A wc-t ölelve próbálok halkan szenvedni, hogy Chris ne ébredjen fel rám. Ismételten sikeresen kezdődik a reggel. Eddig minden alkalommal mikor próbálkoztam a kávéval legalább nem hánytam el magam, most meg még addig el se jutottam, mert amint kipattant a szemem egyből rohantam. Picsába már ezzel.
-Szívem, jól vagy? -sétált oda hozzám. Én lassan feltápászkodtam a wc mellől, majd megmostam az arcom.
-Ja, mostmár igen.
-El kell ma menni dokihoz. -simította meg a vállam.
-Tudom, de szerintem amiatt is hánytam, mert ideges vagyok.
-Ne idegeskedj. Nem lesz semmi. Elkísérlek.
-Lehet allergia vizsgálatra is kéne mennem, mi van ha valamire allergiás vagyok és azért van.-néztem rá kétségbeesetten.
-Megnézzük azt is. Lehet benne valami.-vakarta meg a tarkóját.
-Lemegyek, csinálok neked reggelit, én most úgy se vagyok éhes.
-Kicsim.-kapta el a kezem.- Valamit enned kell. Egy pirítóst, attól nem lesz semmi baj.
-Hhhh, ha vérvételre megyek nem ehetek.-hajtottam le a fejem.
-Igaz, de akkor lemegyek veled , segítek.-megsimította a hátam és elindultunk a konyha felé.
Összedobtam Chrisnek egy szendvicset és a reggeli kávéját. A nyál is összefutott a számba amikor a forró fekete italnak az illata megcsapta az orrom. Fejemet megráztam, nem ihatok belőle, mert megint rosszul leszek.
Chris tányérját letettem a pultra, majd magamnak öntöttem egy pohár vizet és mellé ültem.
-Ha zavar a kávé illata megihatom kint is.-pillantott felém.
-Ne menj ki mert megfázol. Igyad csak nyugodtan. -lassan kortyolgattam a hideg vizet , mellettem Chris is nekikezdett a szendvicsének, majd a pult alatt egyik kezét finoman a térdemre simította.
-Nyugi.-simogatta finoman a bőröm.
-Nem tudok az lenni.-kopogtam idegesen a körmeimmel a pulton.
-Megnyugtassalak.-hajolt a fülemhez.
-Most az se segítene.-ráztam meg szomorúan a fejem.
-Pedig eltudnám vele terelni a gondolataid.-kúszott egy halvány mosoly az arcára.
-Sajnálom, nem megy.-pillantottam rá elkeseredve. Ő magához húzott majd a nyakamhoz bújt.
-Semmi baj, túlleszünk ezen.
-Mért ilyenkor van ez? Karácsony előtt. Mért nem lehetek boldog ?
-Hidd el nem lesz semmi baj.-simogatta a hátam finoman. -Idd meg a vizet, elmegyünk a dokihoz, aztán jövünk is haza. -csendben bólogattam, majd visszafordultam a poharam irányába és  magamba döntöttem annak a tartamát. Összeszedtem Chris tányérját, bögréjét és a mosogatóba tettem. Megetettem Dodgert és felmentem lezuhanyozni.
Ideges vagyok borzasztóan, hogy mit fognak találni a vérvétel alapján. Ez is mért ekkor történik? Boldogan készülhetnék a karácsonyra, csomagolhatnám az ajándékokat, kereshetném a recepteket, hogy mit főzzek vagy süssek, erre orvoshoz járkálok.
Felkaptam a ruháim, majd lesiettem a nappaliba, hogy összeszedjem a cuccaim.
-Kicsim, lezuhanyozok én is és mehetünk. Rendben?
-Oké. -bólogattam szomorúan, majd leültem a nappaliba és vártam.
Chris pikk-pakk elkészült és felöltözött, igaz csak a tegnapi ruhája volt itt nála, a zakót nem is vette fel csak a fehér inget és a nadrágját, majd odasétált hozzám a nappaliba.
-Mehetünk?-simította meg a karom. Aggódva felnéztem rá és megráztam a fejem. Nem akartam baromira sehova se menni.-Kincsem, meg kell nézni mi a baj. Bemenjek veled?
-Nem az túl ciki lenne.-pillantottam le remegő kezeimre.
-Az ajtó előtt foglak akkor várni. -simogatta a kezemet finoman bátorításképp, majd nagy levegőt vettem és felkeltem a helyemről.
-Essünk mihamarabb túl ezen.
-Gyere.-fonta össze az  ujjainkat és elindultunk az előszoba felé. -Ha végeztünk elmegyünk egyet ebédelni. Mit szólsz hozzá?-simított el egy tincset a fülem mögé.
-Jól hangzik, csak nem tudom mit ehetek.
-Hátha mond valami okosat a doki.
-Remélem.-bújtam közelebb hozzá. Olyan voltam mint egy kisgyerek aki az apjához bújik, mert fél a vihartól. Én mondjuk az orvosokat utálom, ezért is visel meg minden alkalommal ha mennem kell.
Bezártuk a lakást, majd beültünk a kocsiba. Csendben telt az út, én idegesen piszkáltam az ujjaim, és próbáltam nyugtatni magam, hogy minél hamarabb túlesek ezen. Chris az ölemben pihenő kezemre tette az övét, remélve, hogy meg tud nyugtatni.
Kipillantottam az ablakon és néztem az elsuhanó háztömböket, az utcán sétáló embereket. Olyan jó nekik, hogy boldogok, én nekem meg orvoshoz kell mennem. Idegesen kifújtam a levegőt, majd inkább az utat figyeltem.
-Minden rendben lesz, nyugi.-suttogta Chris és finoman megszorította a kezemet.
-Remélem.-sóhajtottam halkan, majd amint megpillantottam a korház épületét még jobban úrrá lett rajtam az idegesség. Megszorítottam Chris kezét.
-Nyugii.-mondta mély hangon.
-Essünk már túl ezen.
-Mindjárt vége.
-Ők olyan boldogok.-mutattam az utcán sétáló emberek felé.
-Mi is azok leszünk, mert nincs semmi baj. Csak megvizsgálnak. Nem lesz semmi szívem.-simogatta ujjaival a kézfejem, majd leparkolta az autót a parkolóban.- Na gyere, menjünk.
-Chris.-kaptam el a karját ijedten.
-Mi van ha rákos vagyok, és meg fogok halni?
-Szívem, ilyenre ne is gondolj. Gyere ide.- láttam a szemén, ő is fél, de próbál erős lenni. Magához húzott és lágyan puszilgatta az arcom miközben a hátamat simogatta. -Nem lesz semmi, ígérem.-húzott közelebb magához, én csak kapaszkodtam belé ahogy tudtam, hogy ne engedjen el.
-Félek.-csuklott el a hangom.
-Veled leszek végig. Gyere, essünk túl rajta.-húzódott hátrébb, majd letörölte az arcomról a lecsurgó sós könnycseppeket.
Kiszálltunk a kocsiból, Chris bezárta a járművet és a bejárat felé vettük az irányt. Odahúzott magához, nem törődve azzal, hogy bárki is megnéz minket, vagy lefotóz. Engem meg pont nem ez foglalkoztatott így gyors léptekkel besiettünk az épületbe.
Recepciós kishölgy a kezembe nyomott egy kérdőívet, úgy mint múltkor, csak ezen jóval több kérdés volt. Elkezdtem olvasni, majd az egyértelmű dolgokat azonnal ki is töltöttem. Chris finoman megérintette a vállam.
-Nem akarsz leülni, amíg kitöltöd? -felpillantottam rá, majd abba az irányba néztem amerre mutatott. A recepcióval szemben volt pár kanapé így leültünk oda. Chris a térdeire könyökölt és várta, hogy kész legyek. Idegesen néztem azt a rengeteg kérdést, ami a hófehér papíron volt. Milyen ellátást szeretnék? A tököm tudja, azt se tudom mi bajom. Elkezdtem olvasgatni a lehetséges válaszokat. Minden pont előtt volt egy rubrika amibe bele kellett tenni egy X-et ha azt választom.
X Vérvétel
X Általános orvosi vizsgálat
Nőgyógyászati vizsgálat.- itt ledermedtem. Erre is kéne tennem valamit. Mi van, ha Miának igaza van. De mi van ha tényleg rákos vagyok és az utolsókat rúgom és el fogok patkolni. Picsába legyen egy X nem tudok jobbat. Lecsaptam a tollat ,majd odavittem a hölgynek. Chris felpattant a helyéről, utánam sietett és a derekamra csúsztatva az egyik kezét magához húzott.
-Kis türelmet kérünk, szólítani fogjuk amint mehet, rendben?
-Igen, köszönöm. -elléptem a pulttól, majd felpillantottam a mellettem álló férfire, aki le se vette rólam a szemét.
-Mire mész?
-Három vizsgálat. Aztán kiderül, hogy megmaradok-e. -elviccelem, de kurvára félek. A gyomrom liftezik az idegességtől.
-Ne beszélj butaságokat.-ölelt magához. Beszívtam parfümjének illatát, ami mindig megnyugvást ad.

Nem tudom hány percig állhattunk itt, nekem már örökkévalóságnak tűnt, de meghallottam a nevem. Odasiettem a pulthoz ahol a kis hölgy elmondta merre kell mennem, átnyújtott egy térképet, amire rá volt írva, hogy hol találom meg ezt a három szobát.
-Uram, ön hozzátartozó?- hát már megint ez a kérdés, ilyen nincs.
-Igen.
-Maga nem Chris Evans?-nézett ámulattal a hölgy az előtte álló férfire. Chris arcán megrándult egy ideg, állkapcsa megfeszült.
-De igen, én vagyok, kérem mehetünk?
