*Amanda szemszöge*

Elég későn keltem fel, hiszen alig bírtam elaludni, miután otthagytam Steve-et a nappaliban. Egész végig csak forgolódtam, és azon járt az eszem, amik az este folyamán történtek. A táncra, mikor közelebb húzott magához, mikor olyan közel voltunk ahhoz, hogy csókolózzunk. Aztán mikor eszét vesztve kisebb-nagyobb sikerrel meg akart védeni azzal a seggfejjel szemben. Mikor hazahoztam, és ápoltam. De a legjobban az maradt a szemem előtt, mikor lefekvés előtt megsimogattam az arcát, a homlokát és a száját. Egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből a száját.

Miután kikászálódtam az ágyból és kicsit rendbe raktam a fejemet, gyors léptekkel siettem a nappali felé. Ott azonban nem éppen az a látvány fogadott, amit vártam.

- Dustin... - hangom kissé meglepett, talán csalódott is volt.

- Neked is jó reggelt! - mondta kissé felháborodva - Talán nem rám számítottál?

- Jó reggelt! - léptem oda hozzá, és puszit nyomtam a hajába - Hol van Steve?

- Elment. - rántotta meg a vállát lazán. Nem szerettem, mikor úgy kellett belőle kihúzni a válaszokat.

- És hogy érezte magát? Nem volt rosszul?

- Nem.

- Csak mert este eléggé fájtak a sérülései, meg szédelgett is. - magyaráztam az aggodalmam forrását, habár ahogy elnéztem, Dustin-t kicsit sem érdekelte - Na, mindegy. Mit csinálsz ma?

- Délután átmegyek Mike-hoz. Jövő szombaton elutazik a tavaszi szünetre.

- Tényleg? Hova megy?

- Will-ékhez, Lenora-ba. Tudod... Meséltem neked Tizi-ről, ő a barátnője. Ő is Will-ékkel lakik.

- Öhm... - gondolkodtam el - Will bátyja, Jonathan, ugye? Nem ő Nancy barátja?

- De igen. - pillantott rám most először Dustin, és a nézéséből láttam, hogy lebuktam.

- És Nancy is megy Mike-al? - próbáltam teljesen érdektelenül feltenni a kérdésemet.

- Nem. Úgy volt, hogy igen, de aztán mégsem megy el. Nem tudom, hogy vannak most, de gondolom nehéz a távkapcsolat. Habár Suzie-nak és nekem nagyon jól megy.

- Igen. - fújtam ki az eddig visszatarott levegőt, és próbáltam lenyugtatni a borsó méretűre összezsugorodott gyomromat.

- Miért kérdezel Nancy-ről? - tette fel azt a kérdést Dustin, amit igazán el akartam kerülni.

- Csak kérdeztem. - feleltem lazán - Reggeliztél már?

- Kételkedsz abban, amit Steve iránt érzel? - kérdésére szinte lefagytam. Aztán feladtam a titkolózást, és nagyot sóhajtva lehuppantam mellé a kanapéra.

- Nem. Azt tudom, hogy kedvelem. Inkább abban kételkedem, hogy ő mit érez. Nancy iránt. Emlékezz csak a péntek estére.

- Beszélgettem vele ma reggel. - nézett rám félve, én pedig egyből a legrosszabbra gondoltam.

- Miről?

- Nancy-ről, rólad. Hogy mit akar.

- És mit mondott?

- Nem sok mindent. Inkább én mondtam neki dolgokat.

- Mit, Dustin? - kezdtem ideges lenni. Szerettem az unokaöcsémet, de nem akartam, hogy bárki is beleszóljon a szerelmi életembe.

- Megmondtam neki, hogy csak akkor kezdjen bele bármibe is, ha ezer százalékig biztos benne, hogy ezt akarja.

- Dustin... - pattantam fel mellőle, és ideges járkálásba kezdtem - Miért avatkozol bele?

- Azért, mert mikor idejöttél, megígértem magamnak, hogy vigyázni fogok rád. - mondta komolyan, amitől egy kicsit megenyhültem.

- Édesem... - mosolyodtam el - Azért vagyok itt, hogy én vigyázzak rád. Nem pedig te rám. Hálás vagyok érte, és nagyon aranyos tőled, de meg tudom oldani a dolgaimat, oké?

- De mi lesz, ha ő is megbánt?

- Akkor ebből is tanulok legalább. Hidd el, hogy erősebb vagyok, mint azt gondolnád. - mosolyogtam rá kedvesen, habár amit mondtam, az egy irtó nagy hazugság volt. Ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy ha esetleg rosszul sül el a dolog Steve-vel, hogyan fogok rá reagálni.

- Ajánlom Steve-nek, hogy ma este megjelenjen. - morogta, majd felkelt és magához ölelt.

- Szerinted nem jön? - kérdeztem kissé aggódva.

- Nem tudom. Elgondolkodott azon, amit mondtam.

- Szóval akkor... Lehet rájött arra, hogy még Nancy-t szereti, és akkor nem is fog eljönni?

- Nem tudom, Manny. - lépett távolabb tőlem.

- Velem is azt fogja csinálni, mint a többi lánnyal? - kezdtem kétségbeesni.

- Ezt sem tudom, de... Nem hinném. Szerintem nagyon tetszel neki, csak még maga sem tudja, hogy mit akar.

- Jól van. - bólintottam - Reggeliztél?

- Igen.

