Az ebéd, amit Georgeta készített, valami mennyei volt. Imádtam a házikosztot, amit sajnos általában csak péntekenként ettem az apámnál. Tudtam főzni, de mivel az egész hetemet a teremben töltöm, szinte sosem főztem magamnak, inkább csak rendelt kaját ettem, vagy elugrottam valahová enni. Ezért is volt most olyan jó, hogy ehettem valami szuper ételt. Miután jól laktunk, a nappaliban próbáltuk megemészteni a megevett mennyiséget. Sebastian alig szólt valamit, hagyta az anyját és engem társalogni. Ez a nő annyira aranyos volt. Nem is csodálkoztam azon, hogy Sebastian ennyire rajongott érte, és hogy ilyen jól megértették egymást.

Mikor egy kis idő múlva Georgeta magunkra hagyott minket pár percre, mosolyogva fordultam az engem vizslató férfi felé.

- Egész nap meg sem szólalsz. - suttogtam neki.

- Ha akarnék, sem tudnék. - nevetett fel - Be sem áll a szátok.

- Hé! Ne szemtelenkedj! - figyelmeztettem játékosan - Nagyon kedves az anyukád.

- Én mondtam. - helyeselt hatalmas vigyorral - Imád téged.

- Le sem lehet vakarni az arcodról ezt a mosolyt. - nyúltam felé, és megsimítottam borostás bőrét.

- Miattad van. Miattad mosolygok mindig. - puszilt bele a tenyerembe. Imádtam, mikor ezt csinálta. Ilyenkor végigfutott a bizsergés az egész testemen. - El sem tudod képzelni, hogy milyen boldog vagyok, mikor velem vagy.

- De. El tudom. - hajoltam hozzá közelebb, és gyengéd csókot váltottunk.

- Olyan szép vagy. - suttogta a számba - Legszívesebben minden percemet veled tölteném.

- Megunnál. - kuncogtam fel, de ő ugyan olyan komoly maradt.

- Az lehetetlen. - csókolt meg kicsit hosszabban, majd hátradőlt a kanapén, és úgy nézett rám.

- Mi az?

- Jövő héten lesz a szülinapod. - jelentette ki, nekem pedig leesett az állam.

- Te ezt honnan tudod?

- Csiripelték a kismadarak. - rántotta meg lazán a vállát, és látszott rajta, hogy nem fogja elárulni a titkos forrását - Szóval... Vasárnap szabad vagy te is, és úgy imtéztem, hogy én is az legyek. Ne tervezz semmit, oké?

- Mit szeretnél csinálni?

- Nem gondolod, hogy elmondom, ugye? - húzta fel szemöldökét - De hidd el, hogy van egy-két tervem veled. - nézett rajtam végig.

- El kell, hogy szomorítsalak, de pont azokon a napokon lesznek a havi nehéz napjaim. - paskoltam meg a mellkasát.

- A francba. - mérgelődött játékosan, de persze tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Nem úgy nézett ki, mint akit bosszantana az, hogy megint nem tud beteljesülni a régóta esedékes dolog. - Pedig úgy terveztem, hogy ki sem szállunk az ágyból.

- Ezt nem szabad előre megtervezni. - tekertem a fejem - Majd jön magától, ha itt lesz a megfelelő pillanat.

- Tudom, bébi. Tudom. - rántott közelebb magához gyengéden, de mégis határozottan. Fejemet a vállára fektettem, majd a nyakába csókoltam, miközben mélyen magamba szívtam az illatát. - Ezt ne csináld, mert mindjárt nem várom meg a megfelelő pillanatot.

Nem mondtam semmit, csak halkan a nyakába kuncogtam, pont mikor Georgeta visszatért a nappaliba. Mosolyogva nézett minket, majd a táskájához sietett, és előkapta a telefonját.

- Ne mozduljatok! - kiáltott fel - Lefotózlak titeket.

- Anya... - nyöszörgött Sebastian.

- Mi az? - nézett rá a telefonja fölött - Fogadjunk, hogy még nincs is közös képetek. Ez nagyon jó lesz, csak tessék mosolyogni! - utasított minket.

- Az esküvőn nem fogod megúszni a fotózást. - nevettem rá a férfira.

- Esküvő? - kiáltott fel Georgeta - Lemaradtam valamiről?

- Dehogy! - kacagott fel Sebastian - Ott egyelőre még nem tartunk. Auróra egyik barátnőjének lesz az esküvője. - magyarázta az anyjának.

- Értem.

- Ha nősülni fogok, akkor ígérem, hogy előbb tudni fogsz a szándékomról, mint maga Auróra. - mosolygott rám Sebastian, nekem pedig a torkomba ugrott a szívem. Tényleg ilyenekről beszél? Ezeket komolyan gondolja?

- Gyönyörűek vagytok együtt. - jegyezte meg Georgeta és elkattintott még egy képet rólunk, miközben egymás arcát vizslattuk. Sebastian valószínűleg arra gondolhatott, hogy mit szólok ahhoz, amiket az úgymond, jövőnkről mondott. Várta a reakciómat... Én pedig azon törtem az agyam, hogy tényleg komolyan gondolja-e ezeket.
Végül aztán nem mondtunk semmit, csak egymásra mosolyogtunk, és váltottunk egy gyors puszit.

