*Steve szemszöge*

Miután elindultunk a lakókocsiparkból, a suli pszichológusához vezetett az utunk. Mivel nem volt tanítás, így házhoz kellett mennünk. Max azt mondta, hogy megpróbálja belőle kiszedni, hogy Chrissy mondott-e neki valamit a látomásokról, vagy bármi furcsa dologról. Az utca túloldaláról figyeltük, ahogy a nő beengedi a házába, szóval legalább ennyiben nyert ügyünk volt, hogy nem zavarta el egyből.
Dustin idegesen motyogott valamit a fülembe, ahogy előrehajolt a két ülés közt. Unottan néztem rá, majd a tenyeremet az arcába nyomva, hátratoltam a helyére. A szemem végül Amanda-n akadt meg, aki töretlenül, szinte pislogás nélkül figyelte a házat, ahol Max nemrég eltűnt az ajtó mögött. Tudtam, hogy haragszik rám a korábbi dologért, és őszintém bevallva jó nagy idióta voltam, amiért előtte ölelgettem Nancy-t, meg azt sem kellett volna tudatnon vele, hogy ott akartam őket hagyni, hogy Nancy ne egyedül futkozzon a városban. De nem azért volt, mert még mindig szeretem, csak nem akarom, hogy bárkinek is baja essen. Nem gondolom, hogy bárkinek is jót tenne, ha ebben az évben is elveszítenénk valakit.

- Amanda... - kezdtem halkan, és észrevettem, hogy Dustis is befogta a száját, és arra kezdett figyelni, hogy mit fogok mondani az unokanővérének. Kezdett idegesíteni a kis szaros a folytonos védelmezéssel.

- Hmmm? - kérdezte a lány, de még továbbra is a házat figyelte. Próbált úgy tenni, mintha nagyon koncentrálna.

- Minden oké? - kérdeztem az elmúlt napokban már legalább századszorra.

- Persze. - bólintott lazán.

- Tudom, hogy ez az egész még furcsa, meg sok is, de nem hagyjuk, hogy bárkinek is baja legyen. - ígértem, habár tisztában voltam vele, hogy nem azért viselkedik furcsán, mert fél.

- Oké. - bólintott újra.

- Figyelj... - nyúltam a keze után, de ő elhúzta előlem. Úgy tett, mintha a haját akarta volna megigazítani, és mintha nem vette volna észre, hogy meg akartam fogni a kezét. - Tudom, hogy mi a baj. De nem szeretném, ha félreértenéd a dolgokat. Oké?

- Pfff... - puffogott Dustin a hátsó ülésen, mire kapott tőlem egy gyilkos pillantást.

- Itt vagyok, ebben a kocsiban. - fordultam újra Amanda felé, és reméltem, hogy értette, miért mondom ezt. - És azért vagyok itt, mert te itt vagy. - tettem hozzá, mire végre rám pillantott.

- Szóval, ha nem lennék itt, mert mondjuk tegnap reggel nem tartok Dustin-nal, és így nem tudnék az egészről, akkor most a másik kocsiban ülnél? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Nem. - feleltem gondolkodás nélkül - Ha nem lennél itt, akkor is itt lennék, mert egyik kölyök sem vezetheti a kocsimat.

- Jesszus, Harrington... - nyögött fel Dustin - Ne ronts még jobban a helyzeteden.

- Oké, ez hülyén hangzott. - ismertem el - A lényeg az, hogy te is láthatod, hogy azért ülök itt, mert te itt vagy.

- Steve... - sóhajtott mélyen - Ez is elég hülyén hangozott. Tudod... Mintha választanod kellene kettőnk közt.

- Amanda, kérlek! - tekertem a fejem - Te is tudod, hogy hogyan értettem. Ugye?

- Te tudod? - rántotta meg a vállát, aztán újra a ház felé nézett - Jön Max!

A lány futva közeledett a kocsi felé, majd mikor beugrott a hátsó ülésre, elkiáltotta magát.

- Menj! Rajta, indulj már!

- Jó! - indítottam el az autót, és gyors sebességgel hajtottam ki az utcából - Hova megyünk? Megtudtál valamit?

- A suliba megyünk. - adta ki a parancsot Max zihálva.

- Mi van a suliba? - nézett hátra Amanda gyanakvó tekintettel - Jesszus, Max!

- Mi? Mi van? - nem értettem, hogy mi történt.

- Lenyúltad a kulcsot? - kérdezte Amanda.

- Igen. - felelt Max - Semmit nem mondott, mert kötelezi a titoktartás. Én meg megláttam a kulcsot, pont kapóra jött.

- Szóval megint betörünk a suliba? - nevetett fel Dustin, és valószínűleg élvezte a helyzetet.

- Megint? - hitetlenkedett Amanda.

- Ja. Már máskor is megtörtént. - felelte lazán Dustin. Amanda nem tudott mit felelni erre, ugyanis megszólalt Dustin rádiója a táskájában. Először zavaros volt az adás, de aztán felismertem Lucas hangját.

