*Jungkook szemszöge*

Óvatosan léptem be a korházi szoba ajtaján, arra ügyelve, hogy nesztelenül üljek le MinJi ágya mellé. Pihenésre volt szüksége, én pedig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne ébredjen fel. Szakadozottan sóhajtottam egyet, ahogy végignéztem barátnőm békésen alvó lényén. Szemeim könnybe lábadtak a látványtól és muszáj volt szám elé helyezzem tenyeremet, hogy ne sírjak fel hangosan. MinJi jobb lába gipszbe volt téve, ám az orvos megnyugtatott, hogy ez nem árt a babák egészségének, így kissé nyugodtabban fogadtam a tényt, miszerint eltört a lába. Már ha lehet egy ilyet nyugodtan fogadni.

Szemeimet arcára vezettem, ami apró hegekkel volt tele és nem tudtam nem végig simítani arca bal oldalán. Annyira megijesztett ez az egész helyzet, szinte tehetetlenül gondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha máshogy alakul mindez. Sosem bocsátottam volna meg magamnak.

A lehető legfinomabban fogtam közre MinJi kezét, majd ajkaimhoz emelve hintettem rá egy csókot.

- Megígérem, hogy mostantól jobban fogok rátok vigyázni - suttogtam lehunyt szemekkel. - Nem hagyom többé, hogy más ártson nektek.

Egy percet sem tágítottam barátnőmtől, még az orvos utasítása ellenére is ott ültem és végig néztem, ahogy megvizsgálják. Féltem, hogy ha ismét magára hagyom, baj történne és megint nem lennék ott, hogy megvédjem. Pár óra múlva fogaimat csikorgatva vettem kezembe telefonom, hogy tárcsázzam Jimint és azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki a történteket vagy sem. Még nem tudott róla, senkinek nem beszéltem még az incidensről és arról sem, hogy szinte ugyanaz történt MinJivel mint SooHyeonnal. Ahogy hirtelen MinJoonra gondoltam, kezemet ökölbe szorítottam és több fajta módon nyírtam ki őt a fejemben.

- Jimin - szóltam bele a telefonba, miután két csörgés után beleszólt. - Hívd fel a többieket. Úgy tűnik, hosszú idő után újra összeáll a csapat.

Úgy döntöttem, hogy még hallgatok és akkor mondom el, ha már mindenki jelen lesz a szokásos helyünkön, ahova már jó pár éve nem jöttünk. Nehéz szívvel hagytam ott MinJit, de arra gondolva, hogy mit is terveltem ki, kissé nyugodtabban hagytam el a korház területét. Szöül egyik romosabb utcájába tértem be, ahol már hosszú évek óta nem lakott senki. Tökéletes hely volt a mi gyűléseinknek.

Szokás szerint Namjoon már ott volt, már meg sem lepett. Ő volt az egyetlen tag, aki már a megbeszélt időpont előtt tíz perccel a helyszínen volt.

- Namjoon! - szólítottam meg rég nem látott barátomat, aki egy halvány mosolyt villantva közelített felém.

- Rég láttalak, Jungkook - fogott velem kezet, majd egy szoros ölelésbe vont. - Ha lehet rendezzük le gyorsan, otthon vár az asszony.

A banda összes tagja új életet kezdett, családot alapított, de sosem utasítottak vissza egy kis szórakozást.

- Jól vagytok? Gyerekek? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni, ugyanis ha Namjoonra várnék, hogy megszólaljon, holnapig várhatnék. Mondhatni nem a szavak embere, így józanon.

- Jön a harmadik baba - vett elő zsebéből egy kisebb dobozt, amiből előhúzott egy cigarettát, amit elegáns mozdulatokkal gyújtott meg és helyezte ajkai közé. - Veled minden rendben? Hallom nálad is bővül a család.

- Többnyire erről lesz szó, csak érkezzen meg mindenki - pillantottam el a másik irányba, ahonnan Jimin alakját vettem észre.

Pár perc várakozás után pedig már mindenki megérkezett, egy pár szót megejtve, tudatva egymással, hogy mind jól vagyunk. Seokjin is elővett egy szál cigit, Yoongi társaságában, mire mindenki követte a példáját, kivéve engem. Valamiért most nem kívántam.

A banda végre összegyűlt, együtt volt annyi év után. Utoljára akkor voltunk így együtt, amikor az egyik körözött bűnözőt terveztük elkapni. A rendőröknek dolgoztunk, ám nem hivatalosan. Fejvadászok voltunk, azok kellett legyünk, különben mind börtönbe kerültünk volna. Minden a középsuliban történt, amikor zűrös korszakom volt. A többiek nem akartak magamra hagyni, így követtek engem a bajban. Volt dolgunk fegyverekkel, drogokkal és prostikkal is, a város legsötetebb utcáit jártuk MinJoonnal az élen.

