A következő héten sajnos nagyon keveset találkoztunk Sebastian-nel, ugyanis annyira sokat kellett forgatnia minden nap, hogy reggeltől estig elfoglalt volt. Azt viszont szerencsére el tudta intézni, hogy Zsanett esküvőjének hétvégéjén szabad legyen. Meg persze ezen a hétvégén sem dolgozott, csak szombat délutánig.

Hét óra volt, mikor értem jött a lakásomra, ugyanis azt beszéltük meg, hogy korábban hazamegyek, és még este megünnepeljük a harmincadik születésnapomat. Nem akart vasárnapig várni.

Nem tudtam, hogy hova fogunk menni, ezért csak egy farmert és egy piros topot vettem fel, de azért magamhoz vettek egy szürke pulcsit is. Percre pontosan hét óra volt, mikor Sebastian felcsengetett hozzám. Sietős léptekkel hagytam el a lépcsőházat, majd bepattantam mellé a kocsijába. Megbeszéltük, hogy amennyire tudjuk, megpróbáljuk elkerülni a lesifotósokat, így megkértem arra is, hogy ne álldogáljon a kocsija mellett, amíg rám vár.

- Szia, szépségem! - nyomott egy puszit a számra.

- Szia!

- Nem tetszik, hogy nem nyithatom ki neked az autó ajtaját. - húzta el a száját.

- Nyugi, így is tudom, hogy úriember vagy.

Nem mondott semmit, csak mosolyogva megtekerte a fejét, és elindította a kocsit.

- Hová megyünk? - próbáltam kíváncsiskodni.

- Hozzám. - ismerte be nagy nehezen azt, amit egész héten nem tudtam kihúzni belőle.

- Mit tervezel?

- Azt már nem fogod kihúzni belőlem. - nevetett fel.

Tudtam, hogy csak ketten leszünk, hiszen az anyukája, Georgeta már szerdán hazament. Sebastian beugrott vele a terembe, ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy el tudjon tőlem búcsúzni. Miközben gyorsan körbevezettem a teremben, persze újra megígértette velem, hogy megpróbálunk majd tenni valamit annak az érdekében, hogy ne legyen vége hamarosan a kapcsolatunknak.

Sebastian házához érve egyre izgatottabb lettem. Csak remélni tudtam, hogy nem tervezett semmi nagy dolgot, és nem verte magát költségekbe. Belépve az ajtón azonban tátva maradt a szám. A nappaliban mindenhol gyertyák égtek, és rengeteg csokor vörös rózsa állt szerte a helységben.

- Boldog születésnapot! - suttogta a fülembe a hátam mögül.

- Ez gyönyörű. - fordultam felé

- Reméltem, hogy nem gyullad fel a ház, amíg visszaérek veled. - nevetett fel.

- De igazán nem kellett volna. Nem szabadna költened rám ennyit.

- Akkor mégis kire költsek, ha nem a gyönyörű barátnőmre? - simított végig az arcomon.

- Köszönöm. - pirultam el a bókjától - Nagyon édes vagy.

- És még nem is láttál mindent. - húzogatta a szemöldökét - Gyere!

A konyha felé vezetett, ahol csodásan megterített asztal állt.

- Csüccs le, hozom a vacsorát. - húzta ki nekem az egyik széket.

- Te főztél?

- Igen. Megjegyzem, nem vagyok egy mesterszakács. - védekezett egyből, majd elém rakott egy nagy tál ételt, ami csodálatosan nézett ki, és még annál is jobb illatot árasztott. Végül pedig leült velem szembe, és kíváncsian figyelte, hogy mit szólok a felszolgált ételhez.

- Nagyon finom. - dünnyögtem teli szájjal - Ezt tényleg te csináltad?

- Igen. - bólintott büszkén - Nem egy nagy szám, de ez a kevés kaják egyike, amit meg tudok csinálni.

- Tökéletes! - mosolyogtam rá, majd magamba lapátoltam az egész tányér kaját.

