A vacsora valami mennyeire sikeredett. Tényleg alig segítettem Sebastian-nek, szinte mindent ő csinált. Nagyon jó volt nézni, ahogy sertepertélt a konyhában, és külön öröm volt látni, hogy nem lehetett levakarni az arcától a mosolyt. Ez pedig engem is arra késztetett, hogy folyamatosan mosolyognom kellett. Miközben fogyasztottuk az ételt, sokszor kaptam azon, ahogy le sem veszi rólam a szemét. Ez volt az, amit sosem tudtam megszokni mellette. Azt, ahogy nézett rám, és amitől rettentő zavarba jöttem. Ez így volt régen is, és azóta sem változott.

- Ne bámulj, hanem egyél! - böktem a villámmal a tányérja felé, de éreztem, hogy elönti az arcomat a pír.

- Gyönyörű vagy. - mosolyodott el, és hátradőlt a székében - El sem tudod képzelni, hogy mit okozol nekem ezzel, hogy itt vagy velem. Mindig ezt akartam, csak erre vágytam.

- Igen. - hajtottam le a fejemet, és szomorúan pillantottam fel rá - Én is.

- Ne nézz így! - kuncogott fel - Tudom, hogy mire gondolsz.

- Igen?

- Igen. - bólintott - Az jár a fejedben, hogy nem szabadna itt lenned, nem szabadna ezt érezned, és nekem szabadna bevallanod, hogy mit érzel. - sorolta lazán - És azt hiszed, hogy ezzel, hogy velem vagy, elrontod az életemet. Csakhogy... - hajolt előre, és arcáról leolvadt a mosoly, helyét komolyság vette át - Hiába gondolod így, hiába próbálod elhitetni magaddal, hogy nem kellene együtt lennünk, mert engem nem érdekel. Nem érdekel az sem, ha nem tudsz majd teherbe esni. Van más módja is, hogy legyen, ha egyszer készen állsz rá. De azzal sincs semmi baj, ha nem. Veled akarok lenni, és nem mással. Téged akarlak, melletted akarok felébredni minden nap, és melletted akarok megöregedni. Ha örökké csak ketten leszünk, az sem érdekel. És ezen senki és semmi nem fog tudni változtatni. Ez alatt az egy év alatt sem tudott. Napról napra egyre jobban szeretlek, és ez így lesz addig, amíg meghalok. Sőt, még utána is. - a villát megfogva bekapott egy falatot, majd újra elmosolyodott - Szóval, próbálj csak meg ellenkezni. Senki nem tudja, hogy hol van ez a ház. Bezárlak, és sosem eresztelek.

Szavaira felnevettem, és könnyek gyűltek a szemembe. Ezek pedig a boldogság könnyei voltak. Nem mondtam semmit, figyelmemet újra a vacsorának szenteltem.

- Ne bámulj! - nevettem fel egy idő után újra.

*****

Vacsora után újra a kanapén foglaltunk helyet. Sebastian megbontott egy csomag rágcsálmivalót, de a rengeteg étel után egy falat sem fért már belém. Ő viszont két pofára tömte a szénhidrátot.

- Ennyire éhes maradtál? - nevettem fel, miközben bekapcsolta a tévét.

- Nem. - pillntott rám, majd elhúzta a száját - Ezer éve nem ettem ennyit.

Tudtam, hogy mire célzott ezzel, és ha nem mondta volna, akkor is rájöttem volna. Látszott rajta, hogy nem evett rendesen, hiszen rengeteg súlyt vesztett az alatt az idő alatt, amíg nem láttuk egymást.

- Mikor fogsz újra forgatni a Marvellel? - kérdeztem rá.

- Nem mostanában. - mondta, miközben a csatornákat váltogatta - Miért?

- Semmi, csak... - próbáltam kíméretesen fogalmazni - Kicsit jobban hasonlítasz most a régi Bucky-ra, mint a szuperkatonára.

- Tudom. - húzta el a száját - Volt is belőle egy kis problémám.

- Igen? Mi? - kezdtem aggódni.

- Azt mondták, hogy jobb lesz, ha összeszedem magam, vagy kirúgnak.

- Te jó ég! - kaptam a szám elé a kezemet - Megtennék?

