Rebell dühösen meredt rá a kúria hatalmas erkélyén, a férfi kezét ütésre emelte, s Kaderin már tudta jól, hogy mi következik. A pofon hatalmasat csattant az arcán, nem tudta megtartani magát az erőtől, a földre esett és onnan nézett fel a gúnyosan mosolygó férfira. Régen annyira szerette ezt az arcot, sötétbarna szemeit, finom, férfias vonásait, hosszú, sötétbarna haját, de mióta együtt éltek - valójában Rebell kikövetelte magának, hogy vele legyen és megszüntessen minden kapcsolatot a családjával -, azóta minden megváltozott és a férfi teljesen kifordult önmagából.

Kaderin immáron gyűlölte őt, s mikor Rebell megkívánta, kénytelen volt eleget tenni a kéréseinek. Nem ellenkezhetett, mert ha nem tesz eleget annak, amit a férfi akar, akkor kilátásba helyezte, hogy kínok között fogja megölni.

Egy nő mi mást tehet ebben a kiszolgáltatott helyzetben, minthogy befogja a száját és méltósággal tűr mindent, hogy életben maradjon. Csöndben maradt és várt a megfelelő pillanatra, a megfelelő alkalomra, amikor el tud szökni erről a helyről és maga mögött hagyhatja végre az elmúlt egy év borzalmát.

A személyzet csak ritka esetekben volt a segítségére, mikor Rebell annyira elverte, hogy alig bírt lábra állni és nem tudott magáról gondoskodni. Az első pár alkalommal ugyan többször segítettek neki, de figyelmeztették, hogy nem lesznek mindig mellette, volt családjuk, akiket szerettek és féltették őket Rebell haragjától.

Most is, szeme sarkából látta, hogy a szolgálólány felszisszent a pofon láttán, de nem mozdult, csak maga elé meredt. Vele egykorú volt, őt sem kímélte Rebell, mégsem kellett mindig a rendelkezésére állnia.

Mikor a férfi végre magára hagyta és elment a személyzettel együtt, nem akart felkelni az erkély hideg kövéről. Könny szökött a szemébe és próbálta összeszedni magát, de már nagyon elege volt mindenből. Nem akart mást, csupán eltűnni vagy meghalni! Még pár ilyen alkalom és végleg feladja, könyörögni fog a férfinak, hogy lője le! Fejezzék ezt be, Rebell szemében úgy is csak egy tárgy, egy bábu, akkor szerezzen magának valaki mást, akivel szórakozhat.

Rebell régen elcsábította, hízelgett neki, Kaderin reménykedett, hogy talán később a felesége lesz és majd gyerekeket szül neki, aztán boldogan élnek együtt Franciaországban. Hát... szépen bevette ezt az ostoba maszlagot! Túlságosan fiatal volt és naiv, s ennek most meg lett az eredménye. Hinnie kellett volna a szüleinek, hogy csak kihasználja; gazdag, jóképű férfi mit akarhat tőle, a szegény lánytól?

Vállai rázkódni kezdtek a visszafojtott sírástól; tudta, hogy egyedül van, de nem mert sírni. Rebellnek mindig minden a fülébe jutott és ezen a kúria körül masírozó katonák sem segítettek. Ugyan olyanok voltak, mint a férfi. Kegyetlenek!

Próbálta magát kicsire összehúzni, de a kisestélyi ruha nem segített a hideg ellen. Fázott és félt, fáradt volt. A szépen elkészített kontyból kiszabadult pár kósza tincset próbálta a füle mögé tűrni, s letörölni arcáról a könnyeket, de érezte, hogy ennek a napnak lassan már vége volt. Ha nem szedi össze magát, Rebell este visszajön és elveri ismét, viszont nem sokáig maradt így egyedül, mert hirtelen két bakancsos láb tűnt fel homályos látómezejében a padlón. Riadtan pillantott fel az előtte álló sötét ruhás alakra.

