A vacsora után egy darabig még beszélgettünk apámmal és Anitával, majd olyan fél tíz körül elbúcsúztunk tőlük, és hazafelé vettük az irányt.
Az autóban ülve alig vártam, hogy feltegyek pár kérdést Sebastian-nek.

- Mondd csak! - fordultam felé - Mindig ilyen féltékeny szoktál lenni?

- Mire célzol? - fojtott el egy mosolyt, és csak az utat figyelte maga előtt.

- Tudod te, hogy mire célzok.

- Nem igazán szoktam komolyan venni a nőket annyira, hogy eljussak a féltékenységig. - mondta lazán, nekem pedig óriásira kerekedtek a szemeim.

- Tessék? - nevettem fel zavartan.

- Te jó ég! - kacagott fel ő is - Ez most nagyon rosszul hangzott, és nem úgy értettem, ahogy te most azt gondolod.

- Hát akkor magyarázd el, kérlek!

- Sétálunk egyet? - pillantott rám.

- Most?

- Aha. Leparkolok a Duna mellett, és járhatnánk egyet. Beszélgessünk.

- Oké. - egyeztem bele, majd a következő pár percben, amíg parkolót kerestünk, és magamra kaptam a pulcsimat, nem beszéltünk az előző témáról.
Viszont mikor kiszálltunk, és már a sétányon voltunk, egyből rátértem a nemrég elhangzottakra. - Szóval? Hogy is volt ez a "nem veszem komolyan a nőket" dolog?

- Nem így értettem. Mármint nem a mi kapcsolatunkra. - ismerte be komolyan - Azt akartam kinyögni, hogy te meg én, ez az egész, ami kettőnk közt alakul, nem olyan, mint azokkal a nőkkel, akikkel voltam az elmúlt időszakban. Nem jelentettek semmit, csak randizgattunk párszor, próbáltam többet érezni irántunk, de még a szex után sem alalult ki senkivel olyan dolog, amire azt mondtam volna, hogy ez az, amit akarok, hogy ő az, akit először látni akarok minden reggel, mikor kinyitom a szemem.

- Nem voltál szerelmes egyikbe sem?

- Nem mondanám. Volt, akit kedveltem, akivel többet terveztem, de mégsem jött össze.

- A munkád miatt?

- Nem. Mikor összejöttem valakivel, sosem gondoltam, hogy a munkám fontosabb lenne nála. Mármint... Azért nem szakítottam senkivel sem, mert színész vagyok. Mindig azon voltam, hogy valahogy megoldjuk a dolgot. Még akkor is, ha magy volt a távolság. - pillantott rám fél szemmel, mire én csak elmosolyodtam, hiszen tudtam, hogy mire célzott. A kettőnk kapcsolatára, arra, hogy mekkora a távolság a lakhelyeink közt.

- Szóval akkor simán csak nem voltál szerelmes.

- Igen. - válaszolt, és fejével egy pad felé biccentett, hogy üljünk le - Pedig úgy érzem, hogy lassan eljön az idő, hogy kicsit komolyabban vegyem ezt az egészet. Harmincnyolc vagyok. Jó lenne már, ha nem egyedül kellene lennem. - nézett rám nagy szemekkel, és sejtettem, hogy mire céloz.

- Ugye tudod, hogy valószínűleg nem én vagyok az a lány... - húztam el a számat.

- Azért reménykedni lehet benne, nem? - fogta kezei közé az ujjaimat.

- Megbeszéltük, hogy nem hozzuk fel azt, hogy mi lesz később, ugye? - húztam fel játékosan a szemöldökömet.

- Tudom. - dőlt hátra a padon - De valahogy mégis tudtanom kell veled, hogy komolyak a szándékaim.

- Olyan bolond vagy. - nevettem fel.

- Komolyan gondolom, Auróra. - hajolt hozzám komoly arccal, nem úgy nézett ki, mint aki viccnek szánta volna a vallomását - Mikor azt mondtam, hogy ez a dolog, ami köztünk van, nem olyan, mint a többi nővel, azt tényleg úgy értettem. Úgy, hogy te lehetnél az a nő. A nagybetűs nő. És igen, válaszolva az első kérdésedre, rohadt féltékeny voltam, vagyok, és leszek is, már csak a gondolattól is, hogy az exed ott legyeskedik körülötted minden nap.