- Nem hiszem. - tekerte a fejét - Nagyon rendes mindenki, és tisztában vagyok vele, hogy csak észhez akartak téríteni.

- Aggódtak érted. - bólintottam megértően.

- Igen.

- Nem szabadott volna elhagynod magad. - ingattam a fejemet.

- Tudom. - pillantott rám - De képtelen voltam mással foglalkozni. Csak rád tudtam gondolni.

- Jól van. - bólintottam határozottan - Holnap reggel kilenc órakor be tudlak zsúfolni a sűrű beosztásomba.

- Mi? - nevetett fel.

- Edzeni. Holnap. Kilenckor.

- Tényleg? Órá akarsz tartani nekem? - húzta fel a szemöldökét.

- Ráadásul ingyen. - bólintottam.

- Miért?

- Mert ha jól sejtem, van egy kis közöm ahhoz, hogy kiestél a formádból.

- Nem hiszem, hogy órákat kellene tartanod. Nem vagy hozzá még gyenge?

- Mivel amúgy is most akarom újrakezdeni a magánórákat, pont kapóra fog jönni. - tekertem a fejem.

- Nem kell órát tartanod nekem. Megoldom magam is.

- Ó, te jó ég! - forgattam meg a szemeimet - Annyira ellenkezel velem, hogy a végén még azt hiszem, hogy nem akarod velem tölteni az idődet.

- Mi? Dehogy nem.

- Akkor meg fogd be! És engedd, hogy segítsek visszahozni a Bucky Barnes testet. - böktem a hasába játékosan, mire felnevetett - Nem fogom megerőltetni magam, ne aggódj! Csak ülök, és osztom a feladatokat.

- Oké. - mosolyodott el, majd a tévé felé pillantott - Mit nézzünk?

- Nem tudom. - ráztam a fejem - Nem láttam az új filmedet. Esetleg azt?

- Öhm... Biztos? Nem hinném, hogy... - kezdte óvatosan - Tudod, ez eléggé szenvedélyes film lett... És tudod, hogy ki volt a női főszereplő.

- Tudom. Nem baj. Nézzük meg!

- Hát jó... - vett egy mély levegőt, majd bejelentkezett az online szolgáltatóba, és kikereste a filmet.

Amint elkezdődött, feszült figyelemmel néztem. Mikor Sebastian feltűnt, mosolyogva pillantottam rá. Ő csak elhúzta a száját, és tovább figyelte a reakcióimat. Végig engem nézett, szinte rá sem pillantott a tévére. Mikor Sarah-t először mutatták, próbáltam visszafogni magam, de egy apró hang azért kiszaladt a torkomon. Nagyon nem bírtam a csajt, pedig a szerepe szerint egy rendes lányt játszott. Viszont még így is ellenszenves volt. Ahogy Sebastian-re nézet... Ki tudtam volna kaparni a szemeit. Aztán elérkezett az első olyan jelenet, amit annak idején előben is végignéztem. A medencés jelenet, amiben szinte ruha sem volt rajtuk, és amiben a vízben csinálták. Tisztában voltam vele, hogy ez egy film, és biztosan nem zaklatott volna fel, ha nincsenek azok a képek pár napja, amin az utcán csókolóztak. Most viszont annyira rosszul esett látnom őket. A testem megfeszült, szinte kövé dermedt. A kezeimet ökölbe szorítva tartottam, miközben a körmeim a tenyerembe vájtak. A szám egy vékony vonallá préselődött össze, de a szemeimet nem tudtam levenni róluk. Mélyen, és szaggatottan vettem a levegőt, de próbáltam nem mutatni, hogy mennyire kiakadtam. Tudtam, hogy ha tovább nézem, akkor elő fog jönni a pánikroham.

- Jól van. - szólalt meg mellettem Sebastian, és hirtelen eltűntek a képernyőről. Éppen akkor, mikor a legszenvedélyesebb rész jött volna. - Ennyi elég volt.

- Miért kapcsoltad ki? - néztem rá, és lassan kieresztettem az ökleimet.

- Unalmas volt. - rántotta meg a vállát.

- Sebastian... - szóltam rá.

- Nem akartam, hogy ezt nézd, oké? - vallotta be.