-Igen persze. -vigyorgott zavartan a nő, majd vetett rám egy pillantást. Nem tulajdonítottam sok jelentőséget ennek, így Chris karját megfogtam és elindultunk. Mellettünk lévő folyosó végén volt az első terem, ahova mentünk. A vérvétellel kezdek, essünk túl minél hamarabb. Gyorsan megpusziltam Chris arcát, majd benyitottam a szobába.
Chris csendben nekidőlt kint az ajtó melletti falnak és várt.

-Jó napot!- köszöntem egy hölgynek aki a gépével szemben ült az asztalnál.
-Jó napot, üljön le kérem. -úgy cselekedtem ahogy kérte. -Adok önnek egy üvegcsét, kérem fáradjon be a mosdóba, vizelet vizsgálat is lesz a vérvétel mellett, szóval kérem nyugodtan intézze el odabent aztán fáradjon vissza ide hozzám. -mosolygott rám kedvesen.
-Rendben.- bólintottam, majd elvettem az üvegcsét és bevonultam elintézni a dolgaim. Csalódottan ültem a külön kis helységben, mert két napja meg kellett volna megjönnie és még mindig semmi. Elvégeztem a dolgom majd rázártam az üveg tetejét és kimentem kezet mosni.
Odasétáltam a hölgyhöz és átnyújtottam az üveget.
-Köszönöm szépen.-mosolygott rám majd ráírta a cetlire a nevem ami a fiola oldalán volt és betette egy tartóba.- Na most akkor levesszük a vért. Rosszul szokott lenni?-nézett fel rám miközben szedte elő a tűt és a fertőtlenítőt.
-Izgulós vagyok eléggé. -sütöttem le a szemem.
-Semmi baj, hamar megleszünk. -fogta meg a kezem majd rátett egy gumit a könyököm felé amivel elszorította picit a kezem. Elfordultam inkább , én az ilyet nem bírom nézni. Lefújta fertőtlenítővel, majd óvatosan elkezdte levenni a vért.
-Kint várja önt valaki?-kérdezi miközben cserél egy fiolát. Már is megtelt az első? Tényleg profin csinálja.
-Igen, a párom van ott.-mosolyogtam el halványan.
-Milyen kedves tőle.-mosolygott rám ő is.-Mióta vannak együtt?
-Huhh hát 5 hónap körül lehet? Azt hiszem igen.-pillantottam másfelé zavaromban.
-Ooo akkor még friss a dolog. Gratulálok, nagyon aggódhat ha elkísérte ide. Na de mi meg is volnánk.-ragasztotta le a kezem. Jól esett, hogy szóval tartott így nem is figyeltem arra amit csinál.
-Nagyon köszönöm, hogy elterelte a gondolataim.-néztem rá hálásan.
-Ugyan, ez természetes.-paskolta meg finoman a kézfejem. -Az e-mail cím amit megadott arra fogom küldeni az eredményeket.
-Mindent átvizsgálnak igaz? A vérben és a vizeletben is egyaránt?-pillantottam rá aggódva.
-Szeretné, hogy mindent megnézzünk?
-Igen kérem.
-Rendben, semmi akadálya ennek.
-Köszönöm.
-Megvagyunk mindennel, lenne bármi kérdése?
-Kimutatható a vizsgálat során, ha esetleg terhes vagyok? -pillantottam fel ijedten a hölgyre.
-A vizeletben mindenképp igen. Baba lesz?-mosolygott rám kedvesen.
-Hát nem tudom, én már mindenen gondolkoztam mi lehet a bajom így végső kétségbeesésemben döntöttünk úgy, hogy megkell vizsgálni mi miért van. -tördeltem idegesen az ujjaim.
-Nem lesz semmi baj. Minden rendben lesz.-nyugtatott a hölgy.
-Remélem. Még egyszer köszönöm.- pillantottam rá hálásan majd kifáradtam a szobából. Chris elrugaszkodott a faltól amint meglátott, hogy kijöttem. Odalépett hozzám és magához ölelt.
-Nagyon rendes volt a hölgy.- néztem fel rá mosolyogva, végre ez az első pillanat, hogy ma mosolyogtam. Chris megpuszilta az ajkam majd ujjaival végigcirógatta az arcom.
-Annyira szép vagy mikor mosolyogsz. Úgy szeretem a mosolyod nézni.-húzott magához.
-Köszönöm, hogy itt vagy.-szorítottam magamhoz.
-Ez természetes. Na gyere, menjünk tovább. Felmentünk a következő emeletre, majd egyből hívtak is be.
Az általános orvosi vizsgálat hamar meg is volt így mehettem át az utolsó vizsgálatra. Bementem a terembe ,addig Chris türelmetlenül várt kint, Fel- le járkált idegességében. Nem értette ide mért kellett jönnöm, de úgy volt vele, biztos a szokásos nőgyógyászati vizsgálat lesz, így nem tulajdonított ennek sok figyelmet. De ahogy jobban gondolkodott mi van ha találnak valamit és baj van. Idegesen kifújta a levegőt, majd megcsörrent a telefonja.
-Igen?
-Szia Chris,Mia vagyok, nem érem el Avát, minden rendben?-hallatszott a hangján hogy ideges.
-Bent van a dokinál, remélem minden rendben lesz.-fújta ki lassan a levegőt a férfi.
-Milyen orvoshoz ment?
-Vérvétel, egy általános orvosi vizsgálat és most a nőgyógyásznál ül bent.-sorolta fel Chris amiket bejelöltem a lapon. Minden ajtó nyitódásra felkapta a fejét, hátha én jövök ki épp.
-Hogy hova? -döbbent le Mia.
-Most melyiket nem érted?
-Semmi, mindegy. Majd kérlek szólj neki, hogy kerestem.
-Rendben, megmondom neki.

-Kisasszony minden rendben van, semmi gond nincs se magával se a picivel.-mondta mosolyogva az orvos. Lesápadtam, mi van? Terhes vagyok?
-Hogy mondja? -ráztam meg a fejem.
-Minden rendben van, gratulálok. -paskolta meg a kezem. -Azért voltak a rosszullétek, meg a hangulat ingadozások, de ez normális. A kicsi is szépen fejlődik, csak arra figyeljen ne idegeskedjen. Minden a legnagyobb rendben van.
-Köszönöm doktor úr.-nyögtem ki teljesen ledöbbenve.
-Adok egy új időpontot, kontrollra. Rendben?
-Igen. - ne kérdezgess már ennyit, ezért volt minden? A rosszullétek? Istenem. Én nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Ezt hogy fogom Chrisnek elmondani? Mi van ha nem akarja? Mi van ha nem tőlem akar?
-Minden rendben?-nézett rám a doki. Én csak bólogattam, nem tudtam mit mondani. Egyszerűen nem találtam a szavakat. -Tessék tegye el, írtam gyógyszert ami önnek és a kicsinek is jót fog tenni. Szedje kérem rendszeresen. Minden rendben lesz.-simította meg az idősödő orvos a kezem, majd felálltam a helyemről és az ajtó felé vettem az irányt.
-Apuka kint van? Elmondjam neki is, hogy mik lesznek a teendők?
-Nem kérem, még ne, meglepetésnek szánom.- még magam se tudom hogy mondom el. Ma még biztos nem, de lehet gyanít valamit Chris is, máskülönben mért fogta meg a hasam tegnap.
-Rendben. Vigyázzanak magukra. Viszlát.-intett felém mosolyogva.
-Viszlát.-nyitottam ki az ajtót. Nem tudom milyen lehet az ábrázatom, de rendeznem kell magamat, Chris nem tudhatja még meg. Körbepillantottam a folyosón és a legvégén megpillantottam őt. Ideges volt, fel-alá járkálgat. Megindultam felé, addig le tudok nyugodni, de ahogy közeledtem egyre jobban elöntöttek az érzelmek. Egy kisbaba van a szívem alatt, igaz kicsike még, nem is látszik, de ott van. Anyuka leszek. Elhomályosodott a látásom, de gyorsan próbáltam kipislogni a könnyeim, hogy Chris ne lássa.
-Kicsim.- kapta fel a fejét ahogy meghallotta a hangom.
-Édesem.-ölelt magához. Minden rendben?- tolt el magától, hogy lássa az arcom.
-Igen, nagyon rendes a doki és alapos. Minden rendben van.
-Hála istennek.-rántott magához.-Istenem de megnyugodtam. -sóhajtott megkönnyebbülve.
-Nekem mondod?-nevettem el magam halkan. Úgy zakatolt a szívem a közelében, nem tudtam elengedni őt, mert újra elsírom magam.
-Mia keresett, engem hívott. Aggódik.-suttogta a fülembe halkan.
-Visszahívom majd. -simítottam végig a hátát.
-Rendben. Meg vagyunk mindennel? -nézett rám csillogó szemekkel. Mért csillognak ennyire?
-Igen , mindennel, mehetünk enni. Éhes vagyok.-nevettem fel halkan.
-Gyere kicsim. -fogta meg a kezem, majd a kijárat felé vettük az irányt. - Olyan helyre viszlek ahol még nem voltál, de biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.-pillantott le rám, ahogy sétáltunk kifele, majd elmosolyodott.
-Egy lovat fel tudnék falni. Nagyon éhes vagyok.
-Már is, sietek majd a kocsival. -húzott magához majd beültünk a kocsiba. Chris gyorsan kiparkolt és meg is indultunk a város határa irányába. Nem értettem mért tartunk erre.
Hasamra tettem a kezem és elöntöttek az érzelmek.
-Ennyire éhes vagy? -mosolygott le rám.
-Igen nagyon.-nem mertem felnézni, mert tuti csillog a szemem, éreztem ahogy összegyűlik benne a könny.
-Mindjárt ott vagyunk.-simította meg a kezem majd ajkaihoz húzta a kézfejem és finoman megcsókolta.
-Ragyog az arcod kincsem.
-Mert túléltem a mai napot, nincsen semmi bajom, azért.-nevettem el magam.
