「 🎮 」

A maradék pár délutáni óra gyorsan eltelt, és még úgy is éreztem, hogy a tanítás hamarabb véget ért, mint általában szokott. Ahogy becsuktam a tankönyvemet és újabban behajítottam minden asztalon lévő cuccomat a táskámba, feltűnt, hogy az etikát tanító tanárunk kirohan az ajtón, ami meglepetten furcsa és szokatlan látvány volt. Értetlen fejjel néztem, mire sejtésem szerint hamar megérkezett a magát nagyokosnak képzelő lány; Mingyeol vigyorgott bele az arcomba, és előadta a tudását, vagyis a mindenlébenkanál énjét. Mintha kértem volna a felvilágosítását, úgy kötötte az orromra, hogy továbbképzésük lesz a tanároknak. Amint észbe kaphattam volna, addigra elszabadult a pokol: a diákok harci sikolyok, ordítások és hurrázások közepette özönlöttek ki az osztályokból a folyósóra. Talán mégiscsak tíz perccel előbb végeztünk, nem csak beképzeltem az egészet.

Egyedül baktattam lefelé a lépcsőn, és valahogy irigységet éreztem, meg egy kis dühöt, ami szép lassan elkezdett bennem fortyogotni. Elnéztem az igyekező diáktársaimat, és egyből arra gondoltam, hogy valószínűleg a barátaikkal indulnak útnak valamerre, éppen ezért van ennyire boldog fejük, ezért vigyorosnak annyira öntelten. Vagy csak örülnek a nap végének. Vagy ténylegesen bulizni mennek, ahová már hetekkel ezelőtt meghívták őket. Jól akarják érezni magukat, ahogyan a mesékben, gimis filmekben vagy sorozatokban szokott lenni.

Éppenséggel élveztem az egyedül létet, bár mélyen legbelül szívesen elmentem volna kávézni vagy mozizni, esetleg nézelődni a plázában a „kamubarátnőmmel" vagy Hyunjoonékkel. Talán megkérdezhetném tőlük, hogy akarnak-e játszani valamit együtt? Kétségbeesetten álltam a járda szélén, hol a patkát, hol egy darab kavicsot rugdostam a cipőm orrával. Tanácstalan voltam, hiszen csilingelt a képzeletbeli csengő a fejemben: azon járt az agyam, hogy úgyis vissza fognak utasítani. Pedig élveztem volna egy kis Red Dead Online barangolást Eric-kel, mivel tudomásom szerint odavan a cowboyokért. Ha Valentine vagy Strawberry, esetleg Saint Denis utcáit járnánk be a karaktereinkkel, akkor nyugodtan elmondhatnám, hogy voltam valahol, időt töltöttem el a barátaimmal. Vagy nem?

Bizonytalanság közepette kotortam elő a telefonomat a zsebemből, és egy rövidebb tétovázás után el is küldtem, amit nagy nehezen megírtam a többieknek. Nem vittem túlzásba, nem kerteltem, csak egy átlagos "ráértek később" kérdést írtam. Nem kellett sokat várnom a válaszukra, éppen akkor pittyegett, mikor a családom sofőrje – Jun vagy Carlos – megérkezett és leparkolt közvetlen előttem. Mielőtt beültem a kocsiba, azon nyomban lecsekkoltam, hogy Hyunjoon mit válaszolt. Tulajdonképpen kérdezett, a szokásosat, hogy „de hát te streamelni fogsz ma, nem?" és ezzel valószínűleg arra célzott, hogy a Twitch streamem jobban érdekli, mintsem az, hogy velem játsszon. Nagyot sóhajtottam, ahogy bekötöttem az övemet, és Carlos azonnal sebességbe is tette az autót, seperc alatt elhajtottunk a gimi elől. Jun gyorsabban szokott vezetni Carlosnál, így elég csigatempóban haladtunk - betartottuk a sebességkorlátozásokat - és körülbelül negyed órába telt, mire megérkeztünk a luxusvillával azonos felszereltséggel ellátott, öt hálószobás, kisebb modern bunkerre hasonlító házhoz. Igazából ez egy különálló negyedbe számított bele Szöul központjában, ahol a többi dúsgazdag kiélhette vadabb álmait és szabadon építkezhetett, valamint felvághatott a pénzével. Kiméknek csupán egy közepes nagyságú és felszereltségű aquaparkra telt.

Ahogy felbaktattam a lépcsőn az autóból való kiszállásom után, teljes rálátásom lett a ház mögött lévő épületre és az abból kikandikáló csúszdákra. Carlos azonnal elhajtott, valószínűleg visszarendelték a céghez, hogy további embereket szállítson. Otthon, mint általában, a szülőmentes ház fogadott. És igen: általában így szokott lenni, se anya, se apa, csak azok a fránya szolgálók, akik minden lépésedet árgus szemmel figyelik egészen addig, míg el nem tűnsz a szobád ajtaja mögött. Nem nagyon használom ki a szolgálataikat, csupán akkor keresem őket, mikor társaságra van szükségem.

