*Amanda szemszöge*

Örültem, hogy Steve megértette, hogy miért nem akarok elsietni semmit. Persze másfelől furcsa is lehetett neki a dolog, hiszen amint Claudia néni hazaér, én valószínűleg egyből megyek haza. Na, nem mintha akarnék. Nagyon jó volt itt, még annak ellenére is, hogy az elmúlt pár napom elég rossz volt. De ez a mai este... Habár írtó dühös voltam Robin-ra, amiért nem jött el, de mostanra már nem bántam, hogy csak ketten maradtunk Steve-vel. Örültem annak is, hogy emlékezett arra, mikor azt mondtam neki, hogy sokkal jobban szeretek otthon bekuckózni, mint elmenni más emberek közé. Ennek a vágyamnak pedig eleget is tett, mikor elhozott magához, ahol csak ketten voltunk. És ha már vágyakról volt szó... Rettentő nehéz volt visszafognom magam, mikor olyan közel volt hozzám. Ez pedig az este folyamán elég sokszor előfordult. Sőt, nem egyszer jelentette ki, hogy meg akar csókolni. Bármennyire is akartam, a lelkem mélyén tudtam, hogy nem szabad ilyen gyorsan belemennem a dologba. Elvégre pár napja még azt mondta, hogy valaki mást szeret. Hiába mondtam, hogy felejtsük el, elég nehezen vertem ki a fejemből a dolgot. Nem akartam olyan könnyen adni magam, mint a többi lány, akikkel volt. Ha valóban érdeklem, akkor mutassa ki, hogy nem csak azt akarja tőlem, mint a többitől. A legnagyobb gondom az volt, hogy ha arra gondoltam, hogy Steve és én összejöhetnénk, egyből bevillant egy kép. Mikor az exem megcsalt. Ugyan azt a jelenetet láttam magam előtt, annyi különbséggel, hogy az ő és a gyerekkori barátnőm arca kicserélődött Steve és Nancy arcára. Szörnyű volt a gondolat, főleg, hogy mostanában már álmomban is ez kísértett. Nagyon idegesített a dolog, mert egyértelműen nagyon kedveltem Steve-et.

Miután fertőtlenítettem a sebeket az arcán, és a kezeit is újra bekötöztem, újra megkértem, hogy vigyen haza. Láttam az arcán, hogy nem szívesen tette meg, de végül beleegyezett.

- Szóval... - szólalt meg hazafelé menet, mikor már az autóban ültünk - Kösz, hogy eljöttél velem, és nem küldtél el a francba, mikor egyedül mentem érted.

- Pedig közel voltam hozzá. - nevettem el magam.

- Tudom. De akkor ezek szerint talán mégiscsak kedvelsz egy kicsit, mivel eljöttél velem.

- Talán, egy kicsit. - pillantottam rá, mire ő csak elmosolyodott - Kösz, hogy nem vittél el egy étterembe, ahol rengeteg ember nyüzsgött volna.

- Mondtam, hogy emlékszek arra, hogy mit szeretsz és mit nem.

- Igen. - bólintottam, majd kinéztem az ablakon a sötét utcára. Steve ezután nem szólalt meg addig, amíg haza nem értünk. Ott egyből kipattant a kocsiból, és átsietett az én oldalamra, de mire odaért, már kiszálltam.

- Tudod, ilyenkor meg kell várni, amíg úriember módjára kinyitom neked az ajtót. - mondta játszva a sértődöttet.

- Ki tudok szállni magam is. - forgattam meg a szemeimet, majd elindultam befelé, nyomomban Steve-vel.

- Szóval... Akkor holnap érted jövök a meccs előtt. Áll még az este, ugye? - ugrott mellém a bejárati ajtóban.

- Aha. - fordultam felé.

- És utána talán megnézhetnénk a múltkori filmet. - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Utána programom van. - néztem rá bocsánatkérő szemekkel - De szerdán már mondtam, hogy csak a meccsre tudok menni.

- Igen, de azt hittem, hogy csak miattam mondtad. Mert nem akartál velem lenni. - ráncolta össze a homlokát - Kivel van programod?

- Eddie-vel. - feleltem lazán, és Steve arckifejezéséből ítélve, tudtam, hogy most jön még csak a java.

- Munson-nal? - hangja egyszerre lett hisztérikus, mérges és számonkérő - Már megint?

- Aha. - alig tudtam visszatartani a mosolyomat.

- A meccs után? Péntek este? Eddie Munson-nal van programod? - tette fel sorban a kérdéseket.

- Igen, Steve. - nevettem el magam.

- Miért?

- Mit miért? - tekertem a fejem.

- Azt hittem, hogy lógunk együtt a meccs után. De te inkább Munson-nal mész?

- Ez a program már előbb meg lett beszélve, mint veled és Robin-nal a meccs. - magyaráztam nyugodt hangnemben, miközben Steve feje majdnem szétrobbant a dühtől.

- És mégis hová mentek? - húzta össze a szemöldökét.

- Nagyon kíváncsi vagy.

- Csak... Csak aggódok miattad. - mondta, miközben a hajába túrt. De most nem azért, mert szívdöglesztőnek akart tűnni. Most inkább ideges volt.

