Teltek a napok és egyszerűen csak akkor tudtam felfogni azt, hogy másnap lesz az utolsó napom a középsuliban, amikor Taehyung ma a nyakamba ugorva közölte velem, hogy már június vége van. Még sosem gondoltam bele abba, hogy az idő gyorsan telik és őszintén bevallom, hogy eddig nagyon is lassan teltek az évek. Amióta Jungkookot megismertem, azóta csak úgy elrepülnek a napok felettünk. Bár még csak két hónapja ismertük meg egymást és lassan egy hónapja annak, hogy a barátnője vagyok, valamiért úgy érzem, hogy már évek óta együtt lennénk.

Ami Taehyungot illeti, ma eljött hozzám és közölte velem, hogy együtt elemgyünk nekem ruhát venni. Hiába tiltakoztam és mutattan meg a ruhákkal megtelt szekrényem, de legjobb barátom nagyon is akaratos szokott lenni és ha valamit akar, azt meg is kapja. Így hát összefont karokkal néztem Taehyungra bosszúsan az egyik ruhaüzlet bejárata előtt állva. Taehyung megelégelte, hogy csak állok és őt bámulom, ezért megpróbált betolni, de eszem ágában sem volt belépni abba az üzletbe, ahol csakis habos-babos, tüllös ruhákat lehetett venni.

- Gyerünk már, Park MinJi! - tolt meg erősebben, aminek köszönhetően szó szerint beeestem az üzletbe. Taehyung nevetését figyelmen kívül hagyva álltam fel a földről és poroltam le a fenekem, holott biztos voltam abban, hogy nem lett piszkot a farmerem.

- Nem tudnánk egy kevésbé olcsóbb... - haraptam el a mondatom végét, amikor Taehyung mérgesen rám pillantott. - Persze itt is maradhatunk, költsük el az összes pénzünk.

- Nyugi már, úgy is én fizetem - szólalt meg unottan, mintha a pénz csak úgy magától kerül a pénztárcába. Mondjuk én sem mondhattam azt, hogy nincsen, mert tulajdonképpen van, de azt semmiképp nem szeretném elkölteni. Amolyan gyűjtőpénz. - Figyelj ez egy nagy esemény a számunkra. Végzősök vagyunk és tisztában vagy azzal is, hogy buli is lesz a végén.

- Amire úgy se megyek el - közöltem velem, mire ismét kaptam tőle egy mérges pillantást. - Na jo, melyik ruhát próbáljam fel? - léptem mellé sóhajtva, hiszen Taehyungon múlik minden, így valószínüleg én is ott kell legyek.

Legjobb barátom egy földig érő sötétkék ruhát nyomott a kezembe, aminek felső részét gyöngyök és többféle csillogó kövek díszítették. Amikor az alsó részére pillantottam, majdnem eldobtam a ruhát. Ennyi tüllt és csipkét soha életemben nem láttam, ráadásul a ruha is úgy nézett ki mint egy esküvői ruha, de persze mindent Taehyungért, hiszen amit ő akar, azt ő mindig megkapja. Amikor nagy nehezen felrángattan magamra az amúgy szép színű báliruhát, kiléptem a függöny mögül, hogy Taehyung is szemügyre vehesse. Elhúzta a száját, mire én észrevétlenül elmosolyodtam, hiszen jól ismertem azt a nézést. Nem így képzelte el rajtam ezt a borzadályt. Taehyung egy kissé visszafogottabbat dobott a kezembe, aminek szintén sötétebb színe volt. Nem tagadom, a sötétebb dolgok mindig is jobban álltak nekem mint a vilagosak. Tarhyung szerint a fekete kiemelte az alakom.

Amikor a tükörbe néztem és megláttam magam abban a bordó ruhában, egy pillanatra nem tudtam elhinni, hogy a türköben lévő személy én vagyok. Nem tagadom, tetszett a ruha és az is ahogyan rajtam állt, ezért egy halvány mosollyal léptem ki újból a próbafülkéből. Taehyung vigyorogni kezdett, majd felállt a fotelból és tett egy kört körülöttem.

- Bomba vagy benne - vigyorgott továbbra is. - Jungkooknak tetszeni fog.

- Hogy jön ide Jungkook? - ráncoltam homlokom értetlenül.

- Nem tudtad? - kérdezte sejtelmesen mosolyogva. - Lehet vinni egy külsőst magunkkal. Én még nem tudom, kit viszek, de te Jungkookkal fogsz menni.

- Köszi, hogy elrendezted a programom - szóltam neki gúnyosan, habár egy kissé örültem, hogy Jungkook is ott lesz velem. Feltéve, ha eljön.

....

Taehyung a teljes napot velem töltötte, amit kicsit sem bántam. Élveztem a társaságát és a néha bugyuta vicceit is, amikkel a mai nap boldogított. Hiányzott már, hogy együtt legyünk és mindenről beszélgessünk. Legjobb barátom pedig elterelte a gondolataim Jungkookról, akit három napja nem láttam és nagyon is hiányzott. Ketten is felmondtak nála, ezzel több munka hárult rájuk. Mint jó főnök, Jungkook is beosztotta magát, ezért is nem láttam már három napja.

