Fél egy volt, mikor elindultunk vissza az edzőterembe.

- Ebédelhettünk volna egyet. - szólalt meg Sebastian, mikor kijöttünk a kávézóból.

- Jó lett volna, mert nagyon éhes vagyok. - nevettem rá - De nem lenne jó ötlet edzés előtt teleenni magam.

- Akkor talán holnap? - kérdezte, nekem pedig rá kellett pillantanom, hogy meggyőződjek arról, hogy komolyan gondolja-e. Várakozva nézett rám.

- Holnap szombat lesz, nem hiszem, hogy el tudok szabadulni a teremből. Hétvégén teltház szokott lenni. - húztam el a számat.

- És este? Lehetne az ebédből vacsora is. - ajánlotta.

- Nem is tudom. - vakartam meg a fejem tetejét. Most erre mit mondjak? Mit akar? Miért hív vacsorázni? Aztán hirtelen beugrott, hogy szombat estére már van programom. - Holnap este egy barátnőm születésnapi bulijára vagyok hivatalos.

- Értem. Akkor talán máskor. - szorította össze a száját.

- Igen. - bólogattam beleegyezően, magam sem tudom, hogy miért. Csak simán nemet kellett volna mondanom neki. Azt, hogy nem mehetek vele sehová, mert ő egy világhírű amerikai színész, aki pár hónap múlva hazamegy. Egy szívdöglesztő pasi, akibe bárki könnyedén beleszeretne. Éppen ezért én nem lehetek az a bárki, így jobb lenne, ha tartanánk a távolságot. De nem ment... Nem tudtam neki ezt mondani.

- Úgy látszik, hogy ma kihagyom az edzést. - váltott témát. Hálás voltam neki, hogy tudta, mikor kell másról beszélni, mielőtt kínos lenne a dolog.

- Nem csatlakozol az aerobik órámra?

- Nem. Dolgoznom kell. Meg nem akarom, hogy megint a földbe döngölj. Napokig izomlázam volt. - ellenkezett.

- Pedig én próbáltalak kímélni. - kuncogtam fel.

- Na, persze. - mondta, cseppet sem meggyőzően, mikor visszaértünk a terembe.

Sebastian bejött a sporttáskájáért, és kért tőlem egy újabb időpontot személyi edzésre, amit beírtam a naptárba.

- Remélem, azért kíméletesebb leszel hozzám.

- Megpróbálok. - pillantottam rá huncut mosollyal, ám egy pillanattal később szemeim hatalmasra kerekedtek, mikor mögé néztem.

- Mi az? - nézett hátra ijedten.

- Gyere! - szinte kiugrottam a pult mögül, és a karjánál fogva magam után húztam.

- Mi történt? - kérdezgette, de azért követett.

- Gyere, ha kedves az életed, meg minden testrészed. - pillantottam rá nevetve. Kulcsaimat előkapva a zsebemből, kinyitottam a takarító szertárat, és magam után rántottam Sebastian-t.

- Mit keresünk itt? - nézett körbe a kis lyuknak mondható helységben, majd lenézett rám. Így, jobban meggondolva, rossz ötlet volt pont itt elbújni vele, hiszen elég szűkösen voltunk. Közel kellett állnom hozzá, ha nem akartam, hogy a felmosófa beleálljon a hátamba.

- Itt van Anna. - suttogtam.

- A húgod? - húzta fel a szemöldökét kerdőn, mire csak bólintottam - Tudom, hogy nem látszik rajtam, de nem ijedek meg egy kislánytól.

- Csak mert még nem találkoztál vele. - magyaráztam - Nem szállna le rólad, illetve engem is megölne, ha megtudná, hogy itt vagy, és én nem szóltam.

- Szóval igazából magadat félted? - nevetett fel. Alig volt köztünk egy méter. A mosolya pedig teljesen lenyűgözött, nem beszélve a szemeiről, amik így a félhomályban is fényesen kéklettek. Az illata... az illata pedig mennyei volt. Nehéz volt megállnom, hogy ne szippantsak hatalmasakat a levegőből, hogy még jobban érezzem a fűszeres parfümöt.

- Lehet. - ismertem be. De persze nem így volt. Nem akartam, hogy Anna megőrüljön, és még jobban odalegyen érte, ha személyesen is találkozik vele. Mert Sebastian igenis lenyűgöző volt. Legalábbis azt akartam elhitetni magammal. Meg azt, hogy amikor beszélgetünk, akkor nem színlel, vagy mikor bókol, azt komolyan gondolja. Pedig nem kellene így éreznem.

- Nem, mintha nem tetszene ez a helyzet, de délután forgatnom kell. Szerinted meddig leszek ide bezárva? - nézett körbe.

- Megoldom. - nevettem rá - Mindjárt kezdődik az órám, szóval nekem ki kell mennem. Lefoglalom Annát, amíg te megszökhetsz. Oké?

- Oké. - lépett közelebb - Nagyon jó volt beszélgetni veled. Jó volt, hogy valaki nem sztárként tekintett rám egy kevés kis ideig. - ismerte be, én pedig nem tudtam mit felelni erre.

