*Amanda szemszöge*

Átöltöztem kényelmesebb viseletbe, ami annyit takart, hogy egy lenge pólót és egy mackónadrágot vettem fel. Majd a fürdőszobában találtam kötszert, így már azzal a kezemben mentem vissza a nappaliba. Steve csukott szemmel, a fejét a háttámlára hajtva pihentette. Először azt hittem, hogy elaludt, de mikor meghallotta a lépteimet, egyből kinyitotta a szemeit és kiegyenesedett.

- Jól vagy? - néztem rajta végig aggódva.

- Csak kicsit fáj a fejem, de nem vészes.

- Nem kellene kórházba menni? - siettem oda hozzá, hogy jobban szemügyre tudjam venni - Lehet, hogy agyrázkódásod van.

- Jól vagyok, Amanda. - mosolyodott el fájdalmasan.

- Miért nem hívsz Mandy-nek, mint a többiek? - gondolmodtam el rajta.

- Nem tudom. Jobban illik hozzád a teljes neved. - rántotta meg a vállát.

- Mit jelent az, hogy jobban illik hozzám?

- Tényleg nem tudom. A Mandy olyan komolytalan. És csak én hívlak Amanda-nak ugye? - kérdésére bólintottam - Ez tök jó.

- Őszintén? Sosem szerettem, hogy Mandy-nek hívnak. - kuncogtam fel, mire ő is nevetett, de az arca fájdalmasan eltorzult - Nagyon fájnak a sebek?

- Nem vészes. Csak ha mosolygok, vagy beszélek, vagy megmozdulok. - viccelődött, de volt egy olyan érzésem, hogy tényleg ez volt az igazság.

- Szörnyen érzem magam, hogy miattam vertek el.

- Hé! - szólt kissé felháborodva - Nem vertek el, oké? Azért én is adtam neki egy keveset.

- Hát persze. - forgattam a szemeimet.

- De tényleg... - nyúlt a kezem után - Ne érezd magad rosszul ezért. A srác mindig ekkora seggfej volt. Megérdemelte, hogy valaki elküldje a francba.

- Jól ismerted? - kérdeztem, miközben elkezdtem betekerni a kezeit.

- Igen. Egy évfolyamba jártuk. - bólintott.

- Szörnyű alak lehet. Az ilyenek miatt sem szeretem ezeket a bulikat.

- Nem kell többet ilyen helyre mennünk, ha nem akarsz.

- Miből gondolod, hogy bárhová is elmegyek veled? - húztam fel a szemöldökömet kérdőn.

- Most védtelek meg az életemet kockáztatva. - nevetett - Szóval, tartozol nekem annyival, hogy eljössz velem randizni.

- Mi lenne, ha továbbra is csak lógásnak hívnánk? - adtam be végül a derekamat.

- Úgy hívjuk, ahogy csak akarod. Szóval, akkor holnap? - vetette fel újra a dolgot.

- Holnap. - bólintottam rá, mire hatalmas mosolyra húzta a száját.

- Elvigyelek vacsorázni? Vagy moziba? - kérdezte.

- Mi lenne, ha átjönnél és megnéznénk a filmet? - vetettem fel az ötletet - Sütök valamit.

- Az jó lenne, de mivel én hívtalak randira... Vagyis, hogy lógjunk együtt... - javította ki magát gyorsan, mikor a "randi" szóra csúnyán néztem rá - Inkább nekem kellene fizetnem egy vacsorát vagy mozit.

- Steve... Lehet, hogy más lány elvárja, hogy puccos helyre vidd, de én nem. Nekem fontosabb az, hogy azzal legyek, akivel akarok. Illetve mindig úgy gondoltam, hogy sokkal jobb kettesben lenni, mint elmenni mások közé. Legalábbis én jobban szeretem az otthon, bekuckózós estéket. Plusz a mai nap után nem is akarok emberek közé menni.

- Jól van. - mosolygott.

- De ha annyira akarod, hozhatod te a nasit a filmhez. Nagyon szeretem a... - kezdtem, de ő közbevágott.

- Tudom, hogy mit szeretsz. - kijelentésére mosolyognon kellett. Annyit mosolyogtam miatta ma este, hogy lassan elzsibbadt az arcom. Néztem a szemébe, és talán most először nem éreztem kínosnak a csendet. Ő egy darabig tartotta a szemkontaktust, majd lassan hátrahajtotta a fejét és lehunyta a szemeit.

- Biztos, hogy jól vagy? - ültem hozzá közelebb.

- Igen. - mondta halkan, de csukott szemmel - Csak kicsit forog a szoba.

- Steve... Hadd vigyelek be a kórházba. - kezdtem aggodalmasan - Kérlek!

- Nem kell. Csak... Egy kicsit ledőlök, ha nem baj. - hajolt előre.

- Persze, hogy nem. - pattantam fel, hogy segíthessek neki - Gyere!