-Bátor voltál.-puszilta meg újra a kezem, majd ott tartott az ajkánál és lágyan simogatta az ujjaim.

Csendben telt az út hátralévő része. Erdők közt haladtunk át egy kis úton, gyönyörűen nézett ki, minden hó fehér ,de néhol látszik a csodás zöld fenyők ágai. Annyira nyugodt volt minden. Chris a kezemet fogja szüntelenül, alig vannak autók, csak egy kettő jön velünk szembe. Jól esett boldognak lenni.
-Mindjárt odaérünk.-hallottam meg mély baritonját amit mindig is imádtam.
-Hála istennek. Remélem hamar hozzák a kaját, mert kopog a szemem.
-Sietek.-mosolyodott el halványan, majd lekanyarodott egy faházhoz ami az út szélén állt, de mégis az erdő közt volt. Fel volt díszítve fény fűzérrel a ház körbe, egyszerűen mesésen nézett ki.
-Hát ez... gyönyörű.- csodálattal néztem az elém táruló látványt.
-Gondoltam, hogy tetszeni fog.-puszilta meg az arcom, majd kiszállt a kocsiból. Gyorsan követtem én is őt, majd bezárta az autót. -Gyere szépségem, add a kezed.-nyújtotta ki felém a karját. Én gyors léptekkel haladtam felé, majd elkaptam a kezét.
-Várj egy percet.
-Mi az?- kérdezte lágy hangon, majd lepillantott rám
-Szeretlek kicsim.-pusziltam meg az ajkait.
-Édes, szeretlek én is.-hajolt oda hozzám és forró csókot nyomott az ajkaimra. Ott álltunk az előtt a csodás kis hangulatos faház előtt aminek a tetejét hó borította, égtek a fényfűzérek mindenhol, egyszerűen tökéletes ez a pillanat, pláne, hogy azzal vagyok akit a világon mindennél jobban szeretek. Bárcsak így maradhatnánk örökre.
-Menjünk be ott jobb idő van.- nyitotta ki az ajtót és beengedett maga előtt. Egy mosolyt küldtem felé megköszönve figyelmességét, majd elindultunk az ablakok irányába ahol volt egy szabad asztal. Leültünk oda és már jött is a pincér aki hozta nekünk az étlapot.
-Köszönjük.-válaszoltuk egyszerre ami mosolyogásra késztetett.
-Hozhatok önöknek valami italt? -kérdezte illedelmesen a pincér.
-Én egy pohár limonádét kérnék.
-Nekem is megfelel, nagyon köszönjük. -ellépett mellőlünk a srác majd az étlapot kezdtük böngészni.
Éreztem magamon Chris tekintetét így a lap mögül felpillantottam rá. Szemei mosolyogtak ahogy nézett engem, szint úgy ahogy az enyémek.
-Gyönyörű vagy.- suttogta halkan. Az asztal alatt finoman felhúztam a lábam az övéhez hozzásimítva. Huncut mosoly jelent meg az arcán majd rám kacsintott.-Rosszalkodsz?-húzta fel a jobb szemöldökét.
-Szeretek veled rosszalkodni.-haraptam meg alsó ajkam.
-Hát még én veled.-nyúlt az asztal alá és megsimította a combom. Huncut mosoly bújkált az arcán, majd visszapillantott az étlapra. -Na ne zavarj meg a koncentrálásba.-próbálta komoly ábrázattal tanulmányozni tovább az előtte heverő étlapot.
-Én vagyok a hibás? Te zavartál meg engem a szexi szemeiddel.
-Szeretlek nézni. -villant fel kék szeme az enyémekbe.
-Szeretek veled szexelni.
-Istenem kicsim, ne folytasd mert még a végén a mosdóba kötünk ki. -harapta meg az ajkait.
-Akkor azt még ebéd előtt kell megejteni.-kacsintottam rá vigyorogva.
-Nincs rosszalkodás.
-Pedig izgi lenne, ki tudja mikor nyithatnak ránk.
-Izgit szeretnél?
-Igen.- húztam széles mosolyra az ajkaim. Letette az étlapot majd közelebb hajolt.
-Nehogy véletlen bemásszak az asztal alá és elkezdjelek kényeztetni.- pillantott fel rám elsötétült szemeivel.
-Mmm de beindítasz mikor így nézel.
-Kicsim. Válasszunk valamit, magamhoz kell térnem.-rázta meg a fejét.
-Elvettem az eszed?-húzogattam a szemöldököm.
-Minden alkalommal elveszed az eszem. -pillantott vissza a szemeimbe.
-Adsz egy puszit nekem?-néztem rá ajkaimat harapdálva.
-Csak egyet kérsz?
-Lehet az több is.-rántottam aprót a vállamon.
-És hova szeretnéd azt a puszit?-ment bele újra a játszmánkba.
-Hova kérhetem? -nyaltam meg a felső ajkam.
-Ajkadra, vagy a nyakadra vagy..-pillantott le rajtam.
-Oda kérem amit a vagy után gondoltál.
-Nagyon rossz vagy. -mosolyodott el huncutul.
-Akkor büntess meg.-hajoltam közelebb.
-Majd otthon.-kacsintott rám majd visszapillantott az étlapjára. Egy ideig néztem őt , majd én is az étlapomra pillantottam. Hosszas gondolkodás után végre megszületett mit szeretnék enni, de még tanulmányoztam egy kicsit, hátha van még valami finomság itt.
Megéreztem ismét Chris perzselő tekintetét magamon.
-Mit találtál?-mosolyodtam el halványan.
-Oohh semmit, te meg vagy?
-Ahaam, azt hiszem igen. -lábamat ismét a lábához simítottam majd szétnyitottam őket.
-Mit csinálsz?-suttogta halkan. Éreztem a levegőbe, hogy feszült. Felpillantottam rá és megláttam, hogy kipirosodott az arca.
-Baj van szívem?
-Melegem van.-sóhajtott halkan.
-Vedd le az inged.
-Azt nem, itt nem veszem.
-Mért nem?
-Étteremben vagyunk, otthon leveszem neked, csak kellene váltó ruha.
-Menjünk hozzád akkor. Hazavisszük Dodgert is.
-Nálam szeretnéd tölteni az estét?
-Igen.-mosolyodtam el, majd megjelent mellettünk a pincér. Leadtuk a rendelést majd ő gyorsan elment az asztalunktól. Chrisre pillantottam.
-Hol tartottunk?
-Ott, hogy nálad alszok.
-Rendben kicsim. -átnyúlt az asztalon és megfogta a kezem. Ujjaival finoman simogatta a kézfejem. Láttam hogy gondolkodik, az arcára volt írva.
-Mi a baj ?-néztem rá aggódva.
-Ja semmi.-erőltetett egy mosolyt az arcára.
-Látom rajtad.-húztam közelebb a kezét.
-Hhh amíg te bent voltál dokinál, jött egy házaspár egy kisbabával. Tündéri gyerek volt. Az apja fogta amíg az anyuka intézett valamit. Úgy nézte az apró kis teremtést mintha valami csodát tartana a kezei közt. -lesütötte a szemeit, majd folytatni kezdte. - én is szeretnék egy ilyen kis csodát.- nézett fel a szemeimbe. Olyan volt mintha a lelkemig látott volna, itt van a szívem alatt a gyereke, ő ezt még nem is tudja, de ahogy néz engem, mintha tőlem várná.
-Mit tudok tenni ennek érdekébe kicsim?-simítottam végig a karján.
-Hát tudom, hogy még az elején vagyunk, de mi lenne, ha mi is megpróbálnánk. Még komolyabbra fűzni a kapcsolatunkat. -látszott rajta ,hogy zavarba van, hogy ilyenről beszélget velem. Izgult a válaszomtól, a reakciómtól, hogy fogadom amit mond.
-Velem szeretnéd ezt?-remegett meg a hangom, ahogy kiejtettem a szavakat.
-Igen.-mosolyodott el könnyes szemekkel. Én ahogy megláttam ahogy a könnyei végigfolynak az arcán elhomályosodott a látásom. Elkaptam róla a szemem és a szám elé tettem a kezem, nehogy hangosan felsírjak az étteremben. Chris közelebb ült és finoman rászorított a kezemre.- Kincsem.-suttogta halkan.-Rosszat mondtam?- én megráztam a fejem és a szavakat kerestem.
-Nem kicsim, dehogy mondtál rosszat.-húztam közelebb a kezét.
-Oda költözöl hozzám? Hogy egy család legyünk?-nézett rám csillogó kék szemeivel.
-Igen, persze hogy odaköltözök.-mosolyodtam el, majd reszkető kezekkel letöröltem a könnyeim.
-Életem, de szép vagy.-nyúlt lágyan az arcomhoz és finoman simogatta.
-Szeretlek Chris. Teljes szívemből.
-Kincsem, te vagy a mindenem. Nálad csodásabb emberrel  soha nem találkoztam. Olyan tiszta szíved van, hatalmas szeretet lakozik benne. Befogadtál és helyt kaptam benne, nem tudom hogy hálálhatnám meg. Az én szívem az első pillanatról elraboltad és csak érted dobog. Szeretnék veled megöregedni Ava.-mosolyodott el de egy könnycsepp lecsorgott az arcán. Óvatosan letöröltem sós cseppet az arcáról.
-Ez gyönyörű volt. Szeretlek. -suttogtam alig hallható hangon.
-Szeretlek.-nevetett fel halkan, de még mindig csillogtak a szemei. Csendben néztük egymást, majd egy másodpercre elpillantottam az engem vizslató kék szempárról. Pár asztallal odébb egy férfi letérdelt a párja előtt és megkérte a kezét. Hangos ujjongás és tapsvihar rántott minket vissza a valóságba. Oda pillantottam, majd Chris is követte a példám, csak előtt megtörölte gyorsan a szemeit. Vágyakozva néztem a szerelmes párt mennyire boldogok. Chris óvatosan felém nézett, de én észre se vettem, annyira bele voltam merülve ahogy ott a másik asztalnál sírva egymás nyakába borulnak. Elmosolyodott a velem szemben ülő férfi ahogy engem figyelt, mennyire oda vagyok a történtekért. Rápillantottam, majd lesütöttem a szemeim, zavarba jöttem borzasztóan. Másokat bámulok, holott ő ül velem szemben.