Ma is pontosan az történt, ami tegnap és azelőtt; szaggatottan felvánszorongtam a lépcsőn, majd szemforgatással köszöntem az ajtóban állóknak. Nem nehezteltem rájuk, csak feleslegesnek tartottam a feladatukat, ami az volt, hogy helyettem nyissák ki a nyílászárót az érkezésemkor, nehogy véletlenül nekem kelljen. Szokásos párbeszédet megejtettük, nem volt szükségem semmire, így továbbsietett a dolgára, én pedig fellélegezve beléptem a szobámba... ahol mindig rend volt, mintha nem élne ott bent senki. Pedig kis milliószor elmondtam a szobalányoknak, akik éppen ide vannak beosztva, hogy ne nyúljanak a cuccaimhoz. Ezek szerint nem bírtak magukkal ma sem. Vagy netán rendmániájuk van? Esküszöm, legközelebb kulcsra zárom az ajtót.

Óriási, igazán fájdalmas sóhajt eresztettem ki, miközben rávetődtem a bevetett ágyra. Fájtak a végtagjaim, kicsit sajgott is a fejem, az ágytakarónak viszont kellemes illata volt, és ahogy az arcomba csapódott, úgy kicsit könnyebben lélegeztem és kezdett elszállni a migrénem. Pittyegett a telóm, ezért grimaszba torzult az arcom. Tudtam, hogy újabb ejtés következik a barátaim részéről.

Nem akartam megnézni, helyette folytattam a szobám vizsgálatát. Egészen a falaktól kezdve a padlóig elemeztem. Minden volt ez a hely, csak otthonos nem. Túl világos volt, túl tiszta. Talán illett a SunTV tematikájához, de a Nap nevű bolygónak köszönhetően jön létre az árnyék...

A telefonom megint csipogott, s a hangjával jelezte nekem, hogy idő van: be kell kapcsoljam a gépet, beizzítanom a Twitchet és elindítani a mai streamet, ami a táblázatom szerint ma egy számomra új játékról fog szólni.

Lassan kászálódtam fel, kicsit meg is szédültem – szó szerint forgott velem a szoba –, de épségben megkapaszkodtam a gurulós székemben, ami szerencsére nem gurult el. Berögzült mozdulatokkal nyomtam be az asztali gépemet, majd nagyot sóhajtva behuppantam a szék kényelmes, műbőrös felületébe.

Elkezdem beizzítani a Steamet, a mikrofont és a kamerát. Legutolsó sorban benyomtam a második monitort, amit nagyon ügyesen a PS4-hoz kötöttem, és párosítottam két másik monitorhoz. Teljesen kockának tűnhettem a nézőim szemében, pedig csak csináltam, amit tudok és szeretek is, valamint amiket megtanultam a szakkörön. Egy biztos volt: a virtuális világ mindig jobb.

Néhány kattintás után a böngészőn elindítottam egy chilles zenét, hogy menjen a háttérben, amíg nem tudom elindítani a játékot. Még telepíteni kellett a feliratot és a hangot, ha lehet, és a szükséges kiegészítőket, amikkel gyorsabban haladhatok előre a játékban. Nagy sóhaj hagyta el a számat, kicsit kezdtem idegessé válni.

Egy élvezhető stream(elés)hez egészen sok minden kellett, s miközben azon ügyködtem, hogy minden meglegyen, addig elindítottam a felvételt, hogy legalább már engem lássanak a többiek. Még nem tudtam velük kommunikálni, éppen ezért elérhetővé tettem a chat-et, hogy addig, amíg ténylegesen beindindítom a játékot, tudjanak írni a nézők/követők/fene se tudja mik.

╔══════╗
közvetítés chatje
╚══════╝

wonderhwall😎
tudtam én, hogy streamelni fogsz ma

suntv
nem tagadtam le egyetlen egy szóval sem, hogy ma erre készülök

sonyericssonツ
írtam, de leszartad -_- megint lolozni fogsz, vagy játszol valami komolyabb játékkal is...mint például a Red Dead Redemtion?

wonderhwall😎
úristen, Eric, angolnak vallod magad, de még a Redemptiont sem tudod rendesen leírni

sonyericssonツ
hagyj már békén, elírtam na ㅠㅠ
egyébként is, én legalább tudok angolul

wonderhwall😎
persze, persze, de ennek nincs is köze a nyelvtanhoz

Jacoby
guys, nem lehetne, hogy nem a ti marhaságaitokkal van tele a twitch chat?

suntv
omg!!! @Jacoby de örülök neked hyung

Jacoby
sya @suntv én is örülök neked🤠

hakushi
lehetne esetleg, hogy a horror játékokat mellőzöd egy évre a csatornádról?

m00nch1ld
@hakushi csak nem félsz a horrortól?

hakushi
@m00nch1ld miért vagy itt??? amúgy nem,,, dehogyis,
csak nem akarok megsüketülni a sikolyaitól

suntv
most valami teljesen mással fogok játszanivalamelyikőtök ismeri a Detroit Become Humant?

JaeJae
én!! és imádom, alig várom, hogy nézhessem a végigjátszásodat