünk kell. Az állandó költözés a legkevesebb, amit megtennék a családomért, de mégis... megtaláltuk a legjobb helyet a fiúknak. Ahol békében felnőhettek volna, de most mégis el kell mennünk. Meg kell védenünk őket...

Zayn szemszög

- Ő itt Louis? - kérdezte Sett. Bólintottam, bár ez inkabb költői kérdésnek hangzott.
- Hogy vigyük ki innen? - Niall lesápadva nézte a kiláncolt és szétvagdalt Louist.
- Lehetőleg úgy, hogy minnél kevesebb fájdalmat okozzunk neki. - ezzel feltéptem a rácsos ajtót, ami inkább csak dísznek szolgált, mert ezt egy magunkfajta egy ujjal is kidöntené. De Lou hiába is, nem is próbalkozhatott. Végtagjai szorosan kiláncolva feszültek, a nyakát szorosan a padlóhoz szegezte egy nyakörv bilincs és minden létező porcikáját szétvágták. Friss vágások virítottak minden olyan izmánál, amely segitségével egyszerüen kiszabadulhatna. Alig lélegzett és a szíve is lényegesen kevesebbszer dobbant, mint az egészséges lenne.
- Vér kell neki. Mocskos sok vér! - mondtuk Niallal egyszerre. - Bocs Lou, de ennek rossz íze lesz. - mondtam, és feltéptem a csuklóm, amit a másik két fiú is utánzott. Tommo nyögött. Vonított. De mivel az állkapcsát szorongattam nem tudta becsukni a száját, így csak nyelte a vérünket. Egy perccel később már lényegesen jobban nézett ki. Kiszabadítottuk, már amennyire sikerült és elindultunk kifelé. A folyosó tele holttestekkel és épp lakmározó láncszemekkel.
- Mindnek vége? - kérdeztem.
- Igen! Mindenkivel végeztünk. - felelte az egyik az ebédje befejeztéve.
- Mennyjünk srácok! - kiálltottam, majd elviharzottunk.

Miután mindenkitől elköszöntünk és megköszöntük a segítséget, a hátamra vettem Tommót és elvittem a párjához a vámpírfaluba. Mire odaértünk Lou megint lesápadt. Láncszemnek nem segít a fajtársa vére, csak ideiglenes megoldás.
- Hejj! - ordítottam a vámpírok falvához érve. Körénk gyűltek, s mutatták az utat. Ők is tudták, hogy ez most fontos és elhalasztották a velem való vitát. Harryékhez vezettek, amit megköszöntem és bementem Louval a hátamon.
- Harry! - szóltam neki és reméltem, hogy meghallja, mert épp nem láttam merre van.
- Zayn, sikerült? - kérdezte mielőtt meglátott volna minket. - Úristen! - felzokogott, amin máskor elröhögném magam, de most nem. Mert én is tudom, hogy lehet már késő. A földre fektettem a férfit. Harry a karját nyújtotta jelezve, hogy nem tudja egyedül feltépni a bőrét.
- Ez most fájni fog, csak szólok. - bólintott, hogy tudomásul vette. Ahogy feltéptem a csuklóját felordított, majd már párja száján is volt a vérző rész. - A kicsik?
- Zoey-val. Elvitte őket az itteni kicsik közé, engem meg itt hagytak, hogy aludjak kicsit.
- Fogsz is, ne aggódj. Mire a férjed eleget iszik te már nem leszel tudatodnál. De nyugi. Nem engedem, hogy életveszélybe sodorjon.
- Köszönöm. - suttogta.