Miután az orvosok megbizonyosodtak arról, hogy én is és a kicsik is jól vannak, elhagyhattuk a kórházat. Valójában még fáradtnak éreztem magam, hiába pihentem három teljes napon át, mégis izgatott voltam, ugyanis már alig vártam a közös életünkben egy új fejezetet nyitni, amibe most már az ikrek is beletartoztak. Szoknom kellett még, hogy anya lettem és számomra is hihetetlen az a bizonyos érzés, amit akkor érzek, amikor ránézek a picikre. Imádnivaló kis gombócok, akiket egész nap csókolgatnék.

- Megérkeztünk - szólalt meg Jungkook, miután beparkolt a garázsba. - Készen állsz? - imádtam, amikor szavak nélkül is tudta, mire gondolok.

- Azt hiszem, igen - néztem rá, majd villantottam egy száz százalékos mosolyt.

Táskámat a vállamra csaptam, Jungkook pedig kivette a kicsiket a kocsiból. Már jól hallottam Kookot, ahogy nyüszögve karmolja az ajtót, így óvatosan kinyitottam azt. Kook, szokása szerint rám ugrott, de szsmítottam rá, így feltudtam készülni és megtudtam tartani magam, anélkül, hogy elestem volna.

- Szia, Nagyfiú! - köszöntem neki nevetve, majd oldalát megpaskolva próbáltam eltolni magamtól, de mancsaival olyan erősen támaszkodott rajtam, hogy szinte lehetetlennek bizonyult kiszabadulnom.

Kook, fejét a vállamra hajtotta és farkát csóválva nyüszögött továbbra is, mire én már nem próbaltam visszatartani könnyeimet. Könnyeim csak hullottak szememből, miközben szorosan öleltem a kutyust, aki egyre nehezebb volt már, így kénytelen voltam eltávolodni tőle.

Szemeimet megtörölve léptem be a házba és vettem egy mély levegőt. Rögtön megnyugodtam, hiszen tudtam, hogy otthon vagyok, biztonságban. Leraktam a táskám az ajtó melletti kis szekrényre, majd cipőmet levéve indultam meg Jungkook után a nappaliba. Kook kíváncsian figyelte a két picurt, majd megszimatolta őket. Alsó ajkamat beharapva figyeltem végig, ahogy orrával  megbökdöste a kicsiket, majd nyelvét kinyújtva nyalta volna meg fiamat, de Jungkook épp időben tolta el a kutya fejét.

- Jól van, Kook, ezt azért hanyagold! - nevetett Jungkook, miközben simogatni kezdte. - Ők itt a tesóid, vigyázz rájuk, hogy semmi bajuk se essen! Rendben, pajti? - Jungkook kinyújtotta a tenyerét, hogy pacsit kérjen, mire Kook viszonozta a gesztust, ezzel jelezve, hogy megértette.

Ezután Jungkook felvitte a kicsiket a szobájukba, ami valójában az a gyerekszoba volt, ami az első gyermekének a szobája lett volna. Megálltam az ajtónál és meghatódva néztem végig, ahogy óvatosan karjaiba veszi őket, majd mindkettőt egymás mellé fekteti. Jungkook még pár pillanatig állt és figyelte a kicsiket, majd arra lettem figyelmes, hogy szemeit törölgetve elfordul.

- Hé.. - léptem hozzá, hogy kezeimbe vegyem arcát.

- El se hiszem, hogy ez velem történik meg - szólalt meg remegő hanggal, mire én szorosan hozzá bújtam és hátát simogattam, mert attól mindig megnyugszik.

Megszakadt a szívem, ahogy sírását hallgattam és a tudat, hogy mi törtent vele a múltban, csak még jobban összetört. El sem tudtam képzelni, hogy miken ment akkor keresztül és most milyen érzés, hogy végre gyerekei lettek. Egyszerűen hihetetlen erős férfi, akit mindig szeretni fogok és, akire mindig büszke leszek.

◇◇◇

Egy hét telt el, amióta hazajöttünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy fáradtak vagyunk. A kicsik nyugodtak és mindig békésen alszanak, emiatt pedig szerencséseknek érezzük magunkat, ugyanis nem mindenki mondhatja el, hogy az újszülöttekkel könnyű a dolog. Egész nap csend van, tudom végezni a teendőim, Jungkook pedig kivett magának egy hét szabadságot, hogy velünk tudjon lenni. Mindenben segít és támogat, ha rossz kedvem van, felvidít. Ha fáradt vagyok a tanulás miatt, ő készít vacsorát és ő foglalkozik a kicsikkel, nem mintha máskor nem tenné meg ezt értem.

Folyton játszik velük, még ha ők figyelembe se veszik az apjukat. Tornáztatja őket, a hátukat simogatja vagy a hasukat, ha amiatt sírnak. Tudtam jól, hogy jó apa lesz, szinte már engem is leköröz és beáll a helyemre.