- Dustin! Vörös kód! Hallasz engem?

- Igen. Mi a baj, Lucas?

- Baj, az bőven van. Jason és a kosárcsapat keresnek téged. Azt hiszik, hogy tudod, hol van Eddie.

- Jól hiszik, de most van egy kicsit nagyobb gondunk.

- Ennél is nagyobb?

- Lucas! - vette át a rádiót Max - Találkozzunk az iskolánál!

Aztán megszakadt a kapcsolat.

- Oké! Akkor irány a suli. - bólintottam, majd bevettem a kanyart a következő utcában.

*Amanda szemszöge*

Mire az iskolához értünk, besötétedett. Közben Robin és Nancy is jelentkezett a rádión, és elmondták, hogy a könyvtári nyomozásuk során megtudták, hogy Victor Creel szerint démon szállta meg a házukat, és ő ölte meg a családját. Őt pedig büntetésként hagyta életben.
Miután Dustin megbeszélte velük, hogy jöjjenek a suliba, bejutottunk az épületbe. Ez meglepő módon elég hamar és könnyen sikerült, de valószínűleg csak én tartottam furcsának, hogy ilyen egyszerűen ment a dolog.

- Szóval... - suttogtam, mikor a sötét folyosókat szeltük - Simán csak betörünk ennek a Ms. Kelly-nek az irodájába?

- Felesleges suttognod. - jegyezte meg Dustin.

- Nem. Van kulcsunk. - mondta Max.

- Ja. - fújtam egyet - Amit nemrég loptál.

- Nyugi, Manny! - lépett mellém Dustin - Nem először csinálunk ilyet. Nem lesz semmi baj.

- Jól van. - bólintottam, de hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem aggódtam.

- Tényleg ne aggódj. - fogta meg a karomat Dustin, majd megállt, és maga felé fordított. Megvárta, amíg Steve és Max kicsit távolabb kerültek tőlünk. - Steve egy idióta, de ismerem és tudom, hogy oda meg vissza van érted. Az, hogy Nancy is belekeveredett ebbe a dologba, nem jelenti azt, hogy Steve ezek után tesz majd arra, ami köztetek alakul.

- Te most éppen kampány beszédet tartasz mellette? - nevettem el magam.

- Nem. - mosolyodott el Dustin - Csak látom, hogy hogyan nézel rá. Meg azt is, hogy ő hogyan néz rád. Lehet, hogy hihetetlen, de még Nancy-vel sem viselkedett így, mint veled. Kedves volt vele, de néha akkor is egy seggfej volt. Nagyképűen viselkedett, és nem is igazán érdekelte Nancy véleménye. De az, ahogy veled bánik, az teljesen más. Minden mozdulatodat követi, minden szavadra odafigyel, és ahogy észrevettem, kétszer is meggondolja, hogy mit mondjon, vagy hogyan szóljon hozzád. Na jó... Nem mindig. Csak általában. - nevetett fel. Nem tudtam mit reagáljak Dustin szavaira, hiszen eleinte ő volt az, aki legjobban tiltott Steve-től.

- Bent vagyunk! - hallottuk meg Max hangját a folyosó végéről, ezért félbe is szakadt a beszélgetésünk. Csak megsimítottam Dustin arcát, aztán csatlakoztunk a többiekhez az irodában. Éreztem magamon Steve tekintetét, és mikor felé néztem, megbizonyosodtam arról, hogy valóban engem figyelt. Arca kérdő volt, és mintha várt volna tőlem valami reakciót. Halványan elmosolyodtam, mire belőle egy hangos sóhaj szakadt fel.

- Itt van Chrissy aktája! - szólalt meg Max, mire mind rá figyeltünk - És van itt még más is. Ezen itt Fred Benson neve van.

- Nancy barátja is járt hozzá? - kapta ki a kezéből Dustin a lapokat, aztán az asztalra fektette Chrissy-é mellé. Max leült egy székre, mi pedig köré álltunk, hogy jobban lássuk a dokumentumokat. Éreztem, ahogy Steve mögém lépett, majd egy kis idő után a kezét a derekamra vezette, és úgy figyelt Max-re.

- Nézzétek. - mutatott a lány az írásokra - Mindkettőjüknek ugyan azok voltak a panaszai. Álmatlanság, fejfájás és orr...

- Vérzés? - fejezte be helyette Dustin, ugyanis Max szavát mintha elvágták volna - Max? - hajolt elé a fiú. Először összehúzott szemekkel nézte őt, aztán arcán ijedtség mutatkozott. Steve és én egyszerre hajoltunk Max-hez. Megfagyott bennem a vér, mikor rájöttem, hogy mi történik. Arca és tekintete üres volt, mintha transzba esett volna. Steve és Dustin kétségbeesetten szólongatták, de nem felelt. Nem reagált semmire.