A Nap kellemesen csiklandozta arcom, amit lehunyt szemekkel és az égitest felé fordított fejjel élveztem. A mai nap nem volt drasztikusan meleg, ezért tényleg kellemes volt ott a szökőkút szélén, Jungkook mellett üldögélni. Csend volt, nyugalom, ám mégsem az a kínos csend. Csupán a madarakat lehetett hallani és pár járókelőt, akik nem olyan messze voltak tőlünk.

A lehető legóvatosabban pillantottam Jungkookra, de majdnem a saját nyálamban fulladtam meg, amikor rápillantva vettem észre, hogy engem bámult. Köhögőrohamot kaptam a mai nap már másodjára és már kínomban saját magamon nevettem, miközben a mellkasom csapkodtam őrült módjára.

- Úristen, jól vagy? - szólalt meg aggodalommal teli hangján, majd gyengéden a hátamat kezdte ütögetni.

- Aha, persze - krákogtam egy sort, majd egy nagyot nyelve a srácra néztem.

- Valld be, hogy miattam kezdtél el köhögni - biccentette fejét oldalra, jobb szemöldökét húzogatva.

- Mi? Nem - szinte azonnal válaszoltam egy sor kínos nevetés kíséretében, így elárultam magam. Jungkook okos, kár tagadni. Még a legnagyobb hazug ember sem tudná őt megtéveszteni. - Na jó, de.

- Tetszem neked? - vigyorgott, hófehér fogait kivillantva, mire én összeszedve magam egy inkább nevezhető vicsorral néztem rá. - Aha, szóval igen

Hitetlenül felnevettem az egész szituáción. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy az első srác, akit kedvelni fogok, saját magától fog rájönni arra, hogy bejön nekem. Mindig is úgy terveztem, hogy én mondom el a srácnak az érzéseim, de sajnos sosem úgy történnek a dolgok, ahogy én eltervezem. Végülis így jól jártam, hiszen nem egy bunkó és hatalmas egóval rendelkező srácot kezdtem el megkedvelni.

- Mesélj magadról - törte meg később a közénk beálló csendet. - Elég rád néznem és már tudom, hogy izgalmas személy vagy.

Egy nem nevezhető nevetéssel reagáltam előző kijelentésére. Még, hogy én izgalmas személy. Hamarabb halok meg unalmas élettel a hátam mögött, minthogy valami izgalmas történjen velem.

- Nem is tudom - kezdtem bele, kis gondolkodás után. Sajnos túl hamar megbízom az emberekben, ezért is volt pár csalódás az életemben, de Taehyung segítségével túléltem mindet. Jungkook megbízható srácnak tűnik és biztos vagyok benne, hogy nem árulna el. Persze még könnyű beszélnem egy nap ismerkedés után, de valami azt súgja, hogy ez a fiú különleges. - Nem igazán izgalmas az életem.

- Attól még hallani akarom - csúszott közelebb, kezeit combjai között pihentetve.

- Mint azt észrevetted, nem vagyok visszahúzódó, szerény kislány - kezdtem bele a mesélésbe, amit ő figyelmesen hallgatott. - A szüleimnek köszönhetem, hogy ilyenné váltam. Tudod, már említettem, hogy a szüleim sokszor túlzásokba esnek. Inkább beszélnék itt anyámról, hiszen apám már rég megértette, hogy a saját utamat szeretném járni anélkül, hogy mindent a számba rágjanak. Anyám tanulásra erőltet, amiért kissé hálás vagyok neki, mert osztályelső vagyok. Nem mehetek el suli után, nem jöhetek haza későn és nem beszélhetek olyannal, akit ők nem ismernek.

- Na és Taehyung? - szólt közbe, mire egy apró mosoly szökött ajkaimra.

- Taehyung már hét éves korom óta a legjobb barátom - nevettem fel halkan, ahogy eszembe jutottak a szép emlékek, amiket még abban a korban szereztünk. - Ezt én sem tudtam addig, míg apám pár éve el nem mondta, szóval apa győzte meg anyát, hogy nézze el azt, hogy találtam egy barátot, ami nem árthat nekem. Persze apám se nézi néha jó szemmel a tetovált fiút, vörös vagy kék hajjal. Szóval Taehyungot magam mellett tudhatom, mint legjobb barátot és testvért, de mást sosem tudtam. Anyám sokszor kutat utánam, ami már a magánszféra megsértése, de ezt ő nem tudja megérteni - sóhajtottam fel gondterhelten, mire Jungkook a hátamra simított. - Ezért is döntöttem el, hogy lázadni fogok, még ha már ki is nőttem abból az időszakból. Sajnos én mindennel le vagyok maradva. - vontam meg vállaim. - Egyébként, tegnap anyám megtudta, hogy veled beszélek és kitörölte a számod, majd elvette a telóm, de apám visszaszerezte.