Épp befejeztem a kicsik büfiztetését, amikor megszólalt a csengő, így Jungkook azonnal felpattant, hogy megnézze ki lehet az. Tudtommal nem vártunk vendéget, Taehyung este jött volna látogatóba. Már alig várta, hogy ismét lássa a két picurt, még ajándékokat is vett, hiába mondtam neki, hogy ne essen túlzásba, szinte biztos voltam benne, hogy két nagy csommaggal fog beállítani a házba.

- MinJi, látogatód jött! - hallottam meg Jungkook hangját, mire hátra pillantottam.

Teljesen lesokkoltam, amikor anyám megállt előttem, egy halvány mosoly kíséretében. Fiamat beraktam a hordozható autósülésbe, majd a kendőt levéve vállamról, az asztalra tettem.

- Mi járatban? - kérdeztem, mire anyám leült a fotelbe, fejét lehajtva.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért rosszul bántam veled. Apád hónapokig könyörgött nekem és felnyitotta a szemem. - kezeivel a táskája pántját szorongatta. - Nagyon szégyellem magam és ha lehetne, visszamennék az időbe, hogy jóvá tegyem.

Egy szót sem tudtam kiejteni, szinte még mindig lesokkolódva ültem a kanapén, anyámmal szemben, aki még mindig lehajtott fejjel ült. Megsajnáltam és akármennyire volt rossz számomra az, ahogy viselkedett, mégiscsak az anyám volt és méghozza a saját akaratából jott el hozzám, hogy bocsánatot kérjen.

- Anya.. - suttogtam, mire a nő felpillantott rám és szinte azonnal letörölte könnyeimet, amik akaratlanul is kibuggyantak szemeimből. - Nem felejtem el, amit tettél, de minden ember hibázik, ezt nagyon jól tudom.

- Minji-yah - ült mellém, szemeiben pedig csak úgy gyűltek a könnyek. - Mindent jóvá teszek, megígérem!

Hevesen bólogatni kezdtem, majd egy szoros ölelésbe vontam, beszippantva édes és számomra nyugtató hatással bíró illatát. Annyira hiányzott már ez az erzés.

- Na és hogy vannak? - vált el tőlem, hogy a kicsikre nézzen.

Egyből elmosolyodtam, majd átadtam neki alvó kislányomat. Anya már akkor elolvadt, amikor karjaiba vette, lágyan ringatva őt.

- Milyen nevet adtatok nekik?

- Ő itt Jeongsan - vettem karjaimba kisfiamat. - Ő pedig Jaehwa - simítottam kislányom pufi arcára.

Ezt a pillantot választotta Jungkook, hogy belépjen a nappaliba. Tekintete komor volt és anyámat fürkeszte, mire küldtem felé egy mosolyt, ezzel jelezve, hogy jól vagyok. Mert igenis jól voltam. Boldog voltam, hogy Jungkook itt volt mellettem, hogy gyerekeink lettek és, hogy anyámmal kibékültem.

Már este nyolcat ütött az óra, amikor kikísértük szülőmet. Ekkor érkezett meg Taehyung a vadiúj kocsijával, ami csak úgy csillogott a naplementében.

- Szia, Taehyung, jó újra látni téged! - szólalt meg anya, majd legjobb barátom válaszát meg sem várva szállt be a kocsiba.

Taehyung csak zavartan meghajolt, majd értetlenül pillantott ránk. Nevetve közöltem vele, hogy majd elmesélem, csak jöjjön már be. Fejemet ingatva figyeltem ahogy kivesz két, hatalmas táskát a csomagtartóból. Jól tudtam én, biztos voltam abban, hogy Taehyung nem sajnálja a pénzt.

- Megmondtam, hogy...

- Hallgass már, nem neked vettem! - csitított, majd belépett a házba, cipőjét levéve pedig azonnal a nappaliba rohant.

- Oh, hát kik ezek az iciri-piciri kis törpék, hát hogy lehettek ilyen imádnivaló kis cukorfalatkák? - gügyögött nekik, mire döbbenetemre mindketten nagy szemekkel figyelték Taehyungot. A saját apjukra sosem kíváncsiak, erre Taehyung elnyeri a figyelmüket.

- Ch.. - hallottam meg Jungkook hangját magam nellől, mire rápillantottam, de ő csak Taehyungot nézte összekulcsolt karokkal. - Ez nem fair! Na menj innen, ők az én gyerekeim! - indult el Taehyung felé, eltolva őt a gyerekektől.

Taehyung duzzogva állt és nézte Jungkookot, mire én kezembe vettem a két csomagot, hogy megnézzem, miket is vett ez a marha. Volt itt mindenféle ruhadarab, pelenka, játékok és sok más dolog, aminek a felére biztos, hogy nem lesz szükségünk.

- Taehyung, ígérd meg, hogy többet nem veszel ilyen sok midnent! - néztem rá könyörgően, mire kacsintva bólintott egyet és már akkor tudtam, hogy nem szabad hinnem neki.

Végülis legjobb barátok vagyunk, szinte testvérek, így kissé érthető, hogy mindent megvesz a gyerekeimnek. Már lelki szemeim előtt látom, hogy milyen szoros kapcsolatot fog ápolni mindkét gyerkőccel.

——————
Már csak az epilógus van hátra🥺♥️