Egy nap annyit balhézott, hogy kihívták rá a rendőröket, a pöcsfej pedig minket is bemártott, hogy ne egyedül vigyel el a balhét. Így hát minket is elvittek az őrsre, ahol választás elé állítottak minket. Vagy nekik dolgozunk és elkapjuk a rossz fiúkat, vagy a börtönbe kerülünk tíz-tizenöt évre. Nyílván a jobbik lehetőseget választottuk, így lettem MinJoon helyett a banda feje, ugyanis ő elcseszte akkor, amikor bemártott minket. Ez Minjoont annyira kikészítette, hogy kiszállt a bandából és addig nem is hallottunk róla, míg el nem gázolta SooHyeont.

- Jungkook - hallottam meg Hoseok hangját, ezzel kizökkentve emlékeimből. - Miért hívtál minket?

- MinJoon visszatért - válaszoltam, kezeimet pedig ökölbe szorítottam.

- Már megint az a nyikhaj?! - csattant fel Yoongi, akit a legjobban idegesített egykori bandatagunk. - Mit csinált?

- Megpróbálta megölni MinJit.

- Ki az a MinJi? - tette fel a kérdést Yoongi, mire a többiek szemet forgatva mondták el neki, hogy Minji a barátnőm, akit terhes tőlem.

- És én erről már megint miért nem tudtam? - emelte fel a hangját, mire fejemet lehajtva pofoztam le magam a gondolataimban.

- Most szerinted ez a legfontosabb? - kérdezte tőle SeokJin, mire Yoongi elhallgatott, de szemeibe láttam, mennyire haragszik rám. - MinJi jól van?

- Persze, úgy ahogy... - motyogtam az ujjaimat tördelve, mire Hoseok a vállamra helyezte a kezét.

- Megöljem? - szólalt meg ismét Yoongi, mire a többiek szinte egyszerre ordították le a fejét, hogy nyugodjon már le.

- Nem lesz gyilkolás, egyszerűen csak elkapjuk és átadjuk a zsaruknak - vázoltam fel a tervet.

- Sokat érsz vele - horkantott fel Yoongi. - Úgy is kiengedik bizonyíték hiány miatt.

- Ki mondta, hogy nincs bizonyíték? - vontam fel fél szemöldököm, mire Yoongi végre elhallgatott.

Megbeszéltük, hogy Namjoon és Seokjin utána jár Minjoon tartózkodási helyének, addig a többiekkel kinézünk egy eldugott helyet, ahova majd elcsaljuk. Mondhatni könnyen ment mindent. MinJoon nem az a bonyolult személy, mondhatni még amatőr, azt sem értem, hogyan került be még anno a bandánkba.

Miután mindent elvégeztünk, én visszamentem a korházba, hogy MinJi mellett legyek, míg vissza nem megyek a fiúkhoz. Egész nap ideges voltam, a gyomrom fel-alá liftezett és a kezeim is remegtek. Nem volt okom az aggodalomra sem arra, hogy féljek, egyszerűen csak ideges voltam és vártam, hogy végre elkaphassuk az a szemétládát.

————

Este, pontban tízkor már Namjoon hívott, hogy megvan Minjoon és az általunk kijelölt helyre csalják, így szinte villámsebességgel rohantam ahhoz a sötét sikátorhoz, ahol még az utcai lámpa se adott fényt. Már mindenki ott volt, pár perc múlva pedig már hallani lehetett Minjoon undorító mevetését, ahogy Seokjinékkel "szórakozott". Ahogy a sikátorba értek, Minjoon azonnal észrevett és elhallgatott, majd egy ördögi mosolyt villantva nézett a szemeimbe.

- Minek köszönhetem az ittléted? - kérdezte számomra a legidegesítőbben, mire én megtettem pár lépést, hogy közelebb legyek hozzá.

Ahogy elé léptem, kezemet ökölbe szorítva ütöttem képen, egyenesen az orrát. Fájdalmasan felszisszent és hatrált pár lépést, de Namjoon visszalökte hozzám, így kedvemre ütöttem mindenhol, ahol csak értem.

- Ezt SooHyeonért! - rúgtam az oldalába. - Ezt MinJiért! - rúgtam belé még erősebben, hogy érezze a fájdalmat, ami még így sem ért fel az általam érzett fájdalommal.

Amikor megbizonyosodtam arról, hogy nem fog felállni, leguggoltam, haját pedig kezembe véve értem el azt, hogy a szemeimbe nézzen.

- Ne feledd, MinJoon - intéztem szavaimat neki. - Fogalmad sincs arról, hogy kivel kezdtél ki.

Minjoon bosszúból rámköpte a vérét, mire én álkapcsomat megfeszítve töröltem le az undorító vérét a nyálával keverve, majd elléptem tőle.

- Verjétek szét jobban, aztán adjátok át a zsaruknak. - adtam az utasítást a fiúknak, majd elhagytam a területet, hogy minél hamarabb MinJivel lehessek.