Miután végeztünk, Sebastian javaslatára kényelembe helyeztük magunkat a kanapén, a nappaliban.

- Egy pillanat, és jövök. - ígérte, majd ő újra eltűnt a konyhában. Alig fél perc múlva pedig egy kis tortával a kezében tért vissza, a tetején 30-as gyertyával. Levakarhatatlan mosoly terült szét az arcomon, és olyan boldog voltam, ahogy néztem a férfit, akit szeretek. Mit meg nem tesz értem. - Boldog születésnapot! - dalolta, majd elém tette a tortát.

- Köszönöm. - nyomtam egy csókot a szájára.

- Kívánj valamit, és fújd el!

- Oké. - bólintottam, majd a szemeimet bevsukva kívántam. Azt kívántam, hogy bárcsak sosem kellene egymást elhagynunk. Bárcsak örökre együtt maradhatnánk. Nagy levegőt véve fújtam el a két számot, és néztem, ahol szállt felfelé a füst. Bárcsak teljesülne.

Sebastian gyorsan hozott egy kést, és két tányért villával, illetve egy üveg pezsgőt is felbontott.

- Köszönöm. - hálálkodtam újra, amire csak eg csók volt a válasz.

- Van itt még valami. - lépett az egyik polchoz, és egy dobozt emelt le róla, majd felém nyújtotta.

- Nem kellett volna, ugye tudod?

- Bontsd ki! - bökött a doboz felé, aminek aztán leemeltem a tetejét.

Abban egy gyönyörű arany nyaklánc volt, rajta egy csodás, kövekkel kirakott rózsa medállal.

- Azért rózsa, mert az volt az első dolog, amivel bevallottam, hogy mit érzek irántad. Még ha akkor nem is mondtam ki semmit. Most már könnyedén kimondom, hogy szeretlek, Auróra.

- Én is szeretlek. - pityeredtem el. Most először ejtettem könnyet miatta. Azért, mert kimondta, hogy szeret, mert ilyen ajándékot adott, mert egyre biztosabb voltam benne, hogy mennyire fog fájni, mikor el kell hagynunk egymást.

- Gyere! - húzott az ölébe, én pedig lábamat átvetve az övéin, ráültem. A nyakláncért nyúlt, majd miután felfogtam a hajamat, ő felrakta a nyakamba. Aztán csak bámult rám, egyik ujjával letörölte az arcomon végig gördülő könnycseppet. Láttam a szemében, hogy ő is ugyan arra gondol, amire én. Fájdalom volt benne. Közelebb húztam magamhoz, és szorosan átöleltem. Hosszú percekig ültünk így, végül ő tolt el magától egy kicsit. Éppen csak annyira, hogy hosszan meg tudjon csókolni. Annyira vágytam rá.

A csók egyre hevesebb lett, és éreztem, ahogy a nadrágja megfeszül kettőnk közt. Lábaimnál húzva felemelt az ágyról, és úgy vitt a szobája felé, hogy nem szakította meg a csókot. Odabent is félhomály volt, de ott nem gyertyák, csak egy éjjeli lámpa világított. Leült velem az ágyra, és úgy folytatta a testem simogatását. A bőröm bizsergett az érintéségől, még ruhán keresztül is. Aztán mikor a pólóm alá nyúlt, elkaptam a kezét.

- Ne! - lihegtem a szájába - Tudod... Mondtam, hogy most nem lesz alkalmas.

- Tudom. - lehelte vissza - Tudom, de nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád. Nyugodj meg, nem csinálok semmi olyat. Hozzád sem érek ott. Csak engedd meg, oké?

- Oké. - bólogattam heves izgalommal, hogy mégis mit fog velem csinálni úgy, hogy a piros napok miatt nem nyúlhat hozzám odalent.

