*Amanda szemszöge*

Eddie betartotta a szavát. Mikor odamentem hozzá, úgy kapott fel a földről, mint a rongyot, és szorosan magához ölelt. Habár elleneztem, hogy ezt tegye, ő csak vigyorgott, és fantasztikusan szórakozott Steve-en.

- Ha látnád az arcát... - nevetett, és a hátam mögé pillantott.

- Hagyd már! - kuncogtam fel, és meglegyintettem a mellkasát.

- Imádni fogom ezt. - dörzsölte össze a tenyerét, majd kérdőn nézett rám - Milyen volt a tegnap estéd?

- Nem is tudom. - ingattam a fejemet - Robin nem jött el, így ketten voltunk Steve-vel. Először nem akartam vele menni, de végülis nem volt rossz az este.

- Történt valami?

- Nem. - ráztam a fejemet.

- Oké. Akkor folytathatjuk a "Tegyük féltékennyé Steve Harrington-t" hadműveletet.

- Én nem folytatok semmit. - ellenkeztem - De látom, te már benne vagy a játékban. Mikor kezdtek?

- Hamarosan. - mutatott hátra - Dustin-ra és Mike-ra várunk. Mivel Lucas a meccset választotta a D&D helyett, valakit szereznek helyette.

- Igen. - nevettem fel - Engem is rá akartak venni, de...

- De Harrington-nal van programod. - kacsintott rám - Értem én.

- Este pedig veled. - böktem meg a mellkasát.

- Ugye tudod, hogy nem muszáj moziznunk. Ha esetleg Harrington-nak vannak más tervei veled az estére.

- Nem. Mozizni megyek az öribarimmal. - mosolyogtam rá.

- Oké. - nevetett fel - Viszont nem tudom, hogy mikor lesz vége a játéknak, meg utána még van egy kis dolgom. Találkozzunk itt, a parkolóban fél tízkor. Így csak a késő esti filmre érünk oda, ha nem baj.

- Tökéletes. - bólintottam - Most megyek. Be kell mennünk, hogy jó helyünk legyen.

- Jól van, hercegnő. - bólintott, majd kaján mosollyal mellém lépett, átkarolta a vállamat, és lenyomott egy puszit az arcomra.

- Nagyon gonosz vagy. - kacagtam fel, majd elköszöntem tőle, és visszamentem Steve-hez és Robin-hoz.

- Én azt hiszem, bemegyek. - szólalt meg Robin, és mielőtt bármit mondhattam volna, már szedte is a lábait a suli felé. Steve-re pillantottam, aki a kocsijának dőlve, karbatett kézzel és összeráncolt homlokkal nézett mögém.

- Minden oké? - kérdeztem, és intettem egyet a szeme előtt, hogy rám figyeljen.

- Mit akart? - bökött előre az állával. Én hátranéztem a vállam felett, és még éppen láttam, ahogy Eddie bement az ajtón.

- Csak megbeszéltük, hogy este mikor és hol találkozunk. - néztem vissza Steve-re, aki most engem méregetett ugyan olyan tekintettel.

- És... Ennyire jóban vagytok?

- Barátok vagyunk. - bólintottam - Sokat beszélgettünk az elmúlt héten.

- Robin is a barátod. - rántotta meg a vállait - Mégsem ölelkeztek, meg nem puszilgatjátok egymást.

- Téged is puszilgatlak. - csúszott ki a számon, majd egy pillanattal később el is vörösödtem.

- És én hasonló helyet foglalok el az életedben, mint Munson? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Mire gondolsz? - tettettem a hülyét.

- Én is csak a barátod vagyok? - hangja kissé szomorú lett. Egy darabig csak bámultam az arcát.

- Egyelőre. - rántottam meg a vállamat lazán. Legalábbis próbáltam az lenni, pedig olyan zavarba lettem, ahogy Steve eltátotta a száját. Ezért csak elfordultam, majd elindultam a suli felé. Hallottam, hogy pár másodperc után elindult utánam, majd mikor mellém ért, elkapta a kezemet és az ujjait az enyémek közé kulcsolta. Kérdőn néztem rá, mire egyből elmosolyodott.

- Rengetegen vannak. - mutatott a körülöttünk állókra - Nehogy elveszítselek a nagy tömegben.

A számba harapva próbáltam visszatartani a mosolyomat, és lecsillapítani a szívemet, mert szinte ki akarta szabni a mellkasomat.

*****

Miután beértünk a tornaterembe, felmentünk a lelátóra, ahol helyet foglaltunk. Egyből kiszúrtam Robin-t a zenekarban, de persze nehéz lett volna nem észrevenni, mikor két kézzel integetett.
De kiszúrtam valaki mást is. Méghozzá Nancy Wheeler-t, aki a bejárat mellett állt meg, egy szemüveges, vékony fiú kíséretében. Egyből elkezdtem azt érezni, amit vasárnap este, miután megtörtént a kórházas eset. Próbáltam közömbös arcot vágni, és még egyszer körbepillantottam, mielőtt ránéztem volna Steve-re. Engem bámult.