- Szóval azért nem írtál vissza - válaszolt nyugodt hangnemben, miközben szüntelenül a hátamat simogatta. - Nehéz életed lehet akkor

- Nem mondanám annak - húztam el szám mosolyogva . - Élvezem, amikor valamivel felidegesítem anyámat. Olyankor minden pénzt megér a feje.

- Szóval te ilyen rossz kislány lettél - lökte meg térdével az enyém, mire ránéztem. Fejét kissé félrebiccentette és közelebb hajolt, míg ajkaimmal szemezett. - Meg akarlak csókolni

Rettegem attól, hogy anyám megtudja, hogy Jungkookkal ismerkedem. Félek, hogy eltilt tőle és az ilyet még apám sem tudja kezelni. Mégis vonz. Ennek a srácnak a kisugárzása annyira vonz, hogy mágnesként tapadnék rá azonnal, ha nem rettegnék ennyire.

- MinJi - suttogja Jungkook, akinek keze már arcomat fogja közre. - Megcsókolhatlak?

Nagyot nyelve pillantottam Jungkook rózsaszín és húsos ajkaira, amik csak úgy ordítottak az ajkaimért.

- Rajtad áll - a lehető leghalkabban válaszoltam és szinte már meg sem lepődtem, amikor válaszom után azonnal számra tapadva kezdte el ajkait hevesen mozgatni.

Élesen szívtam be a levegőt, amint Jungkook sikamlós és puha nyelve végig súrolta az enyémet. Jungkook figyelmes volt, tudta, hogy nem vagyok jártad ebben a dologban, ezért hevesen, ám a lehető legfinomabban falta ajkaim, aminek hála a mennyországban éreztem magam. Percekig becézgettük egymás ajkait és elég volt ennyi is, hogy bátorságot véve a srác hajába túrjak. Jungkook nyögött egy aprót a csókba, amit meglepetten fogadtam, de tovább ízlelgettem ajkait. Jungkook keze derekamra csúszott és közelebb rántott magához, de azt elfelejtettük, hogy egy szökőkút szélén ülünk, így hát hátraestünk, egyenesen a hideg vízbe.

Hangosan nevettünk szerencsétlen helyzetünkön, de Jungkook szinte azonnal vissza is cuppant ajkaimra, hogy az eddigieknél hevesebben csókolja ki belőlem még a szuszt is. Nagy nehezen, de elváltunk egymástól, hiszen hiába volt meleg az idő, a hirtelen ért hideg víztől vacogtam, így fogaim egymásnak koccantak. Ezzel is azt értem el, hogy Jungkook ajkaira haraptam, amit nevetve fogadott, ám én inkább tartottam kínosnak.

Vacogva szálltam ki a szökőkútból és rohamoztam meg a táskámba pihenő telefonom, hogy felhívjam Taehyungot. Még sem mehetek haza vízesen.

- Mit csinálsz? - lépett mellém Jungkook.

- Szólok Taehyungnak, hogy készítsen ki nekem valami elfogadható ruhát, ami rám is jó. - válaszoltam a kérdésére.

- Gyere el hozzám - vetette fel a számára biztos jól hangzó ötletét, de szerintem még túl korai lenne az, hogy elmenjek hozzá. - Na, légyszi

- Mit fognak szólni a szüleid? - kétdeztem rá azonnal.

- MinJi, huszonöt éves vagyok és egyedül lakom - fonta össze karjait, mire egy nagyot sóhajtottam. - Nyugi már, szerintem nem fogod megbánni

- Már miért nem? - kérdeztem vissza, miközben kiléptem az üzenetekből.

- Majd meglátod - kacsintott, mire ajkaimat beharapva próbáltam nem elpirulni. - Na gyere

◇◇◇

- Na, nem! - fordultam volna vissza, de Jungkook alkaromat megfogva húzott vissza. - Nem fogok erre felülni!

