*Amanda szemszöge*

A BMW hátsó ülését foglaltam el, Robin mögé pattantam be. A belváros szerencsére közel volt, így nem sokat kellett autóznunk, és az alatt a kis idő alatt szinte meg sem szólaltunk. Robin próbálkozott még párszor kihúzni Steve-ből, hogy kivel lesz randija, de a fiú hajthatatlan volt, semmit nem mondott neki. Mielőtt befordultunk volna az utcába, ahol ki akartuk rakatni magunkat, azon kaptam Steve-et, hogy a visszapillantóból engem bámult. Nem szóltam neki egy szót sem, az út további részében inkább az utcát figyeltem.

Pár percen belül meg is érkeztünk a főútra, ahol Steve a játékterem előtt parkolt le.

- Biztos, hogy itt jó lesz? - kérdezte, majd oldalra fordult az ülésben, hogy mindkettőnket lásson.

- Aha. - bólogatott Robin - Innen sétálunk.

- És... - pillantott rám - Hova mentek?

- Rám ne nézz! - tettem fel a kezeimet - Eddig csak a boltban, meg a tékában jártam. Fogalmam sincs, hogy mi és hol van.

- Ezt bízd rám! - pillantott hátra Robin is, majd Steve-re nézett - Te pedig ne érdeklődj, hogy hová megyünk! Ha nem pattintanál le minket, akkor tudnád. - mondta, és kiszállt a kocsiból - Gyere, Mandy! - kiáltott vissza, én pedig szélsebesen követtem, mielőtt Steve-vel kettesben maradtunk volna a kocsiban.

- Értetek jöjjek? - húzta le az ablakot a fiú.

- Nem kell! - intette le Robin.

- De gyalog vagytok. - erősködött.

- Megoldjuk, oké?

- Te közel laksz, de Amanda nem. - mutatott rám, én pedig nem értettem, hogy miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy értünk jöjjön.

- Steve... - hajoltam be az ablakon - Kérlek... Én legyek az utolsó személy, aki miatt megszakítod a randidat. Oké? - erőltettem egy mosolyt az arcomra, míg ő kikerekedett szemekkel nézett rám. Ez pedig valamiért elégedettséggel töltött el.

- Jó mulatást! - hajolt be mellette Robin, majd karon ragadott, és maga után húzott, faképnél hagyva Steve-et. Pár lépés után viszont muszáj volt visszanéznem rá. Ugyan ott állt, és utánunk bámult. Mikor találkozott a tekintetünk, a gázra lépett, és elhajtott. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belé. Igazából azt sem értettem, hogy velem mi volt.

*****

Robin a tékától nem olyan távol lévő kajáldát ajánlotta, ahol a legtöbb velünk egyidős szokta múlatni az idejét. A kis étteremben rengeteg asztal volt, mindegyik körül boxokkal, és szinte az összes foglalt volt. Majdnem az ajtóval szemben találtunk egy üreset, amit egyből el is foglaltunk, és rögtön meg is jelent egy pincér, akin rózsaszín-fehér csíkos egyenruha, és hozzá illő görkorcsolya volt. Imádtam ezt a helyet!

- Sziasztok! Mit hozhatok? - kérdezte a rövid, vörös hajú lány.

- Öhm... - Robin arca hófehérre sápadt, mikor a lányra nézett, majd szinte egyetlen szót sem tudott kimondani dadogás nélkül- É... Én egy... Sajtburger. Meg... Meg egy epershake.

- Oké, szóval egy sajtburi és egy epres shake. - írta fel a lány, majd rám nézett - Neked?

- A shake jól hangzik. Én is szeretnék egyet. - végigfutottam az étlapon - Meg egy hamburgert, extra hagymával.

- Rendben. Hamarosan hozom! - mondta kedvesen, majd elgurult. Én kérdőn néztem Robin-ra, de persze tudtam, hogy mi történt az előbb. Legalábbis sejtettem. Ő még mindig fal fehér volt, mikor szinte szégyenlősen rám emelte a tekintetét.

- Tetszik neked a lány, ugye? - húztam fel a szemöldökömet.

- Tessék? - csuklott el a hangja.

- Figyelj... - mosolyodtam el - Habár Steve megkért rá, hogy ne áruljam el, de elmondta, hogy a lányokat szereted. - húztam el a számat.

- Tessék? - ismételte meg, majd az asztalra hajtotta a fejét - Ez olyan idióta!

- Nincs ezzel semmi baj. - próbáltam megnyugtatni, mert láthatóan kissé kiborult.

- Téged nem zavar? - pillantott fel félve - Mármint... A legtöbb lányt kiborítja, ha megtudja, hogy a barátjuk meleg. Már ha nevezhetem magunkat barátnak...

- Ó! - szinte felkiáltottam - Igen! Remélem, hogy azok vagyunk. Nagyon szeretném.

- Ennek örülök. - nyugodott meg kissé - Tudod, nem sok barátom van. Igazából csak Steve tud rólam mindent, de ő mégiscsak férfi... - nevetett fel - Vannak dolgok, amiket neki sem lehet elmondani. Szóval, mindenképpen jól jön egy lány barát is.

- Hát, nekem is. Hidd el... - kenődtem el kissé.

- Akarsz róla beszélni? - kérdezte halkan Robin.

