*Amanda szemszöge*

Nem kellett volna, hogy érdekeljen Steve, de mégis idegesített a jelenléte. Méghogy hagyomány... Hát persze. Meg mertem volna esküdni rá, hogy direkt jött be a házba, hogy csak még jobban felbosszantson engem. Viszont ahelyett, hogy kimutattam volna az érzelmeimet, inkább elrejtettem őket. Nem akartam, hogy élvezze a dolgot. Azok után pedig szó szerint levegőnek néztem, miután olyanokat mondott rólam. Nem kellett volna, hogy rosszul essen, mert nem is ismer engem, nem tud rólam semmit. Azok után pedig, amik tavaly történtek velem, nem is szabadott volna foglalkoznom azzal, amit egy fiú mond rólam. Az összes fiú seggfej. Egytől egyik. És ezt bizony Steve is bebizonyította már a legelső alkalommal. Aztán a másodikkal is.

Éreztem, hogy figyelt, mikor átadtam Dustin-nak a telefont, de nem néztem rá. Helyette letettem az asztalra a pizzát, amit vacsorára sütöttem.

- Sosem volt pizza vacsorára, mióta itt eszek péntek esténként. - jegyezte meg Steve, majd egy szeletet a tányérjára húzott.

- Ha nem tetszik, nem kell megenni. - jegyeztem meg - Senki sem kérte, hogy vacsorázz itt.

- Nem mondtam, hogy nem tetszik. - morogota, miközben Dustin is asztalhoz ült.

- Pizzaaa! - kiáltotta a fiú, és a levegőbe szimatolt.

- Csak ma, csak neked! - nevettem rá. Tudtam, hogy mennyire szereti örült neki, főleg, hogy a kedvence volt az asztalon.

- Szuper vagy! - lelkendezett - Anya megölne, ha tudná, hogy pizza van vacsira.

- Ez is a mi titkunk, oké? - kacsintottam rá.

- Oké.

- Honnan van ez a pizza? - Steve-re pillantottam, és láttam, hogyan ízlelgeti és méregeti a szeletet - Sosem ettem még ilyet.

- Miért? - húzta el gúnyosan a száját Dustin, majd rám pillantott - Nem ízlik?

- De. - bólogatott Steve - Nagyon jó. Sosem ettem ilyen finomat. - mondta neki, majd rám nézett - Honnan van?

- A sütőből. - böktem a fejemmel az említett készülék felé.

- Te csináltad? - nyíltak tágra a szemei.

- Igen. - feleltem unottan - Miért olyan nagy csoda?

- Nem. Nem az... Csak... - dadogta, de nem foglalkoztam vele. Helyette magamhoz vettem egy tányérat, rátettem egy szelet pizzát, majd a nappali felé indultam. - Nem eszel velünk? - kiáltott utánam.

- Nem. Filmet fogok nézni, nem akarok lemaradni róla. - kiáltottam vissza.

- De hát... - hallottam, ahogy feltette Dustin-nak a kérdést - Nem kazettáról nézi? Hogyan tudna lemaradni róla?

- Hagyd békén, oké? - mondta neki Dustin. Ezek után csak hangfoszlányokat hallottam, nem is foglalkoztam a fiúkkal. Elindítottam a filmet, amit délután vettem ki a tékából, és izgalommal vártam az összes jelenetet. Nem mintha nem láttam volna már jó párszor.

Még a film negyed részénél sem tartottam, mikor a konyhából léptek közelítettek felém. Aztán egyetlen szó nélkül vágódott le mellém a kanapéra egy test. Steve volt az. Egy darabig csendesen nézte a képernyőt, aztán a szemem sarkából láttam, hogy rámpillantott. Aztán valahogy, mintha megéreztem volna, hogy hamarosan ömleni fognak belőle a szavak. És így is lett...

- Komolyan tetszik neked ez a film? - nyögött fel - Ez undorító. Minden csupa vér.

- Senki nem kényszerít rá, hogy nézd. - rántottam meg a vállamat.

- Ez... Fúj... - hangja szinte hiszérikus lett, minek hatására rá kellett pillantanom. Ijedt arccal nézte a képernyőt, nekem pedig mosolyra húzódott a szám.

- Talán neked kellene valami más filmet nézned, és nem nekem. - céloztam itt arra, hogy délután miket mondott nekem - Valami nyálasabbat, amitől nem csinálod tele a gatyádat.

- Nagyon vicces. Láttam már ennél rosszabbakat is, oké? - nézett a szemembe.

- Hát persze. - forgattam meg a szemeimet.

- Tényleg. - húzta el a száját - Hawkins-ban elég rossz dolgok történtek mostanában.

- Igen. - bólintottam, és lopva az arcát vizsgálgattam. Mintha szomorú lett volna. - Tudom. Hallottam pár dolgot a balesetekről.

- Balesetek. - sóhajtott mélyen - Hát persze...

Ezek után újra a tévére koncentráltunk, és nem szóltunk egymáshoz. Hosszú, óráknak tűnő percek teltek el csendben.

- Öhm... - vonta újra magára a figyelmemet - Dustin megígértette velem, hogy... Hogy bocsánatot kérek tőled.

- Igen? - kezdtem kíváncsi lenni.

- Igen. Nem akartam olyan bunkó lenni délután. - magyarázta, én pedig csak elhúztam a számat. Hát persze, hogy nem azért kér bocsánatot, amit vacsora előtt mondott rólam.

