*Amanda szemszöge*

Csomóval a gyomromban kezdtem el készülődni az estére. Fogalmam sem volt, hogy miért egyeztem bele ebbe az egészbe. Semmi értelmét nem láttam annak, hogy elmenjek egy buliba. Mindig utáltam az ilyeneket, ha lehetett, akkor inkább kihagytam őket. Soha nem tudtam, hogy a velem egykorúak mit élveznek azon, hogy leisszák magukat a sárga földig, másnap pedig nem tudnak felkelni az ágyból.

- Készülsz valahova? - nézett rajtam végig Dustin, mikor leültem mellé a kanapéra, nyolc előtt pár perccel.

- Csak elmegyek egy buliba. - mondtam úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Buliba? - nevetett fel - Te? Kivel?

- Robin-nal és... Steve-vel. - tettem hozzá halkan.

- Steve-vel? Szóval randiztok?

- Persze. Hármasban. - néztem rá lemondó tekintettel - Nem randizunk, Dustin.

- Jól van, te tudod. - rántotta meg a vállát, és annyiban hagyta a faggatózást.

Alig ütött nyolcat az óra, mikor csengettek. Úgy pattantam fel a kanapéról, mintha puskából lőttek volna ki.

- Steve mióta csenget? - morgott Dustin - Általában csak a kocsi dudáját nyomja, mint egy őrült.

- Jó leszek így? - fordultam felé, nem foglalkozva a megjegyzésével.

- Jó. Nagyon csinos vagy. - mosolygott kedvesen.

Még egyszer, utoljára belenéztem a tükörbe. Nem akartam kiöltözni, egy fekete farmert, és egy feszülős, neon kék pólót vettem fel. Talán ez volt a legszokatlanabb rajtam, mert sosem viseltem ilyen rikító színeket. Persze a smink mellett, amiből egy keveset az arcomra kentem. A hajammal nem csináltam semmit, csak hagytam a göndör fürtöket leomlani a derekamig.

Az ajtóhoz siettem, és mikor kinyitottam Steve ott toporgott a tornácon.

- Szia! - vontam magamra a figyelmét.

- Szia! - pördült felém, és jól láthatóan végigmért - Mehetünk?

- Aha. - bólintottam, majd beszóltam Dustin-nak, hogy elmentem.

Egymás mellett ballagtunk el a kocsihoz, de egyikünk sem szólt semmit, csak egy-egy mosolyt váltottunk.

- Csaaaaajszi! - kiáltott fel Robin a kocsiból - Nagyon jól nézel ki!

- Köszi. - néztem rá hálásan, de kissé zavarba is jöttem, elvégre nem igazán szoktam kiöltözni.

- Gyere, ülj csak előre. - intett, majd gyorsan hátra is ült, anélkül, hogy kiszállt volna.

- Robin! - forgatta a szemét Steve, miközben beült a volán mögé - Van ajtó is az autón. Megtennéd, hogy nem rúgod össze a kárpitot?

- Ne nyavalyogj! - intette le a lány, majd rám nézett.

- Szívesen ülök hátra. - hajoltam le az ablakhoz.

- Nem, nem. - rázta a fejét Robin, majd miután kacsintott, Steve felé bökött a fejével - Ülj csak előre!

- Hát jó. - sóhajtottam fel, és beletörődve abba, hogy Robin továbbra is játszani fogja a kerítőnőt, beültem Steve mellé.

- Szóval... - hajolt a két ülés közé a lány - Steve a sofőr, vagyis mi ketten jól érezhetjük magunkat és iszogathatunk ma este.

- Nem igazán vagyok az a nagy bulizós. - húztam el a számat - Alkoholt pedig szerintem egy éve nem ittam, szóval nem hinném, hogy pont most kellene elkezdenem.

- Ugyan. - intett Robin - Egy pohárkával csak lecsúszhat, nem? Nekem biztos, hogy szükségem lesz rá. - fújt szomorúan, majd nagy puffanással dőlt hátra.

- Mi a baj? - fordultam meg, már amennyire a biztonsági öv engedte.

- Kicsit be vagyok tojva. - ismerte be.

- Miért? A lány miatt? - mosolyodtam el kedvesen, mire ő csak bólintott - Figyelj, Robin! Nem kell félned semmitől, oké? Vickie összetehetné a két kezét, hogy egy olyan lány érdeklődik iránta, mint te.

