*Amanda szemszöge*

Mosolyognon kellett azon, hogy mennyire látszott Steve-en az ellenszenv, amit Eddie iránt érzett. Eddie minden egyes megnyilvánulásánál forogtak a szemei, vagy halkan megjegyzett valamit, amit persze mindenki hallott. Eddie viszont nem igazán foglalkozott vele, csak néha szólt vissza neki valami egyáltalán nem bántó dolgot. Steve persze ettől is forrt a dühtől.

- Dustin... - szóltam az unokaöcsémnek - Lassan ideje lenne menni. Tudom, hogy holnap nem lesz iskola, de későre jár.

- Hát jó... - sóhajtott fel Dustin, mire a többiek kérdőn néztek rá. Valószínűleg arra számítottak, hogy ellenkezni fog. De hálás voltam neki, hogy velem sosem tette.

- Gyere, kölyök! - tette a tenyerét Steve Dustin sapkájára, amit ő morogva lökött félre - Menjünk! - majd felém fordult - Téged is elvihetlek, ha már Dustin velem jön.

- Öhm... - pillantottam Eddie-re, aki kíváncsian várta a válaszomat - Nem baj, ha velük megyek? Így nem kell megtenned a felesleges utat.

- Menj csak, gyönyörűm! Majd máskor folytatjuk. - mosolyodott el, majd Steve-re nézett, de nem mondott neki semmit.

- Ti ketten? - kérdezte Steve Mike-ot és Lucas-t.

- Biciklivel jöttünk. - felelték.

- Jól van! - bólintott - Vigyázzatok hazafelé!

- Oké! Sziasztok! - kiáltották a fiúk, majd elindultak a kijárat felé.

Eddie eközben mellém oldalazott, majd megfogta a kezemet, és hosszú csókot nyomott rá.

- Én is elindulok. - mosolygott, majd alig láthatóan Steve felé bólintott, és halkabban folytatta - Mielőtt Harrington beleőrül a féltékenységbe. - kacsintott rám, majd elsétálva a két fiú mellett, csak biccentett nekik egyet.

- Mehetünk? - kérdeztem őket, mire Steve, aki eddig Eddie után bámult, felém fordult. Homloka össze volt ráncolva, de mikor rám nézett, kisimult az arca. Tényleg féltékeny lehetett Eddie-re?

Még akkor is ezen gondolkodtam, mikor beszálltunk a kocsijába. Valójában egészen kedd este óta rajta járt az eszem. Mikor hazavitt, én meg gondolkodás nélkül megpusziltam. Annyira beijedtem a dologtól, hogy egészen a mai napig nem mertem a szeme elé kerülni. Elvégre megmondtam neki, hogy nem az esetem, és ő is megmondta, hogy mit gondol rólam. Mi okom lenne őt puszilgatni? Annyira jó barátok sem vagyunk.

- Steve... - szakított ki a gondolataimból Dustin.

- Igen? - nézett a visszapillantóba Steve.

- Nálunk vacsorázol, ugye?

- Ó! - szóltam közbe - A francba! Teljesen kiment a fejemből a vacsora. - ismertem be.

- Mi van veled egész héten? - morgott halkan Dustin, az arcomon pedig megéreztem Steve pillantását - Olyan furcsa vagy napok óta.

- Nem vagyok furcsa, Dustin! - mordultam rá a kelleténél kicsit jobban - Kiment a fejemből, és ennyi.

- Ha akarjátok, akkor beugorhatunk enni. - javasolta Steve, én pedig hálásan néztem rá.

- Oké. - bólintottam - Az jó lenne!

Hosszan fújtam ki a levegőt, és tényleg fogalmam sem volt, hogy mi történt velem. Hogyan felejthettem el, hogy gondoskodnom kell a vacsoráról? Még szerencse, hogy Dustin tegnap megbeszélte Claudia nénivel, hogy ma este nem telefonál, majd holnap reggel pótoljuk a hívást. Dustin azt mondta neki, hogy késő estig sulis programja lesz. A kis kamugép.

Nem voltunk messze az étteremtől, így Steve szinte csak parkolót váltott. Ugyan arra a helyre mentünk, ahol kedden is voltunk.
Péntek este volt, így elég nagy volt a forgalom, de szerencsére volt pár szabad asztal.

- Ott jó lesz? - mutatott Steve az egyik asztalra, majd Dustin elindult egy másik felé - Ezek szerint nem. - nevetett fel, mikor Dustin után mentünk.

Steve Dustin mellé ült le, én pedig velük szemben. Amint helyet foglaltunk, egyből mellénk gurult egy pincérnő, akit múltkor nem láttam.

- Szia, Steve! - nyávogta, és hatalmas mosolyt villantott rá, minket szinte észre sem vett.