Sosem gondoltam volna, hogy egy férfit ennyire fogok egyszer hiányolni. Hiányzik az illata, a közelségének érzete, hatalmas kezei, amik enyéimet fogják közre, imádnivaló mosolya, folyamatos csacsogása és azok a gyönyörű, már majdnem fekete szemei, amik csak úgy csillognak, amikor tekintetemmel találkozik. Jungkook teljes valója hiányzik és már alig várom, hogy holnap láthassam.

- MinJi? - szólított meg Taehyung, mire én kissé megráztam a fejem és megkérdeztem, miről is beszélt. - Szóval Jungkook már tud mindent és elkísér téged.

- Tényleg? - kérdeztem meglepődve, hiszen nem vettem eddig észre, hogy beszélt volna vele.

Taehyung elmondta, hogy már tegnap megbeszélte vele, én pedig kissé féltékeny lettem, amiért Taehyung beszélhetett vele, én pedig nem, hiszen nem hogy nem láttam őt, még a hangját sem hallottam három napja.

Legjobb barátom kilenc óra fele úgy döntött, hogy jobb lenne hazaindulnia, hogy reggelre kipihenve ébredjen és nekem is ezt javasolta, bár tudta, hogy úgy sem fogom teljesíteni. Egy gyors, esti zuhanyzás után átvettem a pizsamám, majd még egy pillantást vetettem a holnapi ruhámra. Ma anyám is megcsodálta és meglepve fogadtam, hogy egy rossz szót sem ejtett róla.

Fáradtan dőltem be az ágyamba, bár tényleg semmit sem csináltam a mai nap. Alig, hogy lehunytam a szemem, zajt hallottam kintről, mintha valaki vagy inkább valakik nagy vitáznának valamin. Nem törődtem vele, hiszen nem az én dolgom volt és nem is volt annyira hangos, hogy az alvásban zavarjon, ám pár másodperc múlva olyan hangokat hallottam, mintha az ablakomat akarnák betörni. Mintha apró kavicsokkal dobálták volna, de nem voltam benne biztos. Lassan kiszálltam az ágyból és az ablakhoz sétáltam, amit kinyitottam.

- Jungkook?! - suttogtam, hangomra pedig Jungkook és még vagy három srác is felnézett. - Mit keresel itt?!

- Szia, kicsim - intett egyet, egy félmosollyal az arcán, majd a ház előtt álló fára mászva be tudott mászni az ablakomon, amit csodálkozva figyeltem végig. - Szia - suttogta, majd egy csókot nyomott a számra, amiből egy hosszabb csókcsata lett.

- Mit keresel itt? - kérdeztem meg újból, hiszen nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mit is szeretne.

- Tudod holnap lesz az utolsó napod középsulis diákként, ezért úgy döntöttem, hogy elrabollak téged erre az éjszakára. - hajolt le újra egy puszira, amit készségesen viszonoztam. Mondandója meglepett, de örültem, hogy végre láthatom.

- Na és a többiek? - kérdeztem tőle, mire elmondta, hogy csak elkísérték őt. - Szóval most el fogsz rabolni? - kérdeztem tőle egy kis gondolkodás után. Hangomon hallani lehetett, hogy játékként vettem kérdésem, mire ő alsó ajkát beharapva lépett hozzán közelebb és helyezte kezét derekamra.

- Ha nincs ellenedre - dörgölte orrát az enyémnek, mire én karjaimmal átöleltem a nyakát.

- Még szép, hogy nincs - suttogtam alig hallhatóan, Jungkook pedig ezt a pillanatot választotta arra, hogy újból megcsókoljon, ám sokkal hevesebben.

Miután abbahahagytuj hosszas csókolozásunk, Jungkook tánácsára felvettem egy vastagabb felsőtt, hogy azért még se fázzak meg. Ezután a lehető legcsendesebben mászott ki az ablakomon és jutott le a földre. Komolyan úgy éreztem magam mint egy filmben, amiben a rossz fiú ráveszi a főszereplő lányt arra, hogy megszökjön vele otthonról. Pászor még hátra néztem és fülelni kezdtem, hogy ha meghallom anyám, akkor be tudjak ugrani az ágyba és azt tettetni hogy már alszom. Lenéztem Jungkookra, aki már rég egyedül volt, így kissé bátrabban vetettem át lábam az ablakpárkányon. Nem mondom azt, hogy féltem a magasságtól, de nem volt kellemes a látvány.

- Gyere, babám - suttogta Jungkook, új becenevemen szólítva, mitől remegni kezdtem. Ezzel is megtudtam, hogy ilyen hatással van rám Jungkook. - Segítek lemászni, vigyázok rád - nyújtotta felém a karjait.

Még egyszer visszanéztem, hogy nem áll-e anyám az ajtómban, de most az egyszer szerencsés voltam, hiszen úgy látszott, sikeres lesz az "elrablásom". Teljesen kimásztam az ablakon és megróbáltam a fa egyik kiálló ágára mászni, ami sikerült, így a végén leértem Jungkookhoz.

