- Park MinJi! - anyám csípőre tett kezekkel várt engem haza. - Mégis hol voltál?!

- Taehyungnál. - adtam a tömör választ, majd cipőm levéve menni készültem a szobámba, de anyám volt szíves lefogni.

- Velem te így nem viselkedsz, kisasszony! - rázta a fejét. - Most pedig menj és tanulj!

Nagyot sóhajtottam, amit nem nézett jó szemmel, de legalább egy rossz pillantással elengedett és nem pofozott le, mint ahogy mindig teszi. A szobámba érve felhívtam Taehyungot, mert unatkoztam. Tanulnom kellett volna, de mindent megtanultam már a suliban. Szerencsémre, hamar tanulok meg dolgokat és könnyen megmaradnak a fejemben azok a mondatok, amiket a tanár mond órákon.

- Na mizu, angyalom? - szólt bele Tae mély hangján. Becenevemen elnevettem magam, majd válaszoltam.

- Hazaértem!

- Húha, na és milyen volt?

- Fájt. Kicsit. Na jó, majdnem elsírtam magam. - nevettem fel, mire Tae is így tett.

- Nem volt veszekedés?

- De, de most nem pofozott le. - sóhajtottam, mire ő csak annyit mondott, hogy egyszer majd megbékél, aztán jó éjt kívánva letettük.

Aprót sóhajtottam, amikor végre megszabadítottam a lábaimat a szorító farmertől és zoknitól, majd egy szabadidő nadrágot húztam fel magamra. Bundás felsőmtől és a szintén szorító melltartómtól is megszabadultam és felvettem egy kevésbé kényelmetlen pólót. A levett ruhákat a kezembe véve indultam meg a fürdő felé, hogy a már használt ruháknak kijelölt kosárba rakjam őket, de előtte még minden zsebbe beletúrtam, hogy leellenőrizzem, van-e bennük valami fontos, amit nem szeretném, hogy kimosódjon.

Farmerem hátsó zsebébe nyúlva kivettem a pénztárcám, majd ismét benyúlva találtam rá egy gondosan összehajtot papírra, amit kíváncsian emeltem szemeim elé. Farmerem betettem a szennyes kosárba, majd szobámba lépve lehuppantam az ágyamra és kibontottam a kis papírkát, ami egy telefonszámot fedett és egy kisebb üzenetet.

"Hívj, ha hiányzom ;)
                    - JK"

- Na, ne.. - nevettem el magam hitetlenül.

Ezt én miért nem vettem észre? Egyáltalán, mikor rejtette el a farzsebembe? Jézusom, képes volt leírni a telefonszámát és a farzsebembe nyúlni, hogy elrejtse azt? Hozzáért a fenekemhez! Bár azt nem emlékszem, sőt, nem is éreztem, de biztosan hozzáért. De én ennek miért örülök? Mármint, hogy leírta a számát.

Telefonom kezembe véve feloldottam, majd sorba beütöttem a számokat, hogy aztán elmenthessem. Sokáig töprengtem azon, hogy írják neki, vagy ne.

Istenem, az élet nagy gondjai.

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy egye-fene, írok neki. Alsó ajkam beharapva, hevesen verő szívvel felemeltem a telefonom és még egy kicsit elidőzve figyeltem a "Tetovált srác" feliratot, ugyanis így neveztem el őt. Tele van tetoválásokkal, egy tetováló szalon főnöke. Pont, hogy illik hozzá ez a név.

Remegő ujjaimmal ráböktem a kis borítékot ábrázoló ikonra és minden bátorságom összeszedve, ráirtam.

Én
Komolyan?:) "Hívj, ha hiányzom;)" ?

Alig, hogy vártam két percet, a telefonom pittyegett, jelezve, hogy üzenetem jött.

Tetovált srác
Nem gondoltam volna, hogy írni fogsz

Én
Én sem gondoltam azt, hogy egy papírfecnit rejtesz el a farzsebembe

Tetovált srác
Tapasztalt vagyok;)

Én
Ezt jó tudni:)

Nem jött válasz. Helyette felcsendült a csengőhangom és a kijelzőn a beceneve világított. Ajkaimat elnyitottam döbbentségemben, de remegő ujjaimmal a telefon képernyőjéhez közeledtem és elhúztam a zöld kis ikont, hogy fogadjam a hívását.

