Reggel úgy ébredtem, mintha legalább tizenöt órát aludtam volna. Még mindig hozzá voltam bújva Sebastian-höz, és ő is ugyan úgy ölelt, mint este. Biztos voltam benne, hogy a karja teljesen el volt már zsibbadva, hiszen szinte meg sem mozdultunk egész éjjel.
Óvatosan kibújtam az öleléséből, szerencsére nem ébredt fel. Aztán halkan kiosontam a szobából, és még az ajtót is becsuktam magam mögött, nehogy felkeljen. Lábujjhegyen közlekedtem, úgy mentem a konyhába, hogy keressek valamit, amiből reggelit csinálhatok. Viszont amint kiléptem a szobák folyosójáról, Lucky csaholva futott felém, és majdnem feldöntött örömében.

- Szia, szépségem! - hajoltam le hozzá rögtön, és beletúrtam a sűrű bundájába. Amint kicsaholta magát, azonnal a hátsó kert ajtajához sietett. Valószínűleg szerette volna elvégezni a dolgát, ezért kiengedtem. Ő egyből kiszaladt, én pedig a hűtőszekrény elé állva felmértem a terepet. Úgy döntöttem, hogy palacsintát fogok csinálni. Az igazi magyar palacsintát, nem a felfújt amerikait.

Közben, amíg kerestem a hozzávalókat, megtaláltam Lucky eledelét is, így készítettem neki is reggelit. Nem sokkal később be is kéredzkedett, és egyből neki is állt enni.

Már legalább a tizedik palacsintát sütöttem, mikor lépteket hallottam a szobák felől. Sebastian sétált felém álmos tekintettel, és mosolyogva nézett végig a konyhában.

- Emlékszel, mikor először aludtam nálad? - kezdte, bármi bevezető nélkül. Én csak bólintottam. - Akkor én surrantam ki reggelit csinálni. Azt mondtad, hogy nem kellett volna, mert jobban szeretted volna, ha mellettem ébredsz.

- Igen. - mosolyodtam el én is, mikor rájöttem, hogy mire akart célozni.

- Jobban örültem volna, ha ott vagy mellettem, mikor felébredek. - lépkedett közelebb, majd közvetlenül előttem állt meg, de nem ért hozzám.

- Ezt majd mondd akkor, mikor megkóstolod a palacsintámat. - nevettem fel, és nem fordultam el tőle. Végigmértem az arcát, minden szögletét, minden kis ráncot, és apró bőrhibát, amit csak az láthatott, aki közelről nézte. Csak én láthattam.

Erre a gondolatra még jobban elmosolyodtam, és a megsült palacsinták felé fordultam, hogy elrejtsem a gondolataimat.

- Mi az? - kuncogott fel halkan.

- Semmi. - pillantottam rá, és éreztem, ahogy elpirulok.

- A mai napig zavarba jössz, ha mellettem vagy. - egy lépéssel bezárta a kettőnk közti távolságot, és amíg én megkentem neki egy kakaós palacsintát, addig ő végigsimított a hátamon - Tudod, hogy nem kell, ugye? Nem kell miattam zavarba jönnöd. Bármennyire is tetszel olyankor...

- Nem vagyok zavarba, csak... - próbáltam füllenteni, de az arcom színe másról árulkodott - Jó! Abban vagyok! - ismertem be - De az, hogy fel is hívod a figyelmet erre, kicsit sem segít.

- Nem kell semmit szégyellned előttem. - hajolt közelebb - És nem kell magadban tartanod semmit. Minden gondolatodra kíváncsi vagyok. Bármi bánt, vagy bármilyen kétséged van, mondd el nyugodtan. Oké?

- Oké. - leheltem halkan.

- Nem akarom, hogy ezek után bármi titok legyen köztünk. - kezét az arcomhoz emelte, kényszerítve, hogy nézzek rá. Láttam a szemeiben a kétséget, és a vágyat, hogy megígérjem neki, ezentúl nem titkolózok előtte.

- Nem lesz semmi titok. - ígértem neki. És bármennyire is úgy gondoltam még pár napja, hogy esélyünk sem lehet együtt, most mégsem tudtam neki nemet mondani. Szükségem volt rá, pedig még mindig úgy gondoltam, hogy nem szabadna feladnia értem semmit. De most, hogy itt állt előttem, ugyan azt éreztem, amit első alkalommal. Akartam őt. Akartam, hogy velem legyen, és örökké szeressen. Talán most önzőnek kell lennem, hogy boldog lehessek.

*****

Sebastian megevett nyolc palacsintát, mindet más töltelékkel. Elmondása szerint pedig ez sokkal jobban ízlett neki, mint az amerikai. Még ha először úgy is gondolta, hogy elrontottam valamit.

- Szóval... - kezdtem bele, mikor én már befejeztem az evést, ő pedig az utolsó falatokat tuszkolta le - Van ma valami dolgod?

- Nem. - pillantott rám kérdőn - Persze, hogy nincs. Miattad vagyok itt, szóval az összes időm a tiéd.

- Akkor jobb lesz, ha nekiállsz készülődni. - mondtam teljesen komolyan - Ha jól tudom, kilenckor órád van, nem? Úgy hallottam, hogy az edződ nem szereti a későn érkezőket.

- Komolyan gondoltad, hogy órákat akarsz tartani? - húzta fel a szemöldökét.

- Persze. Miért?

