A szombat délelőtt és délután is olyan gyorsan elszaladt, hogy észre sem vettem, hogy már majdnem este nyolcra járt az idő. Éppen a mai, utolsó embert írtam be a jövő heti óráinkra, mikor Anna lépett mellém.

- Holnap nem jövök be. - közöltem vele fel sem nézve az irományomból - Te mit tervezel?

- Miért nem jössz be? - felelt kérdésemre kérdéssel.

- Mert dolgom van. Te jössz vagy sem?

- Jövök. Sebastian-nel fogsz találkozni? - folytatta tovább a faggatást.

- Gábor majd segít neked holnap, oké?

- Oké, de válaszolsz a kérdésemre?

- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok holnap. - pillantottam fel rá.

- Most miért vagy ilyen? - húzta el a száját, és arcán most egyáltalán nem láttam semmi ellenséges érzést.

- Igen. Vele találkozok. Gondod van vele?

- A hét elején miatta nem jöttél be? - puhatolózott - Megbántott téged?

- Volt köztünk egy kis félreértés.

- De már megoldódott?

- Igen, legnagyobb sajnálatodra.

- Ró! - szólt rám - Sajnálom a múltkorit, oké? Mikor odavittem a vacsira Gábort. Nem kellett volna.

- Hát nem...

- De nem az miatt volt köztetek zűr, ugye?

- Nem. De miért érdekel ennyire? - húztam össze a szemeimet - Mit tervezel megint?

- Nem tervezek semmit. Csak nem akarom, hogy azért legyen köztetek feszkó, mert én belerondítottam.

- Nem rondítottál bele.

- Akkor Gábor volt?

- Nem. - csaptam le a kezemben lévő tollat a pultra - Ha annyira tudni akarod, akkor a kolléganője, és annak húga miatt volt köztünk félreértés.

- Igen?

- Igen. Elmentem a forgatásra, és amíg vártam Sebastian-re, addig a kolléganője és húga közölték velem, hogy Sebastian minden nap más lányt visz magával a forgatásokra.

- És ez igaz?

- Nem. Nem igaz. Csak a nő rá van kattanva, és ezért próbáltak meg engem átverni. Először elhittem, mert minden egybevágott. Te is mondtad, hogy állítólag kavarnak... Én meg kicsit kiakadtam.

- Gábor mondta, hogy nagyon magad alatt voltál.

- Igen. Eléggé. - rántottam meg a vállamat - De eljött, és megbeszéltük a dolgokat.

- És azok a picsák? Remélem, hogy beolvasott nekik.

- Nem. Nem akartam. Megkértem, hogy nem mondjon nekik semmit. Nem akarom, hogy niattam legyen valami gond a munkájában.

- Szereted őt, ugye? - mosolyodott el.

- Miért kérdezgetsz ilyeneket?

- Nem tudom. Mert a nővérem vagy. És mióta ismered őt, teljesen más vagy. A jó értelemben más. A régi Ró sosem engedte volna meg, hogy órákat tartsak itt.

- Azt hittem, hogy utálsz, amiért vele vagyok.

- Őt utálom, hogy téged választott helyettem. - nevette el magát, amitől nekem is mosolyra húzódott a szám - Annak örülök, hogy te boldog vagy.

- Legalábbis egyelőre. - bólogattam.

- Mikor megy haza?

- Nemsokára. Már csak pár hét. Szeptember elején.

- És mi lesz utána?

- Nem tudom. Nem beszélünk róla. Szóba jött többször is, de múltkor is csak addig jutottunk, hogy elmondta, nem akar hazamenni. - húztam el szomorúan a számat.

- Nem akar elhagyni téged. - bólogatott egyetértve a húgom.

- Nem szabadott volna hagyni, hogy ez megtörténjen. Mindenki azt mondta, hogy próbáljuk meg, szórakozzunk egyet az alatt az idő alatt, amíg itt van. Nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz.

- Lefeküdtél vele? - faggatott óvatosan, és láttam az arcán, hogy komolyan kérdezte.

- Nem. - tekertem a fejem egy kis idő után - Így is nehéz lesz elengedni.

- Hogy tudsz neki ellenállni? - kacagott fel halkan.

- Nehéz. De... Valahogy nem volt meg soha a megfelelő időpont.

- De hamarosan nem lesz rá időtök.

Alsó ajkamra harapva bólintottam csak.

- Szeretem. - mondtam halkan.

- Tudja ő is?

- Igen. Igazából ő mondta ki előbb. Én csak utána mertem.

- Tényleg? - kapta a szája elé a kezeit meglepődve - Szerelmet vallott?

- Igen. Azt mondta, hogy nem akarta kimondani, mert nem akart megijeszteni vele. Meg akkor nem lenne visszaút. De ha nem is mondaná ki, attól még igaz lenne.

- Nagyon édes. - olvadozott Anna - Látod? Tudtam én, hogy kibe kell szerelmesnek lenni.

- Nem akartam tőled elvenni a kedvenc sztárodat, ugye tudod? - érintettem meg a kezét.

- Tudom, Ró! Én voltam az, aki kicsit túlzásba vitte a dolgokat. - hajtotta le a fejét - Nem akartam olyanokat mondani meg tenni... Csak irigy voltam. Mikor láttalak vele, rájöttem, hogy mekkora hülye vagyok. Aztán, mikor Gábor mondta, hogy mi történt... Kicsit betojtam, hogy közöm van a dologhoz. Hiszen olyan boldog vagy Sebastian mellett.

