A saját lélegzetvételeimet ezerszer hangosabban hallottam, mint általában. Minden elcsöndesült, konkrétan senki mást nem hallottam. Gondoltam, eljött az én időm, most kellene eltűnnöm, ám mikor már épp beleéltem volna magam a helyzetbe, egy kéz megragadott a hajamnál fogva, és kihúzott a kamion alól.

-Nem megmondtam, hogy egy kibaszott szót sem szólsz? -rángatott meg idegbetegen Connor.

-Connor, könyörgöm, meg kell értened! -zokogtam. -Engedj el, kérlek, hadd menjek el, itt a lehetőség, eressz el! -próbálkoztam a lehetetlennel, igyekezvén kiszabadulni szorításából.

Úgy tett, mint aki meg sem hallott, egyáltalán nem érdekeltem, megfogott a karomnál fogva, és vitt valahova. Nagyon rossz előérzetem volt... Amikor megláttam a két halott rendőrt, felsikítottam, és ekkor már rögtön tudtam, hogy sajnos nem fogok én innen elszabadulni. A rendőrautó mögött pedig Mason várt rám. Megsebesült, kapott egy lövést a lábába, de életben volt...

-CONNOR! -ordította ingerülten Mason, miközben szemeivel konkrétan ha tehette, megölt volna engem. -AZONNAL HOZD IDE AZ EGYIK KURVÁT!

A fiú letaszított engem a földre, mire Mason lekevert nekem egy hatalmas pofont. Majd még egyet, és aztán még egyet... Eközben Connor hozta elő Kira-t, fegyvert tartva a feje elé. A lány zokogott, néhány apró üvegszilánk állt ki az arcából.

-Öld meg -parancsolta lihegve Mason a fiúnak, olyan egyszerűen, nulla bűntudat nélkül, mintha csak arról lenne szó, hogy ki egye meg az utolsó szelet tortát.

-NE! -kiáltottam kikerekedett szemekkel Kira felé fordulva, miközben alig kaptam levegőt az ijedtségtől, és a pár pofontól kettős látásom is volt ráadásul. -Könyörgöm, Connor, ne tedd meg -sírtam. -Te mondtad, nem vagy gyilkos! Te nem tartozol közéjük, nem vagy ilyen, egymás segítségével új életet kezdhetnénk, megmenekülhetnénk. Kérlek ne tedd ezt! -kulcsoltam össze a kezeimet, és szó szerint kérleltem.

-Pfff -röhögött ki Mason. -Mondd csak meg a csajnak, Connor. Imádsz itt lenni, élvezed hogy fegyvered van, megfélemlítheted a nőket, azt csinálsz, amit akarsz -mosolygott önelégülten. -Nélkülem egy senki lennél, és ezt te is jól tudod. Most pedig lődd le a lányt -biccentett Kira felé. -Talán akkor megtanulja ez a ribanc, hogy velünk nem szarozik -húzta meg a hajamat, hozzám intézve szavait összeszorított fogakkal.

-Kira... -nyöszörögtem, könnyeimtől alig látva. -Istenem, egy idióta vagyok, nem kellett volna mondanom semmit -zokogtam, a fejemet csóválva.

-Nincsen semmi baj -mosolygott szomorúan a lány. -Ez így már úgysem élet nekem -szipogta. -Remélem kiszabadultok innen... és... és ez a sok mocsok mind megdögli... -nézett Connor-ra fogát összeszorítva, kiabálva mondata második felét, ám a fiú nem hagyta, hogy végigmondja, hezitálás nélkül fejbelőtte Kira-t.

-NEEEEEE! -visítottam, miközben a lány földre hulló testéhez kúsztam, és kétségbeesetten rázogatni kezdtem.

