*Amanda szemszöge*

Pontosan tudtam, hogy hova kell mennem, ezért nem is igazán volt miről beszélgetnünk Max-szel az úton. Pedig nagyon szerettem volna megtudni tőle pár dolgot, de mint ahogy azt Steve említette, tényleg nagyon zárkózott lány volt. Éppen ezért nem is akartam zaklatni a kérdéseimmel, de csak nem bírtam nyugodni.

- Szóval... - kezdtem kedves, nyugodt hangnemben - Régóta deszkázol?

- Igen. - felelt tömören.

- Nekem is mindig nagyon tetszett, de én olyan béna vagyok. - nevettem fel, és örömmel láttam, hogy Max szája is felfelé görbült.

- Igazából egész kiskorom óta deszkázgatok. Sokat voltam egyedül, és ez volt a legjobb elfoglaltságom. - mesélte, miközben a mellettünk elsuhanó fákat nézte.

- Kaliforniából jöttél, ugye? - kérdésemre felém fordult.

- Látom, Dustin már mesélt rólam. - mondta, de nem tűnt gúnyosnak, inkább volt közömbös.

- Igazából Steve mesélt. Múltkor, mikor találkoztatok a játékteremben. Mondta, hogy szeretett volna odahívni hozzánk, de nem volt kedved. Pedig örültünk volna neked.

- Nem szeretem a nagy társaságot. - rántotta meg a vállait.

- Értem. - bólintottam, majd jobbnak láttam, ha témát váltok - Én Floridából jöttem. Az nincs olyan messze, mint Kalifornia, meg én nem is maradok itt örökre.

- Örülj neki. - jegyezte meg, mire kérdőn néztem rá - Ez a hely néha maga a pokol.

- Azért olyan rossz nem lehet.

- De. Az. - mondta határozottan, pont mikor lekanyarodtam az útról a Forest Hill-i Lakókocsi Park táblánál.

- Megjöttünk. - mosolyogtam rá, majd bejártam a lakókocsik közé.

- Az lesz, ott. - mutatott előre Max, én pedig megálltam, nem messze az ő lakhelyüktől - Kösz a fuvart.

- Nincs mit. Nagyon szívesen, máskor is.

- Szia. - kipattant a kocsiból, és olyan gyorsan eltűnt, hogy biztos nem hallotta az én "Szia!"-mat.

Egy darabig csak néztem utána, majd éppen akkor mikor a kulcshoz nyúltam, hogy beindítsam a kocsit, valaki behajolt az ablakon, én pedig majdnem kiugrottam a bőrömből.

- Mit keresel itt, hercegnő? - hallottam meg egy ismerős hangot az arcomtól nem messze.

- Eddie! - kiáltottam rá, és a szívemhez kaptam - Megijesztettél.

- Ne haragudj. - húzta széles mosolyra a száját - Nem állt szándékomban.

- Mit csinálsz itt? - nevettem rá.

- Itt lakok. - bökött az egyik lakókocsi felé.

- Tényleg? Az szuper.

- Annyira azért nem, de ez van. - rántotta meg a vállát - Nem szállsz ki egy kicsit? Mielőtt beáll a derekam a hajolgatástól. - nyúlt hátra, majd úgy csinált, mint egy meggörbült hátú öregember.

- Oké. Egy kicsit ráérek. - egyeztem bele, majd mielőtt kinyithattam volna az ajtót, ő megtette helyettem, és a kezét nyújtotta, hogy kisegíthessen. - Köszi.

- Szóval? - pillantott rám, majd egy közeli asztal felé mutatott, ahol leülhettünk - Mi járatban a pór nép közt, hercegnő?

- Max-et hoztam haza. - mutattam a lány lakókocsijára.

- Ó, igen. A vörös, mogorva, deszkás lány. - bólintott - Csak nemrég költöztek ide az anyjával.

- Igen. - helyeseltem, majd összehúzott szemekkel néztem felé - Megtennéd, hogy nem hívsz hercegnőnek? És mi ez a pór nép szöveg? - nevettem fel.

- Csak vicceltem. - mosolygott tovább, majd helyet foglaltunk az asztalnál.

- Nem vicces. Sosem voltam olyan, aki elítélt másokat azért, hogy hol laknak. Meg másért sem.

