-Öm.. nem akarok kötekedni meg ilyenek, de miért ide jöttünk?- emeltem tekintetem a mellettem álló szőkére, értetlen fejet vágva, a "megérkeztünk" kijelentésére.

-Ne aggódj- legyintett egy hatalmas vigyorral a száján a másik, majd megvárva, hogy Deidara kioldja az előttünk lévő kősziklára helyezett csapdát- akárcsak korábban- elindulhassunk a sötétségbe. A homlokom ráncolva néztem vissza az előttünk tornyosuló sziklára, ami a távozásunk óta gátolja a bejárást a barlang belsejébe.

Elnézegetve a sziklát megcsapott a kellemes nyári szellő, mire megborzongtam, majd már nem csak a sziklán pihentettem íriszeim, hanem az ismerős tájon is. A bejárat mellett lévő fán két mókus rohangál egyik fáról a másikra. Nem messze egy bokorból pedig egy aranyos róka keres magának élelmet. Szemlátomást a mellettünk csörgedező patakban lévő kacsát és a kicsinyeit pécézte ki magának. Szegények pedig mit sem sejtve úszkálnak anyuk mögött az árral szemben.

A környezet csendes és békés. Mintha semmi probléma nem létezne ezen a világon.

Valahogy... kellemes érzés itt lenni. Elfeledteti az emberrel, hogy milyen világban is élünk.

Akár több órán keresztül is képes lennék itt állni, esetleg üldögélni és csak.. lenni- elmélkedtem, mikor visszapillantva a sötét üreg bejáratához két türelmetlenkedő alakot fedeztem fel, akik emlékeztettek arra, hogy miért vagyunk most itt. A korábban felkúszott mosolyom - amit észre sem vettem mikor történt- lekonyult, s egy komor arc váltotta fel.

Még mindig nem értem, miért ide jöttünk vissza..- merengtem el újra a kételkedő gondolataim közt, miután a fiúk láttán ismét eszembe jutottak- de.. ám legyen- rántottam vállat, majd én is a barlang felé kezdtem el lépkedni.

Belépve az üregbe ismerős ingereket tapasztalhattam meg újra. Ezekbe beletartozik a sziklákon végigfolyó vízcsepp, ahogy lecsöppenve horrorfilmbe illő légkört biztosít a helynek. A kisebb üregek közt járkáló szél, ami egy másodperc alatt libabőrt varázsol a végtagjaimra. Valamint a korom sötét, ami szintúgy, mint korábban, most is problémákat okoz [sz/sz] szemeimnek, így hunyorgatva kerestem az esetleges -kisebb- szikladarabokat, amik elég nagyok lehetnek ahhoz, hogy elessek bennük.

Pár perces gyaloglás után abba a nagy üregbe értünk, ahol először találkoztam Hidan-nal. Nem pont szép... emlékek? Nem tudom lehet-e ennek nevezni, hisz alig pár órája történt.

A szemeim a befelé tartó út során már kezdtek jobban hozzászokni a sötétséghez. Pont ezért sikerült 6-7 sötét alakot fedeztem fel magunk előtt. Egyből védekező pozíciót vettem fel, majd miután eszembe jutott az az opció, hogy lehet ők is az Akatsuki tagja - ami elég valószínű- leengedtem magam mellé a kacsóim, majd megpróbáltam minél jobban szemügyre venni őket.

Mindenkin egy hosszú sötét köpeny volt, ami hasonlított a szervezet egyenruhájához. De ha ez még nem győzött volna meg, volt három ember, akik láttán tuti biztosra vehettem, hogy ők az Akatsuki tagjai. Ez a három személy pedig nem volt más, mint Pain, Kisame és Itachi. Mivel velük már találkoztam korábban, így amint rájuk emeltem a tekintetem, egyből felismertem őket. Rajtuk kívül még volt egy fura kinézetű.. személy(?) akit vagy, amit a fényviszonyok miatt nem tudtam kivenni, hogy micsoda. Volt két szempár is, amik igencsak megijesztettek, mikor épp a másik... személyre(?) próbáltam meg ráfókuszálni, hogy az mi lehet. Ezt követően egyből rá kaptam át íriszeim, majd jobban megnézve már egy ember is kirajzolódott belőle. Volt még egy lány is, valamint az a három személy akikkel már korábban találkoztam.