- Mi az? - nevettem fel zavartan.

- Semmi. - tekerte a fejét - Jól érzed magad? Nem muszáj ám itt lennünk, ha esetleg...

- Jól vagyok, Steve. - szakítottam félbe, mielőtt felhozta volna a Nancy-s dolgot. Tisztában voltam vele, hogy látta, hogyan néztem, mikor észrevettem a lányt.

- Akkor jó. - bólintott egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében.

A következő percekben a kelleténél többször néztem Steve-re. De mikor egyszer sem kaptam azon, hogy Nancy felé nézett volna, kicsit megnyugodtam.

- Az ott Vickie, aki Robin mellett áll? - böktem a zenekar felé, akik nem messze tőlünk álltak.

- Aha. - bólintott.

- Miért nem beszélget vele?

- Robin? - nevetett fel - Rengeteget beszél, de mikor arról van szó, hogy megszólítson egy lányt, berezel.

- Miért nem tanítasz neki egy-két dolgot? - kuncogtam fel - Neked könnyen megy a csajozás. Legalábbis az esetek nagy részében.

- Te most csípkelődsz velem? - kérdezte felháborodott hangon, de mosolyogva.

- Csak egy kicsit. - rántottam meg a vállamat, de aztán a pálya felé fordítottam a tekintetemet, ahol elkezdődtek az események. Felkonferáltak egy Tammy Thompson nevű lányt, aki tavalyig járt a Hawkins gimibe, és ő énekelte el a himnuszt.

- Mondtam, ugye? - hallottam Steve suttogó hangját. Mikor felé néztem, Robin-nal nevettek valamin. - Muppet. - tátogta, mire a lány felnevetett, és egyetértett vele.

- Muppet? - kérdeztem rá a dologra.

- Igen. - magyarázta Steve - Robin bele volt zúgva a csajba, de ő... Másért volt oda.

- Érted, ugye? - jöttem rá egyből.

- Nem lényeg. - rántotta meg a vállát - Szóval, Robin odavolt érte, meg azért ahogy énekelt. De én mondtam neki, hogy a csaj inkább olyan, mintha egy Muppet énekelne.

- Te jó ég! - nevettem fel - Tényleg. Ez nagyon szörnyű. De nézd csak... - böktem Robin felé, aki Vickie-vel nevetett valamin - Beszélgetnek.

- Valószínűleg a lány is hallja, hogy micsoda rémes ez az előadás. - bólintott, de azért mindketten megtapsoltuk, miután befejezte az éneklést - Csakis azért tapsolok, mert végre abbahagyta. - jegyezte meg halkan, én viszont hangosan felkacagtam.

A meccs nagyon szoros volt. Aztán mikor egy sérülés miatt kénytelenek voltak beállítani Lucas-t, csak még izgalmasabb lett a helyzet.

- A francba... - sóhajtott fel mellettem Steve, és idegesen a hajába túrt - Sosem engedik játszani.

- Ez nagyon édes. - csúszott ki a számon az első gondolat, ami beugrott erről a képről.

- Tessék? - nézett rám Steve kérdőn, de fél szemét a pályán, pontosabban Lucas-on tartotta.

- Nagyon aranyos, ahogy izgulsz érte. - vallottam be.

- Csak mert... - dadogta zavartan - Csak azért mert sosem nyertünk eddig döntőt.

- Hmmm... - játszottam - Nem voltál te tagja a kosárcsapatnak az elmúlt években?

- Nagyon vicces. - mosolygott rám.

- De tényleg, Steve... - váltottam komolyabb hangnemre - Nagyon jó, hogy ennyire törődsz velük.

- Csak... Csak azt akarom, hogy tudják, számíthatnak rám. - rántotta meg vállát.

- Köszönöm.

- Mit? - értetlenül nézett rám.

- Hogy itt vagy Dustin-nak. - mosolyodtam el, mire ő is felfelé kanyarította a száját, majd újra Lucas-ra nézett.

- Basszus... - nyíltak tágra a szemei. Mikor a pályára néztem, akkor vettem észre, hogy Lucas-nál volt a labda, a meccsből pedig már csak pár másodperc volt hátra. Aztán eldobta... És bepattant a labda.
A közönség ordítani kezdett, mindenki kitörő örömmel fogadta, hogy a Hawkins-i Tigrisek bajnokok lettek. Steve arcán valódi boldogságot láttam, ahogy a levegőbe bokszolt, majd minden további előzmény nélkül felkapott a földről és magához ölelt. Először azt sem tudtam, hogy hogyan reagáljak, de aztán a kezeimet a nyaka köré fontam, és én is megöleltem őt. Pár másodperc múlva lerakott a földre, de nem engedte el a derekamat. Lecsúsztattam a kezeimet a nyakáról a mellkasára, ahol a tenyerem alatt éreztem, hogy milyen hevesen dobogott a szíve. Valószínűleg nem lehetett volna eldönteni, hogy melyikünké vert gyorsabban.