Próbáltam egész nap nem arra gondolni, hogy mi lesz a vérvétel eredménye. Ez persze könnyebben ment volna, ha nem fordult volna fel a gyomrom minden szagtól, és nem kellett volna lefeküdnöm pihenni délután. Szörnyű fáradtság lett rajtam úrrá.

A kis lustálkodás után úgy döntöttem, hogy főzök valamit, mert Sebastian biztosan éhes lesz, mikor éjjel hazaér. Jobbnak láttam, ha még azelőtt nekilátok, mielőtt beesteledne. Biztosan nem tudtam volna rávenni magam később semmi ilyen dologra.

Késő délutánra járt, mikor a nappaliban töltöttem az időt. Lucky mellettem feküdt a kanapén, fejét az ölembe hajtva kérte, hogy simogassam. Éppen valami csöpögős, szerelmes filmet néztem, mikor csengettek. Azonnal felkeltem, hogy beengedhessem a vendéget. Az ajtóban Anita állt, és nekem egyből bevillant egy ismerős kép. Két évvel ezelőtt ugyan így jelent meg, mikor rossz hírt közölt velem. Annyi különbséggel, hogy akkor még a régi lakásomban laktam.

- Gyere be! - nyeltem egy nagyot, és utat engedtem neki a nappaliba. Miután megsimogatta az őt üdvözlő Lucky-t, felém fordult.

- Hogy vagy? - kérdezte halvány mosollyal.

- Megvan az eredmény, ugye? - kérdésére kérdéssel válaszoltam. Ő csak bólintott. - Rossz hír?

- Üljünk inkább le. - intett a kanapé felé.

Remegő lábakkal indultam meg, és szinte megsemmisülve dobtam le magam az egyik fotelba.

- Visszajött a rák, igaz? - pillantottam Anitára.

- Nem. - mosolyodott el - Az eredmények szerint nem. Viszont... Van valami más.

- Más?

- Hoztam neked valamit. - nyújtott felém egy papírzacskót.

- Mi ez? - kukkantottam bele, majd szinte elállt a lélegzetem, miközben kihúztam a vékony kis papízdobozt. Kérdőn néztem Anitára.

- Voltál nőgyógyásznál azóta, hogy beszéltünk arról a vizsgálatról egy éve? - kérdezte - Hog lehet-e gyereked?

- Nem. Nem mertem elmenni. - ingattam a fejem, de még mindig a kis dobozt bámultam.

- A vérvétel szerint már nem is kell az a vizsgálat. - húzódott még szélesebbre a szája.

- Mi? - fordítottam felé a tekintetemet.

- Nagyon úgy néz ki, hogy babát vársz, Auróra. - bólogatott hevesen - Az eredményeid ezt mutatják. De mivel nem konkrétan ezt vizsgáltuk, hoztam neked egy tesztet is, hogy megbizonyodhass róla. - mutatott a kezemben tartott dobozra.

- De... - akadozott a szavam - Hogyan lehet?

- Én magyarázzam el? - nevetett fel, mire én is vele nevettem. Össze voltam zavarodva. Pár perccel ezelőtt arra készültem, hogy megint rákos vagyok, erre most kiderült, hogy a tüneteket valószínűleg egy baba okozza. Egy kisbaba, akire évek óta vágytam, és akiről azt hittem, hogy sosem kapom meg.

- Úgy értem, hogy... A gyógyszerek, meg a kemó... Teljesen biztos voltam benne, hogy nem lehet gyerekem.

- A gyógyszereket hosszú hónapok óta nem szeded, drágám. Kemót meg már több, mint egy éve nem kaptál.

- Te jó ég! - fújtam ki hosszan a levegőt.

- Örülsz? - mosolygott Anita.

- Nagyon. - gyűltek könnyek a szemembe - Már ha tényleg igaz. - mutattam fel a tesztet.

- Nekem most mennem kell. - kelt fel a kanapéról - Vagy szeretnéd, ha maradnék, amíg megcsinálod?

