*Amanda szemszöge*

A duzzogó fiú eltűnt a sorok közt, én pedig büszkén néztem utána. Büszke voltam magamra, amiért így vissza tudtam neki vágni. Elegem volt a hozzá hasonló pasikból. Akik azt gondolták magukról, hogy ők a világ urai, és a lábuk előtt hever a világ.

- Ne foglalkozz vele. - intett felém Robin - Kétségbe van esve, mert minden csaj kikosarazza.

- Hát, ha ekkora seggfej, akkor nem is csodálom.

- Nem olyan rossz ő. - mosolyodott el, és valamiért úgy éreztem, hogy komolyan gondolja - Szóval... Akkor ez az egy film lesz, ugye?

- Igen.

- Mivel még nem láttalak erre, és a nevedet sem tudom, el kell kérnem az adataidat.

- Ó! Persze. - a táskámért nyúltam, majd előhalásztam az igazolványomat, és Robin felé nyújtottam - Tessék!

- Oké. - pillantott rá, majd felszökött a szemöldöke - Henderson?

- Igen. Az unokaöcsémre vigyázok, amíg az anyja nincs a városban.

- Te vagy Manny? - kérdezte vidáman.

- Öhm... Igen. - bólintottam, majd rájöttem, hogy bizonyára ő Dustin egyik idősebb barátja, aki itt dolgozik - Szóval ismered Dustin-t. Mesélt róla, hogy a barátai itt dolgoznak.

- Igen. - bólogatott hevesen - Robin Buckley vagyok, örvendek.

- Amanda Henderson. De mindenki csak Mandy-nek hív, Dustin-t leszámítva persze. - tettem hozzá.

- Rengeteget mesélt rólad. De őszintén szólva mindannyian azt hittük, hogy fiú vagy. - ismerte be.

- Igen. Tudom. - nevettem - A becenév miatt. Dustin nem tudta kimondani a nevemet. Igazából eleinte nem szerettem, de aztán idővel rájöttem, hogy jó ez így. Ha neki így megy, akkor nekem is oké.

- Ez nagyon kedves tőled. - mosolyodott el - Dustin-nak igaza volt, mikor leírta, hogy nagyon menő vagy.

- Ezt mondta? - lepődtem meg. Sosem hittem, hogy Dustin így néz rám.

- Igen. És azzal be is bizonyítottad, ahogy helyreraktad Steve-et. Dustin imádni fogja, mikor elmesélem neki. Tuti, hogy szívatni fogja vele egy darabig.

- Te jó ég! - esett le a tantusz - Dustin azt mondta, hogy két barátja is itt dolgozik. Mondd, hogy nem ez a seggfej a másik barát! - néztem rá kérlelve, de ő csak nevetett.

- De igen. - bólintott - De hidd csak el, hogy Steve tényleg nem olyan rossz. A srácok imádják, és ő is imádja őket.

- El sem tudom képzelni, hogy ez hogyan lehetséges. - jegyeztem meg mellékesen - Na, mindegy. Mennyit fizetek a filmért?

- Ugyan, hagyd csak! - intett Robin - Majd én állom, cserébe a Steve okozta kellemetlenségért.

- Legyen! - egyeztem bele - De akkor írd Steve számlájára.

- Oké. - nevetett fel - Örülök, hogy megismertelek Mandy. Remélem, még találkozunk.

- Én is. - mosolyogtam rá, majd átvettem tőle a kazettát, és magamhoz véve a lerakott táskákat, elhagytam a tékát.

Az utcára kiérve a bicikli felé vettem az irányt, és éppen felakasztgattam rá a táskákat, mikor ismerős nevetés csapta meg a fülemet. A hang irányába fordulva pedig egyből kiszúrtam Dustin színes sapkáját a játékterem előtt. Két fiúval állt ott. Az egyikük magasabb lehetett nálam is, vékony volt, sötét, göndör hajjal. A másik pedig egy szintén nyúlánk, sötétbőrű fiú volt. Emlékeztem rájuk, ugyanis régebben, mikor még egészen kicsik voltak, találkoztam velük. Sokszor töltöttem el pár napot Hawkins-ban, mikor még én is kisebb voltam.

A biciklit és a táskákat hátrahagyva indultam el a fiúk felé. Dustin nekem háttal állt, így nem vette észre, mikor mögé sétáltam, és megkocogtattam a vállát. Megpördült, és arcáról egyből leolvadt a mosoly.

- Manny! - kiáltott fel.

- Dustin... - húztam fel a szemöldökömet, és karba tettem a kezeimet - Nem arról volt szó, hogy tanítás utáni elfoglaltságod van ma?

- Ez az! - tárta szét a karjait, és vigyorogni kezdett.

- Mi? - néztem a játékterem felé - Ez? Én azt hittem, hogy valami szakköröd van.

- Van az is, de nem ma. - intett, majd a barátaira mutatott - Biztos nem emlékszel már a srácokra, ugye? - tudtam, hogy csak terelni próbált.

- De igen. - mosolyogtam rájuk - Sziasztok! Mike és Lucas, igaz?

- Igen. - bólogattak, és láttam az arcukon, hogy meglepődtek, de örültek is annak, hogy emlékszek rájuk.