- Öhm... - pillantottam rá - Hát legyen... - bólintottam rá végül. Alig ismertem őt, de tisztában voltam vele, hogy valaki, akinek van egy hasonló nagy titka, nem fog elárulni. - Szóval... Gondolom, felmerült már benned a kérdés, hogy mit keresek itt iskola időben. - Robin csak bólintott egyet, miközben a pincérlány kihozta a rendelésünket - A helyzet az, hogy már tavaly végeztem, és fel is vettek egy egyetemre, ahová végül "halasztás" címszó alatt nem mentem el. - formáztam idézőjelet az ujjaimmal - Ugyanis a barátommal, aki azóta már csak volt barát, együtt mentünk volna. Azzal a fiúval, akivel éveken keresztül együtt voltunk, aki életem első és eddig egyetlen szerelme volt, aki elvette a szüzességemet, akivel össze akartam költözni. Megvolt már a lakás is, ahol együtt éltünk volna, nem messze az egyetemtől.

- Mi történt? - bíztatott Robin, mikor egy kis szünetet tartottam.

- Éppen nyár vége volt, mikor beköltöztünk volna. Pontosabban ő már ott lakott, nekem még volt pár dolgom otthon, de aztán gondoltam, meglepem, és két nappal előbb megyek. Csakhogy arra nem számítottam, hogy együtt találom valaki mással, mikor megérkezek. - húztam el a számat.

- Ó, a rohadék! - fortyogott Robin.

- Ez még nem is a legjobb része... - tettem fel az ujjamat - Ugyanis a lány, akivel rajtakaptam, a gyermekkori legjobb barátnőm volt. Az egyetlen barátnőm.

- Te jó ég! - csukta be a szemeit pár pillanatra - Annyira sajnálom, Mandy!

- A családomnak nem mondtam el, hogy miért szakítottunk, és hogy miért nem mentem el az egyetemre. Persze ezek után én lettem a fekete bárány. Azt hitték, hogy én tettem valamit. A szüleim jobban imádták azt a seggfejet, mint engem. Ki voltak akadva, hogy miért adtam fel vele a tökéletes életet.

- De miért nem mondtad meg az igazat?

- Nem akartam, ahogy azt sem, hogy sajnáljanak. - vontam meg a vállamat.

- Értem. - bólintott együttérzőn.

- Csak Dustin tudja. - tettem még hozzá.

- Szóval, akkor ezért ilyen védelmező veled kapcsolatban. - mosolyodott el - Milyen édes az a kölyök.

- Igen. - bólintottam, és az én szám is mosolyra húzódott, mikor Dustin-ra gondoltam - Nagyon szeretem őt.

- Hát... - kapta fel a poharát, majd felém tartotta - Igyunk az új barátságokra, és arra, hogy én tuti nem nyúlom le soha a pasidat.

- Oké. - kacagtam fel, és kezdett elszállni belőlem minden rossz érzés, amik a múltamra visszatekintve jöttek elő - De nem mostanában akarok pasit. - tettem hozzá.

- Érthető. - bólogatott - És így már az is, hogy miért voltál olyan ellenséges Steve-vel.

- Steve fura pasi. - ismertem be - Igazából, miután szóba jött, hogy a lányokat szereted, megkérdezte, hogy én is meleg vagyok-e. - hajoltam közelebb suttogva. Robin hangosan felkacagott.

- Nem volt képes simán megkérdezni azt, hogy van-e pasid? - nevetett - Mint minden normális srác, ha fel akar szedni egy csajt?

- De... - dőltem hátra meglepetten - Steve nem akar felszedni engem.

- Aha. - bólogatott, és úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna - Mióta itt vagy, nem lehet ráismerni.

- Csak barátok vagyunk. Mint te meg ő.

- Steve nem így viselkedik a barátaival. - intett le - Nem járkál el hozzájuk, nem visz nekik filmet a tékából, nem jegyzi meg, hogy milyen nasikat szeretnek. - sorolta, aztán elgondolkodott - Mondjuk, ezeket a többi lánynál sem teszi meg.

- Megjegyezte, hogy milyen nasikat szeretek? - nyíltak tágra a szemeim, és jobban belegondolva, ma délután tényleg csak olyan nasikat hoztak, amiket én is venni szoktam.

- De meg ám. - bólogatott mosolyogva - Nem ismeri be, de szerintem tetszel neki.

- Tényleg? - pillantásom pont ekkor vándorolt a bejárat felé - Akkor miért mást hozott el ide? - böktem alig láthatóan a háta mögé, mire ő nem törődve azzal, hogy feltűnő lesz, egyből hátranézett.
Steve lépett be az étterembe, oldalán egy nála fél fejjel alacsonyabb, sötétszőke, copfos lánnyal. Mikor meglágott minket, csak intett egyet, aztán a tenyerét a lány csípőjére fektetve, a terem végébe mentek.
Az asztalon fekvő kezem szinte magától ökölbe szorult, amit Robin is észrevett, és kérdő-érdeklődő pillantást vetett rám. Nem törődve vele, kiengedtem az ujjaimat, majd a lassan kihűlő hamburgeremmel kezdtem foglalkozni. És próbáltam nem törődni azzal, hogy Steve pont úgy ült le, hogy rájuk lássak.