- Nem. - tekertem hevesen a fejemet - Inkább egyedül. De azért köszi. - szipogtam.

*****

Miután Anita elment, csak ültem a nappaliban, és a kisasztalra fektetett dobozt bámultam. Rettentő ideges voltam, és nem tudtam, mihez kezdjek. Csináljam meg most a tesztet, hogy minél előbb biztosra menjek? Vagy várjam meg Sebastin-t? De még olyan soká fog hazaérni. Addig végig izgulnám a napot. Az pedig nem tenne jót a babánk, már ha tényleg van baba.
Erre a gondolatra egyből felkaptam a tesztet, és a fürdőszoba felé vonultam vele. Elolvastam a használati utasítást, és elvégeztem minden lépést.

Ezután pedig fel-le járkálva vártam ki azokat a hosszú óráknak tűnő perceket. Miután letelt az idő, remegő kezekkel nyúltam a teszt felé. Visszatartott lélegzettel néztem rá. Mikor pedig megpillantottam az eredményt, és tudatosodott bennem, hogy mit jelent, hangosan zokogva rogytam a földre.

*****

Éjfél is elmúlt már, de én még egy percet sem aludtam. Rettentő álmos és fáradt voltam, de nem akartam elaludni addig, amíg Sebastian haza nem ér. Mindenképpen meg akartam várni. Egész este tévét próbáltam nézni, és elterelni a figyelmem arról, hogy milyne lassan telik az idő.

Éppen ezért alig akartam elhinni, mikor megcsörrnet a bejárati ajtí zárjában a kulcs, és halkan kinyílt az ajtó. Lucky csaholva futott a gazdája elé. Sebastian egyből lehajolt hozzá, de szemei a kanapé felé vándotoltak.

- Szia, gyönyörűm. - mosolygott rám, mikor észrevett - Miért nem alszol még?

- Megvártalak. - rántottam meg a vállaimat.

- Jól vagy? - kelt fel a kutya mellőle, és felém sétált.

- Kicsit álmos vagyok, de most jól érzem magam. - biztosítottam, majd felé nyújtottam a kezeimet, és amint leült mellém, magamhoz húztam - Annyira hiányoztál.

- Te is nekem, bébi. - hajolt távolabb, majd egy hosszú csókot váltottunk - Biztos, hogy jól vagy? - kérsezte utána, majd vizslatni kezdte az arcomat.

- Jól. - mosolyodtam el - Nagyonis jól vagyok.

- A rosszullétek? Ma is volt valami? Anita tudja már, hogy mitől vannak? - kérdezte aggódva.

- Tudja. És már én is tudom. - bólintottam.

- Ugye... Ugye nem jött vissza a rák? - nyelt egy nagyot.

Nem válaszoltam neki, csak felkeltem a kanapéról, és a fürdőszobába mentem, ahol azóta is ott hevert a terhességi teszt. A kezembe vettem, majd visszatérve Sebastian-höz a nappaliba, felé nyújtottam. Először furcsán nézett rám, majd lassan a teszt felé nyúlt. Egy darabig csak nézte.

- Ez egy terhességi teszt? - kérdezte halkan, az ujjai közt forgatva az említett tárgyat.

- Aha.

- Két csík van... Az... Az pozitív? - pillantott fel rám. Nekem ekkor már patakokban folytak a könnyeim, és csak bólintani tudtam. - Terhes vagy? - nyíltak tágra a szemei.

- Igen. - szakadt fel belőlem a sírás, ugyan úgy, ahogy délután, mikor megtudtam, hogy csoda történt velünk, és babánk lesz.

- Te jó ég! - pattant fel Sebastian a kanapéról, és egyből magához szorított - Babánk lesz. - suttogta a nyakamba. Hallottam a hangján, hogy mennyire meghatódott, és tudtam, hogy nagyon örült a hírnek. Mikor újra a szemembe nézett, láttam, hogy ő is sírt. De ezek végre örömkönnyek voltak. Elvégre ennyi szenvedés után már megérdemeltük. Nem igaz?

VÉGE