part 18
Harry szemszög
Nagyjából tizenöt percet "utaztunk", amikor egy faluhoz értünk. Jobb állapotú házak sorakoztak ott, mint a láncszemek falvában, mégis szinte pont olyan volt.
- Emberek! - ordított egy kislány nem messze tőlünk. Niall letett, s Zayn a kezembe adta a kicsiket. Védekező állásba álltak a két oldalamon, míg én azzal voltam elfoglalva, hogy Jes-t megnyugtassam, mert idő közben felébredt. Vélhetőleg a korgó pocija ébresztette. Mostanában egyre többet eszik. Kissé aggódom. Ellentétben vele Alex nyugodt volt, s csak nézelődött. Alig eszik valamit, s állandóan zokog ha Lou nincs a közelében. Boo gondolatára összeugrott a gyomrom. Vajon jól van? De nem volt időm többet gondolkodni mert egy csomó "ember" vett körbe minket. Egy srác támadt ránk kilógó agyarakkal. Engem támadt. A többi vámpír csak nézett és várt. Valószínűleg arra, hogy az utitársaim támadjanak. Amikor Jes meglátta az agyarakkal rendelkező fiú támadasát, a szó legszorosabb értelmében kiugrott a kezemből és szaladt felé.
- Jessy állj meg! Ne mennyj oda hozzá! - sikítottam.
- Apaaaa! - szinte vonította, s mielőtt a fiú odaért volna hozzám, a fiam átölelte a jobb lábát, mire a vámpír lefagyott. Majd fájdalom suhant át az arcán és lenézett. Elkapta idősebb fiam grabancát és felemelte, miközben a kicsi köpködött. - Pfujj! - mondta majd zokogni kezdett. A vámpírok mindannyian a gyereket nézték.
- Vámpírgyerek! -hallatszott egy lányka ordibalása, majd hirtelen ölbe kapta Jason-t. Látszólag mindenki lenyugodott csak én és Alex nem. Xandert is letettem, mert már nem akartam a karomban lenni. A fiacskám önmagát is meglepve szaladt a lánykához és a testveréhez.
- Nem vámpír gyermek. - mondja Zayn- Láncszemek mind a ketten. Az apjukat elfogták és őket is el akarják. Kérlek hadd maradjanak itt. Itt biztonságosabb, mint bárhol másutt.
Minden vampír ránk nézett. Látszólag ellenkezni akartak, de mielőtt megszólalhattak volna a lány felnevetett.
-Te kis mohó, csak lassan! Hallod? - hirtelen kaptuk oda a fejünket. A vámpírlány egy újja Alex szájában volt, aki látszólag azt szopogatta. - A fiad éhezik, tudod néha nem árt a gyereknek enni is adni. - rótt meg bár ezt inkább poénnak szánta.
- Alex...vért iszik?! Vámpírvért?! - képedtem el.
- Magam is láncszem volnék, szóval nincs miért hüledezned. - somolygott rám. - A nevem Zoey.
- Dehát eddig nem is... - motyogtam.
- Te jó ég! Milyen éles fogaid vannak neked? - enyhén megpöccintette az ujján csüngő fiam orrát, mire látványosan lazitott az állkapcsán a fiúcska.
- Azt hiszem mostmár nem üldözhetünk el titeket. A főnök leánya befogadta a fiaitok. Maradjatok hát. - sóhajtott a fiú, aki korabban rám támadt.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top