-Bocsánat.- suttogtam halkan.
-Semmi baj, tetszett?-mosolyodott el kedvesen.
-Igen.-pillantottam rá félénken. Ő csak bólogatott majd kipillantott az ablakon miközben az ajkai halvány görbületre húzódtak.
Megérkezett a rendelésünkkel a srác, majd elénk helyezte a gőzölgő finomabbnál finomabb fogásokat.
-Jól néz ki.- pillantott fel rám Chris.
-Igen, éhen halok.-nevettem el magam halkan.
-Jó étvágyat kincsem.-kacsintott felém. Zavaromban eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé.
-Jó étvágyat Chris. -majd falatozni kezdtünk. Köztudott, hogy nem szoktam sokat enni, egyszerűen nem bírok, ami meg a tányéromon volt ez kábé két napi ebédnek megfelelt. Egy szempillantás alatt eltűnt ami ott volt rajta. Borzasztó éhes voltam és nagyon jól is esett.
-Az igen, ennyire éhes voltál?- pillantott nagy szemekkel Chris a tányéromra, majd fel rám. Teljesen üres volt, valószínű a baba miatt van, hogy ennyire kívánom a kaját.
-Igen.-húztam össze magam.
-Semmi baj, egészségedre kicsim. Kérsz még bármi mást?
-Nem, most pont jóllaktam. -mosolyogtam rá elégedetten.
-Fizetek és mehetünk?
-Igen. -odahívta a pincért, kifizette a fogyasztásunkat, majd felálltunk. Rám adta a kabátom és segített összehúzni magamon. Lenyűgöz mennyire udvarias egy férfi, majd kézen fogva megindultunk kifele. Lassan sétáltunk az autó felé.
-Jól érezted magad?-simította meg finoman a karomat ahogy sétált mellettem.
-Igen, nagyon szívem.-fordultam vele szembe miközben én lelassítottam és megálltam a fák alatt. A hó ropogott a talpunk alatt. Olyan csend volt és nyugalom. Egy autó nem jött arra. Megállt előttem, majd közelebb sétált.
-Szeretlek Chris, tiszta szívemből.-simítottam az arcára a kezem. Közelebb hajolt, majd lágyan megcsókolt. Gyengéd volt, nem tolakodott. Átadtuk magunkat a pillanatnak, hogy a hóesésben állunk az erdőben és csókolózunk.
-Szeretlek Ava Miller.-suttogta az ajkaimra. Visszahúztam és folytattuk a csókcsatánkat. Tökéletes volt ez a pillanat.-Nem ez az első csókunk, de tudom, hogy ilyesmi volt a vágyad, hogy a hóesésben csókolózhass... pillantott le rám.
-Életem szerelmével.-fejeztem be a mondatát, majd magamhoz húztam.
-Borzasztó boldoggá teszel, ugye tudod.
-Te is engem.-húzódtam hozzá közelebb.
-Szeretnél egy picit sétálni? Lenne kedved? -nézett le rám, majd a kezei az enyémekre csúszott.
-Igen. Veled bármit szívesen csinálok.
Csendben kéz a kézben sétáltunk a fák közt. Nyugodt voltam , élveztem a hideg szellőt ami az arcomba fúj és ettől kicsit pirosas árnyalatot vett fel a bőröm.
-Nem fázol?-simította meg a karom.
-Picit.-húztam össze magamon a kabátom.
-Gyere, mutatok valamit.-húzott maga után az erő belseje felé.
-Hova megyünk?-néztem fel rá, de az arcán nem láttam semmi érzelmet. Baromi jól titkol valamit.
-Csukd be a szemed.
-Mi? Pofára fogok esni! Tudod, hogy én még a saját lábamba is elesek.
-Nem fogsz, mert itt vagyok veled és elkaplak.
-Hhh jó.- becsuktam a szemeim ahogy kérte, majd egy kéz érintette meg a karom.
-Karolj belém. -átfűztem a kezem és szorosan kapaszkodtam a karjába, nehogy aztán tényleg eltanyáljak. Éreztem a talpam alatt, ahogy a kisebb-nagyobb hóbuckákon átlépek, és az arcomba csapódik a hideg szellő pár hópihével együtt. Végigfutott rajtam a borzongás, ahogy a nyakamhoz ér a hideg szél.
-Hova viszel Chris?-suttogtam halkan.
-Pár lépés már csak, türelem.-hallottam a hangján, ahogy elmosolyodik. Izgultam mit találhatott ki, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy az erdőben mi lehet ennyire titkos amit én nem láthatok. Chris finoman megállított a derekamnál fogva, majd a kezeit a szemem elé tette. Melegség járta át a testem, ahogy a bőre az enyémhez ért.
-Itt vagyunk.-suttogta halkan a fülemhez hajolva, forró lehelete felperzselte a bőröm, ahogy hozzáért. Kezemet a kezére csúsztattam és elhúztam a szemeim elől azokat.
-Remélem tetszik.-ölelt magához hátulról.
Egy aprócska tó volt az erdő közepén aminek be volt fagyva a felszíne. A telihold fénye ahogy besütött a fák ágai közt megcsillant a jégen. Apró kis csillogó pontok táncoltak a befagyott tó felszínén.
-Gyönyörű.-fordultam vele szembe csillogó szemekkel.
-A te szemeidet nem múlja felül semmi.-húzott magához közelebb. Zavarba jöttem a szavaitól, el se hiszem, hogy ő az enyém. Egyszerűen nem tudom még mostanáig se felfogni.-Gyere, korizunk egyet?
-Mi? Hogyan?
-Csak gyere, add a kezed.-ezzel a lendülettel rálépett Chris a jégre és felém nyújtotta bal kezét.
-Chris, nem fog ez beszakadni? -néztem rá aggódva.
-Hozd ide azt a követ, eldobom a közepéig, ha nem szakad be akkor feljössz.-mosolygott rám huncutul.
Felkaptak egy követ, majd odanyújtottam neki. Elhajította a tó közepéig és vártunk.
-Szerintem simán ráléphetsz. Alattam nem szakadt be.-szorította meg finoman a kezem bátorításképp.
-Hhh Chris, nem fogunk beleesni remélem.
-Nem fogunk. -léptem rá óvatosan a jég tetejére. Hirtelen megkapaszkodtam Chris karjaiba, hogy seggre ne üljek egyből. Csak a kicsinek ne essen baja, nem bírnám elviselni, ha valami történne vele.
-Foglak.-suttogta halkan a fülemhez hajolva.
-Chris ha el fogok esni...
-Nyugi, gyere.-húzott finoman maga után. Lassan csúszkálva mentünk körbe a tó befagyott vizén. Csend volt. Csak a lélegzetvételünk hallatszott. Szorosan kapaszkodtam Chris karjába, nehogy elessek.
-Milyen jó csend van.-suttogtam halkan ahogy nézelődtem és gyönyörködtem a tájban. Chris nem válaszolt csak megállt. Értetlenkedve figyeltem mire készül.
-Borzasztó komolyan gondoltam, amit bent mondtam.
-Tudom Chris.
-Én tényleg veled szeretnék lenni, nem állhat közénk semmi.
-Ez pontosan így van ahogy mondod.-bújtam hozzá közelebb. Karjait körém fonta és csendben öleltük egymást a tó közepén állva. Percek elteltével Chris hátrébb húzódott, majd homlokát az enyémnek támasztotta.
-Nagyon szeretlek.-suttogta alig hallhatóan.
-Én is téged.-nyomtam az orrának az én hideg orrom.
-Meg szeretnélek csókolni.- mosolyt csalt az arcomra, ahogy egy kisfiús mosolyra húzódtak az ajkai.
-Ne fogd vissza magad.- hajoltam közelebb ő pedig megszüntette az ajkaink közt lévő távolságot. Hátára csúsztattam a kezeim és közelebb húztam.
-Mi lenne, ha megörökítenénk ezt a pillanatot.
-Ki is szeretnéd tenni? -nyeltem egy nagyot, hogy most lesz az a pillanat, hogy az egész világ tudni fogja együtt vagyunk.
-Szabad? - szemembe villantak az ő kékjei.
-Csináljuk.-harapdáltam az ajkamat idegesen. Remélem nem támadnak le a rajongói, nem tudom hogyan fogom viselni, de egyszer el kell kezdeni.
-Ha nem akarod...
-Chris, felszeretnéd vállalni mindenki előtt ami köztünk van?
-Mindennél jobban szeretném világgá kürtölni, hogy boldog vagyok, hogy szerelmes vagyok. Azt akarom, hogy tudják te vagy a párom.
-Ha ennyire komolyan gondolod csináljuk.-mosolyogtam rá és odabújtam hozzá.
-Semmitől se kell félned, mert megvédelek.-kereste elő a telefonját, majd a kamerát felénk tartva lőtt egy képet.
-Muti. Vállalhatóan nézek ki?-nevettem el idegesen magam, majd megnyitottam a képet.
-Gyönyörű vagy mint mindig. Szeretnék egy olyat is amin megcsókollak.
-Ennyire a képükbe akarod tolni?-kacagtam fel , de a gyomrom görcsölt az idegességtől.
-Csak próbáljuk meg, aztán eldöntjük.-húzott magához közelebb, majd ajkaimhoz hajolt. -Kész is.-tartotta elém a telefont. Meg kell mondjam a csókolózós kép jobban tetszett. Szerencsétlen lányokban egy világ fog összeomlani. Odabújtam Chrishez, de nem tudtam megszólalni.- No? Nem tetszik?