- Szia! - köszönt neki vissza a fiú, de ahogy elnéztem, próbált minél jobban elbújni az étlap mögött.

- Nem kerestél. - jegyezte meg a lány, én pedig ugyan olyan kérdőn néztem Steve-re, mint ő.

- Tényleg? - húzta el a száját a fiú - Öhm... Sok volt a dolgom.

- Mi lenne, ha a műszakom után bepótolnánk? - támaszkodott az asztalra.

- Nem hiszem, hogy ráérek. - mondta zavartan Steve.

- Akkor talán holnap? Lesz egy buli az egyik végzősnél. - lelkesedett.

- Nem hinném. - pillantott fel rá Steve, és bocsánatkérően elhúzta a száját.

- Oké. - olvadt le a mosoly a lány arcáról, majd szinte ki akarta nyírni Steve-et a szemeivel - Mit hozhatok? - váltott át sokkal mogorvább hangra, miközben furcsán végigmért engem.

- Egy hamburgert, és egy vanília shake-et. - feleltem zavartan.

A két fiú ugyan ezt rendelte, amit a lány felírt a kis noteszbe. Vetett még egy utolsó, lenéző pillantást ránk, és távozott. Nagyon szép volt, vékony, hosszú combok, hófehér bőr, fekete haj. Teljesen máshogy nézett ki, mint Steve kedd esti randija. Totál ellentétek voltak. Talán ezért mondta, hogy gyorsan változik az ízlése? Nem is azért, amire gondoltam? Tényleg minden lányt felszed?

- Én ezek után nem enném meg a helyedben azt a hamburgert. - nevetett fel Dustin, én pedig elgondolkodva néztem Steve-re.

- Miért? - kérdezett vissza, de közben engem nézett.

- Tuti, hogy a csaj bele fog köpni. - nevetett az unokaöcsém. Máskor viccesnek találtam volna a beszólását, de most sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy valószínűleg egyoldalú a dolog Steve és köztem.

- Öhm... - keltem fel az asztaltól - Elmegyek a mosdóba.

*Steve szemszöge*

Legszívesebben rögtön utána mentem volna. De mégis mit mondtam volna neki? Hogy ez nem az, aminek látszik? Hiszen pontosan az volt. Egy lány, akivel egyszer randiztam, és azóta sem kerestem újra, mert jött helyette egy másik. Most értettem meg, hogy Robin miért mondta azt, hogy olvassak Amanda arcáról. Tényleg minden gondolata kiült rá. Láttam, hogy mit gondolt, mikor a lány arról kérdezett, hogy miért nem kerestem.

- Miért bámulod így Manny-t? - hívta fel magára a figyelmet Dustin.

- Mi? - néztem rá kérdőn.

- Úgy bámulsz utána, hogy majdnem kiesnek a szemeid. - mondta unottan.

- Nem is igaz. - morogtam, de újra a mosdók felé pillantottam.

- Ugye tudod, hogy nem fog veled leállni? - szinte gúnyos kérdésére csak egy mérges pillantást kapott - Így meg főleg nem, hogy minden tizedik méteren belefutsz egy lányba, akit valamiért nem kerestél többet az első randi után.

- Kíváncsi lennék, hogy mióta vagy ennyire okos a szerelmi ügyekben... - mordultam rá.

- Látom, hogy hogyan nézel Manny-re, Steve. - hajolt közelebb hozzám - A barátod vagyok és szeretlek. Éppen ezért mondom el, hogy Manny nem olyan, mint a többi csaj. Nem akarom, hogy magadba bolondítsd, aztán az első randi után úgy tegyél, mintha mi sem történt volna.

- Dustin... - kezdtem bele, de ő nem hagyott megszólalni.

- Nem akarok majd választani kettőtök közt. Ezért mondtam már az elején, hogy meg se forduljon a fejedben, hogy felszeded őt is. De látom, hiába beszéltem, mert le sem veszed róla a szemedet. Tetszik neked, vagy csak egy újabb lányt akarsz a listádra?

- Nincs listám... - morogtam.

- Ez nem válasz. - tekerte a fejét - Tetszik neked?

- Azt hiszem... - ismertem be, és elkezdett égni a fejem. El sem hiszem, hogy a kis szarosnak mondtam ilyet.

- Azt hiszed... - morgott tovább - Ha nem vagy benne biztos, akkor inkább hagyd békén. Nincs rá szüksége, hogy újra összetörjék a szívét.

Esélyem sem volt visszakérdezni, hogy mire gondolt, mert ekkor megjelent Amanda az asztalnál. Valószínűleg arra a dologra célozhatott, ami miatt ennyire védi őt, és amit Robin is mondott.