A napszemüvegért nyúltam, ami eddig a fejem tetején pihent, majd óvatosan az arcára tettem.

- Az álcád. - suttogtam - Hétfőn találkozunk. Ezúttal ne késs! - figyelmeztettem felemelt ujjal, majd gyorsan kiléptem a kis helyiségből, mielőtt a szívem kiugrott volna a torkomon.

A pulthoz mentem, ahol ott várt Anna.

- Hol voltál? - kérdezte gyanakodva - Miért az utcai ruhádban vagy?

- Volt egy kis dolgom. - rántottam meg a vállamat - Mit keresel itt?

- Kitaláltam, hogy mit akarok csinálni itt. - húzta ki magát, és hosszú, barna haját hátravetette a válla fölött. Sokban hasonlítottnk, a szemünk majdnem fekete színében, a mogyoróbarna hajunkban, és abban, hogy akaratosak voltunk mindketten.

- Én tudom, hogy mit fogsz csinálni! - néztem rá lemondóan - Takarítani, ahogy meg lett beszélve.

- Ja. Eleinte igen. - intett le - De van egy jó ötletem.

- Kitaláltad már, hogy hogyan tálalod apának ma este, hogy nem tanulsz tovább? - kérdeztem, mintha meg sem hallottam volna, amit mond.

- Tanulni fogok. - jelentette ki.

- Ezt nem értem. - ráztam meg a fejemet - Menjünk be az aerobik terembe, oké? Mindjárt kezdődik az órám. - javasoltam, és belekarolva, magammal ráncigáltam, hogy Sebastian-nak legyen lehetősége lelépni.

A terembe érve, gyorsan előkészítettem a terepet, amíg figyelmesen hallgattam Annát.

- Arra gondoltam, hogy táplálkozási tanácsadó lennék, illetve lehetne valami új órával bővíteni a terem kínálatát. Mondjuk spinning? Szeretek biciklizni. - lelkesedett be.

- Te? - prüszköltem fel - Szerintem utoljára tíz éve ültél biciklin.

- Ez nem igaz. - tagadta - De most komolyan. Gondold meg, oké? Olyan jól megy a terem, de mehetne még jobban.

- Az új órákhoz új edzők kellenének. Nem vihetünk mindent ketten Gáborral.

- Majd én. - már annyira kihúzta magát, hogy attól féltem, középen kettétörik a teste.

- Gondolkozok rajta, oké? - adtam be a derekamat, mert tudtam jól, hogy úgysem hagy addig békén.

- Remek. - mondta, majd eltűnődve nézett körbe. Tudtam, hogy kérdése van.

- Mi az?

- Mondd csak... - kezdte százszor óvatosabban, mint az előző témát - Nem járt itt mostanában?

- Ki? - tettettem a hülyét, de persze tudtam, hogy kire gondol.

- Ki? Ki? - bosszankodott hirtelen - Hát Sebastian.

- Nem hinném. - rántottam meg a vállamat, majd elfordultam tőle, mert nem akartam, hogy rájöjjön a hazugságra - Nem igazán figyelem, hgy kik edzenek a gépeken. Lekötnek az óráim.

- Kár. - húzta el a száját - Kérdeztem Lilit is az előbb, de ő sem látta azóta.

Mikor kimondta Lili nevét, majdnem megállt a szívem. Nem is gondoltam arra, hogy szóljak neki, hogy ne áruljon el Annának. De ezek szerint maga is rájött, hogy fedeznie kellene engem.

- Most át kell öltöznöm. - szóltam, miután kiosztottam a törölközőket és a vizeket - Este találkozunk. Addig készülj fel valami tűrhető beszéddel, és magyarázattal, amit beadsz apának.

- Jó. - forgatta meg a szemeit, és magamra hagyott.

Az öltözőbe mentem, ahol újra magamra húztam az edzőruhámat, majd visszafelé bekukkantottam a szertárba, hogy megbizonyosodjak arról, hogy Sebastian kijutott-e.

A helyiség üres volt. Kicsit megkönnyebbültem, de valamiért mégis csalódott voltam. Talán örültem volna, ha ott találom a férfit?

Az óráig pár perc volt hátra, és már kezdtek megérkezni az edzeni vágyók. Én viszont szakítottam időt még arra, hogy megköszönjem Lilinek, hogy fedezett.

- Gondoltam, nem akarod, hogy Anna tőlem tudja meg, hogy a kedvenc sztárjával randizol. - rántotta meg a vállát.

- Nem randizok vele. - védekeztem azonnal, talán túl gyorsan, és hangosan is - Csak kávéztunk egyet, mert mindkettőnknek rossz napja volt.

- De most már jobb a napod, ugye? - mosolygott.

- Valamivel igen. - ismertem be, és éreztem, hogy elpirulok. Miért van ez mindig, ha Sebastian jelen van, vagy csak szóba kerül?

- És milyen? - érdeklődött izgatottan, pedig vele nem szoktam ilyeneket megosztani. De úgy látszik, hogy teljesen felkavarodott körülöztem az állóvíz.

- Nem tudom. - ismertem be - Talán túl jó... vagy csak annak néz ki. - rántottam meg a vállamat, majd a már majdnem teli aerobik terembe mentem.