- Emlékszel a nevére? - ámuldozott.

- Persze, hogy emlékszek. - bólintottam - Figyelek arra, amit mondasz nekem.

- Máris lekörözted Steve-et a barátaim listáján. - nevetett fel, én pedig Steve-re pillantottam, aki csak mosolyogva tekerte a fejét.

- Csak add magadat, és legyél laza. Te vagy az utolsó ember, akinek félnie kellene. - bíztattam tovább - Ha a lányokat szeretném, már tuti lecsaptam volna rád.

- Az egyeseknek nem tetszene... - dalolta Robin, majd Steve felé bökött az állával - Igazam van, Steve?

- Hallgass el végre, kérlek! - nézett rá a lányra a visszapillantón keresztül, és észrevettem, hogy az arca pirossá vált.

*****

Nem sokáig kellett kocsikáznunk, csupán áthajtottunk a belvároson, és már ott is voltunk a buli helyszínén. Már rengeteg ember volt a ház előtt, és valószínűleg odabent is sokan lehettek. Mindhárman kiszálltunk a kocsiból, és a bejárat felé indultunk. Steve elől ment, én pedig Robin mellé csapódtam.

- Igazán otthon érzi magát. - suttogtam a lánynak, Steve-et figyelve, ahogy szinte minden emberrel lepacsizott.

- Elég népszerű volt a suliban, és most is sokan szeretik, ha elmegy a bulijukba. - magyarázta Robin.

- Én nem szeretem az ilyen helyeket. - ismertem be, ahogy körülnéztem, és jobban szemügyre vettem a sok velünk egyidős lányt és fiút - Valamikor szerettem, de mindig az exemmel jártunk ilyen helyekre.

- Értem. - mondta kedvesen - Ne aggódj, én sem szoktam bulizni. Csak azért jöttem, mert Vickie is itt lesz. De megpróbálom jól érezni magam. - mondta vidáman, majd megálltunk egy sörcsap mellett, ahonnan Robin elvett két pohárral, és az egyiket a kezembe nyomta - Egészség! - koccintotta a poharát az enyémhez, majd miközben én csak belekortyoltam, ő jól meghúzta a sört - Menjünk be, és üljünk le valahol. - javasolta, majd szinte maga után vonszolt.

Én, miközben bementünk a házba, gyorsan körülnéztem, és akaratlanul is, de Steve-et kerestem a szememmel, de sehol nem láttam.
Odabent dübörgött a zene, és sokkal többen voltak, mint kint. Robin-nal találtunk egy üres helyet az egyik sarokban, ahol letelepedtünk. Mindkettőnk szeme a tömeget pásztázta, de biztos voltam benne, hogy mindketten mást kerestünk. Viszont egyikőnk sem járt sikerrel a keresésben. Mélyet sóhajtva ittam bele a sörbe, majd hátradőltem a kis kanapén, amin ültünk.

- Biztos, hogy mindjárt itt lesz. - mosolygott rám Robin - Ilyenkor általában minden második ember megállítja pár szóra, de gyorsan le szokta őket rázni.

- Miből gondolod, hogy őt várom? - pillantottam rá kérdőn.

- Jaj, ne mondd, hogy nem őt keresed a tömegben. - intett le.

- Ha ma randiznék vele, akkor is máshol kóborolna? - csúszott ki a számon a gondolatom.

- Ó! - sóhajtott - Steve ezt a mai napot is úgy veszi, mintha randiznátok.

- Mi? - hangom szinte kétségbeesett volt - De mi nem... Miből gondolja?

- Jó, akkor úgy fogalmazok, hogy szeretné azt hinni. - magyarázta - Majd csak figyeld meg, hogy amint megtalál minket, el sem fog mozdulni mellőled.

- Már ha egyáltalán ideér. - morogtam, amin Robin csak halkan felkuncogott. Én pedig elgondolkodtam azon, hogy miért viselkedek így, és magamra sem akartam ismerni, mikor rájöttem, hogy Steve miatt van. Miatta viselkedek furcsán, és miatta vizslatom úgy a tömeget, mint egy őrült.

- Ott is van! - mutatott előre Robin, én pedig követtem az irányt. Egyből észrevettem Steve-et, és ugyan akkor megláttam azt is, hogy kikkel beszélgetett.