Louis szemszög
A repülő út hosszú volt és unalmas. Harry szinte végig aludta az utat, aminek örülök mert mostanában nem alszik valami sokat. A kis srácok a hasában mindig éjjel aktívak. Épp mint én. Végül is lehet egy kis esélye, hogy ők is ilyenek mint én, nem? Hát nagyon remélem, hogy nem. Persze, láncszemnek lenni bizonyos tekintetben király, de ez inkább átok, mint áldás. Egy csomó ember vadászik ránk, és nem túl kényelmes, hogy bujkálnom kell. Ezért jó, hogy befutottam, mint pszichológus. Ugyan nem rég kezdtem, mégis hírnevem van. Érdekes, hogy minden betegem megpróbál kikezdeni velem, nemtől függetlenül.  Egy kicsit már zavaró, de elviselhető. A szívem megszakad ahogy elmondom nekik, férjnél vagyok. Néhány női betegem még el is sírta magát. Fura. Elvégre mindenki láthatja a gyűrűmet, de valahogy nem érdekli őket.

A reptérhez hívtam egy taxit és beszálltunk Hazz-al. Bemondtuk a címet s már mentünk is. Majd' tizenöt percet autókáztunk míg a házhoz értünk. Fizettem és a házzal szemben állva, meghatódva néztük az épületet. Összekulcsoltuk az ujjainkat és beléptünk az alacsony, fehér, kis kapun. A kaputól a ház bejáratáig és a fal mellett macskaköves kis járda van. A járda két oldalán pedig a teljesen fűvel borított udvar. A házunk jobb oldalán (ha háttal állunk a háznak, akkor bal oldalon) a garázs. Előkotorva a kulcsot benyitottunk az épületbe. Magunk után bezárva az ajtót megcsókoltuk egymást, amolyan "Üdv itthon!" mód szerint. Lepakoltunk és berámoltunk a szobánk szekrényébe. Csupán a ruháink egy részét hoztuk magunkkal. Hagytunk valamennyit a Styles család házában is. Majd egy röpke órácskára kifeküdtünk a hatalmas franciaágyra és szerelmesen összebújva csókolóztunk és beszélgettünk mindenről, ami épp csak eszünkbe jutott.

- Lou, elmegyünk sétálni? Nézzünk szét a környéken.

- Mikor a házat néztük először, már körbejártuk a környéket.

- Igen, tudom, és a hotel ágyát is bőven végigjártuk. De sétálni szeretnék, Apucim, kérlek.

- Hazz... -sóhajtottam, ahogy a nyakamra tapadt mondata befejeztével - Ha így folytatod sehova nem fogunk menni, neked pedig már enned is kellene. Volt a közelben egy patika, ahol árulják a Blood plus-t.- mondtam ám tudtam jól, már rég felszakadt a bőröm, ahol szívja és már a vérem iszogatja lelkesen, az én pici vámpírom. Hát igen, mióta babás, már a véremen és Blood plus-on kívűl mást nem is eszik. A gyomra nem fogadja be az emberi ételeket. Az elején mind a ketten nagyon megijedtünk, de mint kiderült ez gyakori, ha a baba apja egy a fajtámból.

- Ez azt jelenti, hogy megyünk sétálni? - távolodott el a nyakamtól és a szemembe nézett. A szája körben, mindenütt véres volt. Oda hajoltam s lenyaltam róla.

- Igen, Csillag, megyünk.

Nagy nehezen lekeveredtünk az előszobába és elkezdtük keresgélni a kulcsainkat.