Férfi volt, ez tudta, bár arcát nem látta az éjszakai fényekben, mivel egy kendőt viselt maga előtt; de ragyogó kék szemeit tökéletesen ki tudta venni. Döbbenten nézett az idegenre, annak katonai bakancsa valószínűleg segített abban, hogy csendesen közlekedjen az épületben, a fekete nadrágra szíjazott fegyvertartóban félautomata pisztoly pihent. Mindközül megismerte a fegyvert, Rebell katonái hasonló felszereléssel járőröztek a birtok körül. Fekete pólót és kapucnis pulóvert viselt az idegen, rövid haja kócosan meredt az égnek, mintha egy szélörvényből lépett volna elő nem olyan régen. Kaderin hirtelen nem tudta, hogy mit kellene tennie, próbált hátrálva elcsúszni az idegen alak elől. Félt, hogy a férfi is egy azok közül a katonák közül, akiket Rebell felbérelt, hogy őrizzék a kúriát, bár volt benne valami, amit nem tudott hova tenni. Valahogy olyan más volt, mint a többiek, teljesen más volt a kisugárzása.

Ahogy Kaderin háta az erkély korlátjának csapódott, úgy sétált utána az idegen, s mikor már azt hitte, hogy bántani fogja, a férfi kesztyűs kezét nyújtotta felé. Döbbenten nézett fel az ismeretlenre, nem tudta, hogy mit kellene tennie; mire a férfi megelégelte a dolgokat és a karjánál fogva, durván felrántotta a földről.

– Ne! Kérlek, ne bánts! Bármit megteszek csak engedj el! – könyörgött Kaderin, hátha megkegyelmez a másik, de a férfi nem tett semmi egyebet azon kívül, hogy megszorította a csuklóját, s most kíváncsian nézett rá.

– Te vagy Rebell kurvája? – Mély, rekedt hangjától a hideg borzongás szaladt át Kaderin testén. Pislognia kellett párszor, hogy ne csak homályos látásával figyelje meg a férfit. Izmos és erős volt, ezt már tudta abból, ahogy felrántotta az erkély hűvös kövéről. Kaderintől legalább egy fejjel magasabb volt, karizmatikus kisugárzását még így is tökéletesen érezte, ahogy a testéből áradó forróságot is. Érezte, hogy reszketni kezd az ismeretlen kezei között és ezt nem csak a félelem váltotta ki, hanem a hideg, ami keresztülsöpört a nyitott erkélyen. – Mindig így bánt a nőkkel...

Ezzel egy tincset simított ki az arcából az idegen, mindezt olyan figyelmességgel, hogy Kaderin nem értette, miért teszi ezt a másik. Szokatlan volt ez a figyelmesség, bár volt valami a kék szemekben, amik arra ösztökélték, hogy féljen tőle, sokkal több van a kedvesség mögött, mint amit Kaderin gondolt volna.

Azonban nem sok ideje maradt arra, hogy jobban megfigyelhesse az idegent, mikor a kúriát őrző kutyák felvonyítottak, Kaderin pedig riadtan fordult hátra a szépen gondozott kert irányába, hogy mi válthatta ki ezt a lármát. Mire visszafordult, az idegen nem volt sehol.

– Mi a... – Látta, hogy az eddig járőröző katonák mindenfelé szaladnak felemelt géppuskával a kezükben. Először nem akarta elhinni, de talán most jött el az a bizonyos alkalom, a lehetőség, amivel innen elszabadulhat. Most nem figyelt senki, mindenki arra szaladt, ahonnan jött az égtelen lárma. Körbenézett még egyszer az erkélyről, lerúgta magáról a magassarkú cipőt, majd ahogy volt, elkezdett szaladni a birtok határa felé átugorva az erkély korlátját, ahogy csak a lábai bírták.

Rég futott úgy, mint most, mikor az élete múlt minden pillanaton. Próbált mindenkit elkerülni és a fák takarásában haladni, hogy ne vegyék észre és árnyékban maradjon, ha Rebell megtudja, biztos, hogy megkínozza és megöli; de ezt már nem fogja engedni többé, ki fog jutni ebből a börtönből!

Kapkodta a levegőt, a megerőltetéstől a lábai fájtak, de nem adta fel, most az egyszer nem fogja feladni! Már sok mindent elengedett az életében, de a saját életét nem fogja újra kiszolgáltatni annak a férfinak, nem lesz senki bábja soha többé!