- Nem kell aggódnod miattam. A héten ez már a harmadik este lesz, amit vele töltök. Eddie nagyon kedves velem. - próbáltam megnyugtatni, de a nézéséből ítélve inkább csak még dühösebb lett.

- Kedves veled... - mondta gúnyosan - Azt gondolom.

- Steve... - nevettem el magam - Eddie és én csak barátok vagyunk. Oké? Mindkettőnknek szüksége volt valakire, akinek kiönthette a lelkét.

- Nekem is kiöntheted a lelkedet. - húzta ki magát.

- Pont, hogy miattad kellett kiöntenem a lelkemet. - mosolyodtam el szomorúan, mire az ő arca is meglágyult kicsit.

- És gondolom Munson szívesen beszélt ellenem. - morgott tovább.

- Meg fogsz lepődni, de egyáltalán nem. - kuncogtam fel, mire ő hitetlenkedő arcot vágott.

- Ha barátkoztok csak, ha nem... Akkor is jobban örülnék, ha inkább én lehetnék veled este, és nem ő. - motyogta maga elé.

- A meccsen veled leszek. - nevettem rá.

- Hmmm... - morgott.

- Steve Harrington... - lépkedtem közelebb hozzá, és csak pár centivel előtte álltam meg. Mivel egy lépcsőfokkal lejjebb állt, így most pont egy magasságban voltam vele. Talán pár centivel még magasabban is. Felemeltem mindkét kezemet, és az arcára fektettem a tenyereimet. Arcán abban a pillanatban kisimultak a ráncok, amik eddig a homlokán futottak össze. - Ebből a morgásból és duzzogásból úgy veszem, hogy féltékeny vagy Eddie-re. De semmi okod rá, oké? - hajoltam hozzá közelebb, és két hosszú puszit nyomtam az arcára, mindkettőt veszélyesen közel a szájához. Steve szája kissé szétnyílt, valószínűleg a csodálkozástól, de megszólalni nem tudott. Felnevettem a mozdulatlanná dermedt testén, majd elengedtem az arcát, és távolabb léptem tőle. - Jó éjt, Steve.

- Jó éjt, Amanda. - hallottam a halk hangját, mielőtt becsuktam magam mögött az ajtót.

Mosolyogva mentem be a nappaliba, ahol természetesen ott vár Dustin. A fotelban ült, kezeit a karfán pihentette. Úgy nézett ki, mint valami király a trónján ülve.

- Ha hajnalban jövök haza, akkor is megvársz? - nevettem fel.

- Látom, jól sikerült a randi. - mondta közömbös arccal.

- Nem randi volt, de nem volt rossz az este. - ismertem be.

- Megbeszéltétek a dolgokat? - méregetett.

- Fogjuk rá... - ültem le vele szemben, és az arcát figyeltem. Láttam, hogy valamit mondani akar. - Mi a baj, Dustin?

- Semmi. - rázta a fejét, de nem volt meggyőző.

- Gyerünk! Mondd csak el!

- Anya pár nap múlva hazajön. - mondta ki végül, és várta a reakciómat.

- Azt hittem, hogy még pár hétig ott lesz.

- Én is. De előbb befejeződik a dolog, és valószínűleg már a jövő héten megjön.

- De hát ez jó hír, Dustin. Miért vagy miatta elkenődve?

- Mert akkor elmész. - hajtotta le a fejét.

- Ó, édesem! - mosolyogtam rá kedvesen - Ezért vagy ilyen szomorú?

- Gondolkodtál azon, hogy itt maradj? - kérdezte egy kis reménnyel a hangjában.

- Igen. - vallottam be - Elég sokat gondolkodtam rajta.

- És? Mire jutottál?

- Nem is tudom... - dőltem hára, és az ölembe fektetett tenyereimbe néztem - Elég furcsa lenne, ha bejelenteném anyádnak, hogy maradnék még, nem gondolod?

- Már megemlítettem neki. - mosolyodott el angyalian.

- Dustin... - szóltam rá, de nem voltam mérges. Meg sem lepődtem azon, hogy már intézkedett az ügyben. - Nem akarok a nyakán élősködni. Mondjuk... - gondolkodtam el - A szüleimén sem, de mindegy.

- Anya örülne, ha maradnál. - bólogatott - Azt mondta, hogy bármeddig szívesen látunk.

- Jaj, Dustin... - nevettem fel.

- Te is tudod, hogy maradni akarsz. - bólogatott hevesen.

- Jó. - bólintottam rá végül, de még nem döntöttem el semmit - Beszélek majd én is az anyáddal, oké? Ennyit ígérek.

- Oké. - lelkesült be - Nagyon szeretném, ha maradnál. - mondta a szemembe nézve, majd elköszönt és aludni ment.

Még sokáig agyaltam a dolgon. Elvégre ma többször is szóba jött, és nem csak Dustin-nak, de Steve-nek is megígértem, hogy gondolkodok a maradáson. És így, hogy Claudia néni sokkal korábban hazajön, csak még jobban nyomasztott a helyzet. Nem akartam hazamenni.