- Az jó. Ebédre mit szeretnél?

- Bármi jó lesz, szeretem a főztödet. - mosolygott nagy vigyorral, de tisztában voltam vele, hogy csak fel akart vidítani.

- Nagyon szeretlek, Dustin. - simítottam meg az arcát.

- Én is téged, Manny. - ölelt magához - Bármi lesz is.

- Tudom. - pusziltam a hajába - És azt is tudom, hogy mennyire szereted Steve-et is. Szóval, bármi lesz is, nem kell vele máshogy bánnod, oké? Maradjatok ugyan olyan barátok, mint eddig voltatok. Mentsétek meg ezután is egymást. - jegyeztem meg halkan, mire Dustin eltolt magától, és ijedten nézett rám.

- Mentsük meg egymást? - kérdezte furcsa hangon - Steve mondott valamit neked?

- Tessék? - nevettel el magam zavartan - Miről beszélsz? És miért lettél ilyen ideges?

- Mit jelent ez a megmentős dolog?

- Steve azt mondta, hogy sokat köszönhet neked, meg a többielnek is. Hogy talán még mindig seggfej lenne, ha nem lennétek ti. Elmondta azt is, hogy hosszú idő után te voltál az első igazi barátja. - magyaráztam, amitől kicsit kezdett lehiggadni. De fogalmam sem volt, hogy miért reagált így. - Mi a bajod?

- Semmi. - rázta hevesen a fejét, és próbált nem a szemembe nézni.

- Dustin...

- Nincs semmi, Manny. - mosolygott rám, de tudtam, hogy valamit titkol előlem.

- Jól van. - rántottam meg a vállamat, majd magára hagytam Dustin-t, és miután megreggeliztem, úgy döntöttem, hogy elmegyek a boltba, veszek pár dolgot estére. Egyenlőre azt a lehetőséget, hogy Steve nem jön el, kivertem a fejemből.

*****

A már megszokott kisboltba mentem el, ahol meg tudtam venni mindent, amit szerettem volna. Nasit nem vásároltam, ugyanis azt Steve fogja majd hozni.
Már majdnem végeztem, és a kasszához akartam menni, mikor az egyik sor végén egy lány véletlenül pont akkor borította fel a konzervekből készült piramist, és azt próbálta összeszedni. Láttam, hogy milyen bajban volt, ezért gyorsan odasiettem hozzá, hogy segíthessek neki.

- Köszi. - motyogta halkan, és lehúzta a fejéről a fülhallgatót.

- Semmiség. - mosolyogtam rá kedvesen - Max, ugye?

- Öhm... Igen. - méregetett gyanakodva.

- Amanda Henderson vagyok. Másoknak csak Mandy. Dustin unokatestvére, ő Manny-nek hív. - nyújtottam felé a kezemet, amit aztán nagy nehezen megrázott.

- Max Mayfield. Valójában Maxine, de mindenki Max-nek hív.

- Igen, tudom. - mosolyogtam rá, mire ő is eleresztett egy alig látható, mosolyra hasonlító grimaszt - Szóval... - néztem fel a ledöntött toronyra - Hogyan kellene ezt helyrehoznunk?

- Nem tudom. - rázta a fejét - Azt sem tudom, hogyan nézett ki. Csak gurultam a deszkán, befordultam és bumm, nekimentem. Két napja még nem volt itt. Nem is értem, miért kell ilyeneket berakni a sor közepére. Ennek még gyalogosan is simán nekimehet bárki.

- Igen. - bólintottam - Elég rossz helyen van. - letérdeltem az egyik polc mellé, hogy elő tudjam halászni a konzervet, ami begurult alá - Meg is van! - mutattam a lánynak, aki most először mosolyodott el.

- Megvan mind talán. - bólintott.

- Akkor most próbáljuk meg kitalálni, hogy hogyan volt felépítve. - tettem csípőre a kezeimet.

- Vaaaaagy... - pillantott rám a lány a szeme sarkából, arcán mintha egy kis vidámságot láttam volna.

- Találjunk ki valamit mi magunk. - húztam fel a szemöldökömet, ő pedig egyből bólogatni kezdett.

Max, habár elég zárkózott lánynak tűnt, és Steve is elmesélte róla azokat a szörnyű dolgokat, egész aranyos volt. Látszott rajta, hogy nagyon élvezte az építést, aminek az lett a vége, hogy egy ormótlan, furcsa alakú macskát mintáztak a konzervek.

- Egész jó lett. - álltunk egymás mellé, és be kellett ismernem, hogy nagyon jól nézett ki a művünk. Jobban megnézve nem is volt köze a macskákhoz, sőt, semmilyen állathoz sem. Inkább csak egy ingatag, oszlopos építmény lett belőle.

- Most mennem kell. - fordult felém a lány, majd felpattant a gördeszkájára.

- Örültem a találkozásnak Max. - mosolyogtam rá, amit ő halványan, de viszonzott, majd elgurult mellettem.

Én összeszedtem a maradék dolgot a bevásárlólistámról, majd a kasszához mentem fizetni. Hazafelé pedig egyre jobban azon kattogott az agyam, hogy vajon Steve meg fog-e jelenni este. A Max-szel való építgetés teljesen kikapcsolta az agyamat, nem is gondoltam Steve-re, de amint egyedül maradtam, ő lett az első gondolatom. Az egyetlen gondolatom. Mostanában ugyanis egyre sűrűbben csak ő járt a fejemben.