- Szia, ismét - csókolt újra ajkaimra gyengéden, én pedig próbáltam nem elolvadni édes és megunhatatlan ajkaitól. - Van kedved szórakozni?

- Attól függ, hogy mit értesz a szórakozás alatt - vontam fel egyik szemöldököm, kicsit sem rejtegetve hatalmas mosolyom ami arcomra terült barátom láttán. Mint mindig, most is egy fekete póló volt rajta egy sötét, tapadós farmerrel és sport cipővel. Tetkói megvillantak az utcai lámpa fényében, tekintetem oda vonva és elérve, hogy pár másodpercig azokat szemlélhessen.

Bizonyára Jungkook megelégelte folyamatos bámulásom, mert derekamra fogva húzott magához közelebb és indult el az egyik irányba.

- Hova megyünk? - kérdeztem tőle bizonytalanul, még is izgatottan.

- Volták már éjjel vidamparkban? - tette fel a kérdést, mire én megráztam a fejem.

- Nem, mert este be van zárva, mint ahogy mindig - közöltem vele az igazságot, mire ő villantott egy féloldalas mosolyt. - Ugye nem az, amire gondolok!

- Itt az ideje egy kis éjjeli mókának - kezdett el húzni a vidámpark felé. Észre sem vettem, hogy már itt vagyunk.

Jungkook intett az ott járkáló éjjeli őrnek, aki először körbenézett, majd sietősen felénk lépdelt.

- Egy órátok van, több nem! - adott Jungkook kezébe egy kulcscdomót. - Jó szórakozást!

Jungkook egy mosolyt villantott felém, mire én sejtelmesen rá pillantottam, amolyan "ez most konoly?" arckifejezéssel. Nem hiszem el, hogy el tudta rendezni. Nem hiszem el, hogy én most egy bezárt vidámparkban vagyok a barátommal és sosem lehet tudni, hogy mikor kaphatnak minket rajta. Akármennyire is veszélyes, én élvezem. Heves szívverésemet sem tudtam akkor sem lecsillapítnani, amikor Jungkook a kezemet megragadva húzott a már bekapcsolt körhintához.

Már az is meglepett, hogy Jungkook felült velem az egyik pónira. Annyira zavarban voltam, hogy csakis egy bugyuta mosollyal néztem rá és éreztem, hogy arcom egyre jobban vörösödik. Miután már majdnem minden játékot kipróbáltunk, a hangulatom is jobb lett. Elengedtem magam és egyszerűen jól éreztem magam a barátommal, aki minden lehetőséget megaragadott arra, hogy nevetni lásson. A legvégére hagytuk az óriáskereket, aminek magasságát meglátva megtorpantam. Nem volt tériszonyom, de magasságának látványa egyből elvette a bátorságom és két lépést hátráltam.

Jungkook észrevette, hogy nem megyek után, ezért hátrafordult és értetlenül pillantott rám.

- Én megvárlak itt - nevettem fel kínosan, majd ismét rá néztem az óriáskerékre. - Nem félek, ne értsd félre, csak...

- De félsz - mosolygott rám halványan, mégis bíztató hatást adott. - Azért vagyok itt, hogy biztonságban légy.

- Tudom, mégis...

- Legyőzzük együtt, rendben? - nyújtotta ki a kezét, mire nyeltem egy nagyot és Jungkookra néztem.

Szemeiben megcsillantak a fények, ajkai felfelé görbültek. Kezére pillantottam, majd lassan tenyerére csúsztattam az enyémet. Jungkook összekulcsolta az ujjainkat, majd elindult, én pedig remegő lábakkal tartottam a tempót. Beültünk az egyik fülkébe, én pedig összehúztam magam, amikor az óriáskerék elindult. Jungkook ismét megfogta a kezemet és az ölébe ültetett, amitől nagyon is zavarba jöttem, mégis jobban éreztem magam erős karjai között.

- Nyugodj meg, ide hallom, hogy mennyire ver a szíved - helyezte tenyerét mellkasomra, de szívem jobban kezdett verni, mire Jungkook elnevette magát. - Nyugodj meg, MinJi. - puszilt az arcomra.

Nem tudom, hány perc telt el, amikor Jungkook megszólalt és kimutatott az ablakon. Félve odavezettem a tekintetem, ám a kilátás miatt az állam a földet súrolta. A kivilágított város levett a lábamról és a magasságról megfeledkezve tapadtam az ablakra gyermeki ámulattal. Jungkook felnevetett cselekedetemen. Kezeit derekamra helyezte, hogy megtartson, ujjaival pedig apró köröket rajzolt bőrömre, ahol felcsúszódott a felsőm.

- Tetszik? - kérdezte, mire hevesen bólogattam. - Nekem te tetszel.

- Olyan gyönyörű - hagytam figyelmen kívül zavarba ejtő mondatát.

- Számomra te gyönyörűbb vagy - folytatta, mire felnevettem és felé fodultam.

- Jungkook - csaptam vállára játékosan. - Hagyd abba!

- Nem talalkoztam még ilyen gyönyörű lánnyal eddig. - folytatta továbbra is a bókolást, mire én fejemet mellkasába fúrtam, hogy elrejtsem vörös arcomat.