- Dustin... Nem az anyád vagyok. - fordultam az unokaöcsém felé - Nem érdekel, hogy mit csinálsz a szabadidődben, de azt szeretném tudni, hogy merre jársz. Rendben?

- Rendben.

- Ne titkolózz előttem, elvégre nem vagyok az a nagyon szigorú típus. Ezt te is tudod.

- Jól van. Oké! - bólintott - Ne haragudj!

- Oké. - mosolyogtam rá - Menjetek, és érezzétek jól magatokat. De hétre érj haza! Nem akarjuk kihúzni a gyufát már első nap az anyádnál, ugye?

- Oké! - bólintott, majd a videótéka felé mutatott - A fuvarom hatkor végez, utána egyből hazavisz.

- Na várj csak! - követtem a tekintetét, és egyből kiszúrtam a bordó BMW-t a parkolóban - Mondd, hogy Robin az, aki furikázza a hátsódat!

- Robin? - nevettek fel egyszerre a fiúk - Még jogsija sincs. De... - gondolkodott el Dustin - Honnan ismered Robin-t?

- Benéztem a videótékába, és kivettem egy filmet estére. De ha nem Robin a sofőröd, akkor... Az a seggfej az?

- Bizonyára Steve-re gondolsz. - morogta.

- Hmmm... - fújtam idegesen - Jól van! Én most megyek, mert haza kell vinnem, amit a boltban vettem. - böktem a fejemmel a bicikli felé.

- Az az én bringám? - húzta résnyire a szemeit Dustin.

- Igen, a tiéd.

- Azzal jöttél? - nézett rám úgy, mintha egy idiótával beszélne - Ugye tudod, hogy van kocsink is?

- Tudom. De te is tudod, hogy nem szeretek vezetni.

- Mi van veletek, asszonyokkal? Sem te, sem Robin... - intett, majd Mike-kal és Lucas-szal a nyomában, visszament a játékterembe.

- Hétre érj haza! - figyelmeztettem még egyszer, majd visszamentem a biciklihez. Felpattantam rá, és hazafelé vettem az irányt. Viszont még egyszer, utoljára megnéztem magamnak a bordó BMW-t.

*Steve szemszöge*

Mikor végre elcsendesedett a terep, visszamerészkedtem az üzlet elejébe, Robin-hoz. Szerencsére egyedül volt, és már hűlt helye volt a nagyszájú csajnak, aki nemrég helyretett. Őszintén szólva, egyszerre találtam idegesítőnek, bosszantónak, és lenyűgózőnek, ahogy beszélt hozzám. Soha, egyetlen lány sem viszonyult így hozzám, Robin-t leszámítva talán. Azt a Robin-t, aki most gonoszan mosolyogva bámult rám.

- Mi van? - mordultam rá.

- Mi a baj, Steve? - biggyesztette le az ajkát - Befejezted a sírdogálást a sarokban?

- Nagyon vicces. - ültem le mellé, és felraktam a lábaimat a pultra.

- Tuti tetszett, ahogy kiosztott. Nem sokan képesek elhallgattatni a nagy Steve Harrington-t. - kacagott.

- Inkább idegesítő volt.

- Azért ismerd be, hogy dögös volt a csaj. Habár nem az eseted, de fogadjunk, hogy tetszett. - húzogatta a szemöldökét.

- Jól mondod. Egyáltalán nem az esetem. Inkább a tiéd. - bólogattam. Eleinte furcsa volt egy lánnyal beszélni a többi csajról, de gyorsan megszoktam, hogy Robin is ugyan úgy néz rájuk, ahogy én. És mostanra már sokkal szívesebben beszéltem meg vele a dolgaimat, mint bármelyik fiú ismerősömmel. - Talán be kéne próbálkoznod nála.

- Ez a csaj nem a csajokat szereti. - intett le.

- Honnan tudod?

- Akiből egy pasi vált ki ilyen reakciót, az nagyonis a pasikért van oda. - magyarázta meggyőzően.

- Nem hinném, hogy ennyiből meg lehet állapítani. - gondolkodtam hangosan.

- Ha nem hiszed el, akkor kérdezd meg a kis barátodat. - kuncogott halkan.

- Mi? - nem értettem, hogy kiről beszél - Kit?

- Dustin-t.

- Mi köze van hozzá Henderson-nak?

- Az, hogy a lány is Henderson. - nevetett fel, én pedig összezavarodva néztem rá. Aztán leesett.

- Ő volt Dustin unokatestvére? Ő Manny?

- Amanda, vagy Mandy. - bólogatott a lány - Igen.

- Ez az idegesítő csaj az, akiről Dustin áradozott napok óta?

- Dustin azt mondta, hogy menő. És már ne is haragudj, de nagyonis menő volt, ahogy elkente a szád szélét. - nevetett fel újra.

- Ma te is nagyon idegesítő vagy, Buckley. - csóvaltam a fejemet, majd inkább újra magára hagytam, és a sorok közé mentem, rendezgetni a kazettákat. A kirakat mellett álldogáltam, és éppen akkor néztem ki az utcára, mikor az a bizonyos Manny felpattant a biciklire, és eltekert az üzlet előtt. Ritka idegesítő egy nőszemély.