Anna le sem szállt rólam, hosszú percekig faggatott, hogy kitől érkezett a virágcsokor. Természetesen eszem ágában nem volt elmondani neki.

- Mondd már el, hogy ki küldte! - nyaggatott még akkor is, miután elmondtam neki, hogy mik lesznek a legfőbb dolgai.

- Nem tudom. Futár hozta, és nem volt rajta kártya. - füllentettem.

- Gyanús vagy te nekem. - méregetett - Talán bepasiztál?

- Jaj, fejezd már be! - csattantam fel hirtelen - Pont arra van időm... Azt hiszem, az egyik sráctól jött, akit edzek.

- Ja... Edzed mi? - húzogatta a szemöldökét, majd elgondolkozva nézett rám - Először azt hittem, hogy Gábortól van.

- Miért lenne tőle?

- Mert még mindig odavan érted, de te vak vagy, és nem veszed észre. Biztos nem ő küldte? Nem volt kártya?

- Nem ő küldte, és ezzel zárjuk le a témát. Állj neki a feladataidnak, nekem hamarosan órám lesz.

- Jó... - dünnyögte magában - Szerinted Seb eljön ma?

- Valószínűleg. - rántottam meg a vállamat lazán, pedig belül zakatolt a szívem. Nem hiszem, hogy fel vagyok készülve arra, hogy Anna és Sebastian találkozzanak. Szerintem arra senki nincs felkészülve.

Nem sokkal később én éppen a pultban ültem, és a múlt heti számlákt rendezgettem, Anna pedig unott fejjel törölgette a pultot.

- Te jó ég! - kiáltott izgatottan, és az ajtó felé nézett - Itt van! Itt van! Itt van!

Követtem a tekintetét, és megláttam az izgatottsága okát. A terem bejáratánál ugyanis ott állt Sebastian, arcán napszemüveggel, fején baseball sapkával, oldalán egy sporttáskával. Ha nem tudnám, hogy ő az, nem ismertem volna meg. Egy átlagos srácnak tűnt. Egy átlagos srácnak, jó testfelépítéssel, helyes arccal, és még sorolhatnám.
De persze egy olyan fanatikus rajongónak, mint Anna, egyből leesett, hogy ki rejtőzik az álca mögött.

Sebastian körbenézett a teremben, majd mikor észrevett, felénk vette az irányt. Mosoly ült a szája szélén, amitől nekem is egyből jobb kedvem lett. Anna csak nagyokat pislogott felé, és úgy szorította a törlőrongyot, hogy ujjai teljesen elfehéredtek. Csak nehogy elájuljon itt nekem!

- Sziasztok! - köszönt a férfi a saját nyelvén, majd levette a napszemüveget, és köztem meg a húgom közt járatta a pillantását.

- Szia! - üdvözöltem én is, majd fél szemmel Annára néztem, aki furcsa, sípoló hangot adott ki, ahogy kapkodta a levegőt. Hogy is hívják ezt? Fangörcs?

- Te jó ég! - nyökögte mellettem a húgom, mire mind a ketten rá kezdtünk figyelni.

- Jól van? - nézett rám kérdőn Sebastian.

- Persze. - intettem le, majd karon ragadtam Annát, és közelebb húztam hozzá - Ő itt a kishúgom, Anna.

- Tud angolul? - intézte hozzám a kérdést a férfi.

- Egy keveset, igen. - bólintottam.

- Örülök, hogy megismerhetlek, Anna. - myújtotta a kezét a húgom felé, aki kikerekedett szemekkel nézett rá, majd lassan felemelte a kezét, és tenyerét Sebastian tenyerébe csúsztatta.

- Honnan tudod a nevem? - akadozott Anna hangja. Esküszöm, még sosem láttam így viselkedni.

- Auróra sokat mesélt rólad. - pillantott rám a férfi - Ha most megbocsátotok, átöltöznék. Azonnal jövök. - intézte hozzám szavait, amit csak egy bólintással viszonoztam.

Mikor Sebastian eltűnt az öltözőkhöz vezető folyosón, éa újra kettesben maradtunk Annával, ő fénysebességgel fordult felém.

- Mi volt ez? - kérdezte gyanakodva - Honnan tudta, hogy ki vagyok? És mi az, hogy sokat meséltél neki rólam?

- Napok óta ide jár, és órát tartok neki. Muszáj vele beszélgetnem. - válaszoltam lazán.

- Hagyjuk már! - húzta össze még jobban a szemeit annyira, hogy már csak két vékony kis csík látszott a szemöldöke alatt - Tudod, hogy kit akarj átvágni. A nővérem vagy, és ismerlek. És mi a fene az, hogy órákat tartasz neki, és nekem nem is szólsz róla?

- Jaj, Anna! Ne variálj, oké? - kértem könyörögve - Nem is értem, hogy mit akarsz ebből az egészből kihozni.

- Basszus... - kerekedtek el újra a szemei, mikor meglátta közeledni Sebastian-t - Ez a pasi olyan... Olyan szívdöglesztő. Miért nem tudok én is egy filmsztár lenni? Akkor még esélyem is lenne talán...

- Ja, meg úgy tíz évvel idősebb. - fűztem hozzá halkan, de persze ő meghallotta, és hozzámvágta a kezében tartott rongyot.

