Reggel olyan könnyedén keltem, mint még talán soha, pedig tényleg nehezen aludtam el. Viszont alig vártam, hogy elindulhassak a kávézóba.

Nem tudom, hogy Sebastian mit tett velem, amiért ilyen izgatott leszek, ha csupán csak rá gondolok. Pedig nagyonis tisztában voltam vele, hogy nem szabadna. Ő egy színész, aki nem mellesleg nem az országban, sőt még csak nem is a földrészen lakik. Hónapok múlva hazamegy, én pedig nem akarok utána siránkozni. Így is elég szar a szerelmi életem az elmúlt években... Vagy inkább azóta, hogy élek.

Valamiért viszont nem tudtam neki ellenállni. Elvégre nem volt szó randiról, csak egy újabb kávé lesz, semmi több. Csak barátként megyünk, vagy valami hasonló. Lehet, hogy csak a hétfői edzést akarja megbeszélni. Akkor meg miért ne találkozhatnék vele?

Éppen a cipőmet húztam, mikor csengettek. Az ajtóhoz léptem, és anélkül, hogy kinéztem volna a kukucskálón, kinyitottam.

- Szia! - mosolygott rám a húgom a folyosóról.

- Te mit keresel itt? - kérdeztem köszönés nélkül, ugyanis sosem szokott csak úgy megjelenni, főleg nem ilyen korán - Baj van?

- Nem. Nincs. - mondta zavartan, majd belépett mellettem a lakásba - Na jó, talán mégis.

- Mit műveltél?

- Semmit. Semmit, csak... Tegnap este elmentünk egy buliba. Elég drága volt a belépő, és hát iszogattunk is egy keveset Emesével... - vakarta meg zavartan a fejét.

- Te jó ég! Mit csináltál? - a szívem a torkomba ugrott, és kezdtem a legrosszabbra gondolni.

- Jaj! - kiáltott fel, mikor észrevette aggódó arcomat - Nem! Semmi olyat!

- Akkor?

- Az a helyzet, hogy egy árva vasam sem maradt. - húzta el a száját - Tudnál esetleg kölcsönadni? Az első fizetésemből visszaadnám.

- Nem.

- Nem? - ámult el válaszomon.

- Nem. Nem adok kölcsön, hanem kapsz fizetési előleget, hogy megtanuld, a pénz nem játék.

- Jó. Az szuper lenne. - örvendezett - Köszi, Ró!

- Halálra rémítettél. Azt hittem már valami durvább dologról van szó. - csaptam meg gyengéden a karját.

- Miről? Pasi dologról? Hagyjuk már! Nem most fogok megőrülni, mikor Sebastian Stan egy karnyújtásnyira van tőlem. - dörzsölte össze a tenyerét.

- Ugye tudod, hogy ha annak idején jól belehúz, akkor akár az apád is lehetne? - néztem rá lemondóan.

- Fúj! Ő ahhoz túl jó pasi, hogy öreg apukának tituláljuk. - nézett rám úgy, mint egy hülyére. Hát igen, túl jó pasi, akivel lassan találkoznom kellene. - Ilyen korán mész a terembe? - váltott témát Anna, pedig ha Sebastian-ról volt szó, akkor le sem lehetett lőni.

- Van odabent egy kis papírmunka.

- Elkísérlek. - ajánlotta fel.

- Nem muszáj.

- De. Beugorhatnánk egy kávéra is, mert hulla vagyok.

- Jó. - egyeztem bele nagy nehezen - Legyen. Úgyis kell levennem pénzt, hogy tudjak adni neked.

A táskám után nyúltam, majd miután kimentünk a lakásból, bezártam magunk mögött az ajtót.

A harmadikon laktam, és habár volt lift, jobban szerettem lépcsőzni. Amíg a fokokat róttuk, elővettem a telefonomat, és írtam egy angol nyelvű üzenetet a számra, amiről Sebastian tegnap este hívott.

"Jó reggelt! Ne haragudj, de le kell mondanom a reggeli kávét, ugyanis Anna beállított hozzám, és nem hajlandó magamra hagyni. Hétfőn találkozunk. - Auróra"

Miután vettem le pénzt Anna számára, égy beugrottunk egy Starbucks-ba kávéért, elkísért a terembe is. Volt egy olyan megérzésem, hogy talán Sebastian-t akarta látni. Abban reményledett, hogy ott lesz a férfi.

Apropó, Sebastian... Nem válaszolt az üzenetre. Remélem, hogy megkapta, és nem gondolja azt, hogy felültettem.

Az egész napom azzal telt, hogy tíz percenként ránéztem a telefonomra. Semmi. Egyetlen árva betű sem. A gyomrom folyamatosan a torkomban volt.

Még akkor is, mikor este elkészültem a találkozóra a barátnőimmel.

Nem volt sok közeli barátom, még akkor sem, ha sok ismerősöm és haverom volt. Összesen két legjobb barátnőm volt, akikkel gyerekkorunk óta ismertük egymást, ők voltak Laura és Zsanett.

Zsanett ma lett harminc éves, és ahogy az utóbbi években szoktuk, egy kedves kis bárban találkoztunk mi hárman. Eleinte, a húszas éveink elején még nagy bulikkal, és óriási piálásokkal ünnepeltünk, de azóta Laura megházasodott, és nemrég szült egy kisbabát, Zsanettet pedig eljegyezték. Egy szóval megöregedtünk. Nem hinném, hogy bírnám még az éjszakázásokat. És igen, én jócskán le voltam maradva tőlük.

