!Káromkodások lesznek a részben!

Mikor reggel kinyitottam a szememet még alig volt napkelte. Mivel hamarosan úgy is mennem kell a küldetésemre, így nem feküdtem vissza, hanem mentem megmosakodni, utána reggelizni. Még a ruhát nem kaptam meg, így csak egy laza póló és nadrág volt rajtam.  Miközben haladtam úti célom felé összefutottam Mérával. 

-Jó reggelt! Ideges vagy Zsuzsa?

-Jó reggelt! Őszintén szólva nem, inkább izgatott vagyok. Még sosem jártam a Föld Alatti városban, mindig is meg akartam nézni. Egyébként meg ha harcra kerülne sor, akkor meg nem aggódok. 

-Na ja, te két másodperc alatt úgy meg tudsz dobni valakit, hogy az nem kel fel. Egyébként engem annyira nem vonz a város. Mármint, maga a város biztos érdekes, de nem szeretem nézni, ahogy az emberek szenvednek. Ott lent rosszabb a helyzet mint itt. 

-Tudom, én se szeretem nézni. Nagyon sajnálom őket, de nem tehetünk semmit. Mi is hátrányos helyzetben vagyunk. Ha a titánok nem lennének, akkor nekik sem kéne ott lent élniük. - már elértük az ebédlőt és mindketten megkaptuk a reggeli adagunkat. Miután leültünk folytattam.- Egyébként meg hallottam, hogy néha kapnak rengeteg segítséget. 

-Legalább... 

Közben elfogyasztottuk a reggelinket és még beszélgettünk. Reggeli után mentem vissza az irodámba, hogy felkészüljek a küldetésre. Oda mentem az egyik szekrényemhez, ahol a fegyvereimet tárolom. Mindenféleképpen csak egy vagy két fegyvert viszek magammal, amit jól el tudok rejteni. Civilként kell viselkednem, nem lehet jól látható fegyverem. Miközben a szekrényem előtt álltam, hogy válasszak fegyvert, közben kopogtattak.

-Szabad!- majd az ajtó irányába néztem.

-Jó reggelt! Meghoztam a ruhádat.- tette le Erwin az ágyra a piszkos és szakadt szövetdarabokat.- Lassan készülj el. Hamar le kell érned, bármikor felbukkanhatnak. 

-Rendben, nemsokára készen leszek.- majd ki is ment. Fegyvert majd akkor választok, miután felöltöztem, úgy jobban tudok dönteni. Volt egy szakad hosszujjú és hozzá egy mellény is. A nadrág körülbelül a térdemig ért, így arra gondoltam, hogy egy hosszabb szárú kopottabb csizmát veszek fel. Az anyagok felvétele után a tükör elé álltam, hogy egy laza lófarokba kössem a hajamat és egy kicsit összeborzoltam az összhatás kedvéért. 

Ismét visszaértem a szekrényemhez, hogy válasszak fegyvert. Megpillantottam az egyik legkisebb késemet, ami lehet nem túl fenyegető, de borotva éles.  Úgy gondoltam, hogy a mellényem belső sebébe teszem, hisz alig látszik ki és ha harca kerülne sor, akkor simán elő tudom kapni. Még egy kést kivettem a szekrényből és azt a csizmám belsejébe dugtam. Most már készen állok.

Kint Erwin és Méra várt rám, közben kihozták az én lovamat is felnyergelve. Méra közölte velem, hogy nem fog csak úgy elengedni engem, így ő is elkísér engem. Húsz perc lovaglás megérkeztünk a város bejáratához és néhány rendőr már ott tartózkodott. A lényeg az volt, hogy én egy eldugottabb bejáraton megyek le, mert eléggé feltűnő az, ha valaki egy rendőr társaságával érkezik meg. Mivel minél hamarabb el kell őket kapnunk, így addig maradok lent, ameddig ki nem elemeztem őket. Utána vissza kell sietnem, hogy megbeszéljük a rajtaütést. Mielőtt még indultam volna Erwin félrehívott.

