Körülbelül másfél hónappal ezelőtt még az volt a legnagyobb problémám, hogy Haru-ék nem bírnak viselkedni. Még álmomban sem gondoltam volna, hogy egy nap, majd én is egy leszek a szökött ninjából, akik egy veszélyes bűnszervezetben gyülekeztek.

Már lassan egy hete, hogy itt vagyok. Igazából... nem is olyan rossz itt, mint én azt az elején gondoltam. Időközben megtudtam mindenki nevét is, beleértve Kakuzu-ét is, akiket, a csatlakozásom óta nem láttunk.

Azóta mióta, megpillantottam a volt társaim azon jár az eszem, mi van ha nyertek, és legyőzték őket? Ilyenkor egy kicsit megkönnyebbülést érzek, de valahogy nem érzem fernek ezt. Most... nem nekik kellene szurkolnom, de azt sem szeretném, hogy veszítsenek. Miket beszélek! Még szép, hogy nyertek. Hisz ők Homokrelytek ninjai, ugyanúgy, mint én. Teljesen jogosan remélem, hogy nyertek. Bár... Az is igaz, nem lenne fer, velük szemben, hisz azt ígérték, segítenek tisztázni a nevem... De nem ingyen! Tehát hogy.. ők is kihasználnak engem. Nem..?- merültem el a gondolatim közt, hanyatt fekve az ágyamon. Kezeim a tarkóm alatt vannak, míg lábaimat felhúztam. Így nézegetem a plafont már egy ideje. A szobatársam, Tobi pedig valamit matat a saját ágyán. Elég fura egy alak, amit nem csak a viselkedésére értek, hanem arra is, hogy mindig maszkot hord. Felmerült már a fejemben, mi van akkor, ha egy kém, és ezért, de Konan szerint, nem kell félnem, nem az.

Mindegy is- fordultam be a fal felé, magamra húzva a mellettem lévő takarót, majd lehunyva szemeim, próbáltam meg álomba merülni. Azonban ez nem jött össze, mert baromi erős volt a lámpa fénye, ami Tobi ágya mellett állt, valamint ő is elég hangosan kattogtatott, pattogtatott valamit.

Csak hagyd figyelmen kívül. Egy idő után, úgyis vagy elalszol, vagy megunja és elmegy ő is aludni- nyugtattam magam, azonban egyik sem jött be.

Tobi már, a lefekvésemtől számítva egy órája játszik valamivel. Ezt viszont, már nem tudtam nem megszólni, főleg, hogy már hajnal van.

-Aludhatnánk végre?!- förmedtem rá, felé fordulva. Tobi egyből rám kapta a tekintetét, majd gyeres hangján válaszolt.

-Zavartalak? Bocsi hehe- azzal leoldotta a mellette lévő fényes lámpát, majd magára húzva a takarót, befordult a fal felé.

-Ideje volt már..-forgattam meg a szemeim, majd én is a fal felé fordulva, lehunytam szemeim, s vártam, hogy azokra álom szálljon.

Ez így nem kényelmes - gondoltam magamban, a homlokom ráncolva, majd átfordultam a másik irányba. Az egyik kezem a párnám alá, míg a másikat az fölé helyeztem, miközben egyik lábam felhúztam, a másikat pedig kinyújtva hagytam.

Ez sem az igazi...

A jó pár forgolódás után, -ami közbe az összes lehetséges alváspózt kipróbáltam, kétszer- végül hanyatt fekve raktam kezeim a fejem alá, miközben leszorítva szemeim próbáltam meg magamra erőltetni az elalvást.

-A faszomat már..- rúgtam le magamról mérgesen a takarom, majd felülve az ágyon, bosszús pillantásokkal néztem a békésen pihenő szobatársam.

Tobi...

Az ágy szélére másztam, majd várva pár másodpercet felálltam és elindultam az ajtó irányába. Elég sötét volt a helyiségben, így szinte alig láttam valamit. Ennek következtében pedig majdnem a padlón kötöttem ki, egy cipő miatt.

Nem hiszem már el!

A folyosókon és a nappaliban sem égett egy lámpa sem. Még a szobámból a nappalihoz vezető folyosón sem láttam egy kis fényt sem kiszűrődni az ajtók alatt.

Úgy látszik mindenki más tud aludni.

De igazából Én is tudtam Volna!

Miután elvégeztem a szükségleteimet, kilépve a wc fülkéből, a tükör elé állva, megnyitottam a csapot, ami alá beraktam a szappanos kezeimet.

Kézmosás közben felpillantottam unott szemeimmel a tükörre, ahol én, a kócos hajam és az alvás hiányos vörös szemeim tükröződtek vissza.

