A szemeimet kinyitva egy kórházi szobában találtam magam, körülöttem néhány Sannin ninjával.

-Felébredtél?- nézett rám egy aranyos, rövid, barna hajú lány.

-Mi tör- kezdtem bele, miközben felültem az orvosi ágyon, viszont a mondatom, a fejembe nyíló fájdalom miatt nem tudtam befejezni.

-Az utóbbi harcod során megsérültél. Ugyan nem komolyak, de azért jobb lenne ha pár napig itt maradnál, valamint utána sem kellene túlerőltetned magad.

Egész héten pihennem kellett, amit én nem is bántam. Rám fért a sokáig alvás és a semmit tevés. Csak csend és nyugalom. Már rég nem volt időm ennyit aludni egy nap. Már amikor nem a zajos szobatársaim kellett hallgatnom, kik azért lázadoznak, hogy mehessenek edzeni...

Az egyik nap, mikor békésen töltöttem időm az álomvilágomban, - kihasználva azt, hogy itt vagyok és nem kell semmit se csinálnom- valaki a vállamnál rángatva keltett fel.

-Naa~ én még aludtam volna.

-A Kazekage hívat.

-Engem? Most? De hát nekem még koncentrálnom kell a gyógyulásra - szedtem le magamról a kezeit, majd befordulva a másik irányba, megpróbáltam visszaaludni.

-Gyógyulni? Amúgy sem volt semmi komoly sérülésed, aztán itt lustálkodsz már egy hete!

-[Név]-sensei hallottam, hogy ma engednek ki a korházból. Nem lennél a bíró egy versenyen, amin majd leverem Haru-t? - kérdezte nagy beleélésekkel, a hang alapján Kai. Mikor meghallottam azt, hogy "verseny" "leverem" "Haru" már elment a kedvem ettől a naptól.

-Sajnálom, de a Kazekage-hez kell mennem. Ezt sajnos nem mondhatom le-ültem fel az ágyon, majd vigasztalóan a vállára helyeztem a kezeim, míg magamra erőltettem egy mosolyt.

-Akkor nem gondolod, hogy indulhatnál?- kérdezte karba tett kézzel a mellettem ülő, s egyben a korábbi zajongó jonin társam, valamint egykori mesterem. Csak pár megvető pillantással jutalmaztam hozzáfűzni valóját, majd kikecmeregve az ágyamból elindultam a fő épület felé.

"-Egy újabb S osztályú küldetést szántam neked. Az lenne a feladatod, hogy információkat szerezz az Akatsuki nevű szervezetről, akik a múlt héten megtámadták a falunkat."

Végre egy igazi küldetés! A korom miatt a legtöbb ember lenéz... pedig szerintem több S rangú küldetés van kipipálva a jóvoltamból, mint más veteránoknak. De végre itt egy küldetés, amin ha sikerrel járok, talán elismerik majd a tehetségem! Ha sikerülne valami használható infót szereznem... mondjuk a rejtekhelyükről vagy, hogy mi a céljuk...-a nagy elképzelésemről, - mely szerint, amint végeztem ezzel a küldetéssel utána mindenki engem fog ünnepeli - az zökkentett ki, hogy egy nagyobb ütközet következtében a földre estem. Felnéztem az illetőre, aki nekem jött, de ott csak az egyik épp szolgálatban lévő őrt pillantottam meg, ahogy egy zavart mosollyal az arcán nyújtja felém a kezét.

-Bocsánat. Jobban kellett volna figyelnem.

-Semmi baj, én is épp elkalandoztam a gondolataimba.

-Küldetésre mész?- nézett a hátamon lévő táskára.

-Igen- lelkesedtem, viszont mikor eszembe jutottak a kivitelezési nehézségei ennek az egésznek ajkaim lekonyultak- ... egy jó hosszú küldetésre...

Ha az Akatsukiról van szó, nem is biztos, hogy sikerül, majd egy használható infót találnom. Lehet, hogy már csak az, hogy találjak egy embert aki tud róluk valamit, már az is eléggé sok időmbe fog kerülni...

-Oh, értem. Akkor nem tartalak fel tovább-intett egyet, majd megfordulva elindult a másik irányba.

Ahhoz képest, hogy ilyen nehéznek gondoltam a dolgot, két napra rá az ország határán egy olyan faluba botlottam, hol az egyik árustól azt hallottam, hogy az egyik tag, név szerint Hoshigaki Kisame az egyik nem messze lévő faluban fog felbukkanni a héten. Nem is kellett ennél több, de már neki is álltam összepakolni a cuccaim, majd már siettem, a megadott falu felé.