Hirtelen halk lépteket hallottam meg a barlang bejárata felől, így egyből az irányába kaptam a fejem. Egy újabb férfi lépkedett be rajta, akin szintén egy olyan köpeny volt, mint a többieken.

-Végre te is megérkeztél Zetsu- lépett előre Pain. A Zetsu nevű férfi oda sétált a vörös hajú férfihoz, majd közelebb hajolva hozzá, mondott neki valamit. A piercinges egész idő alatt, - míg beszélt hozzá a másik- végig engem méregetett.

Miután befejezte azt, amit mondani szeretett volna, a korábban jött férfi, ellépve Pain mellől, a többiek mellé lépett, kik egy sorfalat álltak vezérük mögött.

-Értem - szólalt meg ismét Pain, majd közelebb lépett hozzám- Üdvözöllek az Akatsukiban. Ettől a perctől kezdve segíteni fogjuk egymást a céljaink elérésében.

-Ettől a perctől? Én azt hittem már bent vagyok...- halkultam el a végére.

-Nem. Folyamatosan teszteltünk, hogy érdemes lennél-e rá, hogy közöttünk légy. Az utolsó próba, pedig most ért véget.

Próbák? .. jó igen.. nyilván számítanom kellett volna arra, hogy nem fognak csak egy jöttmentet bevenni...

-Mi volt ez?- kaptam a fejem egy hangosabb zajra, a bejárat felől. Egy nagyobb robbanás következtében a bejárat előtt lévő szikla apró darabokra esett.

-Miért néztek rám?! Nem én voltam!- tiltakozott Deidara, mikor minden itt tartózkodó rá emelte a tekintetét.

Ezt kővetően két, négyfős ninja csapat rohant be rajta. A helységben sötét volt, amin a darabokra tört szikla sem segített annyit, a közeledő szürkület miatt, így alig láttam, kik ezek.

-Végre megvagytok!

-Kik ezek?- értetlenkedett Hidan.

-Nem mindegy? Öljük meg őket és kész- morogta neki a mellette lévő, maszkos férfi, kinek csak a szemei látszódtak ki a sok anyag közül.

-Rendben, akkor ezt rátok ha-

-Megállj! Ti sem mentek sehova! Főleg te nem! Sasori. Még van egy két elintézni valónk!

-Sasori, ismered ezt az alakot?- kérdezte monoton hangján a piercinges, miközben a robot testű fiú felé fordult, kiről eddig csak tanakodni tudtam, hogy mi lehet.

-Fogalmam sincs.

-Ne add itt az ártatlant! Miattad halt meg a fivérem, miközben neked kémkedett! Ezért még megfizetsz!

Pain, Sasori felé nézett, aki csak egy sóhajtás után annyit mondott "rendben".

- Akkor ezt megbeszéltük. A többiek jöjjenek-nézett Deidara-ra, amitől a fiú arcán lévő izgatott vigyor - ami a közeledő harc miatt kúszott fel- lekonyult.

A szőke fiú az övtáskájába nyúlva kivett belőle egy kevés agyagot, amit megetetett a kezén lévő szájjal, majd a legegyszerűbb alkotását megformázva a barlang falához vágta, s felrobbantotta, ahol pedig egy lyuk keletkezett.

A robbanás fénye bevilágította az omladozni készülő üreget, így jobban szemügyre tudtuk venni a behatolókat.

Bár eddig azért panaszkodtam, hogy sötét volt, most jobban örültem volna ha az is maradt volna.. és ezt nem csak az erős fény miatt gondolom.

Még ha csak pár másodpercig is tartott az a világosság..

Szemeim az ellenség homlokpántjára emeltem, s azon a homokrejteki, homokóra szimbólum szerepelt.

Miért vannak ők itt?!

Miért pont most találnak rá a rejtekhelyükre?!

Lefagytam. Ott álltam mozdulatlanul az omladozó barlangban, magam elé bámulva, miközben csak remélni tudtam, hogy nem vettek észre.

Ha mégis észrevesznek, akkor Orochimaru ide vagy oda, nem fognak már megbízni bennem...