Budapest hatalmas volt, de szerencsére közel laktunk egymáshoz, így egy közeli helyet választottunk ki a találkozóhoz is. Sajnos mostanában nem nagyon tudtunk találkozni, de minden héten beszéltünk.

- Sziasztok! - köszöntöttem a lányokat, mikor odaértem a bárba. Halk zene szólt, a hangulatvilágítás szuper volt, se nem túl sötét, se nem túl világos. A bárpultnál ültek már jópáran, és elég sok asztal is foglalt volt. Viszont ahhoz képest, hogy sok ember volt, igazán hagulatosnak hatott a hely.

- Szia, Ró! - kiáltották kórusban a lányok, majd felkeltek, hogy megölelhessük egymást.

- Boldog szülinapot! - köszöntöttem Zsanattet.

- Köszi. - felelte mosolyogva - Hogy vagy? Nagyon jól nézel ki.

- Minden oké.

- Apukád, hogy van? - szállt be Laura is.

- Szerencsére jól. - bólintottam, majd kértem egy alkoholmentes Mojito koktélt a pincértől, aki éppen akkor lépett mellénk. Nem igazán bírtam az alkoholt, illetve mivel Laura a szoptatás miatt nem ihatott, mi szolidalitást vállaltunk. Az volt a fontos, hogy végre együtt lehettünk, és beszélgethettünk.

Az első kör végére megtudtam, hogy Laura kisfia, Máté most már hetek óta átalussza az éjszakákat, és nagyon jó baba. A második kör végére pedig azt, hogy Zsanett gőzerővel nekiállt készülődni az esküvőre, igaz még csak az alapoknál tart. Illetve szeretné, ha mi lennénk majd a koszorúslányai a nagy napon.

Órákig beszélgettünk. Aztán megérkezett a harmadik kör, pedig lassan indulni akartunk.

- Öhm... Ezt nem mi kértük. - szólt Zsanett.

- Ezt az az úr küldi a hölgyeknek. - mutatott a pult egyik vége felé, ahol ott ült egy alak, egy csésze kávéval.

- Ki ez? - kérdezte izgatottan Zsanett - Ismeritek?

- Fogalmam sincs ki ez, de azta... Szívesen hazavinnem. Szerintetek el tudom dugni a szekrénybe addig a férjemet meg a kölyköt? - kérdezte tök komolyan Laura. Ha ezt valaki hallja, elgondolkodott volna rajta, hogy komolyan beszél-e, vagy sem. De én tudtam, hogy viccel, ezért felkacagtam.

- Öhm... - köszörültem meg a torkomat - Én azt hiszem, ismerem.

- Miiii? - kiáltott fel a kelleténél hangosabban Zsanett - Honnan?

- A teremből. - feleltem kissé elpirulva.

- Te jó ég! Tetszik neked! Elpirultál! - lelkendezett Laura, a kelleténél hangosabban.

- Halkabban, oké? - szóltam rá, majd a pult felé néztem.

- Ki ez? Olyan ismerős? - húzta össze szemöldökét, és nyakát kezdte nyújtogatni a férfi felé.

- Egy... Egy amerikai színész. - ismertem be még vörösebb fejjel - Sebastian Stan. Akinek mellesleg a húgom a megszállottja évek óta.

- De mégis neked küldözget italt. - húzogatta a szemöldökét.

- Basszus! Egy színész? - ámuldozott még mindig Zsanett.

- Aha. Ő Amerika Kapitány haverja. - mondtam könnyedén. Én valahogy nem tudtam úgy bezsongni a ténytől, hogy Sebastian egy híresség.

- Menj már oda! - lökött oldalba.

- Jól van, na! - mondtam, majd felkeltem az asztaltól, és szinte remegő lábakkal indultam meg felé.

- Szia! - köszöntem neki, mikor leültem a mellette lévő bárszékre.

- Szia! - mosolygott rám.

- Nincs túl késő a kávéhoz? - mutattam rá.

- Éjfél után forgatásom lesz.

- Értem. És... Nem félsz, hogy felismernek? - céloztam arra, hogy habár a pult legszélén üldögélt, de most nem takarta semmi az arcát.

- Itt valahogy jobban érzem magam, ugyanis annyian nem ismernek fel, mint otthon.

- Na jó! - fordultam felé teljes testtel, ő pedig még továbbra is mosolyogva, és kíváncsian figyelt - Hogy kerülsz ide?

- Őszintén? - furdult ő is felém, majd jól láthatóan végignézett rajtam, és talán a mai este folyamán most rlőször kezdtem úgy érezni, hogy túl rövid a szoknyám.

- Igen.

- Magam sem tudom, hogy miért jöttem ide. - rántotta meg a vállát - Be kell valljam, hogy rádkerestem Instagramon, és láttam, hogy az egyik barátnőd megjelölte, hogy hol vagytok. Szóval... Úgy gondoltam, hogy idejövök, hátha láthatlak. - ismerte be a szemembe nézve.

- Ó! - csak ennyi jött ki a torkomon. Látni akart? Sebastian Stan azért jött ide, mert engem akart látni?