A szívem a torkomban dobogott, és szinte megsüketültem a fülembe tóduló vértől. Csak bámultam a gyűrűt Sebastian kezében, és nem tudtam megszólalni. Igazából sejtettem, hogy mi van a dobozban, mikor pár hete láttam, de így, hogy itt volt előttem, mégis teljesen lesokkolódtam. Hatalmasat pislogva néztem hol a gyűrűre, hol Sebastian-re, kinek arca szinte kétségbeesett volt. Nem is csodáltam, hiszen hosszú percekig nem tudtam megszólalni.

- Auróra... - szólított meg halkan. Először fel sem fogtam, hogy hozzám beszélt, aztán kicsit megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek. - Mondj valamit, kérlek! - nevette el magát kínjában.

- Én... Ez most komoly? - nyökögtem.

- Persze, hogy komoly. - bólogatott hevesen.

- Te jó ég! - temettem az arcomat a kezeimbe, miközben elfordultam tőle. Ő még mindig a földön térdelt.

- Auróra... - szólított meg újra, mire felé néztem.

- Sebastian... - sírtam fel - Ezt nem kellene. Te is tudod, hogy valósznűleg ezernyi akadály fog elénk állni. Biztos, hogy nem akarod ezt.

- Téged akarlak. Szeretlek, és el akarlak venni. Nem érdekel, hogy mi lesz velünk a jövőben, csak azt tudom, hogy veled akarok lenni. Bármilyen körülmények között. Ha holnap vége lenne a világnak, én akkor már ma elvennélek. Ha soha többé nem színészkedhetnék, akkor is elvennélek. Ha nem lehet gyerekünk... Az sem érdekel. Tudom, hogy téged ez bánt leginkább. De én akkor is csak téged akarlak. Nem tudok nélküled élni.

Letöröltem a könnyeimet, majd mély levegőt vettem. Csak bámultam az arcát, minden egyes szegletét. A szemeit, amik most reménykedve néztek rám, éa várták a válaszomat.

- Teljesen megőrültél. - nevettem fel, miközben a fejemet csóváltam - Megkérsz egy év után? Úgy, hogy nem is voltunk együtt?

- Már tavaly meg akartalak kérni. - ismerte be - Nem akartam tovább várni, hiszen tisztában voltam vele, hogy veled akarom leélni az életemet. Akkor is úgy gondoltam, és azóta is úgy gondolom. Szeretlek, és te vagy a mindenem. Az életem.

- Én is nagyon szeretlek. - mosolyogtam rá - Nekem is te vagy a mindenem. Borzasztó volt, mikor nem voltál velem, és szinte úgy éreztem, hogy nincs miért élnem. És lehet, hogy önzőségnek fog tűnni, de nem akarom többé ezt érezni. Bármennyire is tisztában vagyok azzal, hogy néha kétségbe fogom majd vonni ezt a döntésemet... De legyen. Hozzád megyek feleségül. - mondtam ki végül.

- Igen? - nyíltak tágra a szemei - Igen?

- Igen. - nevettem fel, majd újra elé léptem, és felé nyújtottam a kezemet. Fénysebességgel, és remegő kezekkel vette ki a gyűrűt a dobozból, majd az ujjamra húzta. Ezután egyből felugrott, és olyan erősen szorított magához, mintha attól félt volna, hogy elszaladok.

Nem tudtam volna eldönteni, hogy melyikünk szíve vert hevesebben.

*****

Órákkal később sem tudtam elhinni, hogy mi történt. Már nagyon későre járt, de Sebastian-nel a kanapén feküdtünk. Valami film ment a tévében, amire nem tudtam odafigyelni. Mióta az ujjamon volt a gyűrű, le sem tudtam venni róla a szemem. Hiába éreztem belül nyomást, valahogy mégis helyesnek éreztem, hogy igent mondtam.

- Meg voltam győződve arról, hogy láttad a gyűrűt, mikor először itt voltál. - szakított ki a gondolataimból Sebastian hangja.

- Nem. - mosolyodtam el - Pontosabban magát a gyűrűt nem láttam. Csak a dobozt.

- De gondolom rájöttél, mi van benne.

- Sejtettem. - húztam el a számat - De nem hittem volna, hogy meg akarsz kérni.

- Miért nem?

- Nem korai?

- Mondtam, hogy már tavaly meg akartalak kérni.

- Akkor meg még koraibb lett volna.

- Nemet mondtál volna?

- Öhm... - gondolkodtam el - Ha még azelőtt megkértél volna, mielőtt kiderült a betegség... Azt hiszem, hogy nem... Nem mondtam volna nemet. - mosolyodtam el a gondolaton.

- Bárcsak megtettem volna... - sóhajtott fel - Ha nem várok, akkor máshogy lett volna az az egy év.

- Azt nem tudhatod. Nem tudom, hogy abban az esetben mit tettem volna. - ingattam a fejem.

- Oké. - állította le a beszélgetést - Ne is beszéljünk erről, oké? Ami történt, megtörtént.

- Jól van. - egyeztem bele, majd felültem az öleléséből, és végignéztem rajta.

- Mi az? - nevetett fel.

- Semmi. - sütöttem le a szemeim - Csak... Sosem gondoltam, hogy eljutunk eddig.

- Én csak remélni tudtam.

- Úgy értem, hogy... Annyi dolog közénk állt. Olyan nehéz volt, és te mégsem adtad fel.