Nem számítottam arra, hogy pont itt, ilyen helyzetben találkozok újra az egykori társaimmal. Ráadásul, pont ezekkel társakkal... Akikkel még régebben egy csapatban voltam.

A többiek csak mit sem törődve hazám ninjáival, nemes egyszerűséggel sétáltak a barlang falán lévő hatalmas lyuk felé.

Ismét fogalmam sincs mit tegyek.. még nem voltam felkészülve arra, hogy velük kell megküzdenem. Most még nem lennék rá képes.

-Gyere már- ragadta meg a csuklóm Deidara, majd maga után húzva ő is elindult a többiek után. Hátra pillantva találkozott a tekintetem az egyikükével. Szemei elkerekedtek, miközben jó alaposan végig mért, majd miután ezt befejezte egy csalódott mosolyt húzott arcára.

-[Név]? - szólalt meg a másik, mire egyből felé kaptam a fejem. Az ő reakciója hasonló volt, mint a korábbié.

Volt velük még 6 ninja, azaz két darab négyfős csapatot küldtek ide. Abból hármat nem ismertem, a másik hármat pedig csak látásból, Plusz a két fiú, akikkel régebben egy csapatba voltam beosztva. Ebből Hidan két, számomra ismeretlen ninjával harcolt, - miután gondolkodás nélkül feléjük rohant- a másik Akatsukis harcolt volna azzal a két fiúval, akik most elkerekedett szemekkel vizslatnak már legalább három perce, ez idő alatt pedig -gondolom- ő tervet készít. Sasori pedig a maradék három ninjával készül megküzdeni.

-Ne hagyjátok, hogy csak úgy lelépjenek! - kiáltott a volt csapat társaimra a lány, aki nem igazán rémlett, hogy bármikor is találkoztam volna vele.

A kiáltására a ledermedt fiúk felénk kezdtek el rohanni, amit mikor Deidara észrevett, feléjük hajított két agyag pókot.

Ijedten néztem a füstfelhő irányába, hogy mi lett velük, azonban megnyugodtam, mikor láttam, hogy sikerült kivédeniük.

Ez a pillanat addig tartott, míg utol nem értek minket, majd egy új jutsut használva, megpróbáltak minket megölni. Szerencsénkre nem jött nekik össze, hála a maszkos alaknak, de nem sokon múlt. Ekkor jöttem rá, mi most ellenségek vagyunk... hiába van az, hogy jobb szeretnék az ő oldalukon lenni...

Hidan továbbra is azzal a kettővel szórakozott, míg most már a társa is elkezdett a behatolókkal foglalkozni. Mi pedig, így könnyűszerrel elhagyhattuk a helyet.

Mit kerestek ők itt? Honnan tudhatták, hogy itt van az Akatsuki? Ha eleve volt nyomuk, akkor.. akkor minek kellettem én? Miért nem avattak bele? Nem is kellett volna ez az egész. Nem kellett volna egyedül nyomozgatnom. Nem mentem volna rosszkor vissza, ráadásul nem egy egyedül, hisz ha volt nyomuk, valószínűleg nem egyedül küldenek ki a helyszínre. De nem. Ez mégsem így alakult.

Ha meg most szerezték az infót... Honnan? Nekem egy hetembe került az a kis pletyka, hogy fel fog tűnni ott Kisame. Ráadásul nem is volt pontos...

Akkor ők... hogyan?

-Nem számítottál rájuk?- kérdezte a szőke.

Nem válaszoltam. Persze, hogy számítottam rá... De nem gondoltam volna, hogy ez ilyen korán be fog következni.

-Tudod. Valószínűleg nem ez lesz az utolsó, hogy ellenségként látod őket. Erre készülj fel.

Pár órával később egy a korábbi helyhez hasonlóan egy viszonylag eldugottabb helyre érkeztünk, ahol két fa között egy pince lejáró előtt álltunk meg, ami felét, már rég benőtte a gaz. Míg Kisame felemelte annak ajtaját, én körbe néztem. A fákon lévő pókhálókból ítélve, nem járhatott erre már egy jó ideje senki. Valamint.. hasonló a fillingje az előzőhöz.