-Zsuzsanna, mindenféleképpen vigyázz magadra és légy óvatos.- majd mindkét kezét a vállaimra tette. Én csak elmosolyodtam és bólintottam. Mindig el szokta ezeket mondani, ha küldetésre megyek vagy felfedező útra. Még Mérát megöleltem, majd az egyik rendőr lekísért. Kicsit kacskaringós és sötét volt az út, de viszonylag hamar leérkeztünk. Neki azonnal el kellett tűnnie a közelemből, én meg hamar elvegyültem a tömegben

Hogy is mondjam... Egyszerre volt ijesztő és gyönyörű a város. A fények nem volta túl erősek, inkább hangulatosak, de akik éveket töltöttek idelent, azoknak biztos már idegesítő. Az emberek átlagosak voltak, még is sokban különböztek a fentiektől. Sokkal mogorvábbnak, fáradtabbnak és szomorúbbnak tűntek. Azt vettem észre, hogy szinte minden második ember sántít. Ez a hely nem tett nekik túl jót hosszútávon. A legtöbb gyerek viszont vidáman játszottak ugróiskolát és futkároztak. Sétálás közben megpillantottam egy piacot, ahol sok étel, ruha és gyógyszer volt, de egyik sem volt olyan jó minőségű. Később észrevettem egy lépcsősort, ami a felszínre vezet. Hosszú sor volt a lépcsőkhöz, legalább tíz percenként hívtak egy embert, aki felmehetett, ha fizetett. Fizettek, hogy láthassák a napfényt. Inkább elmentem onnan, mert számomra ez szomorú volt. Azért fizetni, hogy napfényt lássanak... Ez rettenetes. 

Figyelmesen jártam a környéket, minden neszre és képre ügyelve, de még mindig semmi. Nem tudom, mióta vagyok lent, de semmi nem történt. Minden nyugodt volt.... Már amennyire itt lent nyugodtnak lehet lenni. 

- Gyere csak ide te kis szajha! Ezt nem úszod meg ennyivel!- hallottam meg . Egy férfi hangja volt, amely mély volt és ijesztő. Azonnal a hang irányába mentem. A falnál megálltam, majd óvatosan kinéztem.  Egy lány feküdt a földön, aki pirosló arcát fogta és próbált hátrább kúszni, miközben három férfi egyre közelebb és közelebb sétáltak hozzá. Úgy tűnik megütötték és tudom mit akarnak tenni vele... Csak én nem fogom hagyni.

-Most végre megismerhetsz igazi férfiakat te kis picsa!- fröcsögte neki az egyik.

-Ti? Férfiak? Inkább gyáva férgek vagytok, akik csak lányokat mernek ütni!- kiabáltam ki a fal mögül. Mind a hárman hátra néztek, mire én lassan kisétáltam a fal mögül.  Körülbelül középen megálltam, majd szembefordultam velük. Undorítóan néztek ki, viszont látszott rajtuk, hogy ebben a városban nem számítanak senkiknek. Az egyik fekete zakót viselt, a másik vörösesebb kabátot, a harmadik meg szürke inget. Egymásra néztek, majd kajánul elvigyorodtak.

-Nocsak, kaptunk még egy játékot, fiúk! Tiétek a kis cafka, ő az enyém.- majd a fekete zakós férfi megnyalta a száját. Undorodom ezektől a kígyóktól.

-Hozzá ne merjetek érni! Különben nektek végetek...- majd előrébb léptem.

- Oh, hogy még egy kurvával van dolgunk. Fiúk, mutassuk meg neki, hogy milyen nyers férfiakkal lenni!- a fekete zakós férfi még jobban elvigyorodott, majd mindhárman felém sétáltak.  Ohh, én meg had mutassam meg milyen egy katonával lenni.