- Nem is így értettem. - tekerte a fejét.

- Akkor hogyan? - kérdeztem kissé mérgesen.

- Úgy, hogy amint megjelentél itt, még a nap is kisütött. - mutatott fel az égre, és őrült vigyort villantott, amitől nekem is nevetnem kellett - Látod? Csak úgy ragyog a mosolyod is.

- Eddie... - fograttam meg a szemeimet, majd lehajtottam a fejemet.

- Mi az? - löktem meg a lábamat az övével - Elég harapós kedvedben vagy. Rossz napod van?

- Napom, hetem, hónapom, évem. - soroltam, és kínos mosollyal néztem rá.

- Mi a baj? Mondd csak el Eddie-nek. - kacsintott rám.

- Semmi, csak... - sóhajtottam egy hatalmasat - Hagyjuk!

- Ismerem ezt a nézést. Szívügyek, igaz?

- Valami olyasmi. - ismertem be, talán túl könnyedén is.

- Figyelj! Egy dolgot tudok biztosan. - fordult felém - Azt, hogy Harrington egy idióta. Szóval bármit is csinált, tett vagy mondott, azt bánhatja.

- Honnan... - néztem rá összezavarodva - Honnan tudod, hogy...

- Mert láttam, hogy hogyan néztek egymásra. A hülye is látja. - nevetett fel.

- Hát nem hinném, hogy Steve "úgy" néz rám. - emeltem fel az ujjaimat, és idézőjelet formáztam.

- Hidd el, hogy de. - bizonygatta - Le sem tudta venni rólad a szemeit, mikor a játékteremben voltunk. Ha meg nem téged nézett, akkor engem akart kinyírni a tekintetével.

- Biztos vagyok benne, hogy még mindig a volt barátnőjét szereti. - mondtam szomorúan - De hagyjuk is. - legyintettem, mert nem akartam folyamatosan Steve-re gondolni.

- Oké. - bólintott - Mi lenne, ha jobb kedvre tudnálak deríteni?

- Mivel? - néztem rá gyanakodva.

- Ismerek egy szuper helyet. Eljöhetnél velem este. Csakis, mint barátok. - tette fel a kezeit védekezve - Örülnék egy barátnak.

- Mi ez a hely?

- Legyen meglepetés. - mosolygott. Egy darabig csak néztem az arcát. Bármennyire is fura fazon volt, kedvesnek tűnt.

- Jól van. - egyeztem bele - Nem mintha szeretném a meglepetéseket.

- Ez tetszeni fog. - ígérte.

- Jól van. De ma este nem lesz Pokol Tüze Klub találkozó?

- De igen. Késő délután. De hétre végzünk. Hazaviszem Dustin-t, és felveszlek téged, ha az megfelel. - hajolt meg színpadiasan.

- Megfelel. - bólintottam, majd az órámra néztem - Most mennem kell Dustin-ért.

- Jó utat, Milady! - fogta meg a kezemet, majd lenyomott rá egy csókot.

- Szia. - nevettem fel, és a kocsihoz sietve, otthagytam az asztalnál.

*****

Mikor odaértem az iskolához, Robin már odakint áldogált, de Dustin még nem volt sehol. Fülig érő vigyorral szállt be mellém.

- Szia! - köszönt, és meg sem várta, hogy visszaköszönjek, már mondta is a magáét - Na? Hogy ment? Sikerült hazavinned?

- Persze. - bólintottam, és próbáltam rövidre zárni a Steve témát, Robin csak nem hagyta annyiban.

- És hogy van?

- Azt mondta, hogy még nem érzi olyan jól magát, de volt egy olyan érzésem, hogy csak azért mondta, hogy maradjak ott vele, és én ápolgassam. - húztam el a számat.

- És nem maradtál?

- Bekísértem, megmutatta a házat, aztán eljöttem.

- Mandy... - fújt egy nagyot - Mi a franc történt tegnap este? Nem olyan régen még randizni akartatok, most meg...

- Már megbeszéltük, hogy elhalasztjuk ezt a randi dolgot, és maradunk csak a lógásnál, ahogy eredetileg is terveztem. - rántottam meg a vállamat.

- De miért? - tekerte a fejét értetlenül.

- Mert így lesz a legjobb. - mosolyogtam rá, és próbáltam meggyőző lenni.