-De igen.
-Melyik legyen?
-Az utóbbi.-suttogtam halkan, Chris pedig magához szorított.
-Akkor kiteszem.-puszilt bele a hajamba és amíg ügyködött a telefonon én a nyakához fúrtam az arcom. Ki fognak akadni az emberek, ha kiderül, hogy a gyerekét hordozom a szívem alatt. Nem elég sokk lesz az nekik, hogy barátnője van és kapásból a mélyvízbe ugorva egy csókolózós képpel tudatja a nagyvilággal ezt, még várandós is a gyerekével. Szét fognak szedni.
-Kitettem.-suttogta halkan.
-Rendben.-még mindig nem engedtem el őt.
-Ugye tudod, hogy mi fog ezek után következni?
-Otthon szexelünk?
-Ne vagyis igen, csak ezzel a képpel kapcsolatban akartam még neked pár dolgot mondani. -simította a tenyerét a hátamra.
-Ja.-húzódtam el egy kicsit tőle és kíváncsi szemekkel figyeltem őt.
-Azt hogy mostantól teljesen meg fog változni az életed, a mindennapjaid. Még az is ha lemész boltba, vagy sétálsz haza a munkából. Minden. A profiljaid védve vannak, azon keresztül nem tudnak zaklatni, de az utcán ott bárki megállíthat, megnézhet, hozzád szól, megérint, hogy tényleg te vagy az. Végig veled leszek, nem fogod ezt egyedül végig csinálni, csak jobb felkészülni lelkileg is, hogy mivel jár az hogy én vagyok a párod. Nem akarlak elijeszteni magam mellől.
-Nem tudsz, és ők se fognak. Mert leütöm őket.-nevettem el magam.
-Azt azért ne.-kacagott fel halkan. -Csak figyelni kell ha kérdeznek valamit, olyan dolgokat ne árulj el nekik amivel aztán tele lesz a net. Így is tele lesz most a képünkkel, de mindig maradj higgadt, nem kell idegeskedni.
-Rendben, megpróbálok.-fújtak ki lassan a bent rekedt levegőt.
-Mindig maradj mellettem, ne keveredj el, szorosan mögöttem gyere oké? Nem szeretném, hogy valaki megüssön vagy letapizzon.
-Rendben Chris.-pillantottam fel a szemeibe. Csillogtak a büszkeségről, hogy felvállalja a köztünk kialakult kapcsolatot, de láttam, hogy izgul és aggódik. Féltett, hogy hogy fogok reagálni az új dolgokra. Nem fogok-e kiborulni a rajongóitól. Még magam se tudom, nagyon remélem nem lesz semmi, nem akarom leégetni őt. Semmiképp se szeretném, hogy kellemetlenül érezze magát a párja miatt.
-Semmi baj nem lesz, mert megoldunk mindent, ahogy az orvost is. Látod nincs semmi baj.-húzta mosolyra az ajkait.
-Igen.-csillant fel a szemem ahogy az ő kékjeit néztem.
-Nem mondta mért voltál rosszul?
-Elrontottam a hasam valamivel, kaptam gyógyszert is. Meg majd vissza kell még mennem a nőgyógyászhoz.-hadartam el a választ.
-Ugye nincs ott baj?
-Jaa neeem, nincs semmi.-mosolyogtam rá.- Ez csak ilyen általános cucc. Mondtam, alapos a doki.
-Emlékszem igen, de kérlek ne titkold ha baj van. -nézte a szemeim. Látta rajtam, hogy valami van. De akkor se szedi ki belőlem, ma biztos nem.
-Tudod, hogy elmondom ha baj van.-ezzel nem hazudtam, mivel baj az nincs, csak a gyereke van a hasamban. De ez nem baj.
-Az életemnél is fontosabb van, így mindenképp szólj.-döntötte a homlokát az enyémnek. Lágyan megpusziltam az ajkát, majd elhúzódtam tőle.
-Gyere hős szerelmes, kapj el inkább.-csúsztam odébb őt elengedve. Kicsi kapaszkodj odabent, remélem anyád nem olyan béna, hogy itt eldobja magát. Elmosolyodtam, hogy a picinek magyarázok magamban, majd hátrapillantottam, de Chris eltűnt.
Riadtan kerestem, hol lehet, mert sehol se láttam őt.
-Megvagy.- kapta el a derekam hátulról. A szívem kihagyott egy ütemet, mert a frászt hozta rám. Lezsibbadt a testem, még szerencse hogy tartott.
-A frászt hoztad rám.-tettem a kezem a mellkasomra.
-Bocsáss meg.-bújt a nyakamhoz mosolyogva.
-Ezt még visszakapod.- néztem rá szúrós tekintettel.
-Ki tudlak engesztelni valahogy.-nézett rám könyörögve, de ott bújkált az a rossz fiús mosoly az arcán.
-Lennének ötleteim.-mértem végig lassan ahogy elém került.
-Hallgatlak. Csupa fül vagyok.-harapta meg az ajkát elfolytva egy mosolyt.
-Először is szeretnék egy forró csokit, majd egy finom fürdőt, hogy átmelegedjek, majd téged szeretnélek az ágyban látni.
-Felmelegíthetlek akár a kocsiban is, ha nagyon fázol.-hajolt a fülemhez.
-Ott látnak minket ,ha olyanra gondolsz.-pillantottam fel rá kipirult arccal.
-Odébb állok a kocsival.-rántotta meg a vállát.
-Rossz vagy.-indultam meg a tó széle felé.
-Te is.-csapott a fenekemre.
-Evans.-kiáltottam rá.
-Igen kisasszony.-csúszott mellém.
-Ezért még kapsz.-néztem rá szigorúan, de nem tudtam leplezni a mosolygást.
-Alig várom.-simította a tenyerét a fenekemre, majd lágyan megmarkolta. Levert a víz, most hogy a kicsi a hasamba van, óvatosabbnak kell lennem. Majd ő neki is jeleznem kéne valahogy , de még nem tudom hogyan. Chris keze a kezem után nyúlt és a kocsi felé vettük az irányt. -Jég hideg a kezed.-tette zsebre az összekulcsolt kezeinket.
-Hideg van.
-Mért nem szóltál, hogy menjünk?
-Mert élveztem, hogy itt vagyunk.
-Örülök, hogy tetszett.- húzott közelebb én pedig a vállára döntöttem a fejem. Csendben elsétáltunk a kocsiig majd beültünk mindketten.
-Kapcsold be a fűtést.-dörzsöltem a kezeimet, amik jégcsappá fagytak.
-Már kapcsolom is. -kihajtott a parkolóból és elindultunk a hazafele vezető úton. Csendben ültünk, teljesen a mai nap hatása alatt vagyok még. Ezt még valahogy Mia tudtára is kell adnom, csak reménykedni tudok, hogy nem jár majd a szája.
-Felmelegítselek? -pillantott rám Chris mosolyogva.
-Inkább otthon az ágyban.-simítottam meg a karját.
-Nem tudom ki akart még egy órája izgalmakat.-húzogatta a szemöldökét.
-Izgalmakat akarsz Evans?
-Te akartál kicsim, de nincs nekem se ellenemre.-kezem az ölébe csúszott majd tenyeremet rásimítottam a férfiasságára.
-Hmm, nem is tudom Chris.-ő lepillantott az ölébe majd vissza az útra. Megfeszült a teste az érintésemtől.
-Meg kell akkor álljak, mert így nem ...-kicsatoltam az övét majd kigomboltam a nadrágját. A szavak a torkán akadtak ahogy én elkezdtem kicipzározni a nadrágját.
-Hogy mondod?
-Én...-lejjebb húztam a nadrágját majd becsúsztattam a kezem.
-Nem értem szívem.- fogtam körbe az ujjaimmal a farkát majd lassú mozdulatokkal kezdtem kényeztetni.
-Le kell parkolnom az autót.- nyögte ki halkan.
-Nagyon feszültnek tűnsz. -gyorsítottam a tempón.
-Kicsim.-kapaszkodott meg a kezével a székek háttámlájában. Közelebb hajoltam hozzá és finoman megpusziltam az arcát.
-Lazíts.-suttogtam mosolyogva, majd az ölébe hajoltam.
-Uram Isten.- nyöszörgött mély hangján. Én elmosolyodtam majd számmal kezdtem kényeztetni őt. Egyik keze szorította a kormányt a másik pedig a fejtámlát. Hangosan kapkodta a levegőt amit halk morgás váltott fel.-Kicsim, meg kell álljak. A picsába is Ava. -csapott a kormányra. Én folytattam, élveztem, hogy az őrületbe kergetem. Leparkolt egy kis eldugott parkolóban , majd kapkodva pakolászni kezdett felettem.
-Nyugii.- emelkedtem fel pár centire tőle, miközben kicsatoltam a biztonsági övét.
-Csatold ki magad, most.-zihált ahogy átnyúlt előttem, hogy kiszabadítson.
-De türelmetlen valaki.-mosolyogtam rá.
-Még szép ,azonnal gyere ide.-kapta el az állam és hevesen csókolni kezdte az ajkaim. Keze az ölembe csúszott, majd lágyan simogatni kezdett. -Mássz hátra.-parancsolt rám.
-Chris nyugi.- érintettem meg a mellkasát.
-Nem tudok.- lökdösött hátra, majd utánam mászott. Ölébe rántott, majd kikapcsolta az övem és lerángatta rólam a nadrágom.
-Szívem-állítottam meg, teljesen elborult az agya.-kérlek finoman.-pillantottam végig rajta.
-Baj van?-állt meg hirtelen.
-Nem, csak kérlek gyengéd legyél. -nagyot sóhajtott, majd hanyatt döntött a hátsó üléseken.