- És csak azért kérsz bocsánatot, mert Dustin megígértette veled? - húztam fel a szemöldökömet.

- Mi? - tekintete zavarodott lett - Nem. Persze, hogy nem. Amúgy is akartam. Kicsit túllőttem a célon. Bocs.

- Oké. - bólintottam - Semmi baj. Csak ne kezelj minden lányt ugyan úgy. Mert kicsit sem vagyunk egyformák. Ha erre rájössz, akkor utána profi leszel a nőknél.

- Oké. - mondta halkan - Ezt megjegyzem. És... Honnan tudsz ilyen pizzát sütni? - váltott hirtelen témát. Én pedig érdeklődve néztem rá. Most tényleg csevegni próbál? Miért?

- Hát... - úgy döntöttem, hogy belemegyek, bármilyen játékot is akar játszani - Nyaranta egy pizzériában dolgoztam, és a konyhán sokat segédkeztem. A legutóbbi nyáron már én is süthettem.

- Ez nagyon jó. Én csak a videótékában melóztam. Előtte pedig a plázában, egy fagyizóban. De azt tavaly letarolta egy szörny, és bezárt. - hadarta.

- Mi? - nevettem fel, és kérdőn néztem rá.

- Mármint... Rögtön, miután megnyitott, be is zárt. Volt egy-két baleset, meg felrobbant pár dolog. - zagyvált össze-vissza.

- Ez komoly? - kacagtam fel.

- Mi ez a jó kedv? - lépett be Dustin a nappaliba, és szigorú tekintettel nézett végig rajtunk - Nem kell még hazamenned, Harrington?

- Neked meg nem kell még aludnod, Henderson? - csípett neki vissza.

- Még csak nyolc óra múlt. - morogta Dustin.

- Ágyban a helyed. - mutatott a szobája felé.

- Menj haza, oké? - mutatott rá figyelmeztetően, majd sarkon fordult, és a szobájába ment.

- Mióta itt vagy, úgy viselkedik, mint egy testőr. - nézett Dustin után.

- Tudom. - nevettem fel - Úgy tesz, mintha meg kellene védenie. Mintha ő lenne a vigyázó nagytestvér.

- Igen. Engem is távol akart tőled tartani. - fogtatta a szemeit - Nem is értem, hogy miért gondolja azt, hogy minden csajra ráhajtok.

- Talán, mert így van? - kérdeztem, de aztán eszembe jutott, miket mondott rólam - De legalább tisztáztad vele, hogy nem vagyok az eseted. Most már megnyugodhat.

- Mi? - kapta fel a fejét, aztán lassan kirajzolódott az arcán a felismerés - Ó! Én azt... Nem úgy... - dadogott, és a hajába túrt.

- Nem baj. - szakítottam félbe - Te sem vagy az én esetem, szóval ezt meg is beszéltük. - angyalian mosolyogtam rá.

- Ó! - nyílt szét a szája - Oké. Az... Az jó. Oké.

A párbeszédet a film stáblistája szakította meg, mire mindketten mintha felriadtunk volna.

- Én most elmosogatok. - fogtam meg az üres tányéromat.

- Én... Elmosogattam. - bökte ki, amitől meglepődtem.

- Tényleg?

- Persze. Nem nagy dolog. - próbált laza lenni - Csak két tányér és két pohár volt.

- Na látod? - mutattam rá - Ezt már szeretik a lányok.

- Ha mosogatok? - ráncolta a homlokát.

- Ha segítőkész vagy, és nem tőlük vársz el mindent. - magyaráztam.

- Ó! Oké! - bólintott, majd a tévé felé nézett - Visszavigyem a kazettát? Csak hogy ne kelljen azért fáradnod. Tudod... Udvariasság. - húzta mosolyra a száját.

- Nem kell. Valószínűleg megnézem még egyszer a végét, amit sikerült végigbeszélned. - nevettem fel - Aztán ha visszaviszem, akkor majd veszek ki valami mást.

- Jól van.

- Ez úgyis ingyen volt. Mármint nekem. Neked nem. Te fizetted.

- Tessék? - kiáltott fel, de láttam rajta, hogy nem haragszik.

- Igen. Robin felajánlotta, hogy ő állja a bunkóságod miatt, de én azt javasoltam, hogy írja a te számládra. - mosolyogtam angyalian.

- Oké. - egy darabig csak nézett, aztán ő is elnevette magát - Oké, először is, Robin-nak tetszel, azért ajánlotta fel, hogy ő fizeti. Másodszor pedig, megérdemeltem.

- Robin a lányokat szereti? - ütköztem meg az első mondatán.

- Igen. De ne mondd el neki, hogy elmondtam. Te... Esetleg te nem? - kérdezte zavartan.

- Nem. - kacagtam fel - Miért gondolod? Azért, mert nem olyan vagyok, mint a többi lány? Vagy azért, mert nem alélok a karjaidba?

- Nem. Csak... - ráncolta idegesen a homlokát - Nagyon fel tudsz dühíteni, ugye tudod?

- Csak reménykedtem benne. - mosolyogtam tovább.

- Jobb, ha megyek. - kelt fel a kanapéról, majd a kijárat felé vette az irányt - Szép álmokat, Mandy!

- Neked csak Amanda! - kiáltottam utána - Nem vagyunk barátok, Harrington.

Még hallottam, ahogy felnevetett, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót. Nekem ismét mosolyra húzódott a szám. Talán tényleg nem is olyan rossz ez a Steve.