- Azért nem minden nap. Vasárnap szabad vagyok, pontosabban van egy kis dolgom a barátnőimmel reggel, de utána már jó.

- Forgatok. - mondta szomorúan - De ha minden jól megy, akkor csak reggel nyolctól délután háromig. Utána csinálhatunk valamit.

- Az jó lenne.

- Sőt... Ha szeretnéd, akkor el is jöhetnél megint. Nem kell végig ott lenned, csak mondjuk a vége előtt egy órával, vagy amennyivel szeretnél.

- Oké. Lehet róla szó.

- Szuper lenne. Viszont most, hogy engem kifaggattál, én jövök.

- Igen?

- Volt egy olyan furcsa nézésed, mikor bemutattál apád barátnőjének. Tétováztál. Mit mondtál akkor?

- Bemutattalak, és hirtelen nem tudtam, hogy minek is nevezzelek. Elvégre oké, hogy megbeszéltük, hogy megpróbáljuk ezt a párkapcsolatos dolgot, de nem voltak eddig címkék.

- És mit mondtál, ki vagyok?

- A pasim. - böktem ki elpirulva.

- Tetszik ez a szó. - nyúlt az arcomhoz, és simogatni kezdte.

- Oké, én jövök. A kérdésem az lenne, hogy mi volt az a pár magyar szó?

- Kicsit felkészültem. Igazából apád főztjére tartogattam a dícsérő szavakat, de szerintem így is bevállt. - mondta büszkén.

- Magyarul tanultál csak azért, hogy lenyűgözd apámat? - csodálkoztam el.

- Igen.

- Hát, ha nem is a nyelvtudásoddal, de sikerült. Kedvel téged.

- Ugyan már! - kacagott fel - Meg akart ölni, akár hányszor hozzád értem.

- Tényleg! Mi volt ez a nagy váltás? Először vigyázba vágtad magad a jelenlétében, utána meg el sem akartál engedni.

- Az először az exed miatt volt. Aztán gondoltam, hogy nem lehetek egy kis hülye, aki így fél az apádtól. Gondolom neki se tetszene, ha egy beszari alak lenne a lánya mellett. Meg hát... Mikor mellettem vagy, nem igazán tudok másra gondolni, csak arra, hogy megérintselek. - hajolt egyre közelebb hozzám, amíg végül száját a számra nem tapasztotta. Mint mindig, mikor megcsókolt, a pillangók a hasamban olyan táncra keltek, hogy majdnem átszabták a hasfalamat. Aztán ahogy végigsimított az oldalamon, azt éreztem, hogy teljesen elvesztem a fejem. Egy pillanatra az is átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha itt helyben rávetném magam. De persze ezt a város kellős közepén nem tehettem meg. Talán ha csak ketten lennénk, mondjuk a lakásomon, akkor lehetne. De jobban belegondolva, nem lenne jó ötlet. Hiszen olyan korai lenne még. Tudom, hogy kevés az időnk, de még így sem akarom elsietni a dolgot.
Ezekkel a gondolatokkal szakítottam meg a csókot, ami után mosolyogva néztünk egymás szemébe.

- Amúgy van egy jó hírem. Apám tényleg kedvel téged. Ezt ő maga mondta. De el ne mondd neki, hogy elárultam, mert imád téged szívatni. - kuncogtam fel.

- Vettem észre. - húzta el játékosan a száját - És mivel nyertem el a kedves apuka szívét?

- Azzal, ahogy a kislányára nézel.

- Hát... Ezen miért csodálkozik? Hiszen Anna szép lány. - mondta komolyságot színlelve, és alig tudta visszafogni a mosolyát.

- Hééé... - löktem vállba játékosan, mire azonnal közelebb húzott magához, és szorosan a mellkasához szorított.

- Gyönyörű vagy. - suttogta a hajamba. Halkan dörmögő hangjától a szívem újra hevesebben kezdett verni.
Hosszú percekig ültünk ölelkezve, mielőtt elindultunk haza.