Csodálatosan nézek ki..-gondoltam magamban, míg ajkaimra egy félmosoly kúszott fel.

Elzártam a vizet, majd leráztam a kacsóim a csapba és elindultam az ajtóhoz, ahol kinyitva azt, lekapcsoltam a fürdőszoba lámpáját.

Mondjuk jobb ötlet lett volna, ha előtte lehunyom a szemeim, abban bízva, akkor talán kevésbé fáj ezen cselekedetem után. De már mindegy...-gondoltam, miközben elindultam a folyosón.

Ha esetleg visszamegyek a szobába és megpróbálnék újból elaludni...

Nem, nem. Esélytelen. Nem hiszem, hogy működne. De akko-

Egyszer csak a nappali felől egy apró fényre lettem figyelmes, ami egyre csak nő és nő.

Ki lehet az? Ki van még fent rajtam kívül? Talán.. behatolók?

Már megszokásból nyúltam az övtáskám felé, szemeim le sem véve az egyre nagyobb fényről. Ezen cselekedetem ott bukott el, hogy a derekamon lévő, fegyverekkel teli táskám sehol sincs, majd mikor ezt észrevettem egyből rákaptam a tekintetem, hogy ténylegesen megbizonyosodjak a hiánya felől. Sajnos az tényleg nem volt ott, majd leesett.

Az éjszaka közepe van, és épp aludnom kéne, ahogy a többiek... Persze, hogy nem fogom még alvásnál is magamon hordani!

Amíg én azzal voltam elfoglalva, miért nincs a szokásos helyén a fegyver tartóm, addig a fény egyre nagyobbra nőtt. Szinte már innen, a folyosóról tisztán láttam a nappalit, valamint időközben lépések is társultak az ismeretlen eredetű fényhez.

Aktiváltam a Venom képességem, majd a nappali felé siettem, s azon belül is a kijárathoz vezető folyosó mellé, abban reménykedve, hogy ha az idegenek a lépcső aljára érnek, én a meglepetés erejével rajtuk üthetek.

-Nem hiszem el, hogy ilyen nehéz volt...- szólalt meg egy ismeretlen hang.

-Ne nyavajogj már...- válaszolt egy másik.

Szóval többen vannak... A hangjuk és a lépteik alapján alig pár másodperc lehet, hogy ide ér- még be sem fejeztem a fejemben elkezdett gondolat fonálnak a végig vezetését, de már meg is jelent mellettem a két idegen. Kihasználva az alkalmat, még előttünk nekik rontottam, de a tőlem messzebb lévőnek az igencsak jó reflex-szeinek köszönhetően ez nem sikerült. Valamivel elrántotta a társát, majd a falnak lökve, a torkomra szorított. Én pedig a penge éles körmöm tartottam az illető nyakához.

-Csak te vagy?- lökött félre az előttem álló egy nagyot sóhajtva, a lökésétől pedig a földön kötöttem ki.

-Mit csinálsz te ilyenkor? -kérdezte a másik gyanakvóan- Mondtam, hogy nem kéne bízni benne. Szóval zárjuk le itt a dolgokat- mondta, miközben a hátához nyúlva elővette piros kaszáját, majd rám nézve pszihó vigyorával felém kezdett sétálni.

-Hiddan, nyugodj le..-tartotta ki kezét társa elé, így megakadályozva azt, hogy közelebb jöhessen hozzám- Miért nem alszol?-nézett rám.

-Nem tudok.

-Mindegy.. annyira igazából nem is érdekel. Én tudok, szóval megyek- válaszolta, majd elindult a szobákkal teli folyosó felé.

-Ha nem érdekli miért kérdezte meg? ...-sóhajtottam.

-Ha gondolod én segíthetek elaludni. Feltéve ha nem zavar, hogy ez egy örökre szóló ajánlat.

-Azt hiszed képes lennél rá?-vigyorodtam el.

-Hmm milyen nagy lett valakinek a szája. Pedig alig pár hete van itt. Az első találkozásunkkor meg majd összeszartad magad mikor meglátták- nevetett.

-Sosem találkoztam még hallhatatlan emberrel előtted, így lehet kicsit megleptél vele, de már nem tudsz újat mutatni.

-Igazán?- kérdezte hallkan, egy féloldalas mosolyt húzva az arcára, majd a kaszáját meglendítve felém rontott. Elugorva a csapás elől homoksivatagot hoztam létre a Sunasabaku-t használva, majd elmerültem benne. Hiddan jobbra, balra forgolódott, miközben arra próbált meg rájönni, hol fogok felbukkanni. Pár másodpercet múlva, megvárva a megfelelő pillanatot közvetlenül a háta mögött jelent meg egy homokklónom, csaliként, amire egyből rákapott, s egy csapással ketté vágta. Ekkor tűntem fel mögötte, és egy szúrást mértem a szívébe hátulról, minek köszönhetően ő a földre rogyott.

