- Nyugalom, nagyfiú! - kiáltottam nevetve Kooknak, miközben pórázát szorongattam és próbáltam lassítani a tempón. - Jungkook, segíts!

Jungkook mindvégig nevetve jött utánunk. Meg sem próbált segíteni, nyugodtan sétálgatott összefont karokkal. Táskámat ő vitte, hiszen elég nehéz lett volna még azt is cipelnem, Kook sétáltatása mellett, amit inkább neveznék futtatásnak. Igazából Jungkook kutyája nem is futott, csak szaporábban szedte a lábait, ami nekem túl gyors volt. Pórázát szorosan fogtam kezembe, hiába izzadt már a tenyerem és én is kezdtem fáradni, kitartóan tartottam a tempót, míg be nem értünk egy parkba és láttam meg a legközelebb álló padot. Szinte megváltás volt ült leülni és átadni Jungkooknak a pórázt.

- Nem vagy semmi - intéztem szavaim Kooknak, miközben a füle mögötti részt masszíroztam neki. A kutya tök nyugodtan ült és bámészkodva, kinyújtott nyelvvel lihegett. - Én mindent elvállalok, de többet nem sétáltatom meg, az biztos!

Jungkook felnevetett mondandómra, amit egyáltalán nem viccként szántam, de olyan jó volt hallani a hangját, hogy esküszöm azon kezdtem el gondolkodni, hogy mivel nevettethetném meg.

- Mi az, ami boldoggá tesz? - tettem fel neki az általam legjobban érdekelt témát. Muszáj ezt tudnom, hiszen így nem csak jobban megismerem, hanem a kedvében is járhatok.

- Jelenleg a társaságod - nézett le rám apró ajakgörbülettel, amitől egyből elpirultam. - Na meg, amikor elpirulsz

- Úgy értem, rajtam kívül - közöltem vele összeszűkített szemekkel, mire jól láthatóan nagyon elgondolkodott.

- Azt hiszem, hogy a munkám - válaszolt, mire én egy "most komoly? arckifejezéssel reagáltam rá. - Jó, figyelj én imádom a munkám, de nem úgy, mint a seggnyalók, akik a főnöknek akarnak benyalni - kezdett el szabadkozni, mire heves bólogatasba kezdtem, jelezve, hogy értem. - Nem mintha lenne főnököm. Szeretek rajzolni és alkotni, ezért is szeretem az állásom. Na és én vagyok a főnök! Ki ne imádná?

- Ez jogos - bólintottam egyet.

- Téged mi tesz boldoggá? - tette fel ugyanazt a kérdést, mire hirtelen válaszolni sem tudtam. Nem igazán vannak olyan doglok, amik boldoggá tesznek.

- A telefonom, basszus - emeltem fel kezeim felháborodva. - Már egy hete, hogy nem volt a kezemben és esküszöm, hogy elvonási tüneteim vannak, nézd - mutattam fel jobb kezemet, ujjaimmal úgy téve, mintha remegnének, de igazából tettettem, csak hogy az történjen, amire vártam.

Jungkook nevetve fogott kezemre és kulcsolta össze ujjaink. Azt vettem észre, hogy ha a hülyét játszom és hülyeségeket csinálok vagy csak szimplán önmagamat adom, Jungkooknak jobb kedve lesz és nevetni kezd. Ezt megjegyeztem, mostantól kezdve nem fogja ismerni a rossz kedv érzését.

◇◇◇

Lassan fél tizet ütött az óra, az idő pedig kezdett kissé lehülni, ami miatt percenként rázott ki a hideg. A nap is lemenőben volt, így nem volt mi felmelegítsen. Jungkooktól elkértem a táskámat, hiszen úgy voltam vele, hogy ha valami fedi a hátam, nem fázhatok. Kis ideig bejött, de aztán a szél is fújni kezdett, amit mindig is utáltam, pláne akkor, amikor frissen jöttem ki a fodrásztól vagy otthonról egy kiadós hajfésülés után. Csupasz karjaimat megcsapta a vihart sejtő, hideg fuvallat, így inkább keresztbe fontam őket és fejemet lehajtva haladtam tovább Jungkook mellett.

- Fázol? - szólalt meg Jungkook a nagy csendben.

- Nem vészes - ráztam meg hevesen a fejem és fordultam vissza eredeti irányomba. Szerencsére csak két utca választott el az otthonomtól, így valami melegre gondolva kibírom az addig hátralévő utat. Van az az érzés, amikor izgatott vagy és remegni kezdesz, majd a hideg is rátesz egy lapáttal és még jobban fázni kezdesz, majd annyira kiráz a hideg, hogy ledermedsz és csak remegsz percekig, azt érezve, hogy szinte kibírhatatlan.

- Tessék, vedd fel - nyújtotta át Jungkook a felsőjét, mire kitágult szemekkel figyeltem, ahogy összehúzza magát és rövid ujjú pólóját lentebb húzza magán.

- De akkor te fáznál, Jungkook - közöltem vele a nyilvánvalót, mire vállat rántott.

- Inkább én betegedjek le - motyogta halkan, majd kutyáját megszólítva bírta őt sétálásra, ugyanis egy pillanatra mindketten megálltunk.