- Átjössz velem hozzá később?

- Nem. Ma nem érek rá.

- Tényleg, vagy csak nem akarsz átjönni?

- Talán mindkettő. - bólogattam, majd megláttam Dustin-t közeledni a kocsi felé.

- Mehetünk. - ugrott be hátra - Siessünk, mert még van leckém, később pedig Pokol Tüze Klub lesz.

- Tudom, Dustin. - indítottam be a kocsit.

- Elhozol és eljössz értem, vagy jöjjek biciklivel? - hajolt előre.

- Kösd be magad! - szóltam rá - Elhozlak, de majd Eddie hoz haza.

- Mi? - Robin és Dustin egyszerre tették fel a kérdést.

- Én elhozlak, Eddie pedig haza. - ismételtem meg.

- Miért Eddie visz haza? - értetlenkedett Dustin.

- Mert utána megyünk valahova. - mondtam lazán.

- Eddie-vel randizol? - kiáltott fel Robin.

- Nem. Nem randizok vele, csak barátok vagyunk. Találkoztunk ma, látta, hogy rossz kedvem van, és elhívott, hogy felvidítson.

- Steve ettől ki fog akadni. - jegyezte meg halkan.

- Steve elmehet a francba. - szólt közbe Dustin, és hiába néztem rá a visszapillantón keresztül, hogy fejezze be, csak azért is folytatta - És akadjon is ki, ugyan úgy, ahogy tegnap este Manny is kiakadt, miután Nancy-nek nézte.

- Tessék? - nézett rám tátott szájjal Robin.

- Dustin... - sziszegtem idegesen - Nem tudtál volna csendben maradni?

- Miért? Nehogy már te legyél a rossz. - erősködött tovább.

- Nancy-nek nézett? - Robin szinte követelte a választ.

- Igen. - adtam fel a titkolózást - Először olyan aranyos volt, mint egy kisgyerek. - halványan mosolyogva emlékeztem rá vissza - Vagy inkább, mint aki be van rúgva... A lényeg, hogy úgy örült nekem, azt akarta, hogy maradjak ott vele, és hogy én ápoljam. Aztán azt mondta, hogy elmond egy titkot.

- Milyen titkot? - szólt közbe Robin.

- Azt, hogy mióta meglátott, meg akar csókolni. - sóhajtottam bánatosan.

- Hát ez valójában igaz is. - jegyezte meg halkan - Na, de folytasd már!

- Nem is értettem az egészet. Mikor odaértem, bocsánatot kért, mert nem jött el a randira. Akkor tudta, hogy én vagyok az. De mikor eljöttem, már félálomban volt. Megköszönte, hogy bementem hozzá, és azt mondta, hogy "Szeretlek, Nance!". - szorítottam össze a számat, miközben bevettem a kanyart az utcánkba.

- Ezt mondta? - csodálkozott Robin.

- Ezt. - szólt előre Dustin - Szóval ezek után egy szava sem lehet, ha Manny Eddie-vel randizik.

- Dustin! - szóltam rá idegesen, és miután leparkoltam a ház előtt, mind kiszálltunk - Fogd be! Nem randizok senkivel sem.

- Pedig Steve megérdemelné, hogy Eddie-vel randizz.

- Nem haragszok rá, oké? - tekertem a fejem, és Robin-ra néztem - Teljesen zavart volt az agya, és a gyógyszerek is hatottak. Nem akart megbántani. Csak az igazat mondta.

- Dehogy. - erősködött Robin - Most mondtad, hogy zavart volt. Nem szereti már Nancy-t. Hidd el nekem.

- Nem baj. - rántottam meg a vállamat - Nem is érdekel. Megfogadtam, hogy nem randizok, legalább így be is tudom tartani. Amúgy is az egész tegnap este egy nagy zavar az én fejemben is. Már ott gyanús lehetett volna, hogy nem tudja miket beszél, mikor arról zagyvált, hogy megvédene bármivel szemben. Leütné a szöges ütőjével a démonvalamiket. Nem is tudom, már milyen szót használt. - gondolkodtam el, majd Robin-ra és Dustin-ra néztem, akik ijedten meredtek egymásra. Nem értettem, hogy mi bajuk van, de úgy néztek ki, mintha szellemet láttak volna.