Az idő telt, a hasam pedig egyre jobban kezdett gömbölyödni. Na persze, nem volt még akkora, mint egy görögdinnye, elég kicsi volt még, de mégis látszódott, hogy nem az evéstől lett akkora. Egy új élet növekedett bennem, a babánkat hordtam a szívem alatt. Ebben a két hónapban pedig olyannyira megszerettem, hogy folyamatosan azon kapom magam, hogy a hasamat simogatom és beszélek hozzá. Jungkook sem fél kimutatni az érzéseit, nemes egyszerűséggel az ölembe helyezi fejét és a pocakomhoz beszél, miközben azt simogatja vagy puszikkal halmozza el. Ennél édesebbet pedig még sosem láttam és nem is tudnék elképzelni.

Éppen az orvostól léptem ki, aki még több vitamint írt fel nekem, mondván hogy szükségem lesz rá. Eddig is folyton vitaminhiányban szenvedtem, most végképp muszáj lesz bevennem az összeset, hogy én is és a baba is jól legyünk. Jungkook szokás szerint a tetováló szalonban töltötte idejét, sok-sok munkával ellátva saját magát. Gondoltam beugrok a boltba és megveszem neki a kedvenc nasiját, na meg a banános tej sem maradhat ki, amire mostanában szokott rá. Nem telik el úgy egy nap, hogy ne igyon banános tejet.

Miután kiléptem a boltból, egy kisebb zacskóval a kezemben elindultam Jungkook munkahelye felé, hogy meglepjem őt. Úgy tudta, hogy az orvos után egyenesen az egyetemre megyek, de mivel értesítettek, hogy a ma délutáni óráimat holnap reggel tartják meg, ezért inkább most elmegyek hozzá. A jelzőlámpa előtt álldogálva vártam, hogy átváltson zöldre, amikor nem messze tőle egy kamera kattogására lettem figyelmes, mintha képet készítettek volna. Nem egyszer fordult elő az utóbbi napokban, így nem is szenteltem rá több figyelmet, ám amikor már negyedjére hallottam és megjegyzem hogy sokkal közelebbről, hátra pillantottam, de senki nem volt mögöttem. Magamban elkönyveltem, hogy csak félreértettem és mást hallottam, vagy csak egyszerűen beképzeltem. Amikor a jelzőlámpa zöldre váltott, leléptem az útra, hogy minél hamarabb áttérjek a másik oldalra, ahonnan már csak pár sarok volt a szalonig.

A késő, novemberi szellő hatására összehúztam magamon a kabátomat, majd kissé gyorsítani kezdtem lépteimen, hogy hamarabb elerjek úticélomig. A cipőm koppanásain kívül hallottam, mintha valaki messzebbről követne engem és, ahogy lépteim lassultak, úgy az illető léptei is. Egy pillanatra megálltam, hogy lenyugtasssm háborgó szívem, mert a mai nap már túl sokszor képzeltem be azt, hogy figyelnek engem. Óvatosságból hátra pillantottam, de csak egy férfit láttam elhaladni az úton. Magas volt, fekete ruhákban, szintén fekete sapkát és napszemüveget hordva. Mintha láttam már volna valahol az illetőt, legaláb is a testalkata és a járása nagyon ismerős volt, de nem tudtam megmondani, hogy mégis miért.

Gondolataimat elűzve, léptem be végre a szalonba, ahol a még mindig ott dolgozó recepciós lány állt a pult mögött és mosolyogva köszöntött. Szégyelltem magam, hiszen valamikor említette, hogy mi a neve, de szinte azonnal kiment a fejemből és azóta nem merek rákérdezni. Mosolyogva intettem neki egyet, majd felfelé vettem az irányt, egyenesen a főnök, azaz Jungkook irodájába. Az asztalánál ült, bal kezén támaszkodva, míg jobb kezében pihent a ceruza, szemeivel pedig a papírt fixírozta, amin már meg nem lehet mondani, hogy mi állt. Láthatóan nagyon belemerült a töprengésbe, mert szinte észre sem vette, hogy a zacskót leraktam az asztalára.

Halványan elmosolyodva léptem mellé és simítottam tincsei köze, amiknek végeiről már javában kopni kezdett a vörös festék, ezzel egy halványabb, naracsos színt adva hajának, ami még így is jól állt neki. Fejbőre masszírozására már egyből elkapta tekintetét a rajzról és rám pillantott, azokkal a gyönyörű gombszemeivel. Ha a gyerek megszületik, remélem neki is ilyen káprázatos szemei és hosszú szempillái lesznek, mint az apjának.

- Hogy hívják a recepciós csajt? - bukott ki belőlem, kíváncsiságomnak köszönhetően, mire Jungkook értetlenül összehúzta szemöldökeit. - Elfelejtettem a nevét.