- Azt hittem, hogy inkább csinálunk valamit kettesben. - mosolyodott el.

- Ezt is kettesben csináljuk.

- Valami romantikusabbra gondoltam.

- Ígérem, hogy nem leszek túl kemény.

- Ezt már hallottam máskor is, aztán másnap nem tudtam felkelni az ágyból. - nevetett kínjában.

- Hát jó! - rántottam meg a vállamat, és tudtam, hogy hogyan vegyem rá - Akkor hívok lassan egy taxit, mert nekem sajnos mennek kell.

- Hova?

- Attól, hogy te nem akarsz edzeni, én még bemegyek dolgozni. - rántottam meg a vállamat, majd felkeltem az asztaltól, majd elindultam a szoba felé, ahol este a telefonomat hagytam. Sebastian az ajtóban ért utol.

- Nem kell taxit hívnod, majd én elviszlek.

- Nem kell fáradnod. - próbáltam visszatartani a mosolyomat.

- Nem fáradok. Nekem is dolgom van.

- Igen?

- Edzésre kell mennem. És az edzőm egy szadista hajcsár, szóval siessünk, mert nem szereti, ha elkések. - hangján hallottam, hogy viccel, és már én sem tudtam visszatartani a nevetést.

*****

Megvártam, amíg Sebastian elkészült, közben kiengedtem Lucky-t az udvarra.

- Haza kéne ugranom valami ruháért. - kiáltottam be Sebastian-nek a fürdőbe.

- Öhm... - hallottam, hogy tétovázott - Nem kell.

- De. - kacagtam fel - Át akarok öltözni.

- Nem kell. - dugta ki a fejét az ajtón. Egyből feltűnt a vizes haja, és a meztelen felsőteste. Tényleg nem volt olyan, mint egy éve, de így ia kellőképpen zavarba jöttem tőle.

- Tiszta ruha kell, Sebastian. - fordultam el, miközben válaszoltam.

- Nyugodtan idenézhetsz. - hangján hallottam, hogy mosolygott - Láttál már meztelenül.

- Khm... - próbáltam tiszta fejjel beszélni - Az régen volt. Szóval... Tiszta ruha kell.

- Van a szobában. - bökte ki nehezen.

- A szobában? - muszáj volt rápillantanom, mert nem értettem a dolgot.

- A kettőnk szobájában. - hajtotta le a fejét - Van neked ruha.

- Honnan?

- A te ruháid. Volt pár darab, amiket annak idején nálam hagytál. Meg volt néhány az egyik bőröndömben is. Mikor visszajöttem, betettem őket a szekrénybe, hátha szükséged lesz rá valamikor.

Miközben a szomorúan nosztalgiázó arcát néztem, eszembe jutott, hogy tényleg raktunk pár ruhámat az ő bőröndjébe, mielőtt New Yorkba akartunk menni. Az enyémbe nem fért el az összes, amit vinni akartam, az övében pedig bőven volt hely.

- Oké. - bólintottam - Akkor keresek köztük valamit.

- A bal oldaliban van, oké? - kiáltott rám szinte kétségbeesetten.

- Oké. - szóltam vissza, majd a nagyszobába mentem. Először viszont megigazítottam az ágyat, mert miután Sebastian felkelt, nem tette meg, és úgy nézett ki, mint a kutyaól. Elhúztam a függönyöket, majd a szekrény elé álltam. - Mit is mondott? Bal vagy jobb?

Fogalmam sem volt, hogy Sebastian melyiket említette, így a jobb oldalihoz léptem, és kihúztam az első fiókot. Az viszont teljesen üres volt. Pontosabban nem volt benne egyik ruhám sem. Viszont volt ott egy kis doboz. Egy piros, bársony borítású ékszerdoboz. A szívem egyből a torkomba ugrott, és szinte remegő kézzel nyúltam utána. Mielőtt azonban a kezembe vehettem volna, lépteket hallottam a folyosóról. Azonnal bevágtam a fiókot, és a bal oldalihoz siettem. Éppen akkor húztam ki, mikor Sebastian belépett.

- Megvan? - kérdezte egyből, és nem kerülte el a figyelmemet, ahogy a szekrényre pillantott.

- Aha. - bólogattam hevesen, majd magamhoz vettem az első pólót, és nadrágot, amit találtam. Csak bólintott, majd beljebb sétált. Láttam rajta, hogy esze ágában sem volt elhagyni a szobát.

- Nem mész ki? - húztam fel kérdőn a szemöldökömet.

- Nem. - támaszkodott a szekrénynek, úgy nézett rám.

- Sebastian... - nevettem fel.

- Auróra? - viszonozta a mosolyt.

- Menj ki kérlek, vagy fordulj el!

- Engem nem zavar, ha ennél kevesebb ruhában látlak. - mutatott rajtam végig. Próbáltam visszatartani a zavaromat, és szigorúan nézni rá, de ő csak tovább nevetett. - Oké! - tette fel végül a kezeit - Elfordulok!

Miután megtette, gyorsan kibújtam a pólóból, és felvettem a tisztát. Miközben a nadrággal bajlódtam, hallottam, hogy halkan kinyílódott, majd alig egy másodperc múlva becsukódott a fiók. Egyből beugrott a kis dobozka. Viszont mikor Sebastian-re néztem, mozdulatlan volt. Vajon ott van még a doboz a fiókban? És az van benne, amire gondolok?