- Kussolj! - mondta dühösen, majd angyali mosolyt villantott Sebastian felé.

- Örülök, hogy találkoztunk. - szólt a férfihoz, és már közel sem volt olyan sokkos állapotban, mint az előbb - Remélem, még találkozunk.

- Én is. - mosolygott udvariasan a férfi, majd rám pillantott - Kezdhetjük?

- Persze. - bólintottam, majd visszadobva Annának a rongyot, intettem a férfinak, hogy kövessen - Szóval... - kezdtem bele, mikor már csak négyszemközt voltunk - Mit szeretnél? Csak formában maradni, esetleg van konkrét terved? Szálkásítás, fogyás?

Mivel nem válaszolt, kérdőn meredtem rá. Csak bámult, és mosolygott rám.

- Mi az? - nevettem el magam zavaromban, hiszen olyan furcsa volt a helyzet.

- Látom, megkaptad a virágot. - pillantott a pult felé, ahol a hatalmas csokor állt.

- Igen. - mosolyodtam el, és éreztem, hogy kezdek kipirulni - Nagyon szép, de nem kellett volna ennyi pénzt költened rám. Egy vagyon lehetett.

- Túl gyáva vagyok ahhoz, hogy bármit is mondjak neked, ezért is jött kapóra a tegnapi beszélgetés... Amit a vörös rózsáról mondtál. Emlékszel?

- Emlékszem. - meg kellett köszörülnöm a torkomat, ami teljesen kiszáradt Sebastian mondataitól. Tovább mosolygott rám, de nem mondott mást, ezért inkább eltereltem a témát. De persze a gondolataim csakis azon jártak, hogy mire célzott a rózsákkal. A szívem pedig minden pillantásától egyre hevesebben vert. - Szóval? Akkor hogyan legyen az edzés?

- Bevallom, hogy nem igazán érdekel az edzés. - nevetett fel - Csakis azért iratkoztam fel, hogy a közeledben lehessek.

- Ó! - pislogtam meglepetten, és úgy éreztem, hogy végem. Most fogok szívrohamot kapni, ugyanis ennyire nem düböröghet a szívem. Ki fog szakadni a helyéről, vagy simán felrobbanik.

- Tudom, hogy fura ez a dolog. Meg nem így akartam közölni veled... De most érzem magamban a bátorságot, hogy elmondjam. Lehet tíz perc múlva annyira berezelnék, hogy futva menekülnék el innen. - nevetett fel zavartan. Tényleg zavarban van miattam? Pont ő? - Tehát... Amióta megláttalak abban a pólóban, nem tudok másra gondolni, csak rád. Egyfolytában te jársz a fejemben.

- Ha nem az a póló van rajtam, észre sem veszel. - húztam el a számat. Nem akartam elhinni, hogy ezeket a szavakat hozzám intézte.

- Ó, dehogynem. Lehet, hogy időbe telt volna, mert sokszor nem veszem észre a dolgokat akkor sem, ha kibökik a szememet, de hidd el, hogy észrevettelek volna. Sőt, ha jobban belegondolok, mikor egymásba futottunk a folyosón, először rád figyeltem fel, csak mikor otthagytál, akkor vettem észre a pólódat.

- Az igazából Anna pólója, de már mondtam.

- Hagyjuk azt a pólót, oké? - lépett egyet felém - Kérdeznék valamit.

- Igen?

- Pontosabban előbb mondani akarok valamit... Szeretnélek jobban megismerni. - hadonászott zavartan a kezeivel.

- Miért? - hitetlenkedtem.

- Mit miért?

- Miért akarsz jobban megismerni, ha pár hónapig leszel csak itt? - tettem fel a kérdést, amit minél előbb tisztázni akartam.

- Tudom. De annyira jól érzem magam veled, hogy nem akarok úgy tenni, mintha semmit nem éreznék. Nem randira hívlak, ha nem akarod. Csak töltsünk együtt egy kis időt. Évek óta te vagy az első olyan nő, aki emberi módon bánik velem, és nem úgy, mintha valami törékeny, érzéketlen tárgy lennék. Kérlek! - lépett még közelebb, így már alig fél méter volt köztünk. Közel volt. Túl közel ahhoz, hogy ellen tudjak állni a pillantásának, vagy az illatának.

- És ha nem randizni akarsz, akkor mit csinálhatnánk? - érdeklődtem semleges hangon.

Szája apró, talán megkönnyebbült mosolyra húzódott.

- Mit szólnál, ha ma este beleshetnél a kulisszák mögé? - kérdezte rejtélyesen.

- Úgy érted, hogy... - tátogtam, akár egy partra vetett hal - Hogy megnézhetném, ahogy forgatsz?

- Úgy. Mit szólsz? Benne vagy?

- Egy próbát megér. - egyeztem bele, és habár úgy tettem, mintha nem izgatott volna fel a gondolat, hogy vele lehetek, belül valójában úgy ujjongtam, akár egy kislány - Most viszont állj neki a bemelegítésnek, mert Anna felnyársal engem a tekintetével, ha még közelebb kerülünk egymáshoz.

- Hát pedig én éppen azon vagyok. - nézett rám sokatmondóan, majd elkezdte bemelegíteni a karjait.