A forgatásnak három óra után lett vége, én pedig a bejáratnál vártam Sebastian-re, hogy elkészüljön, és indulhassunk.
A stáb nagy része már elment, de páran még pakolták a kellékeket.
Éppen az órámra néztem, mikor valaki megszólított.

- Szia! - felnézve egy gyönyörű, hosszú szőke hajú lánnyal találtam szemben magam.

- Szia! - köszöntem neki vissza, és érdeklődve vártam, hogy hogyan folytatja.

- Öhm... Te vagy Sebastian itteni barátnője? - húzta mosolyra a száját, és jól láthatóan végigmért.

- Azt hiszem. - válaszoltam, majd eljutott az agyamig, hogy hogyan fogalmazott - Elnézést... Azt mondtad, hogy az itteni?

- Igen. - intett le kacagva - Már múltkor is láttalak a forgatáson. A főszereplő húga vagyok.

- Igen?

- Mármint a női főszereplő húga, nem Sebastian-é. - nevetett fel újra, de engem kicsit sem szórakoztatott. Még mindig a korábbi mondata járt a fejemben. - Elkísértem a nővéremet. Tudod, ez az első nagyobb munkája. Nekem pedig szünet van a suliban, és ez úgymond a nyaralásom.

- Aha. És hogy értetted azt, hogy... - kezdtem bele, ő pedig azonnal értette, hogy mit akarok megtudni.

- Igen. Szóval láttalak múltkor is, és már akkor gondoltam, hogy te vagy Seb itteni csaja. Tudod, több helyen forgattunk már, Amerikában is volt pár jelenet, és ez a nőcsábász majdnem minden nap más lányt hozott a forgatásra. Persze mindegyikkel eltűnt a lakókocsijában a szünetek közben. Láttam, hogy téged is körbevezetett. - húzogatta a szemöldökét - Tudod, te biztos különleges lehetsz, mert a többieket sosem hozta el egy második körre.

Ahogy mesélt, a csomó egyre jobban nőtt a torkomban. Ez most komoly? A lány tényleg igazat mond? Miért hazudna? Semmi oka nem lenne rá.

- Jaj! - érintette meg a lány a kezemet, és szomorú arccal nézett rám - Látom, nem tudtál erről a dologról. Elhitette veled, hogy odavan érted, ugye? Mindig ezt csinálja, sajnos, és hát... Színész. Ebből is látszik, hogy mennyire jó a munkájában.

- Igen. - bólogattam kiszáradt torokkal, és el akartam tűnni erről a helyről.

- Ó! Ott jön a nővérem. - mutatott a távolba, és integetett neki. Valóban felénk tartott a lány, aki Sebastian-nel forgatott. Gyönyörű volt, akárcsak a húga. Talán még szebb is. Magas, vékony, hosszú combokkal, és dús, szőke hajjal. Még úgy, hogy nemrég vizes volt a haja, úgy is csodás volt. - Sebastian neki is csapja a szelet. - súgta nekem a lány, ami végleg betette az ajtót. Hiszen Sebastian azt mondta nekem, hogy semmi közük egymáshoz. Pont, hogy inkább a kolléganője volt az, aki nyomult rá, és ő ezt észre sem vette. Állítólag... Viszont Anna is említett valami olyat, hogy ők ketten kavarnak.

- Sziasztok! - mosolygott a lány, mikor odaért hozzánk, és ugyan úgy végigmért, ahogy nemrég a húga - Mehetünk? - fordult szembe vele.

- Persze. Csak beszélgettem, öhm... - nézett rám kérdőn a lány.

- Auróra. - mondtam halkan a nevem.

- Ó! Igen! - kiáltott az idősebb - Sebastian kis barátnője... Vagy nem is tudom, hogy ő minek hívja ezeket a lányokat. - vigyorgott össze a húgával, és mindketten kacagni kezdtek - Nekünk most mennünk kell. Nem mondom, hogy majd találkozunk, mert az eddigiek alapján kétlem... Szóval, minden jót.

Halkan kuncogva hagytak magamra.
Nem akartam elhinni. Biztos, hogy nem lehetett igaz, amit mondtak. Sebastian nem tenné ezt. Nem úgy ismertem meg, hogy minden nap másnak csapja a szelet. Hiszen eljött velem a családomhoz, annyira zavarban volt apámtól. Azt mondta, hogy kedvel engem. Pár órája, mikor a lakókocsijában voltunk, azt mondta, hogy nem így akarja az első alkalmunkat.
Lehet, hogy ez is a terve része volt?