-Rendben.- csókolta végig a nyakam egészen a mellkasomig. -Gyengéd leszek.- pillantott fel rám majd betolta az egyik ujját. Halk sóhaj hagyta el az ajkaim. Pici vigyázz odabent. Mosolyodtam el magamon, teljesen elvesztem abba a csodás érzésben ami most magával rántott. Fel se tűnt, hogy Chris még egy ujját dugta a másik mellé. Totálisan elvesztem, ahogy egyre jobban tudatosult bennem, hogy a szerelmünk gyümölcse , az a pici csoda, hogy Chris szava járását használjam, odabent van.
-Kicsim. Minden rendben?- pillantott rám, látta, hogy megrohamoztak az érzelmek és a könnycseppek csorognak végig az arcomon.
-Gyere ide.-húztam magamhoz majd mosolyogva megcsókoltam. Chris nem értette mi történik. Óvatosan szabad kezével letörölte az arcomról a sós cseppeket.
-Mért sírsz szívem? Fáj?-hangja lágy volt, nem az aki előbb szét akart tépni és beledöngölni a hátsó ülésbe.
-Nem, dehogy is édes. Csak eszembe jutott, hogy mennyire borzasztóan szeretlek és hogy milyen boldog vagyok mikor mellettem vagy.-néztem csillogó szemekkel a kék óceánjait.
Elmosolyodott majd lágyan betolta férfiasságát. Felém támaszkodott és ajkaim után hajolt. Lassan ringatta csípőjét én pedig ismét a gondolatok rabja lettem. Egy gyönyörű kisbaba van odabent, nem tudom, hogy kislány vagy kisfiú, de már most a mindenem. Chris a nyakamhoz hajolt és finoman megharapta ezzel engem kirántva a gondolkodásból.
-Biztos minden oké?-éreztem, hogy feszült így inkább próbáltam nem elkalandozni hanem rá figyelni. Kezem a fenekére csúszott és közelebb húztam.
-Ne hagyd abba.-bújtam a nyakához.
-Furcsa vagy.-állt meg.
-Szívem nincs semmi baj, csak folytasd kérlek.
-Mond el az igazat.-húzta ki belőlem férfiasságát. Láttam rajta, hogy szomorú és emellett borzasztó ideges. Nem akartam elrontani ezt a csodás napot. Egyszerűen nem tudok a gondolataimnak megálljt parancsolni, teljesen az uralma alá vett és így nem tudtam rá figyelni. Biztos hogy nem most nyögöm be hogy szívem azért nem figyelek rád mert azóta sokk hatása alatt vagyok, hogy kijöttem az orvostól mert terhes vagyok a gyerekünkkel. -Ava.-szólított meg újra mert látta, hogy nem mondok semmit. Hanyatt löktem őt és az ölébe ültem.
-Én akarok irányítani. -kezdtem el mozogni újra rajta. Cikázott rajtam a tekintete, nem érti mi van most. Egy pár perc után feladta ennek a megfejtését és keze a csípőmbe markolt. Halk nyögése töltötte meg a kocsit, majd egyre keményebben rántott magára.
-Kell gumi?-nyögte halkan ,szemeivel kereste a tekintetem.
-Igen.-suttogtam a füléhez hajolva.
-Akkor bírd ki fél másodpercig nélkülem. -lefordított magáról és a kesztyűtartóba kezdett el kutakodni. Amint megtalálta amit keresett felhúzta a farkára és visszaült mellém. Félve néztem őt, nem élvezi. Zavarja hogy nem mondtam semmit neki. Elbasztam. Lecsordult egy könnycsepp az arcomon ahogy néztem őt.
-Gyere.-pillantott fel rám, de az arca elárulta nincs most ínyére ez az egész.
-Ha nem élvezed minek?-szipogni kezdtem, egyre nehezebben tartottam vissza a sírást.
-Hhhh... szeretek veled szexelni, de ahogy előbb mondtam furcsa vagy, de gyere mert nem marad ez itt így sokáig ha nem történik semmi.-mozgatta meg a farkát, majd a csípőmhöz nyúlva visszahúzott magához.
-Chris nekem nincs titkom.-térdeltem csípője mellé.
-Akkor mért nem mondasz semmit?-emelte fel a hangját.
-Mert gondolkodok. -fakadtam ki. Mért kell így beszélni. Remegtem az idegtől, ahogy egyre jobban ment fel bennem a pumpa.
-Min? Mért kell óvatosnak lennem? Mi a fasz van amit nem mondasz el? -ordibált, teljesen kikelt magából. Az egész autó a mély hangjától zengett. Megrémített, ahogyan viselkedik.
-Fáj odalent az orvos óta. Na ezért kell annak lenned. De tudod mit inkább hagyjuk.-emeltem fel már én is a hangon, majd lemásztam róla. Chris csendben volt. Én felhúztam a nadrágom, rendbe szedtem magam és kiszálltam a kocsiból. Előre mentem és leültem a helyemre.
-Ava én..
-Vigyél haza. Most.-pakolásztam idegesen a táskámban a kulcsot keresve.
-Azt hittem valami máson jár az eszed, más pasin. Én nem tudtam, hogy fáj. Mért nem mondtad?-keserű volt a hangja, bánta már ahogy viselkedett.
-Mondtam vigyél haza.- hallottam hogy összeszedi magát hátul, övével bajlódik amit halk káromkodás követett végül kipattanta a kocsiból és beült mellém. Elfordítottam az arcom, inkább rá se akartam nézni.
-Sajnálom ahogy viselkedtem.-érintette meg a karom. Egy várandós nővel így beszélni, pláne ő. Tőle nem vártam volna. Ha terhes vagyok ha nem akkor se. -Ava kérlek nézz rám.-húzódott közelebb.
-Vigyél haza.- kiáltottam rá. Teljesen kikelve magamból, nem bírtam tartani magam mert felrobbanok.
-Addig nem indulok amíg nem vagy becsatolva. -áthúztam magam előtt az övet és felé néztem.
-Így megfelel?-szólaltam meg gúnyosan.
-Meg igen.- hajtotta le a fejét és beindította a kocsit. Én elfordultam felőle inkább a telefonomba merültem. Instagrammon egyből mi jöttünk szembe és az ezer millió komment.
-Hát ezt nem hiszem el.- néztem idegesen a képernyőt és visszavágtam a készüléket a táskámba. Chris végignézte a csapkodásom, de nem mert megszólalni. Hosszú, kurva hosszú volt az út. Amint hazaérek magamra zárom a lakást, vigye el a kutyáját és hagyjon békén. Kincsem apád egy bolond, remélem te nem leszel ilyen mert kitépem az összes hajam. Idegesen piszkáltam az ujjaimon a bőrt, ketté basz az ideg, hogy itt kell ülnöm, mellette. Úgy bebasznám azt a csinos kis arcát.
-Ava kérlek, beszéljük meg. Borzasztóan rosszul érzem magam a viselkedésem miatt.
-Mit beszéljek ezen? Elmondtam mi bajom, de te ordibálsz velem. Ezek után mit vársz?
-Nem tudom mi van velem, amióta eljöttünk az orvostól teljesen szét vagyok esve. Rohadtul aggódok érted, féltelek. Nem akarom hogy bajod essen, de én baszok el mindent. - Chris szorította a kormányt, teljesen kész van. Lehet a kisbaba akit látott az kavarta fel ennyire? Mert tudom, hogy régóta akar gyereket, lehet amiatt bukott ki. De az is lehet össze tette a kirakóst és rájött hogy terhes vagyok, csak várja hogy kimondjam. Mivel nem tettem ezért is el van keseredve. Faszom én nem tudok az ő fejével gondolkodni.
Elfordítottam az arcom. Fáradt voltam ehhez meg kedvem se volt vitatkozni mert annyira felzaklattam magam, hogy lassan behányok a kocsiba. Vagy nem is olyan lassan.
-Húzódj félre.-csaptam a kezem a karjára és a táskámat a lábamhoz dobtam az ölemből.
-Mi? Hogy? Hova?
-Menj már.
-Szívem itt nem tudok.
-Húzódj már félre.-kiabáltam rá, majd ő benyomva a vészvillogót leállt az erdő szélén. Én kipattantam a kocsiból és egyből ki is jött ami bent volt.
-Basszameg.-pattant ki Chris az autóból és átrohant az oldalamra. -Had segítsek.-nyúlt a karom alá.
-Hagyj már békén.-löktem odébb a kezét. Felegyenesedtem majd megtámaszkodtam a kocsi oldalán.
-Tudok segíteni valamit?-fogta meg a kezem.
-Nem tudsz.
-Miattam van igaz?-nézett fel rám elkeseredve. Lényegében igen, mert nem magamtól lett a gyerek odabent.
-Csak vigyél haza.-ráztam meg a fejem és visszaültem a kocsiba. Chris visszasétált és beült mellém.
-Kell még hányni? Nem indulok el addig. - én hátradöntöttem a fejem és lecsuktam a szemeim, vártam, hogy kell-e még vagy indulhatunk. -Ava.-simított el egy tincset az arcomból. Amint a bőrömhöz ért a keze összeszorult a torkom. Kezeimbe temetve az arcom sírva fakadtam. Mit csinálsz anyáddal te tökmag, teljesen szét vagyok csúszva. Chris áthajolt és magához ölelt. -Bocsáss meg, kérlek.-csuklott el a hangja.- Akkora egy fasz vagyok, annyira sajnálom kicsim. -nyaka köré fontam a karjaim és magamhoz szorítottam. Hangos zokogásban törtem ki, nem tudott semmi se megnyugtatni. Chris csak szorított magához, teljesen ki volt ő is ahogy láttam. Elhúzódtam tőle, majd reszketve a táskám után nyúltam.
-Adok zsepit.- nyúlt a zsebébe, majd a kezembe tett pár darab zsebkendőt.
-Kössz.-nyögtem ki halkan és megtöröltem az arcom.