Kénytelen voltam felvenni az általa adott felsőt. Alig, hogy tíz percet volt rajtam, de olyannyira felmelegített, hogy már el is felejtettem, milyen érzés volt percekkel ezelőtt fagyoskodni.
A házunkhoz érve megálltam a kapunál és Jungkook felé fordultam, hogy visszaadjam neki a felsőjét.

- Köszönöm a mait és azt is, hogy hazakísértél - nyújtottam felé a felsőjét, hogy kedves gesztusként rádjam. Óvatosan áthúztam a fején a puha textilt, majd karjaival is ezt tettem. Gondosan megigazítottam rajta, majd egyet hátra léptem és mosolygva rá pillantottam.

- Én köszönöm, hogy velem voltál ezen a napon - lépett közelebb. - Megismételhetnénk egyébként - helyezte jobb kezét derekamra.

- Benne vagyok - mosolyogtam rá, mire ő is megeresztett egy vigyort. Orrával játékosan megbökte enyémet, majd egy apró csókot hintett ajkaimra.

- Jó éjt, aludj jól - simított arcomra, majd hátrálni kezdett.

- Neked is, Jungkook - intettem egyet bénán, mire ő is viszonozta, majd hátat fordítva idult el abba az irányba, ahonnan jöttünk. A távolból
még láttam, hogy kocogni kezd Kookkal együtt, majd letér az egyik saroknál. Egy halvány mosolyt eleresztve léptem be házunk udvarára, majd gyors léptekkel közelítettem meg a bejárati ajtót.

- Megjöttél? - hallottam meg apám hangját a nappaliból, mire egy igennel válaszoltam. - Anyádat visszahívták dolgozni az éjszakára. Vacsora az asztalon, telefonod pedig a szobádban. - sorolta, miközben leraktam a táskám és egy puszival köszöntöttem.

- Te főztél? - indultam a konyhába, hogy elfogyasszam a még javában gőzölgő vacsorám.

- Persze, hogy én - közölte tettetett felháborodással mire nevetve leültem a székre.

- Köszönöm - válaszoltam hangosabban, hogy tisztán hallhassa, amit beszélek - Ma nagyon jól éreztem magam, apa

- Ennek örülök, neked is jár egy kis kikapcsolódás. Kár, hogy későn jöttem rá - lépett be a konyhába szülőm, hogy velem szemben leüljön.

- Semmi baj, apa - mosolyogtam rá, mire ő is viszonozta. - Legalább te megértesz engem

Apám később elvonult a hálóba és miután elfogyasztottam a vacsorám, én is oda indultam. Szerintem nem kell elmondanom, hogy egy kiadós zuhanyzás után mekkora megváltásként ért az ágyba bújni telefonnal a kezemben. Nem mintha nagy telefon függő lennék, de azért mégiscsak jó érzés egy hét után újra a kezemben tartani.

Hát igen, amint bekapcsoltam a készüléket, már meg sem lepődtem Jungkook üzenetein. Összesen tíz üzenetet hagyott, annak a fele pedig csak "aggódom érted, írj vissza", "mi történt, aggódom" -al volt tele. Elfojtottam az eszelős vigyoromat és még mielőtt nem kaptam volna rohamot, felhívtam legjobb barátomat.

- Elég sokáig tartott a büntetés - szólt a vonal túlsó végén köszönés nélkül.

- De legalább visszakaptam és apa rájött, hogy nekem is való élet.

- Ez aztán nagy lépés. Na mesélj, milyen volt ma a hercegeddel?

Ekkor eszembe jutott, ahogy ma Taehyung vigyorogva lépett le a suliból, engem Jungkookra hagyva.

- Hallod, egyszer tényleg megfoglak verni, Kim Taehyung!

- Már várom, MinMin

- Ha itt pennél, meghalnál

- Inkább térjünk a lényegre. Lefeküdtetek már?

- Jézusom, minek képzelsz? Így is elsiettük a dolgokat!

- Dehogyis, csak működik köztetek a kémia! Áruld el, hányszor csókoloztatok

- Összesen, vagy csak a mai nap? - kérdeztem tök nyugodtan, mire Taehyung konkrétan felvisított, mire kénytelen voltam elemelni a telefont a fülemtől.

- Ez aztán most odabaszott - kiáltott torka szakadtából, mire én kétszer is elgondolkodtam azon, hogy Taehyung tényleg a legjobb barátom és, hogy a szülei otthon vannak-e. - Ki vagy és mit tettél a legjobb barátommal?!

- Én vagyok az, Tae. Tudod van egy anyám, aki neha túlzásba viszi a dolgokat, így muszáj volt összeszednem magam

- Mondtam már, hogy büszke vagyok rd? - vett vissza hangjából egy komolyabb hangsúllyal megspékelve kérdését.

- Ez cuki, TaeTae, de most le kell tennem, mert hulla vagyok - ásítottam egy akkorát, hogy szerintem a gyomromig el lehetett volna látni. - Holnap találkozunk és mindent elmesélek

- Máris izgatott lettem, jó éjt! - bontotta a vonalat a válaszomat meg sem várva.

Fejemet ingatva állítottam be az ébresztőt holnap reggelre, majd a telefonom az ágyam melletti éjjeliszekrényre helyeztem és a szobám ablaka felé fordulva kezdtem el szemlélni az égbolton fénylő csillagokat.