Ezt követően lesétáltunk a nyitott lejáró mögöttit lépcsőn, ami egyre lejjebb vezetett bennünket egy sötét kis folyosón. Az egyetlen fényforrás, a Pain kezében lévő fáklya, ami - az első keze közé kerülő - faág, amit Itachi egy tűz típusú jutsuval meggyújtott, még fent.

A lépcső alján egy tágas helyiség volt, amibe - azzal együtt, ahonnan jöttünk, lépcsősor- négy irányba nyílt egy-egy folyosó. Itt már volt fény, így már nem volt szükségünk a lángoló botra ahhoz, hogy lássunk. A lépcső folyósólya a jobb oldalon helyezkedett el, közvetlenül a fal mellett, amitől balra egy sarok kanapé volt. Az mellett, a másik falon volt az egyik folyosó, a velünk szembe lévőn középen a második, a harmadik pedig a tőlünk jobbra lévőn. A szoba közepén egy hatalmas szőnyeg volt, ami fölött pedig egy nagy asztal, körülötte székekkel.

Pain körbenézett, majd a lila hajú lánnyal az oldalán elindult az egyik folyosó felé. A többiek is hasonlóképp akartak tenni, de nagy nehezen sikerült kinyögnöm, hogy valami felvilágosítást adhatnának, vagy egyebet. Ekkor Kisame és Deidara visszafordulva értetlen fejet vágva figyeltek, én pedig még egyszer megismételtem az előző "útbaigazítást kérek" kijelentésem.

-Hát jó-rántott vállat a magasabbik, majd a kanapé felé indult, ahova lehuppanva belekezdett a tudnivalókba. Először az emberekkel kezdte, majd ezzel a hellyel.

-És én?- kérdeztem meg, mikor a szobákra tért a cápa ember. Deidara időközben megunta ezt az egészet és elvonult a szobájába, amin Sasorival, a robot testű fiúval osztozott, így csak ketten maradtunk a "nappaliban".

-Pass.. kérdezd meg Pain-t.

-Nem fog kinyírni, hogy ilyen kérdésekkel zaklatom?

-Csak nem..- mondta egy legyintés mellett, majd felállva a saját szobájába sietett, engem egyedül hagyva.

Akkor.. essünk túl rajta- mondtam magamban egy sóhajtás után, majd én is a szobák felé vettem az irányt.

Mikor a folyosó elé értem, és lekanyarodtam egy szőke hajkoronát véltem felfedezni az egyik ajtó előtt. Kezeit maga előtt keresztbe fonva támasztotta a falat.

-Vége? - nézett rám egy féloldalas mosollyal az arcán.

-Igen - bólintottam.

-Végre, elég uncsi volt hmm..

-Ez van. Most már legalább nem fogok eltévedni. Meg te amúgy sem voltál ott, max 3 percet.

-És...- nézett el oldalra.

-És?

-Kinél leszel?

-Mármint szobába? Nem tudom. Épp Pain-hez indultam pont ez miatt.

-Hmm, értem...- felelte, amit egy pár perces csend követett. Ő továbbra is csak a falnak dőlve nézte a velünk szemben lévő szoba ajtaját, míg én csak ott álltam. Nézegettem a cipőmtől kezdve a falat, mindent. Egyre kínosabbá vált ez a szituáció.

-Akkor.. én megyek.

-Mhmm- bólintott, én pedig folytattam utam Pain szobája felé.

Miután megérkeztem a folyosó legvégén található szobához, megálltam az utolsó akadály előtt, ami egy fa ajtó volt. Egy nagyot nyeltem, miközben szeneim leszorítva egy mély levegőt vettem. Ugyan mi baj lehet? Nem tudom mit vagyok úgy oda. Ez előtt szemrebbenés nélkül öltem meg a kiszabott személyeket. Mióta meg találkoztam velük.. elpuhultam. Ezen marha gyorsan változtatnom kell majd. Vártam pár másodpercet, majd beszívott a levegőt kifújva kinyitottam íriszeim. Kezeim az ajtó kilincsére helyeztem, majd egy laza mozdulattal lenyomtam.

A szoba ajtaja kinyílott, így a folyosóról beszűrődött egy kis fény, azonban nem elég, hogy az egész helyiséget bevilágíthassa. Csak a piros, kör alakú szőnyeget láttam, illetve azt, ahonnét elkezdődik egy két személyes ágy.