Én meg sem mozdultam, megvártam, míg ők támadnak. Nem is kellett sokat várnom, ugyanis az egyik felemelte rám a kezét. Miközben felém lendítette én elkaptam, majd kicsavartam a kezét és erőteljesen ellöktem. A másik két férfi egymásra nézett, majd nekem rontottak. Hátra léptem egy lépést, majd az egyiket erősen gyomron rúgtam, míg a másik férfi öklét kivédtem, utána jött még egy, amit elkaptam, hogy a lábaimat könnyedén átkulcsolhassam a fején és megdobjam. Mivel a csávó a hátára esett, így nem bírt felállni, hanem csak nyöszörgött a földön fekve. Közben a másik két jómadárral foglalkoztam, akiknél már fegyver volt a kezükben. Az egyiknél egy bunkósabb ütő, hogy fejbe tudjon vágni, a másiknál egy kés volt. A késes pasas rögtön nekem jött, de én kirúgtam a kezéből a kést, majd egy forgó rúgással fejbe rúgtam, amitől padlót fogott. A harmadik férfi most rontott nekem, én csak védekeztem, majd elkaptam azt a kezét, amelyben az ütő volt, kicsavartam, így el kellett engednie. Sorozatosan a gyomrát ütöttem, majd végül fejére bevittem egy erős ütést, így ő is a földön feküdt már. Nem tudtak felállni, így lassú léptekkel közeledtem feléjük.

-T-te... Te örült vagy...- emelte fel a zakós férfi a fejét, miközben kiköpte a vérét. Az egyik férfi még próbálkozott, megragadt egy erős fát, és mivel még nem tudott felállni, így a lábamat célozta meg. Én elkaptam a fát, kirántottam a kezéből, majd erőteljesen megütöttem a kezét. Olyan erősre sikerült, hogy ki ment a könyöke, nem bírta mozgatni.

-Nem... Én csak megvédtem a lányt. Ti meg ostobák vagytok. Volt lehetőségeket még elmenni, de viszont a harcot választottátok. Így a társatok egy kiment könyökkel gazdagodott. Most még lehetőségetek van elmenni, ha nem akartok törött csontokat...- nem kellett kétszer mondanom nekik, azonnal eltűntek, amennyire a sérülésük engedte. Majd a lányhoz fordultam.- Máskor légy óvatosabb. Nagyon megütöttek?- majd odamentem hozzá és leguggoltam előtte. Válaszul megrázta a fejét. Kinyújtottam felé a kezemet, majd felsegítettem a földről. 

-Köszönöm.- szólalt meg végül.

-Szívesen. Egyébként pontosan mi is történt?

-Épp hazafelé készültem, amikor észrevettem, hogy ez a három pasas folyamatosan követni kezdett. Az elején még nem gyanakodtam, ezért többször is befordultam kisebb utcákba, hátha én értettem félre, de nem. Sajnos itt utolértek és az egyik rossz helyen fogott meg, én meg reflexszerűen megpofoztam. Aztán ő is kezet emelt rám, de olyan erősen ütött meg, hogy a földre estem. A többi már te is tudod.

- Ha legközelebb hasonló dolog történne, mindenféleképpen menj olyan helyre, ahol több az ember. Tömegben ők sem nagy legények és nagyobb biztonságban leszel. Ha a közelben van rendőr, akkor meg menj hozzá.- magyaráztam neki, közben mindketten vissza értünk a "főútra".- Nos, akkor én megyek is. Vigyázz magadra!

-Várj! A nevedet kérlek áruld el.- szólt utánam a lány. Megfordultam, hogy válaszoljak, de meghallottam a 3D manőverfelszerelés jellegzetes hangját, emberek sikolyait és törések hangját. Ők azok, biztos!

-Basszus...- suttogtam.- Nekem most mennem kell, majd még összefutunk!- majd meg sem várva a reakcióját rohanni kezdtem a hang irányába. Muszáj volt egy kezdő nyomot találnom kiindulásként.