Jungkook felnevetve megingatta a fejét, majd derekamra simította kezeit, ezzel jelezve, hogy telepedjek combjaira. Tettem, amire néman kért és kíváncsian csillogó szemeimmel figyeltem őt.

- Olivia a neve - válszolt, miután észrevette, hogy miért is szugerálom őt akkora nagy szemekkel. - Uh, az ott pörkölt hínár? - tért egyből egy másik témára, amikor belekukkantott a zacskóba. - És banános tej? Mivel érdemeltem ezt ki?

- Szeretlek és gondoltam, megleplek, ezért pedig minimum egy csókot érdemlek - csücsörítettem, mire Jungkook pimaszul eleresztett egy fél mosolyt, majd ajkaimra hajolva kezdte el azok csókolgatni, a lehető leglágyabban.

Jungkook belehümmögött édes csókunkba, ami nagyon is tetszett, ugyanis mély orgánumától kirázott a hideg.

- Hogy-hogy itt vagy?

- Az egyetem tök uncsi volt, szóval ellógtam az utolsó három órám - vigyorogtam hamisan, mire Jungkook nem tetsző pillantásokkal ajándékozott meg, mire elnevettem magam és közöltem vele, hogy csak vicceltem. - Holnap reggel kell bemenjek és aht hiszem, hogy te kell bevigyél.

- Miért? - kérdezett rá értetlenül, hiszen eddig mindig tömegközlekedéssel jártam, ugyanis Tae velem tartott és nem voltam egyedül. De mivel most holnap egyedül lennék és, ha csak a furcsa hangokra gondolok vissza, kissé félek. Nem szerettem volna Jungkooknak elmondani, de belátom, hogy mindkettőnk jobban járna, ha beavatnám őt.

- Úgy érzem, mintha valaki követne - szólaltam meg, mire Jungkook zacskóban lévő keze hirtelen megállt és ijedt pillantásokkal illetett.

- Mióta van ez? - nézett mélyen szemeimbe, így észrevehettem, hogy csokoládébarna íriszei feketévé válnak, ami megijesztett.

- Egy hete talán - hajtottam le a fejemet. Jungkook sóhajtott egyet, majd hasamra simított és apró köröket rajzolgatott ruhámon keresztül a bőrömre. - Minjoon az, igaz? - ahogy kiejtettem a nevét, borzongás futott végig gerincem mentén és Jungkook múltjára gondolva, szinte egyből a hasamat simogató kezére csúsztattam tenyeremet. Most, hogy szóba került az egykori exem, értelmet nyert a feltevésem miszerint a nemrég látott fickó túlságosan is ismerős volt.

- Nem tudom, de nagyon remélem hogy nem. De mintha tényleg ő lenne. Szinte biztos. - meredt maga elé elgondolkozva. - Nem akarlak megijeszteni, de maradj otthon egy darabig. Ha tovább mászkálsz kint magadban, veszélyben is lehetsz. Nem akarom ugyan azt átélni, mint öt éve és azt sem akarom, hogy történjen valami veletek.

Sóhajtottam egy aprót, mire Jungkook ismét a hasamra simította hatalmas kezét, majd homlokát a vállamnak döntöttek. Nem kissé ijesztett meg ez az egész MinJoon dolog. Ha tehetném, soha nem tenném ki a lábam a házból, de magamat ismerve biztos, hogy alig bírnék ki két napot is a seggemen ülve.

- Maradj itt, míg nem végzek - szólalt meg pár perc néma csend után. - Így legalább nyugodtan dolgozom és nem gondolok minden percben arra, hogy vajon mi is történik veled, míg én mem vagyok melletted.

- Maradok, de akkor le is fekszem - indultam el a kanapé felé, amit még a felújítás során szerzett be. - Úgy érzem, hogy leszakadnak a lábaim.

- Alig léptél a második hónapba, de már úgy viselkedsz, mint egy kilenc hónapos, terhes asszony - ingatta meg fejét játékosan.

- Hé, igen is megviselő a második hónap, oké?! - folytattam a kamu vitánkat, majd bal lábamat a kanapé tetejére helyeztem, hogy kényelmesen terpeszkedhessek ezen a kényelmes bútoron.

Bal kezemet a fejem alá helyeztem, míg jobbomat a hasamra csúsztattam és ujjaimmal doboltam rajta. Szemeimet lehunytam egy pillanatra és csak hallgattam a nagy csendet, ami igazán jól esett. Néha hallottam, ahogy Jungkook radíroz, vagy másik írószerstámot vesz a kezébe és már szimplán a tudat, hogy Jungkookkal voltam egy légtérben, megnyugtatott, mert így jól tudtam, hogy a lehető legbiztonságban vagyok. Emiatt is sikerült hamar elaludnom és átadnom magam édes álmaimnak.