Ahogy megfordult a fejemben ez a gondolat, egy mozdulattal pozíciót váltottunk, és a hátamra fektetett az ágyon. Fölém tornyosult, és lassan elkezdte felhúzni a pólómat. A szívem a torkomban dobogott, mikor a hasamhoz hajolt, és forró csókokat nyomott le rá. Közben kezével egyre feljebb tolta a pólómat, míg végül óvatosan áthúzta a fejemen. Ezután a nyakamra tapaszotta a száját, és a szája lassan a mellkasom felé kezdett haladni. A melltartóm vonalánál puszilgatott, miközben egyik kezével kigombolta a nadrágomat. Ijedten kaptam el a kezét, és kérdőn néztem rá.

- Bízz bennem, oké? - nyugtatott, mire csak bólintottam, és mindkét kezemet a fejem fölé emeltem. Hagytam, hogy lehúzza a lábaimról a nadrágot, amit aztán a földre dobott a pólóm mellé. Fehérneműben feküdtem előtte, és mikor újra fölém tornyosult, levette a saját pólóját is.

Egyik kezével mellettem támaszkodott, másikkal pedig a hátam alá nyúlt, és egy mozdulattal kipattintotta a melltartóm kapcsát. Lassan lehúzta a vállaimról, és kibújtatott belőle.

- Olyan gyönyörű vagy. - suttogta, és folytatta a csókolgatást, miközben végigsimított az oldalamon. Hátam ívbe feszült az érintésétől, így még jobban hozzásimult a mellkasomhoz. Lassú, és puha csókokkal haladt a mellkasom irányából a mellem felé. Aztán mikor odaért a szája, egy pillanatra elakadt a lélegzetem, mikor óvatosan beszívta az egyik mellbimbómat, a másikat pedig a kezével kényeztette. Hangos nyögés szakadt fel a torkomból, és a fejemet elveszítva markoltam a hajába. Testemet még jobban megfeszítve nyomtam magam hozzá. Szétfeszített a vágy, és égett a bőröm.
Egyre lejjebb haladt a csókokkal, elért a bugyim vonaláig. Ekkor robbant el bennem valami, és eltolva magamtól Sebastian-t, a hátára löktem, és a csípőjére ültem. Körmeimet végighúztam a felsőtestén, amitől megemelkedett alattam a csípője, így még jobban érezve a nadrágja tartalmát. Ujjaimat a nadrágjához vezettem, és most rajtam volt a sor, hogy lehámozzam róla. Aztán már csak egy alsó volt rajta is, mikor újra ráültem. Még jobban éreztem a lültetést a lábam között, és az ő lábai közt is. Lehajoltam, és most én kezdtem el csókolgatni őt. A mellkasát, a hasizmát, majd elkezdtem lehúzni az alsóját, és mikor hozzá akartam érni, Sebastian visszahúzott magához. Kérdőn néztem rá, mire csak elmosolyodott.

- Nem akarod? - kérdeztem félve, vágytól lihegve.

- Hogyne akarnám. - kuncogott fel - El sem tudom képzelni, hogy milyen lesz majd, mikor végre megtörténik. De nem a szádat akarom először érezni odalent. Szóval, jobb lesz, ha itt megállunk, mielőtt valami olyat csinálsz velem, hogy teljesen elvesztem az eszemet.

- Oké! - nevettem fel, majd el akartam mászni tőle, de ő nem engedett.

- Hova készülsz?

- Felöltözök. - magyaráztam.

- Dehogy öltözöl. - rántott gyengéden magára, minek köszönhetően egymáshoz simult csupasz testünk. Ó, te jó ég, hogy milyen mennyei érzés volt ez.

Ugyan így aludtunk el később, de persze csak azután, hogy Sebastian eloltotta az összes gyertyát a nappaliban. Nem hiányzott az, hogy felégessük a házat. Így is elég tüzes volt a hangulat korábban.

☆☆☆☆☆

Sziasztok! Nem szoktam a fejezetek végén írni, de most megragadom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet az új, hamarosan érkező sztorira, amiben újra Bucky Barnes lesz majd a főszereplő.
Olvassatok bele a tartalomba, éa írjatok egy-két szót róla, a "Hamarosan" című bejegyzés alá.