Az egész hetem azzal töltöttem, hogy rá bukkanjak erre a személyre, s ez alatt, hogy valami hasznossal töltsem az időm az utcán lévő emberektől próbáltam meg hasonló tudnivalókat megtudakolni.

Sajnos a hetem kudarcba fulladt, hiszen sehol sem találtam a Kisame nevű alakot, ráadásul még a falusiak sem tudtak semmit se mondani.

Úgy látszik ez egy hamis hír volt...- gondoltam magamban egy nagy sóhajtás után, majd a hátamra kapva a táskám útnak indultam egy másik helyre nyomozni.

Hol is kellene folytatnom... Lehet, a múltkori árus tud valamit, csak titkolja. Nem.. kétlem.. inkább csak az információért járó pénzemre fájt a foga... Akko-

-Ki van ott?- kaptam elő a kunaim az övtáskámból, majd a bokor elé hajítottam, ahonnan jövő zörej megzavart a gondolkozásomban. Válasz nem igazán jött az előző kérdésemre, hiába vártam rá több percen keresztül, védekező pozícióban.

Biztos csak egy állat volt- gondoltam, majd elrakva a második tőröm, - mit egyből azután vettem elő, hogy az elsőt elhajítottam- visszafordultam a kitaposott út felé, hogy folytathassam az utam.

Nem is kellett több, és az eldobott kunaim egyből vissza is jött hozzám. Pontosabban az előttem lévő fához, melybe egész mélyen belefúródott, majd pár pillanatra rá fel is robbant.

Szerencsémre még pont időben észrevettem a kunai felől érkező furcsa, sípoló hangot. Amint ezt meghallottam elugrottam onnan, - hogy robbanjon bele a képembe- majd a támadóm felé fordítottam a fejem, ahol a korábbi szőke hajú, akatsukis tag vigyorgott vissza rám.

Hát mégsem volt teljes hazugság, amit az az öreg mondott.

-Megint te?- kérdeztem, miközben egy széles vigyor kúszott fel arcomra, már a gondolattól is, hogy újra felmérhetem ellene a tudásom.

-Hmm. Ezt én is kérdezhetném. Mit keres itt egy Homokrejteki ninja?

-Hogy feltegyen neked pár kérdést.

-És mitől vagy ennyire biztos abban, hogy fogok is válaszolni rá?- vigyorgott, majd felém hajított két madarat. Kikerülve a felém repülő robbanó madarakat, pár pillanat erejéig szemem levéve az előttem álló fiúról, felmértem a helyzetet.

Nem látok senkit sem, hogy itt lenne a közelben. Magyarul, ha elkezdenénk ezt a csatát, nem szólna bele senki sem. De.. miért van egyedül? Hol a társa? A bábos alak. Az, hogy ő nincs itt egyszerre megnyugtató, - mert akkor nem kell egyszerre megküzdenem két erős ellenféllel, egyedül- és aggasztó, mivel nem lehetek száz százalékba biztos abban, hogy nem fog felbukkanni. Mi van ha valahol a közelben van? Mindegy. Remélem valóban egyedül van és sikerül belőle kiszednem valamit-tereltem vissza a gondolataim a csatára, majd villám sebességgel kezdtem el megformázni a kézjeleket.

-Ha nem válaszolsz a szép szóra, kiszedem belőled erővel! Rokku sedai! - csaptam a földre, de hiába. A múltkoritól eltérően ezt most könnyű szerrel kivédte azzal, hogy mikor a kezem a földhöz ért, és a sziklák elkezdtek kiemelkedni a talajból, ő elugrott onnan.

Francba..

-Tudsz mást is, mert ezt elég könnyű hárítani.

Idegesíteni próbál?

-Shinobi idézés!- kiáltottam, viszont ez is kudarcba fulladt miután három pókot repített felé, amiket ezt követően felrobbantott. Egyet dobott balra, a másikat jobbra, míg az utolsót fentre. Szegény skorpióm.. Esélye sem volt kikerülni.

-Hmm.. Azt hittem izgalmasabb lesz. Mint a múltkor. De nincs mit tenni-mondta, majd felém is ugyanúgy, mint a skorpiómnál, három pókot hajított.