A szívem a torkomban dobogott, nem láttam semmit a könnyeimtől, mindent lassított felvételben érzékeltem, nem kaptam levegőt sem. Alig fél órája ismertem Kira-t, ám a halála mégis a lelkembe hasított, a szívem ripityára tört. Miattam halt meg. Miattam haltak meg a rendőrök is, és lehet hogy Lydia meg Olivia is. Mindent tönkreteszek, mindenkinek az életét elrontom... Csak néztem, ahogy a lányból egy pillanat alatt kiszivárog az élet, ahogyan a vér villámgyorsan terjed a betonon. Kék szeme már soha többé nem fog ragyogni, a családja nem fogja többé látni őt. Nem valósíthatja meg az álmait, nem mehet haza többé, nem láthatja a barátait, nem élhet újra normális életet. Meghalt... Miattam.

Ekkor világosultam meg Connor-ral kapcsolatban, hogy ki is ő valójában. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek megismertem, mint amilyennek mutatta magát. Velejéig romlott, pontosan ugyanolyan, ha nem rosszabb, mint az elrablóim. Nemhogy segíteni fog a megszökésemben, hanem gondolkodás nélkül megölne, pontosan ahogy mondta. Most bizonyította is, hogy egyáltalán nem fél meghúzni a ravaszt... Mérhetetlenül dühös voltam, legfőképp magamra, aztán pedig Connor-ra, akin talán fel véltem fedezni a megbánásnak egy apró szikráját, de ez el is tűnt, amikor Mason kiadta a következő parancsot.

-Csomagold be a testét, tedd bele egy zsákba, a zsarukat is, tüntesd el a bizonyítékokat, majd kidobjuk valahol az autópálya mentén, vagy nem tudom, csak ne maradjon semmi bizonyíték, ami után le lehetne nyomozni minket. Tyler! -szólt a társának, aki éppen a másik két lányt kereste. -Ne hagyd őket megszökni, ha megtalálod, lődd le mindkettőt, leszarom, és te is kezdj el eltüntetni innen mindent, igyekezzünk, nincs sok időnk! Munkára, tudjátok a dolgotokat, a szokásos protokollt kövessétek, de rohadt gyorsan! -kiabálta, majd előszedett a zsebéből egy kis gézt, és lekötözte a vérző lábát. -Bassza meg! -szitkozódott, miközben ököllel idegesen beleütött a mellette levő kocsiba.

Szóhoz sem tudtam jutni, mire Connor már érzelemmentesen vitte volna el Kira holttestét, amit próbáltam megakadályozni, bár nyilván már semmi értelme nem volt annak hogy ott marad-e még a test, vagy sem. Zokogva elkezdtem erőtlenül csapkodni Connor-t, aki egy idő után ezt megelégelte, megfogott a nyakamnál fogva, és a szemembe nézett.

-Hát még mindig nem fogtad föl? Nem egy rohadt álomban élsz. Innen nincs menekvés. Ha nem szólaltál volna meg, minden szép rendben ment volna, de neked állandóan hősködési mániád van, nem tudod befogni a kurva pofádat! Szerinted én örömmel gyilkolászok? Szerinted nekem nem lenne jobb normális élet? De ez van, itt vagyok, ahogyan te is, és azt teszem amire utasítanak. Neked is jót tenne, ha elkezdenél végre viselkedni -taszított vissza a földre idegesen.

-Te rohadék szemét utolsó gyökér -köptem az arcába, amit egy ingerült mozdulattal letörölt, de nem mondott semmit, szótlanul elvitte Kira testét.

Összeomlottam. Körülöttem mindenki csinált valamit, még Mason is előhalászott valahonnan egy elsősegély dobozt, kiszedte a golyót, és konkrétan elkezdte ősszevarrni magát. Én viszont megmozdulni sem tudtam a bűntudattól, és a lelkemet hasogató szörnyű fájdalomtól. Otthagytak egymagamra, simán lett volna esélyem elszaladni, de a lábaim egyszerűen nem mozdultak, gondolni sem tudtam a szökésre, csak az elmúlt pár perc történései zajlottak le újra és újra a fejemben, ezzel őrületbe kergetve az elmémet, elveszítve a józan eszemet...

2021. július 1.