- Kösz, hugi! - hálálkodtam. Le sem tudnám írni, igy mennyire jól estek Anna szavai. Aki eddig ellenem volt, és megpróbált keresztbe tenni nekünk, most támogatott. Sosem foglalkoztam igazán a húgom hisztijével, de mélyen belül rosszul esett, hogy ellenséges volt velem, ha Sebastian-ről volt szó.

- Itt a lovagod! - bökött a fejével az ajtó felé, ahol most lépett be a terembe Sebastian. Anna ott akart hagyni, de én hirtelen gyorsasággal magamhoz öleltem. Először meglepődött, de aután azonnal viszonozta.

- Köszönöm. - suttogtam a hajába.

- Én köszönöm. - felelte, majd magamra hagyott a pult mögött.

- Szia, gyönyörűm! - sétált oda hozzám Sebastian, kivillantva hófehér fogait.

- Szia! - siettem ki a pult mögül, és azonnal a nyakába ugrottam - Mit keresel itt? Nem anyukádért kellene menned?

- Már megérkezett. - mondta izgatottan.

- Igen? - ijedtem meg - De ugye nem ül a kocsiban?

- Nyugi! - nevetett fel - Elvittem az apartmanba, ahol él élek. Szerencsére van egy vendégszobám is, ott fog lakni, amíg itt lesz.

- Ó! Oké! - fújtam ki a levegőt megnyugodva.

- Mitől ijedtél meg ennyire?

- Nem vagyok rá felkészülve, hogy így lásson. - mutattam végig magamon.

- Hogy így? - tolt messzebb magától, és végignézett rajtam - Szerintem nagyon szexi vagy az edzőcuccodban is.

- Sebastian... - pirultam el - Miért hagytad egyedül anyukádat?

- Mert azt mondta, hogy lepihen egyet. Én meg gondoltam, kihasználom az időt, és eljövök érted. Hamarosan úgyis végzel, nem?

- Ugye tudod, hogy reggel elhoztuk a biciklimet?

- Ha reggel befért a csomagtartóba, akkor most is be fog férni. - győzködött, de én csak összehúzott szemekkel néztem rá - Na jó! Valójában csak látni akartalak.

- Reggel láttál. - kuncogtam.

- Az régen volt. Egész nap csak rád tudtam gondolni. A reggeli dolgok után még jobban megőrjítesz.

- És úgy gondoltad, hogy hazaviszel, és folytatjuk a reggeli dolgot? - lepődtem meg rajta.

- Dehogy, bébi. - adott egy puszit a homlokomra - Te is tudod, hogy nem azért jöttem el, hogy lezavarjunk egy gyors menetet, aztán utána hazamenjek, és ne töltsem veled az egész éjszakát. Tudod, ugye?

- Tudom.

- Azért jöttem, hogy hazavigyem a gyönyörű barátnőmet a munkából.

- Jól van. - egyeztem bele végül.

- De lesz majd olyan is, ne aggódj! - kacsintott rám, de nem értettem, hogy mire célzott - A gyors menetek majd csak később jönnek. - suttogta a fülembe, amitől megint pipacspiros lettem, és kitört belőlem a nevetés.

- Hozom a cuccom, és jövök te perverz. - hátráltam el tőle, és alsó ajkamba harapva, feltűnően végignéztem rajta. Te jó ég! Hogyan tud ilyen jól kinézni mindig? És hogyan tud teljesen kifordítani a bőrömből, főleg, mikor a szex jön szóba? Minél közelebb kerültünk hozzá, annál nehezebben tudtam visszafogni magam. Annyira vágytam rá.

Zsongó fejemet lenyugtatva mentem vissza a terembe, ahol Sebastian várt rám. Ott viszont meglepő látvány fogadott, mikor a pultnál támaszkodó Sebastian-nel szemben ott állt Anna, csípőre tett kézzel.

- Mi folyik itt? - kérdeztem meg zavartan mosolyogva Annát, a mi nyelvünkön.

- Csak elbeszélgettem a barátoddal. - nézett végig szigorúan az említetten.

- Jól van! - bólintottam, majd karon ragadtam Sebastian-t, és magammal húztam - Vigyázz hazafelé! - kiáltottam vissza Annának, majd kisiettünk a teremből.

Miután bepakoltuk a csomagtartóba a biciklimet, útnak indultunk.

- Mit mondott neked Anna? - kérdeztem rá végül.

- Igazából bocsánatot kért a viselkedése miatt.

- Tényleg? - tátottam el a számat.

- Igen. Aztán megfenyegetett, hogy ne merjem összetörni a szívedet. - mondta teljes komolysággal.

- Jézusom! - nevettem fel - Valójában tőlem is bocsánatot kért, pont mielőtt jöttél. Azt mondta, hogy még sosem látott ilyennek előtte.

- Milyennek?

- Ilyen boldognak. - böktem ki nagy nehezen.

Sebastian csak rám pillantott, majd elmosolyodott a válaszomon.

- Én sem voltam még soha ilyen boldog. - mondta halkan, nézve maga előtt az utat.

Egy darabig csak bámultam, majd az örömöt, amit éreztem mellette, átvette egy kis szorongás. Az érzés, ami mostanában egyre többször hatalmába kerített, hogy hamarosan vége lesz ennek a boldogságnak.