SEUNGMIN számára valójában általában minden mindegy ― most is semleges mosollyal az ajkain hallgatja, milyen témákat veséznek ki a körülötte lévők. Az egész nyaraló amolyan csatatérré változik, ahogy a korábban ereje teljében pusztító vihar visszahúzódik, és mindössze erős szél marad, ami a partot ostromolja. Nyárhoz képest kissé borongós még az ég, ezt mindannyian látják, mialatt odabent készülődnek, s szobáról szobára járják a lakást, viszont ez nem jelenthet akadályt abban, hogy véghez vigyék a terveiket.

Jeongin festeni szeretett volna, már akkor, mikor Hyunjin karjai között a sokadik film felénél megébredt. Önmaga előtt sem vallotta be igazán, hogy az idősebb valami különös oknál fogva a tengerre emlékeztette, és leküzdhetetlen vágyat érzett arra, hogy alkosson valamit ― miatta. Minden bizonnyal akkor is útra kelt volna, ha a társaság nem dönti el, szívesen megy vele.

Most pedig, egyesével lépdelve ki a bejárati ajtón, az utcát hangos kiabálás tölti meg. A mindig csendes környék felélénkül, noha csak egy kis csapat fiatal robban ki a szabadba, mégis elképzelhetetlen, mekkora fordulatot látszik venni a hangulat. Hyunjin nem törődik azzal, hogy igazából még mindig jeges szellő borzolja a pálmafák cakkos levelét; pólóban és háromnegyedes farmerben indul lefelé a tengerpart irányába. Seungmin megjegyzi magában, egyszer még megfázik a butaságai miatt, és persze a nemtörődömsége okán, viszont képtelen tartósan azért aggódni, mikor ki betegszik le. A figyelmét folyamatosan fenntartja a mellette sétáló Minho. Nagyjából fél órája civakodnak értelmetlen témákon, kettőt előre, aztán egyet hátra lépve. Nincs lényeg, kezdet vagy vég, egyszerűen csak gyerekes párbeszédek egymásra épített folyamata, amelyből a sort záró Woojinnak kellőképpen elege van. 

― Jó, rendben ― Minho megjátszottan sóhajt egyet. Elképzelhetetlen mennyiségű energia lappang benne, ezért valószínűleg egész nap gond nélkül virgonckodna. Sokaknak unszimpatikus a letörhetetlen jókedve, de nem hajlandó lejjebb adni önmagából. Tüntetőleg fordítja a fejét másfelé, s inkább a messzeségben hullámzó óceánra bámul. ― Én nem veszekszem veled minden hülyeségen, ami ezen a bolygón létezik. Még egy olyat, mint te, nem hordott a hátán a Föld.

Seungmin hümmögve bólogat. Nincs ellenére ez a játékos acsarkodás, habár nem kifejezetten problémás személyiség. Komótos mozdulattal tapogatja meg kabátzsebeit, míg az ujjai alatt érzi a téglalap alakú papírdoboz körvonalait, amelyet ennyire szorgosan kutatott. Elégedetten nyúl érte, s a következő pillanatban halkan, ennek ellenére szemernyi provokatív tónussal hozzáteszi az eddigiekhez:

― A Föld nem bolygó.

Minho visszafordul felé ― a mozdulat alatt sötétkékre színezett tincsek repdesnek az arca körül, amiket egyesével vesz szárnya alá a heves szellő. Szemeiben felcsillan a megdöbbenés, így türtőztetni sem tudja magát.

― Már hogy a francba ne lenne az?

És igazából letagadni is teljességgel felesleges volna, hogy Seungmin szereti azokat a pillanatokat, amik ilyenek. Gondtalanok, furcsák, és amikor mindannyian együtt vannak. Tudja ő, hogy mindannyiuk terheket visel a vállán, a lelkén és még a szívén is, azonban mintha ideiglenesen mindenre létezne orvosság ― elmélázik, milyen érdekes az élet. Minho továbbra is fél méterről vitázik ― vele, vagy önmagával, lényegtelen információ, hiszen választ sem kap, mégis egymagában viszi előrébb a dialógust ―, Jisung és Felix Hyunjinnal csatangol legelöl, talán velük tartott Changbin és Chan is. Őszintén szólva, arról fogalma sincs, az a kettő merre jár, ugyanis előretekintve nem látja egyiküket sem, mögötte pedig már csak Woojin ballag. Most ő sem tetszik olyan megviseltnek, mint általánosságban, noha pontosan tisztában van vele mindenki, hogy nem könnyű az élete ― hasonlóan a többiekéhez. 

Milyen furcsa fintora az életnek, gondolja, hogy az összes barátja különböző problémákkal küzd, s erejük nagy részével igyekeznek, hogy azok ne temessék maguk alá őket, de épek. Egyben vannak, és egyelőre kitartanak, pedig meg volna az okuk rá, hogy egyszer összezuhanjanak ― aztán battyog mellettük ő, Kim Seungmin, aki majdnem, hogy nemesi családból szakadt ki, és igazából nincsenek gondjai. Élete első szakaszát azzal töltötte, hogy haszontalan dolgokat csinált: golfozott, medencékben süttette magát, vadászlovaglásokon vett részt és vívott, mert az édesapja azt akarta, hogy tökéletes etikettet sajátítson el. A mai napig nem érti, minek. Nincs ember, aki ne tudná a családjából, micsoda elfajzott utód is ő. A szégyenük, aki egy szánalmas drogossá csapongott, pedig a szülei mindent megadtak neki, amire csak szüksége lehetett. 

― Nem tudom, néha úgy gondolom, hogy hiába van a Jupiternek hetvenakárhány holdja, attól még lehet, hogy ő is magányos. ― Minho megszakíthatatlanul magyaráz valamiről, aminek már nagy valószínűséggel köze sincsen az előbbi beszédtémához. Egyvalami emiatt megragad a barna hajú fejében, s nem bír magával, muszáj feltennie a kérdést.

― Mondd, Minho ― néz a kékre. Ezúttal nem látni pajkos villanásokat az íriszeiben, vagy cukkoló csillanást, ami annyira hozzá tartozik. Átveszi a helyüket egyfajta ijesztően komoly őszinteség, ami miatt az idősebb is egészen megváltozik. ― Neked van holdad?

Mintha nem csak ők ketten, hanem a talpuk alatt suttogó homok is hangulatot cserélne. A széllökésekkel összemosódó hullámcsattogás zaja megnyugtató elegyet alkot. Minho elméjét betöltik a hirtelen támadó kérdések, míg a fiatalabb szavain agyal. Vajon van? Mondhat erre egyszerűen igent? Seungmin észreveszi, hogy habozik. Már nem figyel az előttük kanyargó útra, az óceán acélosra színeződött víztömegére, és már talán arra sem, amikor Woojin kikerüli őket, hiszen lelassítanak pontosan előtte. Elnyitja az ajkait, mint aki azonnal felel, de előtte még kósza pillantást vet a baráti társaság élen járó tagjaira. A tekintete egyetlen embert kutat, hosszan időz rajta, majd nagyot nyelve arrébb fordítja a fejét. 

Seungmin mindent megért. 

Mikor a szemük találkozik, mindössze egy villanással adja a másik tudtára, hogy többé nem vár a válaszra. 

el vagyok tűnve, aw.

igazából tudom a szálakat, tudom, mit akarok kezdeni a sztorival, de valamiért nem jön össze ez az egész írós dolog az utóbbi időben. na, majd lesz valami

majd kijavítom ezt a részt, úgy amúgy xdd

puszi, l.