A fejem egyre jobban kavargott, egyre zavartabb lett. Elvégre mindkét lány ugyan azt mondta róla. Biztos, nem beszélték meg előre, hogy átvágnak. Azt biztos, hogy nem tennék meg. Viszont ha ők nem hazudtak, akkor Sebastian volt az, aki igen.

Mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak, majd mikor úgy döntöttem, hogy itthagyom ezt a helyet, megláttam a folyosó végén a mosolygó Sebastian-t. A látványa még jobban összezavart. Nem akartam elhinni, hogy ennyire átvágott volna. De ahogy ránéztem, kétség támadt bennem. Hiszen nem is ismerem igazán.

- Bocs, hogy eddig tartott. - lépett mellém, és át akart ölelni. Én úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a felém nyúló kezét, és elléptem tőle.

- Öhm... - próbáltam megszólalni, de elég nehéz volt a kezdeti sokktól - Ne haragudj, de közbejött valami. Van egy kis dolgom, amit elfelejtettem, hog, ma van...

- Tényleg? - nézett rám meglepetten.

- Igen. Nem haragudj! - mondtam, de nem tudtam a szemébe nézni, amit gondolom ő is észrevett.

- Történt valami? - kérdezte óvatosan, és mikor megint meg akart érinteni, reflexből léptem hátra ismét.

- Nem. Csak... Csak mennem kell.

- Legalább hadd vigyelek el. - ajánlotta, de én hevesen rázni kezdtem a fejemet.

- Nem. Tényleg nem kell. Most megyek. - kezdtem egyre jobban hátrálni, majd elfordulva tőle, sietős léptekkel hagytam magára.

Szerencsémre rögtön tudtam fogni egy taxit, és azonnal hazavitettem magam. A hasam még mindig csomóban volt, és annyira nem voltam elememben, hogy otthon, a lépcsők helyett a liftet választottam. Teljesen mag alatt voltam, mikor lehuppantam a kanapémra. Fejemet a háttámlára hajtva bámultam a plafont, és éreztem, hogy a szemeim szúrni kezdenek.
Nem sírhatok. Nem ejthetek egyetlen könnyet sem Sebastian miatt. Egy pasi sem érdemli meg, hogy miatta sírjak. Talán jobb is, hogy mindez kiderült róla, még éppen időben. Azelőtt, hogy teljesen magába bolondított volna. Olyan régóta nem bíztam meg egy pasiban sem. Nem érdekelt így senki, ahogy ő. Pedig tudtam, hogy nem fog sokáig tartani, hiszen ő hazamegy, és két különböző földrészen leszünk. De mégis, annyira éreztem valamit. Valamit, amit eddig soha. Talán pont azért, mert furcsa volt az egész helyzet?
Gondolataimból a telefonom pittyenése zökkentett ki. Üzenetem jött tőle.

Sebastian: Remélem, hogy minden rendben van. Sajnálom, hogy nem tudtuk együtt tölteni a napot, pedig már alig vártam.

Nem válaszoltam neki egyik üzenetre sem. Egyikre sem, pedig a nap folyamán írt még párat.

Sebastian: Ugye nincs baj?

Sebastian: Kérlek, válaszolj! Kezdek aggódni.

Sebastian: Furcsa voltál, mikor otthagytál ma. Mi történt?

Sebastian: Tettem valami olyat, amivel megbántottalak?

Sebastian: Nem tudom, hogy mi a baj, de remélem, hogy nem én tettem valami olyat. Ha mégis, akkor sajnálom. Bocsáss meg, bármit tettem is. Csak válaszolj, kérlek!

Sebastian: Kérlek!

Az üzenetek közben persze volt nem egy hívásom is tőle, de nem vettem fel. Nem akartam hallani a hangját. Legalábbis nem ma. Majd holnap foglalkozok vele, de ma nem. Túl friss volt a seb, nem akartam még beleszórni egy nagy adag sót is.
Mert igen, megsebzett. Annyira fájt, hogy a gondolattól is összeszorult a gyomrom, és szúrni kezdett a szemem. De erős voltam, és nem sírtam. Nem sírhatok, mert az csak még jobban megerősítene abban, amit eddig csak gondoltam, és amit mélyen elrejtettem magamban. Azt az érzést, amit szerelemnek hívnak.