-Szólj mikor mehetünk, rendben?
-Menjünk.
-Biztos?
-Igen.-dőltem vissza a székben.
-Rendben.- elindította a kocsit és újra a hazafele vezető úton róttuk a kilométereket. Nagyot sóhajtva helyezkedtem a székben. Fáradt voltam borzasztóan.
-Baj van?-pillantott rám Chris aggódva. Én csak megráztam a fejem. Beszélni is gyenge voltam, de kénytelen voltam megszólalni mikor már a hatalmas épületek jelentek meg körülöttem.
-Egy patikánál meg tudsz állni?
-Persze, keresünk már is. -ült feljebb a székében és keresni kezdte a gyógyszertárat. -Otthon csináljak forró csokit? Vagy most azt nem kívánod.-nézett egy pillanatra rám, majd vissza az útra.
-Most azt nem. De a fürdőt azt szeretném.
-Rendben.-mosolyodott el halványan.
Leparkolta az autót én pedig elkezdtem összeszedni a cuccaim, hogy bemenjek. -Menjek veled?
-Megoldom, nem kell. -pattantam ki a járműből.
-Ava.-szólt utánam mielőtt becsuktam volna az ajtót.
-Igen?- néztem rá vissza miközben a vállamra kaptam a táskám.
-Ugye vissza jössz?
-Igen, vissza.- látszott az arcán, hogy megnyugszik. Halványan elmosolyodtam és megindultam a gyógyszertár bejárata irányába. Gyorsan kiváltottam amit az orvos felírt nekem és a táskámba süllyesztettem.
-Sikerült?- kérdezte Chris ahogy beültem mellé az autóba.
-Igen, mehetünk.
-Meg szabad kérdeznem mit vettél?
-Fogamzásgátlót, meg a gyomorrontásra gyógyszert. -nem volt jobb ötletem, mit mondjak.
-Értem.-sütötte le a szemeit, majd beindította a kocsit. Most ezzel már megint mi baja van? Azt se lehet szedni? Inkább nem mondok semmit. Csak érjek haza. Esküszöm rosszabb mint mikor menstruálok.
-Nem kellett volna megvedd.- törte meg a csendet.
-Mért?
-Mindegy.-rázta meg a fejét.- sajnálom, hogy ekkora hülye voltam. Nem akartalak megbántani.
-Hhh Chris. Érjünk haza aztán beszélünk erről jó?
-De már nincs miről.
-Most megint mi bajod? Nem értelek? Nem tudok kiigazodni rajtad.
-Ava ne most beszéljük meg. Nyugodjunk inkább meg, nem akarom, hogy miattam hányj megint.
-Rosszabb vagy mint egy menstruáló nő.
-Sajnálom, teljesen szét vagyok esve. -nézte az utat elkeseredve. Én már nem értem. Ráhagytam, majd elmondja ha akarja.

Leparkolt a ház előtt én pedig kiszálltam a kocsiból és az ajtóhoz siettem. Chris ráérősen állt meg a kocsi mellett és rágyújtott egy szál cigarettára. Ledobtam a cuccaim és gyorsan átöltöztem egy kényelmesebb ruhába.
Most mi van ezzel, nem jön? Odamentem az ajtóhoz és kirántva azt pont Chrissel találtam szembe magam.
-Hol voltál? Mért nem jöttél?
-Elszívtam egy cigit.
Szemeimet forgatva engedtem be, majd a konyha irányába mentem. Csendben levette a kabátját és szomorúan figyelte, hogy át vagyok öltözve.
-Akkor ezek szerint nem jössz át. -piszkálta idegesen az ujjait.
-Basszameg, most öltözhetek vissza. A faszomat.- indultam meg idegesen a hálóba. Teljesen kihagy az agyam, ez így baromira nem lesz jó, ha elfelejtek mindent.
-Nem kötelező. -ettől eldurrant az agyam.
-Chris mégis mi a fasz van? Szakítani akarsz? Vagy mi? Mi az istenért csinálod ezt?-ordítottam el magam, már nem bírtam visszafogni.
-Nem, nem akarok szakítani, de ha nem akarsz átjönni akkor nem kell.-emelte fel a hangját.
-Nem akarsz engem? Ezek után így fogunk beszélgetni? Akkor fasznak raktad ki a képet rólunk? Mintha kurvára rendbe lenne minden, holott vitatkozunk egész délután.
-Mi? Nem! Meg akarom oldani, én nem akarlak elveszíteni. Vagy te igen?
-Nem, kurvára nem, de nem értem mi ez a hangulat ingadozás nálad.
-Mi, semmi.-válaszolt idegesen, majd a hajába túrt.
-Igen? Ez nem úgy néz ki mintha semmiség lenne.-Dodger értetlenül állt köztem és gazdája közt, ugyan úgy ahogy én is, mert nem értettem mi baja van Chrisnek.
-Ava légy szíves. - kiáltotta el magát.
-Mond már el mi bajod!-kiabáltam most már én is, a gyerek meg meg fog süketülni lassan, annyit ordibálok.
-Tudod mi? Elmondjam? Tessék. Gyereket akarok! Ez a bajom. Nem leszek kurvára fiatalabb, mindenkinek körülöttem van egy netán két gyereke, nekem egy se. Mikor vártalak az orvosnál onnantól kezdve teljesen magam alatt vagyok. Ahogy az az apuka fogta a gyermekét, én is lehetnék az, még sincs gyerekem.- ordibálta, teljesen kikelve magából.
-Szüljek neked vagy mi legyen? Most varázsütésre pottyanjon ide három gyerek vagy mi ?
-Nem ezt mondom, de látom te nem akarsz mivel azt a szart is megvetted. -mutatott a táskám irányába.
-Honnan a faszomból tudjam, hogy te tőlem akarnál gyereket? Mi ? Tudtommal a barátnőd vagyok, de nem beszéltünk mi olyanról, hogy gyerek, vagy házasság, csak annyiról, hogy odaköltözök hozzád.
-Hát, most tudod mit szeretnék.-nézett rám már könnyes szemmel.
-Chris ezért vagy kiborulva? -vettem visszább a hangom.
-Igen bazdki ezért.-nézett el rólam és eltakarta a szemeit. Teljesen magába zuhant. Nagyot sóhajtva odasétáltam hozzá és elhúztam a kezét az arca elől. Zihálva vette a levegőt, nem tudott megnyugodni csak magában őrlődött ezen.
-Chris nézz rám.
-Te is bazdki rosszul vagy, isten tudja mért. Azt se mondtad el. Egyáltalán megkérdezted az orvost, vagy csak azért mondtad, hogy minden rendben mert nem akartad hogy aggódjak? - csorogtak le az arcán a sós cseppek ahogy kapkodta a levegőt. Ez itt fog szívrohamot kapni előttem. -Bazdmeg aggódok mert szeretlek, te vagy az egyetlen jó dolog az életemben. Amikor mondtad reggel mi van ha rákos vagy, tudod mennyire megijedtem? De nem mondasz semmit se.
-Terhes vagyok. -nyögtem ki halkan.
-Az ég világon semmit se mondasz, de nem értem mért. Itt vagyok neked támaszként, megoldunk mindent. Mért csinálod ezt?
-Chris, terhes vagyok.-nyögtem ki hangosabban. Ő ledermedt, egy hang se jött ki a torkán. Rám kapta a tekintetét amiből a könnyek patakokban folytak az ingjére.
-Hogy.. hogy mondtad?-remegett meg a szempillája ahogy döbbenten néz engem. Olyan sápadt lett az arca mint a rajta lévő fehér ing. A szívemről egy hatalmas kő esett le, bár nem így terveztem elmondani neki.
-Azt mondtam terhes vagyok. -elkaptam róla a tekintetem és hátrébb léptem. Megfordulva a táskámban kezdtem kutakodni az orvos papírja után és a gyógyszer után amit kiváltottam. -Látod? Ezt vettem. Hogy ne legyen baja a kicsinek.- arcom lángolt ahogy őt néztem, egyszerűen nem voltak szavak arra, ahogy ő ott állt teljesen megsemmisülve. Dodger megbökte gazdája kezét aki felpillantott rám.
-Ava én...
-Nem kell mondj semmit Chris. Csak gyere ide.-hívtam közelebb. Lassú léptekkel odasétált hozzám és a földre rogyott. Kezeibe temette az arcát és elsírta magát. Elkaptam róla a tekintetem, összeszorítottam a szemeim és a lassú könnycseppeket útnak engedtem.  Dodger gazdája mellett feküdt a földön csendben figyelt, ő teljesen nem értette mi történik itt. Lepillantottam a földön térdelő férfire és közelebb sétáltam hozzá.
-Chris.-túrtam bele a hajába, de ő még jobban zokogni kezdett. -Kérlek kelj fel onnan.- szipogtam halkan. Lassan felállt a földről és magához szorított.
-Mért nem mondtad?-zokogott a nyakamba.
-Te is gondolhatod nem így akartam elmondani.
-Istenem.-kapott fel a karjaiba.
-Chris .-nevettem el magam.- Tegyél le mert nem szeretnélek lehányni.- óvatosan letett, majd az ajkaimra tapadt. Nekinyomott a konyhapultnak ahogy egyre hevesebben csókolt. Hirtelen elszakadtam az ajkaitól mert nem csak a csókunkba, hanem a könnyeinkben is megfulladunk. Homlokát az enyémnek támasztva pillantott le rám, majd a reszkető kezeit a hasamra tette.
-A legboldogabb emberré tettél.-pillantott fel a szemeimbe.
-Te is engem, csak ne sírj már.-töröltem le az ujjaimmal az arcáról a könnyeket.
-Szeretlek.-húzott magához közel.
-Szeretlek.-suttogtam a vállához bújva.
Csendben álltunk a konyha közepén, egyikünk se szólalt meg, nem tudtunk.