-Sunasabaku!- ahogy a neve is elárulja, amint kimondtam egy homoksivatag vett minket körül. A lábunk alatt lévő föld, egy másodperc alatt homokká változott, így sikeresen háríthattam a támadását, a következő jutsummal - Shizumu!- a testem elkezdett süllyedni az alattam lévő homokban, míg az egész alakom el nem tűnt benne. A fiú szemei kikerekedtek ez láttán, majd idegesen fésülte át íriszeivel a területet, várva, hogy honnan bukkanok elő.

A Shizumu-s jutsumnak hála azon a részen, ahol a talpam alatt homok van, képes vagyok elsüllyedni benne, így egy csomó támadást könnyedén kitudok kerülni, valamint a váratlan támadásaim többsége is sikerrel végződnek. Ennek nagy hátránya az, hogy Homok rejtekem kívül nemigen talál az ember homokos területet. Ebben pedig pont kapóra jön a vér örökségem, amivel bármely földrészen is vagyok, homok lesz a talpam alatt. Meg kell hagyni ez az örökség nélkül a fele jutsum semmit sem érne...

-Hmm. És én még azt hittem, hogy unalmas lesz-mosolygott.

-Szóval elárulnád, mit is akartok a falumtól?- szorítottam a fiú nyakához hátulról az egyik tőröm, egyből azután, hogy a háta mögül feljöttem a homok lepte talajból.

Az előttem álló fiút, hirtelen egy fűst felhő vette körbe, majd mikor az eloszlott a helyére egy fatönk került.

A helycsere jutsu...

Körbe-körbe forogtam, hátha megpillantom valahol, de semmi.

Egyszer csak, a hátam mögül egy szürkés madár repült felém, majd ez is felrobbant. Nem figyeltem eléggé, ennek következtében csak annyi időm maradt a robbanásig, hogy megfordulva felemeljem magam elé a kezeim védekezésképp.

-Katsu! - hallottam meg a fiú mély hangját magam elől egy bokorból, mire az előbb lehunyt szemeim kipattantak. A felém szálló madár pont betakarta a szőkét, viszont így legalább már a saját szememmel is láthattam azt a bizonyos robbanó "izéket". Nem másból álltak, mint agyagból. Tehát agyagból készíti a madarait, pókjait és hasonlóit, ami ha közel van az ellenséghez felrobbantja.

Az agyag madár eltalálva a karom felrobbant. A robbanástól a földre estem, s a fájó karjaimra összpontosítottam. Gondoltam a lehetőségre, miszerint akár le is robbanthatja a karom, -hísz még nem ismertem ki őt annyira, hogy tudjam a határait- ezért mikor magam elé kaptam a karjaim, az alattunk lévő homokot felhasználva egy pajzsot kreáltam rá. Nem volt annyi időm, hogy ezt a pajzsot tökéletesre csináljam, de elég volt ahhoz, hogy ha egy kicsit is, de felfogja a robbanást.

A hárításom sikerült, a karjaim még a helyükön voltak, viszont baromira fájtak. Hiába próbáltam a gondolataim visszaterelni az ellenfelemre, csak megakadályozott benne, az örült fájdalom, melyet a karjaimban éreztem.

-Azért nem volt rossz, de nem versenyezhetsz a művészetemmel - mondta, majd elkezdett egy százlábút formázni az agyagból, amit a tenyerén lévő száj köpött ki neki az imént.

Arcomra mosoly kúszott fel, és alig bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam. Erre a fiú is felfigyelt, és abbahagyta azt, mit az előbb elkezdett.

-Ne becsülj alá!- förmedtem rá a fiúra- Shizumu - a testem elkezdett süllyedni a homokban. Mint legutóbb, most is a háta mögül jöttem fel. Legalábbis ő ezt hitte. Egyből elugrott onnan, majd felém hajított egy agyag pókot. A robbanást követően a homok klónomból szemenként kezdett el lefolyni a homok, míg végül az egész szétesett.

-Homok klón? - lepődött meg a fiú, de mielőtt elkezdhette volna keresni a valódi testem, az már mögötte volt.

-Venom! - erre a körmeim fullánkokká változtak, s azt tartottam a fiú nyakához, tőr helyett- Akkor válaszolnál a korábbi kérdésemre?

-Nem rossz, hmm. Ha ennyire tudni szeretnéd a Bijuu ért, de.. én a helyedbe jobban figyelnék a környezetemre.

-Mi? - kaptam a tekintetem a fiúról a bennünket körbevevő homokra, ami teli volt apró agyag pókokkal.