-Ki az és mit akar ilyenkor?! - förmedt rám egy hang az ágyból. A hang irányába néztem, ahol kis idő elteltével kirajzolódott Pain, aki az ágyon ült. Felső testét nem takarta semmilyen póló, így a szemeim elé tárult a kidolgozott felső teste, ami látványától még gyér fényben is elkezdtem vörösödni- [Név]?! Mit akarsz?

-Hát.. izé én csa- makogtam, végig őt nézve, mikor egy apró tüsszentésre figyeltem fel. Pain mellé vezettem íriszeim, ahol egy női alak rajzolódott ki a sötétben.

K-ki?- gondoltam magamban, majd mikor ráeszméltem a helyzetre, kikerekedett szemekkel csaptam vissza az ajtót.

-Nem fontos! - üvöltöttem, leszorított szemekkel. Ki gondolta volna, hogy ők pont- Te meg mit nevetsz?- néztem a folyosó elején nevető Kisame-ra, aki Deidara mellett állt- Te tudtad?!- akadtam ki, egy hirtelen jövő gondolat miatt.

-Persze- törölgette a szemeit.

-És oda küldesz anélkül, hogy szóltál volna?!

-Gondoltam vicces lesz majd a reakciód, és lám, bejött- nevetett tovább. A szemöldököm ráncolva, oldalra fordítottam a paradicsom vörös fejem.

Egek.. azért kirakhattak volna egy ne zavarj táblát, vagy valami...- bosszankodtam magamban, miközben elindultam a nappali felé. Mikor melléjük értem lehunyva szemeim mérgesen fordítottam el a másik oldalra a fejem. Deidara csak csendben nézett hol rám, hol pedig Kisame-ra, aki a nevetéstől keletkezett könnyeit törölgeti.

Miután sikeresen elhaladtam a két fiú mellett, előre nézve ismét kinyitottam íriszeim, ahol egy idegen férfi került a látótávomba.

Ki ez? Nem rémlik, hogy ezelőtt találkoztam volna vele. Ráadásul Kisame beszédjében sem szerepelt. Viszont.. rajta is ott van a fekete köpeny, kis piros felhőkkel díszítve.

-Oh, te ki vagy?- kérdezte gyerekes hangon, miközben oldalra döntötte a fejét. A mögöttem lévő két fiúra pillantottam, hogy ők mit szólnak ehhez az idegenhez. Kisame továbbra is az előzőn vigyorgott, Deidara pedig megforgatva a szemeit megfordult, majd a mögötte lévő faajtó kilincséhez nyúlt. Azonban nem ment be rajta, miután lenyomta azt, mivel kinyílt a folyosó végén lévő szobaajtó, és annak nyikorgó hangja felé kapta a fejét, velünk együtt.

-[Név]!- ráncolta a szemöldökét az onnan kijövő -most már felöltözött- Pain.

-Hát tudod..- kezdtem bele a tarkómat vakargatva, miközben minden felé néztem, csak nem a mérges pillantásokkal jutalmazó férfira- Csak az érdekelt, hogy ha mindenkinek megvan a saját szobája, a társával.. akkor én.. h-hova...- motyogtam el a végét, majd óvatosan felnéztem rá, de ő csak ugyan állt ott bosszús pillantásaival, amiket mikor megláttam egyből elkaptam a tekintetem.

-Ez volt az a fontos dolog?!

-Izé, bocs...

Pain sóhajtott egyet, majd végignézett az itt tartózkodókon, s elgondolkodott.

-Tobi- nézett a mögöttem lévő személyre, mire mindenki felé fordította a fejét.

-Igen?- kérdezte azon a gyerekes, nyávogós hangján, miközben egyenest Pain szemébe nézett.

-Veled lesz- szakította meg -a már pár percig tartó- szemkontaktust Pain.

-Igen is!- vágta magát tisztelgő pózban, majd mikor látta, hogy senki sem nevet rajta, a tarkójához nyúlva megvakarta azt- Csak viccelek, hehe.

-Miért pont Tobi?!- háborodott fel a szőke.

-Mivel mindenki másnak van szobatársa.

-Sasori...- morogta az orra alatt, majd belépve a szobájába becsukta maga mögött az ajtaját.