- I-igen? - szóltam bele bizonytalanul.

- Nahát, kislány! - hangja mélyen és rekedtesen csengett percekig a fülemben, amire egész életem végéig emlekeznék.

- Miért hívtál?

- Gondoltam, így könnyebb beszélni.

- Áh, értem.

Ez így kínos..

- Jól vagy? Mármint, nem fáj a tetkónál?

- Már nem éget annyira, de attól még picit fáj.

- Két nap múlva fertőtlenítsd és hagyd szabadon.

- Rendben, köszönöm.

- Ugyan, semmiség. - nem láthattam, de biztos voltam benne, hogy mosolyog.

- MinJi! - hallottam meg anyám erőteljes hangját, ahogy nevemet kiabálja. Hangos lábdobogásai csak erősítettek azon a tényen, hogy a szobám felé tart.

- Jungkook, jó volt veled beszélni és ígérem, hogy legközelebb én hívlak, de most le kell tennem! - suttogtam neki, hogy csak ő hallja.

- De..

Válaszát meg sem várva bontottam a vonalat és vettem elő gyorsan a tankönyveket, hogy legalább úgy nézzek ki, mintha tanulnék.

- MinJi! - lépett be anyám a szobámba. - Kivel beszéltél?

- Senkivel.. - neztem rá zavartan, de túl jól ismerte az ilyen tetteimet.

- Kivel beszéltél?! - emelte fel hangját, mire lekellett hunynom a szemeimet.

- Taehyunggal. - hazudtam neki.

- Lássam! - nyújtotta felém jobb karját, míg bal kezét csípőjére tette.

Én csak felpillantottam rá és imádkoztam az égiekhez, hogy meggondolja magát, de egy perc után is úgyanúgy állt, kérve a telefonom.

Most vagy soha, MinJi!

Reszketegen kifújtam a bent tartott levegőt és átnyújtottam anyámnak a hűen áhított eszközt. Felvont szemöldökkel figyelte a telefon képernyőjét és szó szerint egyre jobbam vörösödött az arca mérgében.

- Ki ez? - fordította a felém a telefonom, aminek képernyőjén ott virított a Jungkookkal való üzenetváltasom.

- Egy fiú. - válaszoltam nyugodtan, ugyanis most az egyszer nem hazudtam.

- Hány éves?

- Húsz.

Haha, jó vicc.

- Hol ismerted meg?

- Most komolyan?

- Hol ismerted meg?! - ordított rám vörösen ízzó szemekkel.

- Egy tetováló szalonban. - sóhajtottam.

- Mit kerestél te pont ott?

Mi ez, anyám felcsapott nyomozónak?

- Csináltattam egy tetoválást, megmutassam? - mosolyogtam rá édesen, mintha azt mondtam volna, mennyire szép odakint az idő.

Szakadt az eső, egyébként.

Felhúztam a pólóm, hogy feltárjam neki a bordáim, amin a rózsa díszelgett. Anyám lepillantott a rózsára, majd idegesen lehunyta a szemeit és vett egy mély levegőt.

Ez az, MinJi, csak így tovább!

- HyunWoo! - ordította el magát. - Gyere ide!

Sóhajtottam egyet és azon gondolkodtam, hogy miért kell idehívni szegény apámat is. Oké, hogy ő is azt akarja, hogy tanuljak és van, amikor anyám oldalán áll, de ő nem veszi ezt túlzásba. Tudja, hogy milyen nekem, ezért is nem szól bele az ilyen vitákba, hiszen tudja, hogy ígyis-úgyis anyám nyer.

Anyám kétszer kiáltott apám után, de nem érkezett válasz. Bizonyára már nagyon unta, hogy újabb vita van.

- Ezt a számot most szépen kitörlöm. - mosolyogtt önelégülten, miközben valamit pötyögött a telefonom. - És ezt csak akkor kapod vissza, ha megtanulod, hogy többet nem hazudsz nekem.

Még utoljára meglengette előttem a telefonom és kilépett a szobámból. Idegesen rácsaptam az ágyra, de aztán hamar visszaszökött a mosoly az arcomra. Magamban elnevettem magam, hiszen azt anyám nem tudta, hogy Jungkook száma le van írva egy papírra, így bármikor felhívhatom Tae telójáról, ha nem fogom egyhamar megkapni az enyémet.