A csokor gyönyörű volt. Legalább ötven szál vörös rózsából állt. És persze nagyon jól tudtam, hogy mit jelentett ez a virág mindkettőnk számára. Még a megismerkedésünk elején történt, mikor megkérdezte, hogy ha egy férfi virágot akar küldeni egy nőnek, milyen virág lenne a megfelelől. Erre én azt válaszoltam, hogy ha baráti viszonyt akar a lánnyal, akkor bármilyem virág megteszi, viszont ha romantikus kapcsolatra vágyik, mindenképpen a vörös rózsát ajánlom. Másnap pedig kaptam egy hatalmas csokor rózsát. Vöröset. Pontosan ugyna olyat, mint ez, ami most itt állt előttem a pulton. Az illata mennyei volt, és látványnak sem volt utolsó. Én mégis inkább a hozzá tartozó kia kártyát olvastam el újra és újra.

"Ne gondold, hogy valaha is túl leszek rajtad."

Egyszerűen képtelen voltam visszatartani a mosolyomat, akár hányszor elolvastam. A szívem egyre hevesebben dobogott minden egyes alkalommal. Pedig nem szabadott volna. Nem szabadott volna gondolnom sem rá, nem még örülni is neki, hogy virágot küldött. Mert valójában olyan boldog, és izgatott voltam, amilyen már rég nem.
Másfelől viszont össze voltam zavarodva, még jobban, mint eddig. Miért küldött nekem rózsát? Miért üzente azt, hogy soha nem lesz túl rajtam? Hiszen pár nappal ezelőtt még mással csókolózott az utca kellős közepén, ahol bárki láthatta őket.

- Mit írt? - lépett mellém Anna.

- Azt, hogy ne gondoljam, hogy valaha is túl lesz rajtam. - válaszoltam neki nagy, gondterhelt sóhaj kíséretében.

- Milyen édes. - olvadozott - Régen is mindig rózsát küldött, ugye? Biztos, most is azért küldött pont azt.

- Biztos. - bólintottam.

- Mi a baj?

- Nem akarom, hogy rózsát küldjön.

- Peeeeersze. - nevetett fel - Kit nézel hülyének? Lassan negyed órája ezt az egy sort olvasgatod. - bökött a kártyára, ami azóta, hogy megkaptam, tényleg végig a kezemben volt - Láttad volna magad, hogy milyen fejet vágtál. Ezer éve nem láttam ilyen mosolyt az arcodon.

- Milyet? - kérdeztem morogva.

- Ilyen szerelmeset.

- Jaj, fejezd be! - nevettem fel kínomban - Hiába szeretem még mindig, oké? Hiába írja, hogy nem lesz túl rajtam. Már mással van, én pedig nem leszek az, aki két ember közé fog állni.

- Hát pedig pontosan annak kellene lenned. - bólogatott Anna - Az a picsa is közétek akart állni, nem? Nem emlékszel, hogy mennyire magad alatt voltál miatta?

- De igen.

- Hát ez az. Sebastian hozzád tartozik, és nem hozzá. Ha nem szakítasz vele, esélye sem lett volna a közelébe kerülni.

- Sebastian nem tartozik hozzám, Anna. Valamikor lehet, hogy tartozott, de most már semmi közünk egymáshoz.

- Hát persze. - mosolygott rám, és hitetlenkedve tekerte a fejét.

- Nem lesz órád? Vagy valami... - próbáltam finoman jelezni neki, hogy ideje lenne békén hagynia. Bármennyire jól is esett, hogy Sebastian gondol még rám, és virágot küldött, mégis nehéz volt számomra róla, és a kapcsolatunkról beszélni másokkal.

- Ó! Nézd ki jött! - mutatott az ajtó felé, ahol éppen akkor lépett be Laura barátnőm férje, Márk. Meglepő volt őt itt látni, mert nem igazán járt még itt. Egyszer-kétszer megpróbálkozott az edzésekkel, de ő sokkal inkább preferálta a szabad levegőn való futást.

- Sziasztok! - sietett oda hozzánk, mikor kiszúrt minket a pultnál.

- Szia! - köszöntem vissza - Mi járatban?

- Ne nevess ki, de egy haverommal neki akarunk állni edzeni, és hallottam, hogy újra tartasz órákat. Szóval gondoltam, hogy segíthetnél kicsit formába jönni jövő nyárra.

- Ez komoly? Egész nyáron tömted magadba a jégkrémet, a süteményeket, a gyorskajákat, és nem egyszer hangoztattad, hogy ezt nem adnád fel semmiért sem. Mégis mi változott? - néztem rá gyanakodva. Régóta ismertem már Márkot, szóval könnyen rájöttem, ha valamiben mesterkedett.

- Tényleg csak formába akarok jönni. - tette fel védekeően a kezeit, és zavartan nevetett.

- Hát persze... - méregettem.

- Ugyan már, Ró! - szólalt meg Anna mellettem - Úgyis csak pár órát szabad vállalnod. Legyen az övé az egyik. Próbának pont megfelel. Ha nem bírnád a dolgot, őt szó nelkül ott tudod hagyni, nem kell azon aggódni, hogy mit szól az ügyfél. Másrészt pedig... Nem hinném, hogy sokáig bírná az edzéseket. Szóval túl sem fogod magad hajtani vele.