- Ez csak egy filmszerep. - próbáltam meggyőzni, de persze előtte magammal kellett volna elhitetnem ugyan ezt.

- Minden egyes rezdülésedet ismerem, oké? - nevetett fel - Láttam, hogy hogyan néztél, és nem akartam, hogy tovább menjen a film.

- Hát jó. - bólintottam - Már úgyis fáradt vagyok.

- Szeretnél aludni? - pattant fel mellőlem - Elkészítem neked az egyik szobát, oké?

- Az jó lenne. - mosolyodtam el - Köszönöm.

*****

Sebastian nem sokkal később vissza is tért, és szólt, hogy elkészült a szoba, ha szeretnék, akkor nyugodtan menjek el zuhanyozni, aztán aludni. Így is tettem. Vettem egy forró fürdőt, ami után belebújtam a zuhany mellé keszített köntösbe. Mikor kiléptem a fürdőből, Sebastian a nappaliban várt rám.

- A leghátsó szobában aludhatsz. - mosolyodott el, és láttam, ahogy többször is végigmért.

- Te melyikben leszel?

- Veled szemben.

- Oké. - bólintottam.

- Lezuhanyzok én is. Ha gondolod, akkor várj meg, de ha nagyon álmos vagy, akkor elmehetsz nyugodtan aludni.

- Oké. - ismételtem magam.

- Készítettem neked az ágyra pár ruhát, amiben tudsz majd aludni. Csak egy póló, meg egy boxeralsó, amit tudsz rövidnadrágnak is használni. De ha nem jó, tudok rendes nadrágot is adni, csak az lehet, nagy lenne rád.

- Tökéletes lesz. Köszönöm. - szakítottam félbe a magyarázkodását.

- Oké. - bólintott - Akkor én... - mutatott a zuhanyzó felé, majd eltűnt az ajtó mögött.

Miután magamra maradtam, bementem a számomra előkészített szobába, ahol magamra kaptam a pizsamának szánt ruhát. Befeküdtem az ágyba, és magamra húztam a takarót. Próbáltam aludni, de nem ment. Annyit forgolódtam, hogy a végére teljesen beletekeredtem a takaróba. Nem sokkal később pittyent egyet a telefonom.

"Szép álmokat, gyönyörűm."

Sebastian üzenetére mosolyra húzódott a szám, főleg, mivel magyarul írt.

"Neked is szép álmokat."

"Ha bármire szükséged van, nyugodtan szólj. Bármikor."

Továbbra is mosolyogva, letettem a telefont, és újra becsuktam a szemem. De nem tudtam másra figyelni, csak arra, ahogy a szívem dobogott. A néma csend is idegesített. Lerúgtam magamról a takarót, majd hietelen ötlettől vezérelve felültem, és újra a telefonért nyúltam.

"Lenne itt valami..."

"Mi az? Baj van?"

Jött azonnal a válasz, en pedig remegő ujjakkal kezdtem pötyögni.

"Nem vagyok benne biztos, hogy egyedül akarok aludni."

"Nem vagy benne biztos?"

"Tudom, hogy nem akarok most egyedül lenni."

"Ha szeretnéd, átmegyek. Vagy jöhetsz te is."

Az egyszemélyes ágyra pillantottam, majd eszembe jutott valami.

"Az az ágy is egyszemélyes?"

"Igen."

"Mi lenne, ha találkoznánk a besötétített szobában? Ott mégiscsak nagyobb az ágy."

Nem akartam azt írni, hogy a közös szobánkba, vagy a kettőnk szobájába, és biztos voltam benne, hogy érteni fogja a dolgot.

"Már ott is vagyok."

Amint elolvastam a választ, ledobtam a telefont az ágyra, és szélsebesen indultam el a megbeszélt helyre. Sebastian már ott volt, mikor beléptem. Rámpillantott, amitől kissé zavarba jöttem, de viszonoztam a mosolyát, mikor befeküdtem mellé az ágyba. Szó nélkül húzódtam hozzá közelebb, és átöleltem a felsőtestét, miközben ő még közelebb húzott. Szinte egyszerre szakadt fel belőlünk egy hosszú, hatalmas, megkönnyebbült sóhaj. Tudtam, hogy ma este nagyon jól fogok aludni. Hosszú idő után, végre nyugalomban.