- Ne mondd, hogy félsz egy motortól - vette el táskám, hogy az ülés alá helyezze.

- D-de véletlenül n-nincs egy autód is? - dadogtam ujjaimat tördelve. Nem tehetek róla, félek a motoroktól, de Isten tudja miért.

- De van, otthon a garázsban - kapott elő egy sisakot, amit a fejemre akart volna húzni, ha nem léptem volna el tőle. - Gyerünk már, MinJi - nevetett fel, amikor ismét megpróbálta a fejemre húzni a sisakot, de én ismét elhúzódtam tőle. Lassan már a hatalmas, fekete motor körül kergetőztünk. - Nyugi, lassan fogok menni

- Megígéred? - néztem rá.

- Megígérem, hogy lassan megyek és vigyázok rád egész úton - lépett közelebb, majd óvatosan a fejemre helyezte a sisakot. - Na felszállás

Nagy nehezed, de feltudtam ülni. Jungkook is követte a példám, de nem láttam rajta sisakot, ezért kissé aggódni kezdtem.

- Hol a sisakod? - kérdeztem rá, hiszen a filmekben is kettő van egy motoros srácnak, vagy nem?

- A fejeden - válaszolt nyugodtan, mire én összeráncoltam a szemöldökeim.

- Akkor nagyon gyorsan vedd fel, Jugkook! - már vettem volna le, amikor hátrafordult egy nagyon nem bizalom gerjesztő tekintettel.

- Bolond vagy? Inkább engem érjen az ütés, ha nekicsapódunk valaminek - nézett mélyen szemembe, mire én a sírás határán voltam, annyira elérzékenyültem.

- Várj - esett le azonnal, hogy mit is mondott. - Azt mondtad, hogy vigyázni fogsz az úton

- Igen, de sosem lehet tudni, hogy mikor fogunk egy balesetet szenvedni - közölte velem halál nyugodtan, majd beindította a motort.

- Jungkook! - kiáltottam fel, mire nevetve hátranyúlt a kezeivel és mindkét karomat maga köré fonta. - Azonnal állj meg!

- Nyugi már! - emelte fel hangját nevetve - Csak élvezd, ahogy a szél a hajadba kap!

Szorosan lehunytam a szemeim és Jungkook hátának préselődve húztam szorosabban magamhoz. Hirtelen megálltunk, amit nem tudtam mire vélni, ezért félve kinyitottam a szemeim. Épp egy jelzőlámpával szemben álltunk meg, ami pirosan virított a szemembe.

- Ne remegj, nyugodj le - simított Jungkook a lábamra, mire nagy levegőt vége próbáltam lehiggadni. Nem elég, hogy kétszázzal ver a szívem, de még a lábamat is simogatja!

Egész úton lehunyt szemekkel ültem és számoltam a perceket, hogy hamarabb elteljen az idő. Alig fél óra motorozás után Jungkook leparkolt egy kissé nagyobb háznál, mint amilyenben én lakom.

- Megérkeztünk - szállt le a motorról, majd engem is leemelt róla és levette a sisakot a fejemről. - Élsz még?

- Vicces vagy - szóltam vissza szarkazmussal teli hangnemben.

- Tessék, menj be, addig én beviszem a garázsba - célzott a motorra, miközben egy kulcscsomót nyomott a kezembe.

Lassan a bejárathoz léptem, majd kinyitottam a kulccsal az ajtót, de arra nem számítottam, hogy szinte azonnal a földön fogok kikötni.

- Jézus! - kiáltottam fel nevetve, ugyanis egy négylábú a földre tepert. Ha jól láttam egy labrador volt, amit mindig is akartam, de a szüleim nem engedték. - Szia - simogattam meg a kutya fejét még mindig a földön terpeszkedve. - Mondták már, hogy kissé heves vagy?

- Kook, szállj le róla és ne nyald körbe szegényt - hallottam meg Jungkook hangját.

- Most komolyan Kooknak nevezted el? - tápaszkodtam fel a földről.

- Miért ne, nem menő? - mosolygott, miközben magához hívta a kutyát.

- De, az - bólintottam egyet, majd mosolyogva figyeltem, ahogy kutyáját simogatva kezd el rólam beszélni.