- Kösz a bizalmat. - szólt közbe Márk, kissé hisztérikus hangon.

- Jól van, legyen! - egyeztem bele.

- Szuper! - csapta össze a tenyereit - A haverom is hamarosan itt lesz.

- Na, várj! - állítottam meg - Nem tartok csoportos magánórákat.

- Deeee! Kérlek! Fogadtunk, hogy melyikünk fogja tovább bírni. Megjegyzem, én rá fogadtam.

- Szóval csak egy fogadás miatt állsz neki? - húztam fel a szemöldökömet.

- Valami olyasmi. - motyogta.

- És egymásra fogadtatok? - nevettem fel - Akkor ennyi erővel add fel most, és nyertél.

- Nem egymásra. Ő is saját magára fogadott.

- Mi van? - Anna már a hasát fogva visított - Komolyan? Te és a barátod hülyébbek vagytok, mint azt gondoltam. Pedig őt nem is ismerem.

- Ó! Nem vagyunk hülyék. - tekerte a fejét - Csak ő sokkal kitartóbb, mint én. - pillantott rám jelentőségteljesen.

- Ki a barátod? - kezdett nagyon gyanús lenni a helyzet.

- Mindjárt ideér. - mosolygott.

- Márk... - sziszegtem a fogaim közt, és csak arra lettem figyelmes, hogy Anna megszólalt mellettem.

- Ó, te jó ég! - nevetett halkan - Ez nagyon jó móka lesz.

- Mi van? - néztem rá értetlenül, majd követtem a tekintetét a bejárat felé.

- Itt is van a haverom! - kiáltott fel Márk angolul, mikor Sebastian mosolyogva elindult felénk.

Azt hittem, hogy elájulok. Pedig már ott gyanús volt a helyzet, hogy Márk betette a lábát az ajtón. Tudnom kellett volna, hogy készül valamire. De az eszembe sem jutott volna, hogy Sebastian őt kéri meg, hogy segítsen neki.

- Hát... Legalább tudjuk, hogy még nem ment haza. - suttogta Anna, továbbra is kuncogva, miközben én kérlelő pillantást küldtem felé.

- Vállald be az órát helyettem. - kértem.

- Dehogy vállalom! - nevetett fel - Nem tudok úgy angolul, mint te. Meg nem hinném, hogy azért tervezték meg ezt az egészet, hogy én tartsak nekik órát.

- Sziasztok! - ért oda hozzánk Sebastian.

- Szia! - köszöntem neki kiszáradt torokkal.

- Jó szórakozást! - súgta még Anna a fülembe, aztán magunkra hagyott.

- Nem tudtad volna megmondani, hogy ő a haverod, ugye? - küldtem gyilkos pillantást Márk felé, és persze a saját nyelvünkön szóltam hozzá, hogy Sebastian ne értse.

- Kellett volna mondanom? - pislogott rám ártatlan szemekkel.

- Ki foglak csinálni az edzéseken. - ígértem neki.

- Dehogy fogsz. - intett felém, majd Sebastian felé fordulva, angolul folytatta - Menjünk, öltözzünk át!

Ő csak beleegyezően bólintott neki, majd rám pillantva elmosolyodott, és Márk után indult. Egészen addig követtem a szememmel, míg el nem tűnt az öltözőknél. A szívem olyan hevesen vert, mint mikor rám szokott jönni a pánikroham. Mosrt viszont egyáltalán nem éreztem kétségbeesést, sokkal inkább az izgalom tette ezt velem.

*****

Alig pár perc múlva a két férfi nevetgélve jött ki az öltözőből, és újra felém vették az irányt.

Sebastian meg sem szólalt, csak bámult rám, amit én próbáltam figyelmen kívül hagyni. Ezért Márk felé néztem, és mosolyogva, de gúnyosan szóltam hozzá.

- Már nem sokáig lesz ilyen jó kedved. Az edzés után egy kiskanalat sem tudsz majd felemelni.

- Ne legyél gonosz! - nevetett

- Utállak!

- Én csak együtt akarok edzeni a haverommal.

- Ó! Együtt is fogsz, ne aggódj!

Miután átváltottam angol nyelvre, elmondtam nekik, hogy mivel melegítsenek be. Próbáltam úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy ez a munkám, én kizárni, hogy Sebastian itt állt előttem, és neki tartottam órát. Mikor nekiálltak az edzésnek, és nem látott engem, megengedtem magamnak, hogy ránézzek. Hosszasan vizslattam a testét, amin csak egy póló, és egy rövidnadrág volt. Ebben a szerelésben tisztán látszott, hogy közel sincs olyan jó állapotban, mint egy évvel ezelőtt. Mármint, nem tűnt betegesnek, mint én, csak eltűntek az izmai, és sokkal vékonyabb volt. Tudtommal nem készült semmilyen szerepre, szóval nem kellett neki lefogynia. Sőt, Anthony szerint inkább vissza kéne nyerni a szuperkatona formáját, ha újra Bucky Barnes akar lenni.
Lehet, hogy tényleg miattam volt ennyire lerobbanva? Igaz, hogy a hosszú haj, és a nagy szakáll, ami a pár hónappal ezelőtti képeken meg megvolt, mára már eltűnt, de... De akkor sem olyan volt, mint az egy évvel ezelőtti Sebastian.