Szemei előtt feltűnt a birtok határát övező drótkerítés, a szíve repesett az örömtől, azt hitte, végre vége lesz mindennek, végre elmehet innen és soha többé nem kell visszajönnie! Próbált még gyorsabb tempóra váltani, de óvatosnak kellett lennie a dombon. Ha elcsúszik és eltöri a lábát, akkor itt lesz vége mindennek! Lábát már így is felsértették az ágak és gallyak, de ez volt a legkevesebb, ennél sokkal nagyobb fájdalmat is kapott már Rebelltől; nem ez fogja visszatartani a szabadságtól!

Azonban, alig tíz méterre a kerítéstől hirtelen egy test csapódott az övének, együtt gurultak le a domboldalon. Arcát próbálta megvédeni esés közben, de az idegen magával rántotta, s szorosan átfogta a testét, így gurultak végig a fűben, mire megálltak a domboldal aljában. Alig kapott levegőt, ráadásul az idegen sem volt épp pehelysúlyúnak nevezhető, viszont ami meglepte, hogy ugyan azok a kék szemek néztek vissza rá, mint amik az erkélyen is fogva tartották.

Most nem viselte az arca előtt a kendőt, így a Hold fényében ki tudta venni a férfi sármos, fiatalos vonásait. Nála alig pár évvel lehetett idősebb, arca enyhén borostás volt, pár vérfolt keretezte most az összképet.

– Már megint te?! – mordult rá a férfi, közben Kaderin próbálta magáról lerúgni, hogy engedje el, nem akart belekeveredni megint valamibe. Biztos, hogy ez az idegen alak okozta a galibát a kúriában, s ahogy hozzá ért és próbálta lelökni magáról, úgy érezte meg a nedvességet annak ruháján. Mikor egy pillanatra megállt, látta a Hold fényében, hogy sötét vértől vörösek a kezei. Riadtan nézett a kék szemekbe, amik most mérgesen pillantottak rá.

– Francba! Velem jössz, gyerünk! – Azzal felrántotta a földről, s úgy cibálta maga után, mintha valami tárgy lenne. Nem akart megint az idegen mellett kikötni, elege volt, el akart innen menni, maga mögött hagyni minden gondot és hazamenni a szüleihez, a biztonságos otthonába. Kaderin próbálta kicibálni a kezét a szorításból, de minél inkább vergődött, annál erősebben szorította az idegen a kezét. – Ha nem hagyod abba, esküszöm, hogy fejbe lőlek!

Hirtelen megállt az idegen, s fordulat közben a homlokának nyomta a pisztoly csövét, Kaderin pedig teljesen ledermedt. Alig mert levegőt venni, reszketett egész testében, már megtanulta, ha pisztoly kerül a szemei elé, jobb nem ugrálni, csak engedelmeskedni. Szíve és agya folyamat zakatolt a kiutat keresve, hadban álltak egymással ebben a helyzetben. Menekülni akart és nem meghalni, de ez a férfi nem engedte. Riadtan nézett a most dühös alakra, ajkait vonallá préselte, arca kipirult a futástól.

– Gyerünk! – Rántott egyet a karján az idegen, mire újra megindultak a kerítéshez, amin most már jól kivehető volt az, ahol megbontották és átjárót készítettek. Kaderin ide–oda kapkodta a fejét a kijárat és a kúria között, nem mert ellenkezni az ismeretlennel, de nem akart megint csapdába esni, épp elég volt neki ez az egy év Rebellnél. Haza akart menni, a szüleihez, a testvéreihez!

– Engedj el, kérlek... – Kaderin hangja halk volt és könyörgő, nem akart megalázkodni, de neki nem maradt semmi más, csak az élete. – Kérlek, megteszek bármit, csak engedj el...

– Fogd be!

– Kérlek... – De még mielőtt bármi mást mondhatott volna, a férfi megint felé mozdult, s a következő pillanatban éles fájdalom hasított a halántékába, aztán teljesen elsötétült előtte a világ.