Vibráló, rezgő hang és némi férfi illat csapott meg engem egyszerre, ahogy beléptem a helységbe. Mindenhol tetováló munkások dolgoztak a vendégeiken, akik jóval meghaladták a tízennyolcat. Voltak itt középkorú férfiak és nők is. Voltak szerelmespárok is, akik egyforma tetkót vagy egymás nevének kezdőbetűjét varratták bőrükre.

Végignéztem az egész helyen, ami meglepetten tiszta és otthonias volt. Sötét piros falak voltak, fekete bőrülések, amiket a fogorvosnál lát az ember. Sok-sok tű és gép, megannyi rajz a falra felakasztva. Egyszerűen varázslatos volt a hely.
Lábaimat lépésre bírva a pulthoz mentem, ahol egy agyon tetovált lány állt, a rágóját csattogtatva.

- Miben segíthetek, szépségem? - intézte felém kérdését, amitől igencsak meglepődtem.

- E-egy tetkót sz-szeretnék.. - feleltem szerényen, hangom néhol megremegett.

- Látom, új lány vagy. - mosolygott rám kedvesen, mire én észrevétlenül kieresztettem egy megkönnyebbült sóhajt. - Gyere, bemutatlak a főnöknek.

- A főnöknek? - néztem rá döbbenten. - Miért neki?

- Mert az újakat mindig ő töri be. - mosolygott. Karjával intett egyet, ahogy a lépcsőhöz értünk. Aprót biccentve köszöntem meg kedves gesztusát, majd fellépcsőztem az emeletre.

A pultos lány háromszor kopogott egy "Jeon JeongGuk" feliratú ajtón. Pár pillanat után megszólalt bentről egy eléggé mély és rekedtes hang.

- Nem érek rá, ne zavarj!

Összerezzentem a parancsoló hangnemre, hiszen mindig apám jutott ilyenkor eszembe.

- Új érkezett, főnök! - kiáltotta a pultos lány, mire a bentről jövő mély hang visszakiáltott egy "küldd be" -t.

A pultos lány felémfordult, majd kezet fogott velem és elsuttogott egy "sok sikert" -t és már le is lépcsőzött a földszintre.

Mély levegőt vettem, amit reszketegen ki is fújtam, majd jobb kezem ráhelyeztem a hideg kilincsre, amit le is nyomtam. Remegő léptekkel merészkedtem beljebb, majd magam után óvatosan bezártam az ajtót. Az iroda féle kis szobácska falai sötét barnára voltak kifestve, amikre pár rajz volt kitéve. Volt egy fekete bőrülés is, előtte egy lámpával, gondolom, hogy jobban lássa az illető, ahogy tetovál. A szoba közepén ott állt egy szintén barna íróasztal, tele rajzokkal és egy kisebb lámpával. Mögötte ott ült ennek a helynek a főnöke, gondolom.

Amint meghallotta, hogy nem egyedül van, felkapta a fejét és levette vékony keretű, fekete szemüvegét és a kezében lévő ceruzát lerakta a maga elé fektetett lapra, amin az imént rajzolgatott valamit nagy beleéléssel.

A férfi, ahogy felállt, látni engedte fedetlen karját, amin sok-sok tetoválás ékeskedett,
még a nyakán is volt
néhány. Nem mondom azt, hogy szép volt, de nekem nagyon is tetszett. Arca kissé hófehér volt, szemei feketén kapcsolódtak enyéimbe. Ajkai enyhén rózsaszínben pompáztak, amik csillogtak, bizonyára attól, ahogy az imént végigszántott nyelvével rajtuk. A férfi közelebb lépett hozzám és kezet rázott velem köszönésképpen.

- Mondd, mi szél hozott ide? - fordult vissza asztalához, hogy fenekével megtámassza magát.

- Sz-szeretnék egy... - csuklott el a hangom zavaromban. - Egy tetoválást szeretnék.

A féri mélyen a szemeimbe nézve elmosolyodott majd intett a karjával a szék felé, hogy üljek le. Nem kellett kétszer mondania, felfeküdtem a bőrülésre és kényelmesen elhelyezkedtem.

- Tudod, már milyen tetkót szeretnél? - nézett rám kérdőn.

- Nem igazán - ingattam fejem nemlegesen.

Hátat fordított nekem, majd az asztalán lévő lapokat szedte össze egy kupacba, majd odanyújtotta nekem.

- Válassz egyet. - bökött a papirokra. - Amelyiket választod, azt én megcsinálom.

Bólintottam egyet, majd váltogatni kezdtem a lapokat, amikor kicsit több pillanatig néztem egy rajzot. Egy virág volt. Egyszerű volt, még is
gyönyörű.

- Az legyen? - kérdezte,
- mire bólintottam. - A legkönnyebb.

Halványan elmosolyodtam, ahogy elvigyorodott, ugyanis egy pici nyuszira hasonlított. Elővett egy másik lapot, amin ugyanaz a virág díszelgett. Az lehetett a lehúzós, amit csak a bőrömre tapaszt, aztán a tetejét lehúzza.

Brávo, MinJi.
Szakértő vagy.

- Hova szeretnéd? - ült le egy háttámla nélküli forgószékbe, kezében már a géppel, aminek tetején ott éktelenkedett a hányingert keltő tű, ami bőrömet fogja fájdalmasan döfködni.

- A jobb oldalamra. - mutattam a kijelölt helyet. - Pontosabban a bordáimra.

- Tyhű! - lepődött meg. - Azon a helyen a legfájdalmas érzés ez.

- Tényleg? - pánikoltam be, majd vettem egy mély levegőt. - Nem gond, szeretném érezni a fájdalmat.