Tudtam, hogy neki is éppen olyan jól esik, ha nem jobban, amiket az anyja mond rólunk. Belül viszont segítségért ordítottam. Azért, hogy ne mondjon ilyeneket sem Sebastian, sem pedig az anyja. Nem mondhatnak ilyeneket, hiszen nekünk nem lehet ilyen jövőnk. Nekünk semmilyen jövönk nem lehet.

- Magatokra hagylak egy kicsit. Én lepihenek egyet. - közölte a fotózást befejező Georgeta.

Próbáltam vidám és mosolygós arcot erőltetni magamra, pedig legszívesebben elsírtam volna magam.
Olyan jó volt itt lenni Sebastian-nel és Georgeta-val. Annyira otthon éreztem magam velük. Mintha ők is a családom részei lennének. Akiket aztán hamarosan el kell veszítenem örökre.

Tenyeremet az engem ölelő Sebastian mellkasára fektettem, és lassan, gyengéden simogatni kezdtem. Válaszként újabb puszit nyomott a fejem búbjára.

- Jól vagy? - kérdezte.

- Persze.

- Csak... Mióta szóba jött ez a házasság téma, kicsit mintha elcsendesedtél volna. Nem akartalak zavarba hozni. - húzta el a száját.

- Nem hoztál zavarba. - biztosítottam - Csak te is tudod, hogy nekünk ilyenekről nem kellene beszélnünk.

- Csak vicceltem.

- Tudom. De igazából gondolnunk sem szabadna hasonló dolgokra. Még viccből sem.

- Ennyire zavart? Ne haragudj!

- Azért zavart, mert mi ezt nem élhetjük meg. Legalábbis egymással biztos, hogy nem.

- Auróra! - simított végig az arcomon, és mély levegőt véve folytatta - Figyelj! Én sokat gondolkodtam ezen, és azt hiszem...

- Ne! - szakítottam félbe - Ne beszéljünk most erről, oké? Olyan jól érzem magam. Nem akarok azon rágódni, hogy mi lesz pár hét múlva. Oké?

- Oké. - bólintott szomorúan, és hosszan megcsókolt.

Egész délután beszélgettünk, tévét néztünk, és azzal ütöttük el az időt, hogy újabb magyar szavakra tanítottam őt. Georgeta is csatlakozott hozzánk egy idő után, és hatalmasakat nevetett a fia próbálkozásain.

Nem sokkal nyolc után kértem meg Sebastian-t, hogy vigyen haza, amit persze Georgeta ellenzett.

- Drágám! - szólalt meg - Nyugodtan töltsd itt az éjszakát. Olyan mélyen alszok, hogy nem hallanék semmit.

- Ó! - pirultam el, mikor rájöttem, hogy mire céloz - Nem. Jobb lesz, ha hazamegyek.

- Ugyan drágám. Miattam ne zavartassátok magatokat. - intett le.

- Anya... - segített ki kuncogva Sebastian - Ott még nem tartunk, oké? - világosította fel az anyját, aki először meglepődve, majd bocsánatkérően nézett ránk. Tényleg ennyire furcsának találta, hogy nem feküdtünk még le?

- Rendben, drágám! - lépett közelebb a nő, és magához húzva suttogott a fülembe - Nagyon örülök, hogy megismertelek. Igazán örülök, hogy Seb egy ilyen lányt talált. Ne felejtsd el, hogy miket mondtam arról, hogy nem hagyhatjátok veszni ezt a kapcsolatot. Rendben?

- Rendben. - feleltem neki, majd elbúcsúztunk egymástól.

Hazafelé úton Sebastian persze nem hagyta ki a lehetőséget, hogy kérdezősködjön.

- Mit susmorogtatok az anyámmal indulás előtt?

- Ne kíváncsiskodj! - kacagtam fel.

- Rólam volt szó?

- Ne legyél ilyen nagyképű. De amúgy igen. Rólad volt szó.

- Igen?

- Igen. Kibeszéltük minden egyes, apró porcikádat.

- Nem láttad még minden porcikámat. - kacsintott rám.

- Fújj! - csaptam a combjára.

- Ha láttad volna, nem ezt mondanád. - nevetett.

- Az a fújj, hogy az anyáddal ilyenről beszélnénk. - magyaráztam - Így is elég ciki volt, mikor arra célzott, hogy nyugodtan maradjak, és szexeljek veled a szomszéd szobában. Eléggé meglepődött azon, hogy még nem tartunk ott.

- Gondolom meg volt róla győződve, hogy volt már köztünk testi kapcsolat. - rántotta meg a vállát.

- Miért?

- Mert a hülye is látja, hogy izzik köztünk a levegő, és megvan az a bizonyos kémia. Vagy ahogy egymáshoz érünk. Ez általában azután szokott ilyen természetesnek hatni, miután egy pár megugorja azt a bizonyos szintet. A szexet.

- Lehet. - gondolkodtam el.

- Szóval gondolj csak bele, hogy milyen lesz a kapcsolatunk majd azután, ha megtörténik egyszer. - pillantott rám mosolyogva.

Én csak bámultam az arcát, és el sem akartam hinni, hogy milyen könnyedém beszélgetünk ezekről a dolgokról. Mással olyan zavarban lennék. Közben pedig megbizonyosodtam arról is, hogy mennyire igaza van. Basszus. Az lesz, amit eddig csak sejtettem. Ha megtörténik, onnan már tényleg nem lesz visszaút.