Steve elfeküdt a kanapén, majd magához ölelte az egyik díszpárnát. Aranyos volt, olyan, akár egy kisgyerek, aki a maciját szorongatta. Leültem mellé a földre, a kezemet pedig lassan a fejéhez emeltem. Óvatosan értem hozzá a hajához, és kisimítottam a homlokából a tincseket. Eltelt egy kis idő, mire egyenletesen kezdett szuszogni. Valószínűleg elaludt. A szívem amúgy is a torkomban dobogott, de mikor megszólalt mögöttem egy hang, majdnem kiugrott a helyéről.

- Mit csináltok? - kérdezte Dustin.

- Shhhh... - emeltem az ujjamat a szám elé, majd felkeltem a földről - Miért nem alszol? - suttogtam.

- Mi baja? Részeg? - mutatott Steve felé, majd mikor jobban megnézte, kikerekedtek a szemei - Hogy néz ki?

- Összeverekedett egy sráccal. Nem érezte jól magát, vezetni is nekem kellett. Elláttam a sebeit, ő meg elaludt. - mondtam el tömören a történteket.

- Doktornéniset játszottatok? - nevetett fel, mire meglegyintettem a feje búbját.

- Dustin! - szóltam rá mérgesen.

- Mi van? Láttam, hogy hogyan simogattad az előbb. - utánozta a mozdulatot.

- Nem simogattam, csak... Csak megnéztem, hogy nincs-e máshol sérülése. - kamuztam.

- Peeeersze. Oda vagy érte, ne tagadd!

- Dustin! - sziszegtem halkan, majd ijedten néztem Steve felé - Halkíts magadon!

- Most miért? Tudod, hogy nem szekálni akarlak. - váltott kedvesebb hangnemre - Én vagyok az utolsó, aki bántana ezért.

- Tudom. - sóhajtottam.

- Miért nem randizol vele? Biztos, hogy el akar hívni. Ismerem őt.

- Már elhívott, és nagy nehezen, de bele is egyeztem. Habár nem hívjuk randinak, de végülis az... - magyaráztam.

- Örülök, hogy jobban vagy a tavalyi dolog után. - mosolyodott el.

- Én is. Habár... Elég bizalmatlan vagyok, de nem akarok örökké azon aggódni, hogy ez újra előfordul.

- Helyes. - mondta, majd Steve felé nézett - Szóval? Tetszik neked, ugye?

- Azt hiszem. - ismertem be, majd mielőtt bármi mást is sikerült volna kihúznia belőlem, elfordultam tőle - Hozok neki egy takarót.

*Steve szemszöge*

Végig fent voltam. Akkor is, mikor a fejemet simogatta, és akkor is, mikor beismerte Dustin-nak, hogy tetszek neki. Legszívesebben felpattantam volna, hogy örömtáncot járjak, de nem akartam, hogy rájöjjön. Így is olyan zárkózott ebben az ügyben. Meg persze majdnem szétrepedt a fejem a fájdalomtól. Lehet, hogy el kellett volna mennem orvoshoz, de valahogy jobban élveztem, hogy Amanda ápolt.

Mikor kisétált a nappaliból, hogy takarót hozzon nekem, hallottam Dustin lépteit felém közeledni.

- Szívesen, Harrington! - suttogta a fülembe - Kihúztam belőle, hogy mit érez. El ne cseszd nekem! Ha megbántod, megöllek!

- Húzzál aludni, Henderson! - motyogtam halkan, anélkül, hogy kinyitottam volna a szemeimet.

Dustin csak morgott valamit, majd hallottam, hogy visszamegy a szobájába. Hogy jött rá, hogy nem alszok? Képes volt megfenyegetni? Persze azért hálás voltam neki, hogy kiszedte Amanda-ból ezt a dolgot.

Pár pillanattal később Amanda léptei közeledtek, majd megéreztem magamon egy vékony takarót. Persze én továbbra is alvást színleltem. Miután elrendezte rajtam a takarót, visszaült a kanapé mellé. Olyan csend volt, hogy hallottam, hogyan veszi a levegőt. Aztán újra hozzám ért és simogatni kezdte a hajamat. Az ujjait többször végighúzta a homlokomon, a szemöldököm ívén, az arcélemen. Majd mikor a hüvelykujja a számhoz ért, majdnem kiszakadt a mellkasom. Legszívesebben abban a pillanatban felpattantam volna és megcsókoltam volna. De tudtam, hogy azzal elrontanék mindent, amit nagy nehezen elértem nála. Nem ronthatok rá, hagynom kell, hogy ő irányítson.

- Szép álmokat, Steve! - suttogta az arcomba, majd megéreztem a száját a homlokomon. Sokkal tovább tartott, mint az eddig adott puszijai. Még egyszer megigazította rajtam a takarót, aztán magamra hagyott. Mosollyal az arcomon aludtam el, mert ennél jobb estém nem mostanában volt. Még úgy is, hogy péppé vertek és forgott a szoba.