A szüleim még elesni sem engednek engem, ezért eddig még egy fizikai fájdalom sem ért, kivéve anyám tenyere, ami néha napján az arcomon landol nagy hévvel, de azon kívül semmit nem éreztem még, ami megtudott őrjíteni, szinte belebolondultam.

- Oké. - húzta fel kezeire a kesztyűt, miután letette a gépet a kezéből. Székével közelebb gurult hozzám, majd megfogta pólóm szegélyét. - Vedd le, kérlek.

Megszeppenten figyeltem őt, de tettem, amit kért. Végülis, ő a szakértő, csak nem egy pedofil, aki a melltartóval fedett testem stírölné. Így hát kicsivel bátrabban levettem a felsőm és a fejem alá tettem. A férfi jelezte, hogy forduljak az oldalamra, hogy jobban hozzáférhessen. Fogott egy fehér löttyel teli üveget, majd azzal lefertőtlenítette a bőröm. Legalább is, ő ezt mondta, ugyanis mindent elmondott, miközben rajtam ügyködött. A körbevágott papírt, amin a virág volt, az oldalamra helyezte, hogy a bőrömre ragadjon és ezzel lehúzva a papír tetejét, ott is maradjon a minta. Igazából egy fikarcnyit sem értettem abból, amiket magyarázott.

- Ha fáj, lélegezz nagyokat és gondolj valami szépre. - nézett rám. - Ha úgy érzed, nem bírod tovább, akkor szólj. Rendben, kislány? - tette kesztyűbe bújtatott tenyerét a fedetlen bőrömre. Válaszul bólintottam neki egyet. Én csak azt vártam már, hogy túl essek rajta.

Éreztem a tű hegyét a bőrömön, mire ugrottam egyet.

- Nagy levegő. - szólt hozzám lágy hangon. - Hunyd le a szemed.

Tettem, amit kért. Éreztem, ahogy beindítja a gépet és ezzel egyidőben mozogni kezdett a tű is, ami fájdalmasan fúródott bele hófehér bőrömbe.

- Mikor lesz kész? - szorítottam össze szemeim.

- Még el se kezdtem. - nevetett fel szórakozottan, ami libabőröket keltett bőrömön. - Mi a neved? - kérdezte a férfi, hogy ezzel is elterelje a gondolataim.

- MinJi. - válaszoltam összeszorított szemekkel. - A tiéd? - kérdeztem én is, pedig tudhattam volna, hogy az ajtón lévő név az övé.

- JeongGuk, de mindenki Jungkooknak nevez. - válaszolta. - Mit szeretsz csinálni a szabadidődben? - gondolatban elnevettem magam, hiszen szabadidőmben csak tanulok, de nyílván hazudni fogok neki.

- Rajzolok. - válaszoltam. Igazából nem is hazudtam neki annyira, mivel van olyan, hogy néha rajzolgatok.

- Azta! - izgatott hangjára elmosolyodtam. Egy percre is, de miatta elmúltak a fájások. - És hány éves vagy?

- Tízennyolc. - válaszoltam kissé nyögve. Jungkook a bal kezével megsimította a derekam nyugatásképp, amitől libabőrök keletkeztek bőrömön. Végülis, egy szál melltartóban és nadrágban fekszem egy vadidegen kezei alatt. - És te?

- Huszonöt. - mosolygott, egy pillanatra lenézve rám.

Idővel már a pólója alját markolgattam, amit készségesen tűrt. Nem szólt érte, egyszerűen csak rám mosolygott és tovább folytatta a munkáját. Nem igazán láthattam azt a jellegzetes nyuszi mosolyát, mivel percekkel ezelőtt maszkot húzott az arcára, de szemeit elnézve biztos, hogy mosolygott.

Kínzó egy óra alatt befejezte munkáját, amit én fellélegezve fogadtam. Minden lehetséges dologgal lefedte, hogy ne fertőződjön el, majd felállt a helyéről. Lassan én is felálltam és belenéztem a tükörbe.

- Azta! - tátva maradt a szám. Teljes mértékben azt a virág volt rajram, amit kiválasztottam. Egyetlen hiba sem volt benne. Hihetetlen.

- Tetszik? - jött hozzám közelebb a felsőmmel a kezében, amit átadott nekem.

- Egyenesen imádom. - vigyorodtam el. - Mennyi lesz?

- Ugyan! - legyintett. - Ajándék, tőlem.

- Ne hülyéskedj! - vettem el pénztárcám, de ő kikapta a kezemből és a farzsebembe helyezte.

- Ajándék. - ismételte újra, miköben kacsintott egyet.

Túl közel hajolt.
Túl közel.

Nyeltem egyet, ahogy tekintetem a húsos ajkaira vándorolt és hosszú másodpercekig megállapodott rajtuk. Jungkook halk kuncogása szakította félbe az elbambulásomat, mire én párat pislogva tértem észhez.

- B-bocsánat.. - pillantottam le újra a szemet gyönyörködtető ajkaira.

Jézusom, mint egy megszállott.

- Semmi gond. - nevetett, ami ismét kizökkentett bámulásomból.

Kissé kipirosodva bólintottam egyet és már menni is készültem, ha nem szólitott volna meg újra.

- Foglak még látni, kislány?

- Hát...

- Remélem nem ijesztettelek el. - nevetett fel.

- Dehogyis! - nevettem én is, zavartan. - Egyelőre elég egy tetkó.

- Rendben, kislány. - mosolygott, majd intett egyet és visszaült a helyére, hogy folytassa a rajzolást, amit egy órája megzavartam.

Mosolyogva léptem ki tőle és lépcsőztem le a földszintre. Elköszöntem a pultos lánytól, aki kedvesen integetve köszönt el tőlem, majd kiléptem a szalonból.