Elérkezett a péntek, az indulás napja. Egy kicsit szomorúak voltunk, hogy ott kell hagyni azt a gyönyörű helyet, de egyben boldogak is, hogy a fiúk velünk jönnek. Reggeli után összepakoltunk, és lementünk a partra egy utolsó sétára.
A séta után visszamentünk, leadtuk a szoba kulcsokat és kijelentkeztünk. Mivel még van pár óra az indulásig, ezért úgy döntöttünk, hogy mégegyszer utoljára körbejárjuk a plázát.

Lassan ideje volt taxit hívni. Szerencsére hamar ideért a plázához, így idejében el tudtunk menni a repülőtérre. Egy kis várakozás után leadtuk a csomagjainkat, majd megkezdhettük a beszállást. Nagyon izgatottak voltunk, hogy a fiúk - pontosabban már a párjaink - is jönnek velünk. Amikor már beszálltunk, és el is indultunk a repülővel, még izgatottabbak lettünk. Igaz, előttünk áll még a 12 órás repülés, de ha jó a társaság, hamar eltelik az idő. Egy ideig még beszélgettünk és nevettünk, de hamar elnyomott minket az álom, ahogy a többi utast is. Én egy ideig még elmélkedtem az elmúlt egy héten, amit Suga észre is vett. Elintéztem egy "nincs semmi baj" tekintettel, mire ő vissza aludt. Kis idő után már én is el tudtam aludni.
Nem tudom mennyi lehetett az idő, de azt vettem észre, hogy Suga már a vállamat használja párnának.
- Hé, menta - szóltam hozzá halkan.
- Hmm?! Aludj már - mondta csukott szemmel.
- De nem tudok, mert a fejed a vállamon van és kényelmetlen.
- Shh, csak aludj - csitított le még mindig csukott szemmel.
- Remek - sóhajtottam. - Csak neked legyen kényelmes.
- Micsoda? - kérdezte álmos hangon.
- Semmi, aludj. - mondtam, majd elkezdtem a haját és arcát simogatni. Nem tudtam túl sokat aludni az én kis mentám miatt, de sebaj. Majd otthon alszom vagy délig.

Hamar eltelt az út és megérkeztünk a budapesti repülőtérre. Leszálltunk, majd elindultunk a csomagjainkért, eközben szóltunk a fiúknak, hogy vegyenek fel maszkot. Ki tudja hány Army van ilyenkor az utcákon.
Taxit hívtunk, és fél óra múlva már otthon is voltunk.
- Otthon, édes otthon. - mondtam és egy nagyot nyújtózkodtam, mert nagyon elzsibbadtam.
- Végre itthon vagyunk - mondta barátnőm is.
- Hol az ágy? - kérdezte Suga.
- Jaj már te álomszuszék. Hol lenne, ha nem a szobában? - nevettem.
- De az hol van?
- Ne legyél türelmetlen. - megöleltem - Két percet kibírsz ágy nélkül? Csak innom kell.
- Kettőt igen, de nem többet.
- Kértek valamit inni vagy enni? - kérdeztem a többieket.
- Én igen - mondta barátnőm - és szerintem Kooki is.
- Én nem kérek, - szólt az említett - nem vagyok szomjas, se éhes.
- Hát te tudod, de későbbre nem marad - viccelődött vele barátnőm.
- Én ágyat kérek, - mondta Suga felemelt kézzel - mert letelt az a bizonyos két perc.
- Jó na. A baloldali ajtó az én szobám, könnyű megismerni az "Agust D" felirat miatt. Csak arra kérlek, hogy ne az ágy közepére feküdj, mert én is oda szeretnék férni. Hiába franciaágy, ha a közepére fekszel, esélytelen odaférnem.
- Az én szobám a jobb oldali ajtó - mondta barátnőm Kookinak. - Nemsokára megyek én is.

Amíg a két fiú elvánszorgott álmosan a szobákba, mi egy kicsit még beszélgettünk a barátnőmmel a konyhában.
- Még most is alig akarom elhinni, hogy itt vannak nálunk. Meg azt is, hogy együtt vagyunk a biasainkkal - mondtam.
- Hát én is így vagyok ezzel - tette hozzá barátnőm. De menjünk aludni mi is - ásított - mert álmos vagyok.
- Aztán nem hangoskodni - nevettem.
- De ti se - nevetett ő is, majd bevonultunk a szobáinkba. Szerencsére le tudtam feküdni Suga mellé, nem túrt le az ágyról.
- Aludj jól - mondtam, majd egy puszit nyomtam a fejére és átöleltem - szeretlek.
- Én is szeretlek - motyogta - de aludj már.

Sziasztok bæk! Túl vagyok az írásbeli vizsgán, így meghoztam az új részt.
Remélem tetszik. ☆-ozzatok, komizzatok.
Puszii 😘❤❤