-Ennyit a halhatatlanságodról- nevettem el magam, míg végig néztem rajta, majd már indultam volna vissza a szobám felé, mikor egy hangos kacajt hallottam meg a hátam mögül.

-Hehe! Tényleg azt hitted, hogy nyerhetsz te liba? Milyen érzés Jashin-sama áldozatának lenni? Hahaha.

-Ezt, hogy?- néztem az örömtáncot járó fiúra elkerekedett szemekkel, miután megfordultam.

-He?- lepödött meg ő is, mikor felém fordult a nagy táncikálásába, majd újra hátra nézett, s vissza rám- HEE?!?! Hogy a francba vagy még életbe? Az előbb áldoztalak fel Jashin-samanak!!

-Neem!! Ezt nekem kellene tőled kérdeznem, hisz az előbb nyírtalak ki!!

-Nem! Tisztán emlé-

-Most már aludhatnánk?! - szólt közbe egy harmadik ember a vitánkba, mire mind a ketten rá kaptuk a tekintetünket. Ott pedig nem más állt, mint akinek a legközelebb van a szobája a nappalihoz, azaz a jelenlegi csataterünkhöz.

-Itachi? .. értem..-vigyorodott el a fehér hajú.

- Genjutsu?... Gondolhattam volna..-morogtam az orrom alatt.

Pedig már tök beleéltem magam abba, hogy nyertem..

-Cchh.. szerencséd, hogy Itachi megmentett, különben már halott lennél.

-Ezt erősen kétlem.

-Azt hiszed jobb vagy te liba?

-Nem csak hiszem.

-Majd megnézhetitek ki a jobb egy küldetésen. Már mindenki alszik, valamint Pain sem szereti a belső vitákat. Szóval menjetek vissza a szobátokba és aludjatok-oktatott ki minket az Uchiha, majd megvárva míg visszabattyogunk a szobáinkba,-nehogy a végén még elölről kezdjük ezt a vitánkat- ezt követően egy nagyobb sóhajtás hagyta el a száját, s ő is visszasétált a sajátjába.

Hiába tettem úgy ahogy Itachi kérte, még most sem sikerült hosszas percek után sem elaludnom. Tobira néztem, aki valamit makogott aztán nevetni kezdett rajta.

Fent van? -kérdeztem magamtól, miközben felé pillantottam. Az fekvő fiú pedig épp ekkor, az eddigi hanyatt fekvéséből átfordult a fal felé, s nagyobb horkolások váltották fel az eddigi kisebb szuszogásokat.

-Szerintel kamal, hehe-nevetett.

Nem értem, mit mond.. Álmában beszél? Fura egy alak...

Vajon most is rajta van a maszkja? Egyáltalán miért hord maszkot? Mit rejteget? Hmm.. alvásnál csak nem hordja- gondoltam magamban, majd a kíváncsiságomnak eleget téve felálltam, s amennyire csak tudtam halk léptekkel a fiú felé indultam, majd mikor oda értem óvatosan fölé hajoltam.

-Hát ezt nem hiszem el. Még alvásnál sem veszi le?! -mérgelődtem suttogva, nehogy felkeljen.

Mit védhet ennyire? Az hogy még ilyenkor sem veszi le, csak még jobban növeli a kíváncsiságomat.

A kezem magától mozdult, a kíváncsiságom kérésére, s az arcát takaró maszkja felé nyúlt. Már éreztem a fából készült álarcának anyagát az ujjaimon, s csak azon jártak a gondolataim, hogy most megtudhatom Tobi titkát, azonban mielőtt levehettem volna, a fiú hirtelen elkapta a kezemet, ezzel kisebb szívrohamot okozva nekem.

-Mit szeretnél?-kérdezte, viszont ez nem az ő hangja volt. A hangja mélyebb és erőteljesebb, valamint kissé ijesztőbb volt. Kicsit sem hasonlított a megszokotthoz. A maszkján kivágott apró körből vér vörös fény izzott, amivel egyenesen a szemeimbe nézett, amitől a szívem eszeveszetten kezdett el kalapálni. Nem tudtam se megmozdulni, se megszólalni, azonban az, hogy az idő elteltével egyre jobban szorított rá a csuklómra segített abban, hogy nagy nehezen sikerüljön kinyögnöm valamit.

-S-semmit-kaptam ki a kezem a szorításából, majd visszasiettem a szoba másik oldalán lévő ágyamhoz. Tobi végig nézte ezen cselekedetem, majd mikor befeküdtem az ágyamba, s magamra húztam a takaróm, ő is visszafeküdt aludni.