-TOLVAJOK!!!- hallottam meg mögöttem egy ember szitkozódását és ismételten  a manőverfelszerelés hangját. Hátra néztem és láttam, ahogy a fejem felett suhannak el. Utánuk rohantam, ahogy csak tudtam. Közben igyekeztem felmérni a technikájukat. Nagyon ügyesek voltak, felderítősöket szégyenítő mozdulataik voltak. Gyorsan tudtak váltani és kanyarodni, a testsúlyukat változtatták állandóan. Nagyon lazák voltak, nem rángattak semmit, teljesen a felszerelésre hangolódtak. Nem sok, de ez is valami. Igyekeztem úgy követni őket, hogy ne vegyenek észre. Ismételten nekirugaszkodtak és az előttük lévő ládatornyot zúzták szét. Mindenki félrerohant, hogy ne érje őket semmi. Eléggé gyorsan tudják változtatják a pozíciójukat. Az egyik valamiért lelassult és nem tudta tartani a lépést társaival. Így könnyedén utol tudtam érni. Láttam, hogy  beakadt a drótja egy láda törmelék miatt. Túl sokáig zavarta a drótokat ez a törmelék, így a bandita leesett. Nem sérült meg, azonnal felállt, csak nem tudott tovább haladni.  Mikor felállt, akkor láttam meg, hogy egy vörös hajú lány volt az és nem volt kifejezetten tolvaj arca. Meglehetősen aranyos volt. A másik két társa visszafordultak, hogy segítsenek rajta. A szőke hajú srác felkapta a lányt. Szürkés kék szemei most tele volt aggodalommal, hisz a rendőrség is követte őket, akik már a közelben vannak. Viszont még gyorsan megnéztem a harmadik tagot is. Acélkék szemei voltak, éden fekete haja fel volt nyírva. Meglehetősen jóképű volt. Az arcáról nem lehetett semmit sem leolvasni, mintha teljesen nyugodt lenne.

-MEGVAGYTOK! Most nem menekültök!- hirtelen a semmiből előjött egy rendőr és a puskáját rájuk szegezte. Hogyan nem éreztem meg, hogy itt van az egyik? Egyikőjük sem mozdult, csak a fekete hajú srác lassan elővette a kését és támadásra készen állt. Láttam, ahogy a rendőr a kakast hátra húzza és az ujja már a ravasznál volt. Alapból sem hagynám, hogy valakit tisztességes tárgyalás előtt lelőjenek, ráadásul ők még kellettek is nekünk. Mivel nem volt messze a rendőr, így gyorsan odarohantam.

-NE!- majd elkaptam a puska cső végét és felfelé toltam, így a plafonba lőtt a rendőr. Pár törmelék darab leesett, de mindenki épségben megúszta. Még mindig fogtam a puska csövét, majd  egy hirtelen mozdulattal kikaptam a rendőr kezéből és gyomorszájon ütöttem vele, így a földre rogyott fájdalmában. Így el tudnak menekülni. A szőke hajú srác kapcsolt és elvitte a lányt, de a másik még ott maradt. Tekintetünk találkozott, szemében nem láttam sok mindent, semmi érzelmet. Csak egy dolgot, mégpedig a hálát. Már hallottam a többi rendőr hangját is, mikor abba az irányba tekintettem már láttam őket.

-Menj! Siess!- szóltam neki, majd néhány pillanat alatt felszállt, de még vissza tekintett rám. Nem tudta eldönteni, hogy miért nem menekülök, végül befordult a következő kanyarnál. 

-Aggh...Te kis...- tápászkodott föl mellettem a rendőr, én csak unottan lenéztem rá. Mondandóját  nem tudta befejezni, mert rám nézett és felismert engem. -Zsuzsanna, te hogy kerülsz ide? Miért védted meg azokat a banditákat?

-Magának nem kellett volna puskát szegezni rájuk, majdnem megölte őket!- rivalltam rá.- Jól tudja, hogy kihallgatás nélkül tilos megölni a vádlottakat. Egyébként nem hallott a küldetésről, hogy meg kell őket figyelnem?

Valószínűleg tudott róla mert lesütötte a fejét és nem szólalt meg. Vissza nyújtottam neki a puskát, majd szóltam egy megbízhatóbbnak tűnő katonának, hogy vissza megyek a felszínre.

Azonnal szólnom kell Erwinnek, hogy tudjunk egyeztetni a Katonai Rendőrséggel a támadással kapcsolatban.