- Mert szeretlek, bébi. - ült fel ő is, és megsimította a combomat, amitől libabőrös lettem. Sebastian észrevette, hogy mit váltott ki belőlem, de nem jegyezte meg, csak mosolygott.

- Tudom. - sóhajtottam egy hatalmasat - Feladsz értem mindent. A munkádat, az életedet.

- Te vagy az életem. A munka meg nem olyan fontos. Amúgy is itt volt az ideje, hogy pihenjek. Nem fogok elszegényedni, ne aggódj! - kuncogott fel.

- De úgy érzem, hogy nekem is meg kell hoznom ezt az áldozatot. Hogy kölcsönösen működjön.

- Mire gondolsz? - húzta össze a szemöldökét, és homloka ráncokba szaladt. Ezt úgy imádtam benne. Ezt is.

- Talán... Megoldhatjuk úgy a dolgokat, ahogy először terveztük. Lakhatnánk itt, mikor nem kell dolgoznod, de ha szerepet kapsz, akkor azt elfogadhatnád. Ne miattam utasítsd viasza.

- Nem fogok annyi munkát vállalni. A végén még alig látnálak.

- Nem. - nevettem fel - Úgy értem, hogy mikor forgatnod kellene, veled lennék. A terem fontosabb ügyeit tudnám intézni online is. Számlák, meg a papírmunka... Mikor meg itt lennénk, akkor bejárnék dolgozni is. Nem annyit, amennyit szoktam, de bejárnék.

- Ugye tudod, hogy nem kell dolgoznod, mert van miből élnünk?

- Nem fogom megengedni, hogy eltarts! - ellenkeztem azonnal.

- Ha a feleségem leszel, akkor ami az én pénzem, az a tiéd is lesz, bébi. - erősködött tovább.

- Azért a pénzért megdolgoztál. Éppen ezért gondoltam arra, hogy talán amíg Amerikában leszünk, vállalhatnék munkát is. Mondjuk valami fordítói állást. Azt is tudnám online.

- Ezeken mind ebben a pár órában gondolkodtál? - nevetett csodálkozva.

- Igen. Miért?

- Semmi. Csak... Örülök, hogy így tervezgetsz. Mikor reggel felkeltem, be voltam tojva, hogy nemet mondasz majd.

- Megfordult a fejemben, de... Nem hinném, hogy tudnék nélküled élni.

- Én sem tudnék nélküled. - húzott magához, és megcsókolt.

A libabőr újra végigfutott a testemen, és a lélegzetem is elakadt, mint minden egyes alkalommal, ha hozzámért.
Sebastian meg akarta szakítani a csókot, de én a fejénél fogva visszahúztam. Tudtam, hogy miért csinálta. Minden egyes alkalommal ezt tette. Nem akarta, hogy tovább menjenek a dolgok. Tudtam, hogy nehezen tartja vissza magát, de mégis megtette, és próbálta nem mutatni felém, hogy mennyire nehezen megy ez neki. Mióta először megmondtam neki, hogy nem érzem készen magam a testi kapcsolatra, azóta nagyon figyelmes volt velem. Pedig tisztában voltam vele, hogy mennyire akarja. És én is akartam, mostanában egyre jobban.

Éppen ezért is, szinte gondolkodás nélkül átvetettem rajta a lábamat, és az ölébe ültem. Hallottam, és éreztem, ahogy elakadt a lélegzete, és azonnal megszakította a csókot. Kérdőn, szinte ijedten nézett rám.

- Mit csinálsz? - zihálta.

- Csókolózok a vőlegényemmel. - nyomtam egy újabb puszit a szájára, miközben ő egyre gyorsabban vette a levegőt, és ujjaival, amikkel eddig a derekamat fogta, egyre erősebben belém markolt. Persze egyáltalán nem fájdalmasan.

- Be kéne fejeznünk ezt, mert... - próbált eltolni magától, és elfordítani a fejét.

- Sebastian... - suttogtam a fülébe - Csókolj meg!

- Nem. - rázta hevesen a fejét - Tudod, hogy nem lehet. Ha folytatjuk, nem fogok tudni leállni.

- Nem is akarom, hogy leállj. - mondtam, nagyot nyelve, és habár úgy izgultam, mint aki most fogja elveszteni a szüzességét, próbáltam magabiztos lenni.

- Mi? - Sebastian egyből rámkapta azokat a gyönyörű szemeit, és izgatottan nézett rám.

- Gyerünk, csókolj meg! - simítottam végig az arcán, majd a mellkasára vezettem az ujjaimat. Lassan a pólója aljához nyúltam, és elkezdtem felhúzni. Végig tartottuk a szemkontaktust, és mindketten ugyan olyan szaporán vettük a levegőt.

- Nem fogok tudni leállni. - suttogta, miután kibújt a pólóból.

- Nem is kell. - simogattam meg a csupasz felsőtestét. Rettentő szexi volt, ahogy megfeszült az érintésemtől, még úgy is, hogy nem voltak ott a régi kőkemény izmok.

- De vigyázok rád, oké? - ígérte, miközben magához húzott, és elkezdte csókolgatni a nyakam. Nem tudtam megszólalni, csak bólintottam egyet, mialatt ő a pólóm alá nyúlt, és hihetetlen gyorsasággal levette rólam. Aztán a combomnál fogva felkapott, és úgy vitt el a közös szobánkig.