-Apuka leszel.-nevettem el magam, miközben nyeltem a könnyeim.
-Istenem.-rázta hitetlenkedve a fejét miközben hol az arcomat, hol a hajamat ,hol pedig a karomat simogatta. -Egyszerűen nem tudok megszólalni. -nevette el magát.
-Én is így voltam mikor kijöttem az orvostól.-simítottam végig az állán az ujjam.
-Ki tudja még?
-Senki, csak te. -simítottam meg az arcát.
-Karácsonykor elmondjuk? -pillantott fel rám izgatottan.
-Elmondhatjuk.-pusziltam meg az arcát majd magamhoz öleltem.
Chris lágyan simogatta a hátam, rendeződni látszott a lélegzetvétele is.
-Hozzak neked valamit? Bármit.-nézett csillogó szemekkel.
-Nem kell semmi sem.-mosolyogtam rá.
-Biztos mert elmegyek akármiért.-pakolászott össze vissza.
-Chris ne kapkodj, figyelj átöltözök, te addig szedd össze Dodger cuccait. Pakolok magamnak ruhát és mehetünk. Rendben?-simítottam a karjára a kezem.
-Igen.-mosolyodott el ő is. Láttam a szemén teljesen nem ebbe a világba van. Máshol jár. Lágyan megcirógattam az arcát, majd elléptem mellőle.
-Szólj ha segítsek, nem akarom h megemeld magad.
-Nem fogom a fél házat elcipelni, nyugi.
-Mit is kell csinálnom?-vakarta meg a tarkóját.
-Szedd össze szívem Dodger cuccait.
-Ja oké, rendben. Bocs.-mosolyodott el zavartan, majd elkezdett pakolni. Felsiettem az emeletre és összeszedtem a cuccaim, amik fontosak lehetnek. Nem tudom hány napra pakoljak így úgy voltam vele ha több ruhát teszek az kevésbé baj mintha kevesebbet. Felkaptam a ruhámat magamra, nem variálok most. Jó lesz az ami napközben rajtam volt. A kis táskát amit megtömtem a fontosabb dolgokkal felkaptam, majd elindultam lefele a lépcsőn.
-Add csak ide.-kapta ki a kezemből a táskát.
-Chris nem is nehéz.
-Nem baj, hozok mindent. Te csak gyere.
-Ez jó lesz.-nevettem fel halkan.-a kocsiba azért beülhetek?
-Igen, de nem vezethetsz.-fogta meg Dodger pórázát, majd azt kis kedvencére tette.
-Mi ? Mért?
-Nem akarok hogy bajotok essen. Istenem de fura ezt mondani.-nevette el magát.
-Ugye tudod, hogy dolgoznom azért járnom kell.
-Tudom, ezért is foglal vinni és hozni.
-Sofőrszolgálatom is lesz? Nem semmi. -kacagtam fel hangosan.- Szerintem senkinek sincs ilyen szexi sofőrje, mint nekem.-simítottam végig az ujjaim a karján. Ő odahajolt hozzám és egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.
Chris előre siette, hogy bepakoljon a kocsiba én pedig Dodger pórázát fogtam, hogy ne menjen el mellőlem amíg gazdája bepakol a csomagtartóba.
-Gyertek-simította meg a karom Chris. Belebújtam a kabátomba, majd bezártam az ajtót és a kocsi felé indultam. Chris beengedte Dodgert a hátsó ülésre én pedig beültem előre.
-Meg van mindened?-nézett be a kocsiba Chris.
-Azt hiszem igen.-gondolkodtam el egy pillanatra, hogy tutira hozok-e mindent magammal.
-Jól van.-mosolyodott el, majd helyet foglalt mellettem. Kikanyarodtunk az útra és elindultunk Chris háza felé.
-Felhívom Miát. -néztem a mellettem ülő férfire.
-Biztos aggódik már. Mikor beszéltem vele is teljesen ki volt. -pillantott felém.
Előkerestem a mobilom és videón kezdtem el hívni barátnőm, aki a második csörgetésre fel is vette.
-Na végre hogy hívsz! Mi történt? Hogy vagy? Hova mész?-bombázott a kérdéseivel.
-Neked is Szia.- mosolyogtam rá.- megyünk épp Chrishez és jól vagyok. -a mellettem ülő férfi megköszörülte a torkát így én felé kaptam a fejem. Most rosszat mondtam volna? Chris érezte hogy nézem így a jobb kezét a hasamra csúsztatta és lágyan simogatni kezdte. Elöntöttek az érzelmek. Kezére simítottam a tenyerem és lágyan cirógatni kezdtem az ujjait.
-Hamarabb is hívhattál volna, vagy írni egy sms-t hogy minden rendben van. Ajándékodat is hogy adom így oda?
-Holnap mondjuk? -néztem rá kérdőn.
-Jó de akkor megyek érted.
-Mia elviszem én őt és mondjátok meg hogy hova mentek.- Chrisben egyből előjöttek a védelmező ösztönök, nagyon nem szeretné hogy bajunk essen. Ez mosolygásra késztetett, jól esett, hogy ennyire figyel és aggódik. Picúr nem gondoltam komolyan amit az előbb mondtam, apukád egy csodás ember. Kiborultam és nem akartam kiabálni, de elvesztettem a fejem. A legboldogabbá tett, hogy te itt vagy a szívem alatt. Nagyon várunk apával, ezt jól jegyezd meg. Mosolyogva néztem ahogy Chris hatalmas keze az én hasamon pihen. Igaz még semmi se látszik, de tudjuk hogy ott van a szerelmünk gyümölcse és szerintem ő is annyira várja a kis jövevényt, mint én.
-Te fogsz minket fuvarozni? Nincs jobb dolgod?-nézett rám kikerekedett szemmel Mia.
-Nincsen! Ennél fontosabb dolgom nincs, hogy vigyázzak rátok.-pillantott felém újra ahogy megálltunk a piros lámpánál. Áthajolt és a hasamra adott egy puszit. Finoman cirógatta az ujjaival a kezem. Teljesen megváltozott mióta tudja, hogy kisbabánk lesz.
-Mi történik ott? Ti most ..-mutogatott Mia értetlenkedve.
-Nem nem csináljuk azt.-nevettem el magam.
-Hát akkor mi volt ez az előbb? -látszott az arcán hogy nem érti az egész helyzetet. Mind a ketten furák vagyunk neki és nagyon zavarja a nyomozó kisasszonyt, hogy nem tudja mért van ez.
-Majd mondanom kell neked valamit, de azt majd holnap. Rendben?
-Történt valami?-kapott a szája elé ijedten.
-Nem Mia, nincs semmi baj, de majd holnap beszélünk. -mosolyogtam rá kedvesen.
-Hányra menjünk?-kérdezte Chris a telefonhoz hajolva.
-Egész nap jössz velünk?
-Igen, remélem nem gond.-vigyorgott a telefon képernyője felé.
-Hát n..nem.- vakarta meg barátnőm a tarkóját. Megmosolyogtatott, hogy ennyire zavarba van és értetlenül áll ehhez az egészhez.
-Akkor holnap 9 re ha megyünk hozzád az úgy jó?
-Igen, de ne késsetek!-emelte fel mutatóujját.
-Nem szoktunk.-nevettem fel ahogy a szigorú arca átvált mosolygóssá.
-Rendben főnök, akkor várlak titeket.
-Igyekszünk.-integettem neki a készüléken keresztül, majd letettük a telefont. Chris megvárta, hogy eltegyem a mobilom a táskámba, majd kezemre simította a tenyerét.
-Ugye nem haragszol, hogy holnap veletek tartok?
-Nem, dehogy is.
-Nem akarom, hogy bajotok essen a picivel.- simogatta meg a hasam újra.
-Olyan jól esik ahogy ezt csinálod.-simogattam meg kézfejét.
-Csodás érzés ott tartani a kezem. Annyira felemelő, borzasztó jól esik. -mosolyodott el, de ahogy rám emelte a tekintetét megcsillantak a kék óceánok és ismét elérzékenyült.
-Ne sírj.- mosolyogtam rá, majd megsimítottam az arcát.
-Annyira hihetetlen, én barom meg ordibáltam veled.-markolta meg a kormányt.
-Én is hülyén viselkedtem, semmi nincs Chris. Minden rendben van, a pici is jól van, én is jól vagyok. Semmi baj nincs.
-Nem akartalak megbántani.- puszilta meg a kezem ami még mindig az arcán pihent.
-Én se téged. Sajnálom, hogy nem mondtam el egyből, de a megfelelő pillanatban akartam.
-Sajnálom, hogy azzal gyanúsítottalak, hogy más pasira gondolsz. Most már én is értem, hogy a kicsi hatása alatta voltál. Én amíg nem tartom a kezeim közt szerintem addig itt ragadok ebbe az állapotba.-nevette el magát.
-Majd akkor milyen lesz mikor a karjaid közt tartod.-pusziltam meg az arcát lágyan.
-Kiráz a hideg.-kuncogott halkan.
-Felmelegítselek?- apró csókokkal kezdtem beborítani a nyakát, kezem pedig a combjára simult.
-Szabad ilyenkor?
-Csak óvatosan.-mosolyodtam el, majd a vállára hajtottam a fejem. Dodger odafurakodott közénk engem kitúrva Chris mellől. Na szép mondhatom.
-Légy úriember Dodger. Nem bánunk így egy hölggyel!-szólt rá kutyájára Chris, majd felém nyújtotta a kezét és összekulcsolta az ujjainkat. Csendben, kéz a kézben kocsikáztunk a ház felé. Hatalmas nyugalom lett úrrá rajtam. Igaz borzasztó fáradt voltam, mert egy nagyon hosszú napot tudhatunk magunk mögött, de happy end lett a vége. És ez a fontos. Az hogy megtudjunk bocsátani annak akit szeretünk.